Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

ÖRÖKÉRVÉNYŰ IGAZSÁGAINK
Emlékkönyv Jakab Gábor 70. születésnapjára

„Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk; s a föld, amelyen élünk és meghalunk” – Tamási Áron Szülőföldem című regényében megfogalmazott gondolata akár a Jakab Gáboré is lehetne, aki a nagynevű falusfélhez hasonlóan éli, hirdeti a „Fény” és a „föld” szeretetét és szolgálatát. Az isteni Fény őt a papi rendbe hívta, ahol immár negyvenhét esztendeje beszél és ír arról, Akit/amit lelkében felismert. Jakab Gábor ma is a tanítvány alázatával és az írástudó felelősségével dolgozik. Szeretettel végzett szolgálata lelkét, szellemét olyannyira frissen tartja, hogy szinte hihetetlennek tűnik: hetven esztendőt élt végig a földi keretek között ismert időfolyamból. E kerek évforduló kapcsán néhány tisztelője írásaiból emlékkönyv készült, amely „ezt a sokoldalú, nyitott, békeszerető, a szépet kedvelő egyéniséget köszönti a sokszínűség és az igényesség jegyében”.

A kötet gondos szerkesztője, Bodó Márta hátlapon hozott gondolataiban tömören jellemzi a korábbi sajtós munkatársat, a kedves pap-barátot: „Úgy tudott jelen lenni a szakértelmiségiek és »egyszerű hívek« mellett egész papi pályája során, mint egyenlő az egyenlők közt: se az egyházi rangjából, se a korából, műveltségéből, nyelvtudásából adódó fölényét nem éreztette, hanem dialóguspartner akart lenni. Párbeszédbe került és folytonos dialóguspartner maradt a világgal, annak kételkedő vagy nem hívő részével is, mint ahogy máig párbeszédben áll irodalommal, színházzal, tudománynyal, a teológia modern irányzataival, s az élet egészével, annak zajlásában”. E találó jellemzéshez mintegy „magyarázatul” is szolgálhat Kovács Sándor kolozsvár-belvárosi plébános, kolozsdobokai főesperes kötetindító írása, mely az irodalomból, a Szentírásból és magától az ünnepelttől kölcsönvett gondolatok közé ékelve rajzolja meg a kolozsvárkerekdombi plébániaközösséget negyven éve szolgáló főpap életútját. „Jakab Gábor egész életpályáját, világlátását, lelkiségét, meggyőződését, hitéletét meghatározták az életpéldát jelentő, példaadó eszményképeinek tekintett székely „Áronok”: Gábor Áron, az 1848/49-es magyar szabadságharc ágyúöntő mestere, Tamási Áron, az erdélyi írócéh meghatározó egyénisége, a toll mestere és Márton Áron, az egyedül üdvözítőnek akaratából a gyulafehérvári egyházmegye püspökeként saját példaadásával utat mutató lélekmester” – írja a méltató. Kovács Sándor az írása címéül is választott, sokak által ismert Jakab Gábor-mondásban – „A legfontosabb, hogy igazat mondjunk” – foglalja össze az ünnepelt egyházi pályáját, egész eddigi életútját, majd sorban felemlíti azokat az írásokat, kiadványokat, amelyek a felismert igazság kimondásának fórumai voltak: a másfél évtizedig főszerkesztett Keresztény Szó folyóiratot és a Vasárnap hetilapot, a Miatyánk, a hitvallás és a tízparancsolat megértése, átelmélkedése céljával megírt három könyvét és az A, B és C betűvel jelzett egyházi évek vasár- és ünnepnapi szentmiséi bibliai szövegeinek alkalmi értelmezésmagyarázatát hozó három kötetét. Kovács Sándor figyelme kiterjed az 1988. augusztus 29-én a kommunista államhatalom vallásellenes megnyilvánulásai miatti aggodalom hangján írt és négy évvel később a Keresztény Szó hasábjain közzétett levél kapcsán (melyet az ünnepelt is aláírt) kibontakozott polémiára és a Tamási Áron temetésével kapcsolatos Jakab Gábor–Sütő András nyilvános levélváltásra is. A kiragadott esetek kétségkívül Jakab Gábor bölcs meglátását, igazságérzetét példázzák.

Az emlékkönyv másik, megemlékező, köszöntő jellegű írását – Jakab Gábor kacagása címmel – Kántor Lajos, a Korunk folyóirat főszerkesztője jegyzi, aki mellőzi az ünnepelt munkásságának évszámokhoz kötött számbavételét, megismerkedésük és kialakuló barátságuk képeit is éppen csak megvillantja, ám annál többet időzik egy sajátos Jakab Gábor-jegynél: a kacagásnál. Bár jól ismeri Jakab Gábor híveinek számbeli fogyatkozása fölötti szomorkodását, nem tartja őt keserű embernek, sokkal inkább olyannak, aki a világ befogadásában szüntelenül gyarapodni kíván, a tanultakat pedig hittel és humorral képes feldolgozni. Szerinte ezek a jegyek rokonítják leginkább híres falustársához, Tamási Áronhoz és a két közös erdélyi baráthoz, Deák Ferenchez és Benczédi Sándorhoz. „Ez az egyházi dogmákon felülemelkedő világnézeti rokonság, a felszabadultan kacagni tudás őrizte meg Gábort hetvenévesen fiatalon” – állapítja meg Kántor, aki hite mellett humora megőrzését kívánja barátjának élete következő szakaszára.

Az említett két hosszabb köszöntőszöveg közé ékelődik Tompa Gábor színházigazgató– rendező Hitre lobbanó szikrák – Sorok a hetvenéves Jakab Gáborhoz címmel írt négystrófás költeménye. Tompa istenes versének utolsó szakasza szólítja meg igazán a „mindig Egy és ugyanaz” Isten igéit hirdető ünnepeltet: „Áldott légy, nyájak őrizője, / ki a világ titkát hittel magyarázod! / Szereteted konok tüzénél / megmelegedhet mind, aki fázott.”

Az emlékkönyv további tizenkét írása tanulmány (Gábor Csilla: Töredék – tükrök előtt; Vencser László: Örökérvényű hivatásaink; Holló László: A laikusok által vezetett egyházmegye; Bereczki Silvia: A II. vatikáni zsinat egyházképének tükröződése a gyulafehérvári egyházmegye vezetésében 1965–2000 között; Nagy József: A kenotikus mentalitás üzenete a mai lelkipásztori gondolkodásmód és gyakorlat számára; Jitianu Liviu: Szenvedés és krisztusi identitás; Zamfir Korinna: Máté Jézus-képe a Jeremiás-idézetek fényében; Nóda Mózes: A zsidó istentisztelet; Oláh Dénes: Istentisztelet, prédikáció; Farmati Anna: A poézis mint a mondható határa – avagy merész párhuzamok az éjszakáról; Bodó Márta: Művészi és vallási élmény Pilinszky János színházkoncepciójában; Benyik György: Erdélyi fohász Jézushoz), melyeket szerzőik szeretettel ajánlanak a teológiatudományokban és irodalomban is igen jártas ünnepeltnek. A kötetet Bándi Emese grafikái díszítik, a címlapterv is az ő nevéhez köthető.

A Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kiadásában megjelent igényes kivitelezésű, gazdag tartalmú kiadvány méltó tisztelgés a gyulafehérvári főegyházmegye sokoldalúan művelt hetvenéves papja előtt. Ad multos annos! (Verbum, Kolozsvár 2008)

Ozsváth Judit