Foggasy Judith SDSH

HITTAN–KÉRDÉSEK

Itt következő körinterjúnkban hazai római katolikus hittanárok vallanak oktató- nevelő munkájukról. Lapunk az általuk alkalmazott módszerek felől érdeklődött; válaszaikat az alábbi három kérdés mentén fogalmazták meg:
1. Oktató-nevelő munkája során milyen módszereket, szemléltető eszközöket használ?
2. Mely módszereket érzi a leghatékonyabbaknak? (indoklás)
3. Milyen módszereket, eszközöket használna még szívesen? Eddig milyen akadálya volt ezek alkalmazásának?

Kondor Ágota
hittanár a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban; hattól tizennyolc éves korig minden korosztályt tanít.

1. Pedagógiai szempontból a legfontosabb kérdés az, hogy képesek vagyunk-e hatékonyan motiválni a gyermekeket a belső érdeklődésből fakadó kutatásra, gondolkodásra. Igazi pedagógiai kihívásnak számít az érdeklődés, a tudásvágy felkeltése és fejlesztése. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a hittantanítás megváltozott szemlélete új követelményeket támaszt. A gyakorlatban alkalmazható tudás megszereztetése elsőrendű feladata a katekétának. Ám a lexikális tudás önmagában nem elégséges, hiszen a kereszténységről nemcsak „tudnunk kell”, hanem élnünk is kell azt. Ezért az oktatói-nevelői munka során minden lehetőséget meg kell ragadni a tanuló érdeklődésének felkeltése, majd az ismertetett tananyag élményszerű bemutatása és elmélyítése érdekében. Mivel az iskolai elvárások csak részben kapcsolódnak a gyermekek érdeklődéséhez, elsősorban arra törekszem, hogy a száraz tananyagot összekapcsoljam a tanulók érdeklődésével, meglévő ismereteivel. Annak függvényében, hogy milyen célból alkalmazom (figyelemfelkeltés, a tanultak elmélyítése stb.), a szemléltetéshez más-más eszközöket, technikákat használok. Minél több érzékszervüket használják a diákok, annál hatékonyabb a tanulás. Az audiovizuális eszközök használata minden korosztálynál nagyon hatékony. Sokat segítenek a drámajátékok is. A legkisebbeknél talán a rajzolás és a mozgásokkal kísért éneklés a legkedveltebb, de szívesen vesznek részt a dramatikus játékokban is. Az élményekkel szerzett ismeretek tovább tartanak, mint a puszta információközlés. Ez alól egyetlen fejlődési szakasz sem kivétel.

2. Azt gondolom, minden katekétának először meg kell találnia saját stílusát, azt, amiben ő hiteles tud lenni. Abban lesz a leghatékonyabb, amit ő is szívesen és lélekkel végez. Nagyon fontosnak tartom a tapasztalati tanulást, az érzelmek megtapasztalását, az empátia fejlesztését. Ennek érdekében gyakran alkalmazom a dramatikus módszert, természetesen az éppen aktuális tananyag függvényében. A bibliai történetek tanításánál például nagyon hatékony a dramatizálás. Ha lekötjük a gyermekek szemét egy kendővel, és úgy játsszák el a vak Bartimeust, sokkal jobban át tudják érezni a „szabadulás” élményét. Nyilván itt nemcsak a történet eljátszásáról van szó, hanem annak átéléséről is. Nagyon lényeges, hogy utána beszéljük is meg, ki hogyan érezte magát, mit gondolt, milyen érzelmeket váltott ki belőle a történet. A csoportos megbeszélés nagyon hatékony. Ha szorongóbbak, gátlásosabbak a tanulók, a bábozás technikája a megfelelőbb, hiszen ilyenkor a báb beszél, érez stb. Minden módszernek megvan a helye, szerepe, de valamiért azt érzem, hogy a tapasztalati tanulásnak ez a leghatékonyabb útja. A játszó gyerek derűs, ellazul, mentes a gondoktól. Örömforrást jelent számára a ritmusosság, a gesztusok, a mozgások, a szavak ismétlése. A szerepjátékokban a „másnak lenni” öröme feszültséget old, fejleszti az empatikus készséget. A legtöbb szakember véleménye szerint az agresszió leküzdésének leghatékonyabb módszere az empátia fejlesztése. Akár a konfliktushordozó élmény levezetésére is szolgálhat a játék – egy traumatikus élmény (például a szülők veszekedésének szemlélése) feloldódhat a játék során, s a gyermekben lévő feszültség csökkenhet. II. János Pál pápa a Catechesi Tradendae apostoli buzdításában írja: „A tapasztalatból születnek azok az aggodalmak és kérdések, reménységek és félelmek, reflexiók és ítéletek, amelyek együttesen hatnak az életvitel alakítására.” (74.) Ott, ahol a tanterv és a tanítási eszközök, a társadalom pedagógiájának, befolyásának lehetőségei véget érnek, kezdődik a mi tulajdonképpeni feladatunk: olyan módon bontakoztassuk ki a tanítványainkban lévő hajlamokat és energiákat, hogy azok az erkölcsös élet hordozói lehessenek.

3. A jövőben eddigi ismereteimet szeretném továbbfejleszteni és kamatoztatni. Nagyon sokat lehet tanulni a továbbképzőkön. Külön kiemelem az idei Bolyai Nyári Akadémia módszertani előadásait, amelyeket Fogassy Judit nővér, a Jézus Szíve Nővérek Társaságának tagja és nővértársai tartottak. Nagyon sok értékes tapasztalatot osztottak meg a résztvevő katekétákkal. Sok esetben tudom kamatoztatni a mentálhigiénés ismereteimet is. A tanórákon belül azonban kevés az idő ezek elmélyítésére, sokkal többre lenne szükség. Azt gondolom, minden lehetőséget (kirándulások, táborozások, délutáni tevékenységek) meg kell ragadnunk, hogy diákjainkkal legyünk, hiszen nagyon sok az „aratnivaló”… A szegényebb sorsú gyermekek táborokban, kirándulásokon való részvételéhez egyházmegyei szintű támogatás megszervezését tartanám jónak.

Kecskés Erzsébet
hittanár a csíkszeredai Octavian Goga Kollégiumban és a Joannes Kajoni Kereskedelmi Iskolaközpontban; hét–tizenkilenc év közötti diákokat tanít.

1. Munkám során sokféle módszert alkalmazok, ezeket a tanítandó téma, a csoport kora és igényszintje és az általam kitűzött cél figyelembevételével választom meg. Íme néhány a leggyakrabban használtak közül: előadás, dramatizálás, projekt-módszer, valamint a kritikus gondolkodást fejlesztő módszerek („brainstorming”, „tudom–tudni szeretném–megtanultam”- táblázat, ötperces esszé írása, Sinelg – az értő olvasást segítő módszer, kettős vezetésű napló, Venn-diagramm). Az általam legtöbbször használt eszközök: tankönyv, Szentírás, irodalmi szöveggyűjtemények, festményalbumok, ágak, kövek, virágok, gyertyák, képeslapok, térképek, videó- és diafilmek stb.

2. A leghatékonyabbnak a dramatizálást és a kritikus gondolkodást segítő módszereket érzem. A dramatizálás előnye, hogy minden korosztálynál használható, osztálykörülmények között, viszonylag kevés segédeszközzel. A leggyakrabban összefoglaló, ismétlő órákon alkalmazom, általában a következő formában: többféle színű kendőt terítünk ki, majd a diákok kigondolnak egy bibliai szereplőt és kiválasztanak egy, az ő karakterének megfelelő színű kendőt, majd pantomimmal, körülírással bemutatják őt. A többiek ki kell találják a kigondolt szereplőt. Ezzel vagy hasonló módszerekkel csoportversenyt is lehet szervezni. Másik bevált módszer a bibliai történetek oktatásánál: felolvasunk egy szentírási részt és kérjük, hogy minden diák „öltse magára” valamelyik szereplő szerepét (többen is lehetnek azonos szerepben). Aztán a tanár körbejár, kérdéseket tesz fel (mivel foglalkozol?, mi történik a ti városotokban? stb.), amelyekre anélkül kell válaszolniuk, hogy megneveznék magukat. A diákok is feltehetnek egymásnak kérdéseket. Mindig fontos megbeszélni, mit éreztek az általuk választott szerepekben. A kritikus gondolkodást fejlesztő módszerek előnyei, hogy élményszerűek, segítik a funkcionális kommunikációt, a kreatív gondolkodást és az alkalmazkodási képesség fejlődését. A brainstorming (ötletbörze) igazi előnye, hogy minden jelenlévő aktívan bekapcsolódhat, s együtt egy ötletgazdag, dinamikus környezetet teremthetnek. Az „ötperces esszé” keretében rövid (esetleg egymondatos) leírást lehet kérni az órán tanultakról. Ez segíti az új ismeretek összefoglalását, és a tanár is gyors visszajelzést kap munkájáról. A „kettős vezetésű napló” kapcsolatot teremt az olvasott szöveg és a diákok érdeklődése között. Elsősorban középiskolásoknál használom, zsoltárok, himnuszok, törvények stb. szövegének elemzéséhez. A füzetlapot függőlegesen két részre osztjuk. Baloldalra az a részlet kerül az olvasott szövegből, amelyik különleges benyomást gyakorolt a diákra (ez lehet pozitív és negatív hatás is). A jobboldali rekeszben meg kell indokolnia, miért ezt a szövegrészt választotta. Ha többen választják ugyanazokat a részeket, egyenként felolvassák benyomásaikat, és azok mentén közös reflexiót fogalmazunk meg. A Venn-diagramm minden korosztálynál használható. Párhuzamok ismertetésénél, hasonlóságok és különbözőségek számbavételénél előnyös. (Például a sziklára épült ház – a tíz szűz, a magvető – a konkoly és a búza, az elrejtett kincs – az elveszett bárány példabeszédek vagy más ötletes párosítás esetében.)

3. Munkám során szívesen használnék számítógépet és diavetítőt is, de iskoláimban sajnos nem mindig hozzáférhetők ezek az eszközök.

Bella Ibolya
hittanár a pécskai (Arad megye, temesvári egyházmegye) 2-es számú Általános Iskolában és a Gheorghe Lazãr Iskolacsoportban; hét–tizennyolc év közöttieket tanít.

1. Módszerválasztásomat nagymértékben befolyásolja, hogy melyik iskolában tanítok. A magyar nyelven tanuló diákok esetében sokkal változatosabb módszereket tudok alkalmazni, a román tannyelvű osztályokba járó magyar gyerekek esetében szövegértési gondok vannak, s ez máris behatárolja lehetőségeimet. Az alsó tagozatos osztályokban sok mozgást igénylő, dramatizálásra alkalmas szöveget használok, ezek által, tapasztalatom szerint, sokkal jobban megértik és megtanulják a gyerekek a bibliai történeteket. Gyakran használom a filctáblát is. Többféle flanel anyaggal dolgozok, ezeket két fapálcára erősítettem, s így akasztom fel a táblára. A ráragasztandó szemléltető képek egy részét Ausztriából kaptam, másokat pedig magam készítettem a Jézus Szíve Nővérek Társasága által kiadott munkafüzetekből. Nagyon szeretik a gyermekek ezeket a színes figurákat, s alig várják, hogy ők is használhassák őket. Erre az óra végén kerül sor, amikor ők helyezik fel a képeket a filctáblára, s ők magyarázzák el társaiknak – ismétlésképpen – a történetet. Hibáikat persze kijavítom. Sokszor használom a Dobos László Játék a hittanórán című könyvében található anyagokat is, elsősorban az ismétlések esetében, egyegy fejezet lezárásaként. A bibliai történetek tanításához leggyakrabban a dramatizálás módszerét használom – a gyerekek Mi történt volna, ha én is jelen lettem volna? címmel játsszák el a történeteket. Nagyon élvezetesek azok az órák, amelyek aktív részvételt biztosítanak számukra. Példaként említem itt az Ábrahám és Lót – legelőhöz kapcsolódó – konfliktusát bemutató történet tanítását. Előzőleg szépen becsomagolok egy cukorkát, majd kihívok két önként jelentkező gyermeket a katedra két oldalához, közöttük keletkezik „konfliktus”, a díszes csomag megszerzése miatt. Természetesen mind a két gyermeknek kellene az ajándék. A vita végén felolvassuk a bibliai történetet, és rávilágítok, miért kedves az Úr szemében Ábramám magatartása. Az általános iskola felső tagozatán sok, magam által készített szemléltető eszközt használok. Ezeket főképpen papírból készítem, és egész órán kifüggesztve hagyom, hogy bármikor vissza lehessen utalni rájuk. Szerencse, hogy iskolánk a templom mellett van, így gyakran tudok ott is órát tartani. A templom a legtöbb „szemléltető eszközzel” rendelkező helyszín. A tízparancsolat tanításánál különféle újságokból kivágott cikkeket hozatok vagy hozok, és azok segítségével magyarázom a tanultakat.

2. A leghatékonyabbnak azokat a módszereket érzem, amelyek lehetőséget adnak a gyermekek aktív bekapcsolódására.

3. A Jézus Szíve Nővérek Társasága által kidolgozott 5 pont szemléltető módszert és a különböző rajztechnikákat szeretném bővebben megismerni, mert úgy gondolom, hogy ezekkel változatosabbá tehetném az óráimat. Négy épületben tanítok, így gondot jelent számomra a szemléltető eszközök ide-oda szállítása.Örömmel venném, ha a Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett hittanári továbbképzőkön nagyobb hangsúlyt kapna a módszertan, mégpedig úgy, hogy – az előadásokon túl, lehetőleg kisebb csoportokban – lehetőség nyíljon a különböző módszerek, eszközök, technikák közelebbi megismerésére, kipróbálására. Fontosnak tartom ezt, hiszen úgy érzem, ezen a területen bőven vannak hiányosságaink.

Molnár Gabriella
hittanár a szatmárnémeti Ion Creangã és Lucian Blaga Általános Iskolában, valamint az Aurel Pop Művészeti Líceumban; hét- és tizenkilenc éves között minden korosztályt tanít.

1. Négy éve ingázom Szatmárnémeti három iskolája között. Mindig izgalommal és aggodalommal várom az évkezdést: vajon sikerül-e összehangolni az órarendet, lesz-e újra tíz gyermek, akikkel külön csoportot lehet indítani, vagy éppen egy gyermek hiányzik valahol, és ezzel búcsút inthetek a teljes katedrámnak… Hát ilyen és hasonló, olykor még a hitet is próbára tevő akadályokba ütközve, ám sok reménnyel kezdek minden tanévet. Eddig talán bele sem gondoltam, milyen színes „gyermekanyaggal” találkozom munkám során. Csoportjaimban vannak jó gyermekek, s vannak nyugtalanok, vannak jól neveltek és neveletlenek, vannak keresztény családból származók s olyanok is, akik távol élnek az egyháztól, vannak okosak, fogékonyak és figyelmetlenek, vannak sérültek, művész lelkűek és még nagyon sokfélék. Minden csoport más, s ehhez a „más”-sághoz igazítom a használt módszereket. Az általános iskolások esetében nélkülözhetetlennek tartom a szemléltető eszközöket. Gyakran rajzolok a táblára, használok képeket, plakátokat, és most már egyre gyakrabban magnót, számítógépet, kivetítőt. Ma már sok bibliai történetet, szentek életét bemutató, erkölcsi kérdéseket tárgyaló film hozzáférhető, ezek nagyon szépen beépíthetők a hittanórákba. Vetítés előtt mindig pontosan megfogalmazott megfigyelési szempontokat adok a gyermekeknek. A kisebbeknek nagy élményt jelent a templomban tartott hittanóra. Az elsősök minden évben nagy lelkesedéssel készülnek erre az eseményre. Sok gyermek úgy kerül iskolába, hogy megkeresztelése óta nem járt templomban, esetleg esküvőn vagy keresztelőn vett részt a szüleivel. Az első osztályban a gyakorlás módszerét használom sokszor, tudniillik együtt tanulunk – és gyakorolunk – keresztet vetni, térdet hajtani és minden olyan külső jelet, amit a szentmisén vagy imádság közben használunk. Az ötödik osztályosokkal is meglátogatjuk a templomot szemléltetés céljából, amikor róla, illetve a liturgikus tárgyakról és ruhákról tanulunk. Kartonból is kivágunk és a füzetbe is beragasztunk több ilyen megrajzolt tárgyat, de mindenképpen fontos az eredetiek látása, tapintása. Nagyobb osztályokban az előadás és a megbeszélés módszere a legkézenfekvőbb. A líceumba járók már nagyon igénylik a beszélgetést. Ahhoz, hogy helyes értékrend alakuljon ki e formálódó világnézetű fiatalokban, meg kell hallgatnunk véleményüket, érvelésüket, és – ha szükséges – helyes mederbe kell irányítanunk azokat, természetesen az egyház tanításának figyelembevétele mellett. A szemléltetés viszont az ő esetükben is ugyanolyan fontos. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fiatalt semmi nem érdekli, nincs igénye a szépre. Ez nem így van. Érdekli őt a szép, csak meg kell mutatni neki. A művészet világa végtelenül gazdag. A történelem folyamán megfestették, megírták, megformázták, megzenésítették az üdvösségtörténet eseményeit, használjuk ezeket a kincseket, mert az esztétikai érzék fejlesztésében is nélkülözhetetlenek. A katekézis egyik elsődleges céljának tekinthető a gyermek szentmisébe való bekapcsolása, ehhez szükség van a liturgikus énekek ismeretére. Az általános iskola első hat osztályában lelkesek a gyermekek, ezt kihasználva sok szép éneket meg lehet tanítani nekik. Még ha serdülőkorukban lázadnak is a hagyományok ellen, e kritikus időszakon túljutva elő tudják venni a korábban elraktározott értékeket. Azt tapasztalom, hogy minden egyházmegyében vitatják az énektanítás kérdését. Sok elmélkedés után tisztázódott bennem, hogy mit és miért tanítunk. Nem szeretném alábecsülni a tartalmilag és zeneileg is értékes „ifjúsági” énekeket – ezek Istent dicsérő, a legtöbbször bibliai gondolatokra épülő énekek. Ismerem, szeretem, éneklem őket. Ugyanakkor azt is hangsúlyozom, hogy illik ismerni, sőt kötelesség továbbadni az egyház évszázadokon át megőrzött énekkincseit is. Úgy gondolom, nem kell mást tennünk, csak egészséges egyensúlyt tartanunk a liturgikus és a „modern” énekek tanításában.

2. Tulajdonképpen egyik módszerről sem mondhatom el, hogy az a leghatékonyabb, fontosnak tartom viszont, hogy a hittanórán tanultakat vigyük át az életbe. Mindig megbeszélem a gyermekekkel, hogyan tudnánk a 21. század felgyorsult életritmusában megvalósítani Isten országát. Nekünk itt és most kell kereszténynek lennünk! Az ismeretek rögzítésében nagy segítségemre volt a tavalyi tanévben Lőrincz Éva Katalin hittanárnő V–VIII. osztályosok részére írt hittanfüzet- sorozata. Annak ellenére, hogy nem tudtam minden órán használni őket, a bennük lévő gondolatok, ötletek sokat segítettek a fogalmak rögzítésében. A gyermekek magolás nélkül, ismételve, játszva tanultak.

3. Úgy tapasztalom, hogy a tanításinevelési módszerek palettáján nagy a választék, és szemléltető eszközökben sem szenvedünk hiányt. Nagyon fontosnak tartom viszont a hitoktató fantáziáját és találékonyságát, amivel eldönti, hogy az illető órán mit és hogyan használjon. Jó segédeszközök (lennének) számunkra a hittankönyvek, természetesen akkor, ha alaposan átgondoltak, jól szerkesztettek, áttekinthetők és gyakorlatiasak. Számomra talán a legnagyobb „gondot” az idő jelenti. A kijelölt anyagrész megtanítására, a tanultak elmélyítésére, gyakorlására kevés a heti egy hittanóra. Ráadásul a hittanórák sokszor lehetetlen időpontokban vannak, amikor nem is lehet elvárni, hogy figyeljenek a gyermekek. Olyan iskolában is tanítok, ahol „megbecsült” helye van a vallásórának az órarendben, ezeken az órákon öröm dolgozni a gyermekekkel. A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont katekétikai könyvtárában bőséges kép-, film- és hanganyag található, ezek az egyházmegye minden hittanára által kikölcsönözhetők. A mostani tanév kezdetére elkészült egy liturgikus énekeket tartalmazó hanganyag is, amit CD-n bárki megkaphat.

Hodor Erika
hittanár a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban; a hat és tizenkilenc év közötti korosztályt tanítja.

1. Úgy gondolom, akkor a legeredményesebb a munkánk, ha vegyesen használjuk a különféle módszereket. Éppen ezért én egy iskolai óra keretén belül az előadástól kezdve a kérdve kifejtésen keresztül a szemléltetésig több módszert alkalmazok. A 21. században a különféle tudományágak fejlődése révén sokféle technikai eszköz és pedagógiai módszer áll a tanárok rendelkezésére. Ám a rengeteg módszer között sokszor elvész a lényeg – több alkalommal tapasztalom ezt a pedagógiai gyakorlatra hozzám érkező egyetemi hallgatóknál, sőt az én óráimon is előfordul. Elfelejtjük, hogy nekünk a világban kell élnünk, de nem a világból. Elfelejtjük, hogy a hittanóra – még akkor is, ha az iskolai tárgyak közé tartozik – más, mint a többi. Ezen az órán nemcsak ismereteket közlünk, nemcsak egyszerűen nevelünk, hanem élő hitet ébresztünk – megpróbáljuk Istenhez, Jézus közösségéhez vezetni a diákokat.

2. Szerintem mindenik módszer hatékony, ha a hitoktató hiteles keresztény, szakmailag jól felkészült, ismeri a diákjait és minden óra elején tudatosítja magában, hogy Isten tanítását akarja átadni nekik. Ebben mindig segítségére van a Szentlélek. Az általam leghatékonyabbnak tartott módszerek közül a szemléltetést emelem ki. Ennek a módszernek az alkalmazása különösen fontos a liturgiáról szóló tanítás esetében, például ötödik osztályban, a templomról, annak berendezéséről, a liturgikus tárgyakról, ruhákról szóló leckéknél. A nagyvárosban, illetve a magyarság és a katolikusság szempontjából is szórványban élő gyermekek esetében nem mindegy, hogy az említett tárgyakat képről, diakockáról láthatják, vagy közelről is megszemlélhetik azokat a templomban. A közös templomlátogatást fontosnak tartom – innen már csak egy lépés, hogy a vasárnapi szentmisére is eljárjon a tanuló.

3. Szerencsés helyzetben vagyok, mert minden támogatást megkapok az iskola részéről, hogy a legújabb módszereket és eszközöket használhassam az óráimon. Viszont a hitoktatás úgy „eredményes” – a korábban említettek megléte mellett –, ha a hitoktató megkapja az egyház és a szülők támogatását is. Én az utóbbit hiányolom. A szülő beleegyezik, hogy gyermeke hittanórára járjon („mert ott semmi rosszat nem tanulhat…”), de a hit gyakorlásának tekintetében nem (mindig) jár elöl jó példával. Persze ismerünk ellenpéldákat is. Ne feledjük, hogy – a nyugati országokkal ellentétben – abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a gyermekek ott vannak az iskolában a hittanórán. Úgy gondolom, a hitoktató, illetve a pap feladata, hogy megtalálja a megoldást arra, hogyan lehet a gyerekeken keresztül a szülőket is Jézushoz, az ő közösségéhez vezetni. Most éppen ezen dolgozom…

Dezső Kinga
hittanár a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes I–VIII. osztályos Iskolában és a Petőfi Sándor I–VIII. osztályos Iskolában; a hatés tizenöt év közötti korosztályt tanítja.

1. A módszerek felsorolását kérő kérdésre a teljesség igénye nélkül tudok válaszolni, mert – immáron tízéves – munkám során egyre bővülnek, csiszolódnak és változnak a módszereim és a szemléltetésre használt eszközeim. Természetesnek is tartom ezt, hiszen diákjaim is változnak, és én is folyamatosan alakulok. Úgy látom, hogy mostani tanítványaimnak egyre magasabb a motivációs szintje. Bár az elemi osztályokban többféle módszerre és szemléltető eszközre van szükség, mégis könnyebb a helyzetem, mert a kisebb gyermekek érdeklődőbbek és a hitbéli dolgok iránt fogékonyabbak, mint a tizenévesek. Ez a korosztály nagyon szereti a színes képekkel szemléltetett történeteket, a bábozást, a szentírási történetek dramatizált feldolgozását, a rajzolást, a kivágós, kifestős képeket, a Szentírással kapcsolatos filmeket. Az első és második osztályosok esetében az összpontosítást és a játékos tanulást segítő erővel bírnak a mutogatós énekek. Minden korosztály örvend a jutalmazáskor kapott kis képeknek. Rögzítéskor, ismétléskor a játékos vetélkedők hozzák lázba a gyermekeket. Harmadik osztálytól szoktam bevezetni a csoportos foglalkozásokat, a szövegelemzést, a fogalmazásírást. Fontosnak tartom az imára való nevelést. Bár a kisiskolásoknál fontos, hogy megtanulják a kötött imákat is, én már első osztálytól kezdve segítem őket abban, hogy maguk fogalmazzák meg Istennek a mondanivalójukat. Ezért ima előtt gyertyát gyújtok vagy kiteszek egy kis feszületet, szentképet, ezek segítik az elcsendesedést, az Istenre figyelést. Ezt a módszert az osztálytermeken túl a hittantáborokban is alkalmazzuk. A táborban már első nap, a szálláshely elfoglalása után csoportonként kialakítanak a gyermekek egy-egy imasarkot, ahol közösen és egyénileg is imádkoznak. A kisebb osztályokba járó gyermekek beszédesebbek, szeretik elmondani, mi történt velük az utolsó találkozásunk óta. Hogy ez rendszerben történjen, minden hittanóra elején három-öt ilyen „beszámoló” tanulót jelölök ki (a jelentkezés sorrendjében), akik pozitív vagy negatív élményeik elbeszélése után válaszolhatnak a társaik által feltett kérdésekre is. Az egyéni beszámolók és kérdések nem haladhatják meg a két percet. Ezzel a módszerrel a csoporttagok empátiakészségének növelését, az egymásra figyelést, az önismeretet szeretném fejleszteni. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy így én is jobban megismerem tanítványaimat, meghallgatva őket közelebb kerülök hozzájuk. Amikor a figyelem lankadását látom, pihentető-frissítő játékkal vagy énekkel szakítom meg a hittanórát. Általában mozgást igénylő játékokat rögtönzök, amiket iskolán kívül is játszhatnak, ha a fáradtság eluralkodik rajtuk. Míg az elemi osztályokban a színes rajzok igen hasznosak, addig hatodik osztályos kortól fontosabbnak tartom a művészi képekkel, fotókkal való szemléltetést. Hatodiktól a Szentírás és a keresztény irodalom szövegeinek kérdőív segítségével történő elemzése kerül előtérbe. A nagyobbakat is buzdítom a fogalmazásírásra, ennek segítségével aktualizálhatják a tanultakat. Szintén sikeres és már negyedik osztálytól alkalmazható módszernek tartom az otthoni rejtvénykészítést. Minden órára két, előre kijelölt tanuló készíti el otthon (közösen) a tananyaggal kapcsolatos keresztrejtvényt, amit órakezdés előtt fel is rajzolnak a táblára.

2. Negyedik-ötödikes kortól hatékonynak tartom a csoportmunkát. A csoportmunka feladatait úgy állítom össze, hogy azok feltárják a tanulók rajzolással, énekléssel, szerepjátszással stb. kapcsolatos – általunk már ismert vagy nem ismert – képességeit. Ez az önértékelés erősödéséhez vezethet, ami által az egyéni és közösségi felelősségvállalás is fejlődik. Figyelek arra, hogy lehetőleg minden tanuló aktívan vegyen részt az órán, így motiváltabbak lesznek a tanulásban, jobban odafigyelnek a társaikra, és javul az iskolai közérzetük is. Fontosnak tartom az ünnepekre való készülődést és az ünneplést. Ahogyan Bruno Ferrero mondja: az ünnep az életörömnek és az együttlét örömének a forrása. A gyermekek az elvont gondolatok jelentését konkrét képek és gesztusok segítségével tudják megközelíteni, különben az elvonatkoztatások üres tokok maradnának. A pillanat örömén túl az ünnep létfontosságú reményt is közvetít: garanciát arra, hogy az élet boldog pillanatok köré szerveződik. Az ünnep előtt és után a gyermekek fontosnak érezhetik magukat, az ajándék adása és elfogadása a szeretet adásának és elfogadásának élményével jár együtt. Adventben különösen fontosnak tartom a befelé való figyelés gyakoroltatását. Ebben segít az erénylapok segítségével történő önellenőrzés. Az elsőáldozáson már túl lévő gyermekeket szervezetten készítjük fel és visszük el a templomba a szentgyónás elvégzésére. Ez azért fontos, mert így azok is eljönnek a társaikkal, akik nem vallásos családban nevelkednek. A szervezett gyóntatást öt évvel ezelőtt vezettük be. Az első évben a nyolcadik osztályosoknak csak egyharmada végezte el a szentgyónást, ma már mindenki eljön, sőt épp a korábban kimaradottak kérdezik, hogy mikor lesz erre lehetőség. Ezzel a módszerrel tehát sikerül kialakítani a rendszeres gyónás igényét. A karácsonyi betlehemes játék megtanulásának és előadásának elsődleges célja, hogy szebbé, tartalmasabbá, elmélyültebbé tegyük a karácsony megünneplését, ám ezen túl a dramatikus módszer kitűnő lehetőséget ad a nevelésre is. Utóbbi elősegíti a közösségben, a közösségért tevékenykedő ember aktivitásának serkentését, ön- és emberismeretének gazdagodását, összpontosított, megtervezett munkára való szoktatását, testi, térbeli biztonságának javulását, időérzékének fejlődését, mozgásának és beszédének tisztulását, kifejezőbbé válását. A karácsonyi ünnepség előkészítése jó alkalmat ad a kollégáknak is az együttműködésre. Ilyenkor felkérem az énektanárnőt, hogy tanítsa be az előadás énekes részét, az osztályfőnöktől pedig a próbák megszervezéséhez kérek segítséget. A betlehemes játék nagy előnye, hogy minden gyermeknek juthat szerep, hiszen annyi pásztor- és angyalszerep lehet, ahányat a gyermekek igényelnek. A betlehemes játéknál még a szöveget nem mondó (nem igénylő) gyermek is jól érezheti magát, mert felöltheti egy szerep jelmezét és közösen énekelhet társaival, anélkül, hogy félnie kellene a szerepszöveg elfelejtésétől. A gyermekek családjának külön élményt jelenthet a jelmezek elkészítése. A próbák során fokozatosan jutunk el a feszült várakozástól az oldott, sikert megélő jó hangulatig – az előadás előtt egészséges izgalom, a szereplés után pedig megérdemelt öröm uralkodik el a gyermekeken. A liturgikus ünnepeken túl októberben megünnepeljük az öregek, májusban pedig az anyák napját. Ilyenkor a vasárnapi szentmise után versekkel és a gyermekek által készített ajándékokkal kedveskedünk az öregeknek, illetve az édesanyáknak. Az a tapasztalatom, hogy a hittantábor mély nyomokat hagy a gyermekek életében, itt alakíthatók a legjobban, és itt vethetjük el leghatékonyabban a „magot”. A tábor az érzelmi élet és a szociális érzék fejlesztésének sajátos helye. A táborozások során működésképtelenné válik a gyermek iskolai élethez igazított viselkedésrepertoárja, itt mind jobban meg tud mutatkozni az ő „valódi” személyisége. A legutóbbi hittantáborban is megtapasztaltuk, hogy az iskolában problémásnak mondott gyermekek a táborban sikeresen beilleszkedtek a közösségbe, és nem volt semmilyen negatív megnyilvánulásuk. A tanulók kettős szabályozó rendszerben léteznek: egymás elvárásaihoz és a táborvezetők elvárásaihoz is igazodniuk kell. Itt más értelmet nyer a tudás, nemcsak az a fontos, hogy ki tud többet és jobban, hanem az is, hogy ki mit tud, s ez utóbbi az egymástól való tanulás előtt nyit utat. Az együttlét – iskolai előírásokkal nem szabályozott – feszültségében minden megnyilvánulás nagyobb jelentőséggel bír, a siker és az elismerés jobban erősíti az önbecsülést, önbizalmat. A tartós és intenzív társas együttlét felerősíti az önelfogadtatás, önszabályozás, önérvényesítés motiválta önmegismerést. Táboraink programját a KOEN Alapítvány által jól kidolgozott programcsomagból állítjuk össze. Ez a program egy-egy szentírási témát dolgoz fel korosztályoknak megfelelően. Célja a gyermekek evangelizálása, újraevangelizálása. Az a tapasztalatom, hogy a gyermekeknek ily módon sikerül megérteniük a szentírási üzenetet, és a tábor egyben lehetőséget is ad annak „begyakorlására”. A hittantáborokban használt módszerek közül kiemelném a strukturált gyakorlatokat, a Szentírásból vett történetek feldolgozását (aktualizálást, levélírást, fantáziautazást, bibliodrámát), a kézműves tevékenységeket, az éneklést, a sportjátékokat. Utóbbiakat is fontosnak tartom a táborban, hiszen fejlesztik a leleményességet, az ügyességet, a játékszabályok betartására ösztönöznek, az összetartozást erősítik. A gyermek jellembeli tulajdonságai soha nem mutatkoznak meg őszintébben, mint a közös játékban. Minden játékot belső és külső törvények szabályoznak, így az erőszakosságra és igazságtalanságra hajlamos gyermek kénytelen azoknak alárendelni magát, az elkényeztetett, bátortalan gyermek pedig bátorítást nyer a többiek példáján.

3. Az elemi osztályba járók nagyon szeretik a bábozást. Néha én is megpróbálok elkészíteni egy-egy egyszerű papírfigurát, de ez a munka és a bábozásra való felkészülés sok időt vesz igénybe. Szívesen vennék részt a bábozás technikájába bevezető tanfolyamokon. A nagyobbak részére művészi képekkel szemléltetek, ám ezek megkeresése szintén időigényes. Amíg nem lesz minden tanteremben (vagy legalább a hittantermekben) számítógép és kivetítő, jó lenne hozzájutni egy-egy ilyen, tematika szerint rendezett albumhoz. Így nem kellene több albumot cipelnem magammal a napi öt-hat hittanórára. Jónak tartanám azt is, hogy a jövőben megjelenő öt-nyolcosztályos tankönyvek A4-es méretűek, színesek és művészi képekkel illusztráltak legyenek.

Hajdó Piroska
hittanár a nagyernyei (Maros megye) általános iskolában; a hat–tizenöt éves korosztályt tanítja.

1. Az elmúlt évek során elsősorban a legismertebb módszereket alkalmaztam. Az előadás módszere a nagyobb korosztálynál alkalmazható inkább. Ez azért jó, mert előre tervezhető, ismereteket közöl, időtakarékos és nincs nagy eszközigénye, ám itt kicsi a tanulói részvétel lehetősége. A beszélgetés módszerének sikeres alkalmazása a pedagógus kérdéseitől függ. A kérdés legyen pontos, világos, rövid, egyértelmű, a tanuló értelmi színvonalának megfelelő és az egész osztályhoz intézett. A szemléltetés módszere igen hatékony, akár statikus, akár dinamikus megoldáshoz folyamodunk (előbbit rajzokkal, képekkel, tárgyakkal, utóbbit audiovizuális eszközök segítségével végezzük). Az olvastatás módszere is alkalmazható, ezt lehet önállóan vagy párban végeztetni, illetve láncolvasással. – Az említett módszereket szinte minden korosztálynál használhatjuk. Élvezetesnek számított a hetedikeseknél alkalmazott módszer, melynek során feldolgozták egy-egy szent életét, majd összehasonlították munkáikat és értékelték azokat. A tavaly ismertem meg Dr. Spencer Kagan Kooperatív tanulás című könyvét, ami nagy segítségemre volt egész évben. Óráim nagy részét két-négy főből alkotott csoportmunkára építettem. Az első órákon kisebb gondok merültek fel a csoportalakításkor, de hamar megszokták a gyermekek. A módszer által egyre jobban elfogadták egymást, nőtt önbecsülésük és önértékelő képességük. A visszahúzódó gyermekek is bátrabban vállaltak szerepeket és a csoport sikeressége érekében mindnyájan összefogtak. Szemléltetésre különféle tárgyakat, faliképeket, térképeket, audio–vizuális eszközöket használok. Szívesen bábozok a kisebbekkel. Néhány fontos bábot elkészítek, a vizet, az utat, a csónakot stb. megfelelő színű anyagdarabbal szemléltettem.

2. Megemlítek néhány, általam sikeresnek tartott módszert. Az előző óra anyagának felelevenítéséhez és az újonnan tanultak rögzítéséhez a következőt használom: a tanulók két koncentrikus körbe állnak fel, egymással szembefordulva. A szembenállók egy-egy kérdést tesznek fel egymásnak, majd a belső körben lévők jobbra tovább lépnek. Ezt ismétlik, amíg visszakerülnek a kiindulási helyre. Közben minden lényeges kérdés elhangzik több alkalommal is, így a gyengébb képességűek vagy az órára nem készülők is megtanulják a legfontosabbakat. A módszer minden korosztálynál alkalmazható. A „dobj egy kérdést” játék során több csoportot alkotunk. Minden csoport kérdéseket ír fel egy papírdarabra, s azt összetűrve átdobja a másik csoportnak. Azok lejegyzik a választ, majd továbbdobják a papírt a következő csoportnak. Nem kell attól tartani, hogy az osztály padlózata tele lesz papírgalacsinnal, hiszen ez könnyen összetakarítható. A játék pontgyűjtésre megy, minden csapat annyi pontot gyűjt, ahány helyes kérdést tett fel és ahány helyes választ lejegyzett. Alsósoknál alkalmazható a „szóforgó”, ugyancsak felelevenítésre és rögzítésre. Egy tanuló elmondja, mit tanult az illető órára, a többi pedig megpróbálja visszaadni az ő gondolatait. A végén maguk döntik el, hogy ki mondta vissza a leghitelesebben az anyagot, sőt, ha az idő engedi, értékelik és pontozzák egymást. Rögzítéshez alkalmazható hetedik osztályban a „villámkártya”, melynek egyik oldalán évszám, a másikon pedig egy történelmi esemény szerepel. Egy diák felmutatja társának a kártya dátumos oldalát, s annak meg kell mondania, hogy milyen történelmi esemény köthető a felmutatott időponthoz. Egy-egy fejezet ismétlésekor jól használható a „halmazábra”. Jézus két példabeszédének összehasonlításához például külön-külön körökbe írjuk azt, ami eltérő a két példabeszédben, a metszetbe pedig a megegyező részt. Előnye az, hogy egy oldalra elhelyezhető. Az új ismereteket feldolgozó módszerek közt említem – nagyobb osztályosok részére – a „partnerek”-et és a „mozaik”-ot. A „partnerek” lépései: 1. négyes csoportokba szerveződünk, s ezeken belül kétkét pár alakul; 2. a párok szétválnak, a partnerek együtt dolgoznak, külön-külön feladatokon; 3. az azonos feladaton dolgozók konzultálhatnak, részletkérdéseket megbeszélhetnek; 4. a párok felkészülnek a bemutatásra, rövid vázlatot készítenek; 5. a párok újra egyesülnek, bemutatják, megtanítják a témát, előre megfogalmazott kérdések alapján leellenőrzik egymást; 6. közösen vázlatot készítenek; 7. mindenki önállóan értékel (ha jut erre idő). A hittanóra végén gyakran íratok „háromperces esszét”, amelyben a „Mi tetszett a mai órán?” kérdésre válaszolnak. A „mozaik”-nak nagyon sok változata van. Egyik ezek közül: úgy alakítunk csoportokat, hogy a csoportok és csoporttagok száma megegyező legyen. A csoporttagokat betűkkel, számokkal, nevekkel különböztetjük meg, majd az új anyagrészt felosztjuk a csapatok közt. Minden csapat kap egy egységet, amit feldolgoz. Ezután a csapattagok külön asztalokhoz ülnek, úgy, hogy az azonos nevűek/ számúak közös asztalhoz kerüljenek. Az újonnan alakult csoportok minden tagja megtanítja társainak azt, amit előző csoportjában feldolgoztak, majd visszaülnek eredeti helyükre és közösen elkészítik az anyag vázlatát. Ezt az óra kiértékelése követi: egy-egy mondatban mindenki megfogalmazza, mi tetszett neki a legjobban.

3. Ezeket a módszereket szeretném tovább tanulmányozni, kissé átszerkeszteni, a hittanórák célrendszeréhez „igazítani”. Rájöttem, hogy ezek nagyon lekötik a gyermekeket, s így nem zajonganak, a sikerélmény érdekében odafigyelnek egymásra, segítik egymást, s még a gyengébbek önbizalma is erősödik, hiszen örömmel tölti el őket, hogy munkájukkal támogathatták a csapatot.