Holló László
rEQUIEM A HITVALLÁSOS ISKOLÁKÉRT

 

Requiem for the Catholic Schools

In 1948 the new communist government ruled that all religious schools should be transformed into state institutions. Within the Alba lulia Diocese there were kindergartens and elementary schools subordi-nated to the parish and gymnasiums (colleges and high schools) sub-ordinated to the diocesan educational committee and the so called Status that administered the church instituions. On July 27, 1948, one week before the official law that outlawed the religious schools was issued, the church institutions, schools had already been taken over by the communist authorities. Bishop Áron Márton issued a letter to the priests and believers entitled About Catholic schools and the respon-sabilities of parents on Sept. 15, 1948. He stated that the new government had issued a law which caused the loss of 236 Catholic schools: 12 kindergartens, 175 elementary schools, 22 high schools, 3 commer-cial high schools, 3 high schools preparing teachers and kindergarten teachers, one technical high school and one high school preparing economists, 17 educational institutions and 2 orphanages. The build-ings of these educational institutions were taken over with all the belongings, furniture and all that they had inside. In spite of the circum-stances Catholic education went on within the homes of the families and in the parishes, so that faith was kept alive.

 

A katolikus egyház helyzete Romániában az 1948. esztendőben

Az 1948. esztendő a történelmi viharok által megtépázott és a kommunisták uralomra jutásával előállt új helyzetben elnyomás elé néző gyulafehérvári (hajdani erdélyi) egyházmegyében bensőségesen kezdődött. Az új esztendőt boldog emlékű Márton Áron püspök január 6-i, vízkereszt napi körlevelével - XII. Pius pápa szándéka szerint - Mária-évnek nyilvánította.¹ Célul tűzte ki a „népünk lelkében mélyen gyökerező Mária-tiszteletnek a dogmatikai megalapozását, kifejtését, tudatosítását, és egyben a gyakorlati Mária-tiszteletnek a hívek minden rétegénél való népszerűsítését, ez által népünk erkölcseinek megtisztulását és a Szent Szűz pártfogásának megnyerését". A püspök világos helyzetfelismeréssel vetíti előre a nehéz jövőt, amire lelki megerősödéssel kell felkészülni, mert „az újesztendő küszöbén újból áthatolhatatlan ködbe léptünk. Az ismeretlen idővel, eseményekkel, feladatokkal, sorssal állunk szembe. Nem tudjuk, hogy a jövő ködében elrejtett napok mit hoznak magukkal". A felkészülés során „Mária életének és erényeinek a megismertetésével és követésével akarjuk ápolni ifjúságunk lelkében az eszményi vágyakat, a népünket jellemző szeméremérzetet, és a léleknek az uralmát az ösztönök fölött. [...] a Mária-tisztelet elmélyülésétől várjuk a régi családi erények újjászületését [...] segítse újjáépíteni a háború alatt és után szétdúlt tűzhelyeket".²

Ezzel párhuzamosan a fokozatosan berendezkedő kommunista hatalom a „béke és a demokrácia" nevében - osztályharc meghirdetésével - az abban részt nem vállaló elemek megsemmisítésére törekedett. Célja sikerült: az 1948-as év a kommunizmus teljes berendezkedését hozta meg Romániában.³ Miután 1947. december 30-án a bukaresti Erzsébet-palotában I. Mihály király aláírta lemondását, és a Képviselők Testülete kikiáltotta a Román Népköztársaságot, román kormánydelegáció látogatott Moszkvába, ahol február 4-én megkötötték a szovjet-román barátsági szerződést.⁴ Ez - miután a szociáldemokrata és kommunista pártok február 21-23. között tartott közös pártkongresszusán a Román Munkáspárt név alatt az egypártrendszer is létrejött -még jobban felbátorította a kommunistákat a már elindított egyházellenes kurzus erősítésére.

A kongresszuson Gheorghe Gheorgiu-Dej újraválasztott pártfőtitkár programbeszédében nyíltan körvonalazta a katolikus egyházzal szembeni pártálláspontot: „A katolikus egyház az egyedüli szervezett akadály Romániában a népi demokrácia végleges megvalósításának útjában."⁵ A hatékonyság kedvéért a katolikus egyházzal szemben cselekvési irányelveket is megfogalmazott, amelyekben a Rómától való elszakítást sugallta: „Az ország népességének egy része a katolikus egyházhoz tartozik. Azt kényszerülünk nyilatkozni róluk, hogy a katolikus klérus a demokrácia ellensége. A román nemzet érdekeit sérti az, hogy ez a klérus az egész világon ismert imperialista bérenc Vatikánhoz tartozik. Nem tűrhetjük, hogy a Vatikán a lelki hatalmát rosszra használja és a hívő népet hamis propagandájával a demokrácia ellenségévé tegye."⁶

Miután a politikai ellenzéket látványosan megsemmisítették,⁷ a kormány a vallási kérdés „végleges megoldására" fektette a főhangsúlyt, mert a vallások tekintélye akadályozta a bolsevista tanok terjedését és a túlvilág hirdetésével akadályozta a munkásosztályt a szovjet földi paradicsom illúziójába való belépésben. A katolikusokra vonatkozóan Moszkva terve az volt, hogy a latin rítusú és a Rómával egyesült görög katolikus egyházakat elválasztja Rómától, majd a külföldi erősségétől elszakított egyházat hatalma alá gyűri. Ennek a tervnek a megvalósítására törekedett a román kormány is.⁸

A kormány március 2-án három hónap határidőt szabva működésüket szabályozó statútum elkészítését kérte a vallásfelekezetektől. Ekkor még nem volt nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház számára teljesíthetetlen rendeletről van szó, amely biztosította az egyház ellehetetlenítésének és üldöztetésének jogi keretét.⁹

A katolikus hitvallásos oktatás a II. világháború után

A II. világháború által okozott erkölcsi, szellemi és anyagi pusztulást érzékelve a katolikus egyház markáns képviselői, a korábbi Erdélyi Római Katolikus Státus - ekkor Gyulafehérvári Latin Szertartású Római Katolikus Egyházmegyei Tanács¹⁰ - tagjai, élükön a püspökkel világosan látták a történelmi kihívást és megfogalmazták a maguk számára a tennivalókat is: „a templom és az iskola körül kell felsorakoznunk, hogy az elszenvedett lelki sebeket be tudjuk gyógyítani, hogy a tátongó anyagi hiányokat pótolni tudjuk, s ez által intézményeinket, a kor szükségleteinek megfelelően átszervezve és vezetve, fenntarthassuk."¹¹ Az Egyházmegyei Tanács 1946. évi gyűlésére készült, az igazgatótanács háromévi (1943-1946) működését összefoglaló ún. Évi jelentést forgatva nyilvánvalóvá válik, hogy azokban a korlátozott lehetőségekkel terhelt időkben is sikerült az egyháznak a katolikus oktatás megszervezésében a rá váró feladatnak eleget tennie.

A gyulafehérvári egyházmegyében a katolikus oktatás hagyományosan sajátos formában szerveződött. Egyfelől voltak az egyházközségek, következésképen az Egyházmegyei Hatóság közvetlen vezetése alatt álló óvodák, valamint elemi és középfokú iskolák, másfelől az Egyházmegyei Tanács vezetése alatt álló ún. státusgimnáziumok. Ugyanakkor az Egyházmegyei Tanács minden katolikus vallásos oktatáshoz tartozó intézmény tanulmányi vonatkozásait szervezte és felügyelte. A következőkben a katolikus hitvallásos oktatás helyzetének behatóbb vázolása érdekében bemutatjuk az egyházi oktatási intézmények 1945-46. évi statisztikai adatait.

Kimutatás a római katolikus elemi iskolákról és óvodákról az 1945/46 tanévben¹³

 

A kommunista rendszer számára az ország szándékolt szovjetizálódása terén a történelmi egyházak és az ezek által fenntartott hitvallásos iskolák jelentették a leghatékonyabb akadályt. A katolikus egyház vonatkozásában az Egyházmegyei Tanácsnak az iskolák által megküldött évi jelentéseiből az igazgatótanács által összeállított és a következőkben bemutatott statisztikai adatai nyilvánvalóvá teszik azt a súlyt, amit ezek a nevelési intézmények képviseltek. Eszerint a gyulafehérvári egyházmegye területén 17 óvodában a gyerekek római katolikus nevelést kaptak. A római katolikus tanköteles gyerek közül pedig a 25 714 állami iskolában járó gyerek mellett 17 965 gyerek 172 római katolikus iskolában 488 katolikus tanító és tanítónő vezetése mellett tanult és nevelkedett. A hét nagy múltú főgimnáziumban (Brassó, Csíkszereda, Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosvásárhely és Székely udvarhely) 140 tanár 3134 középiskolai diákot oktatott, míg egyházmegyeszerte további 20 tanító- és tanítónőképzőben, leány- és vegyes, kereskedelmi és egységes gimnáziumban 231 tanár 3790 középiskolás korú diákot és diáklányt oktatott és nevelt.

 

Kimutatás az Egyházmegyei Hatóság közvetlen vezetése alatt álló közép- és középfokú iskolákról az 1945/46. tanévben¹⁷

 

Kimutatás az egyházmegyei róm. kat. fiúgimnáziumokról az 1945/46. tanévben¹⁸

 

Támadások a vallásos oktatás ellen

A világháború után, amikor a kommunisták még nem érezték magukat elég erő snek, tüntető jóindulattal viseltettek a felekezeti iskolák iránt. 1946-ban például a felekezeti iskolák tanítói és tanárai ugyanolyan államsegélyben részesültek, mint az állami iskolákban tanító kollegáik.19 A helyzet azonban hamarosan megváltozott: 1947 elején a román kormány fel szólította a latin püspököket arra, hogy adják oda iskoláikat az államnak, amint azt a görög katolikusok és az ortodoxok tették, mert ha nem, akkor elveszítik az államse gélyt, amelyet Románia a párizsi békekötéskor vállalt magára, és az 1945-ös földre formkor elvett egyházi birtokokért cserébe olyan ünnepélyesen megígért. Ennek azonban a püspökök határozott állásfoglalással ellenálltak.20 A hatalom viszont nem tűrhette ezt sokáig. A már említett 1948. február 21–23-i pártok közötti kongresszuson kidolgozták a Román Népköztársaság új alkotmányának a tervezetét.21 Ez a 28. szakasz harmadik bekezdésében kimondta, hogy „egyetlen vallásos közületnek vagy felekezetnek sincs joga általános jellegű tanintézeteket nyitni vagy fenntartani, hanem csak a vallásos kultusz személyzetét kiképző különleges iskolákat, az állam ellenőrzése alatt”. Az alkotmány tanügyre vonatkozó paragrafusainak értékelésében homlokegyenest ellenkező vélemények láttak napvilágot egyfelől a baloldal lelkes támogatói, másfelől az iskolafenntartó katolikus egyház vezetői részéről.

A hitvallásos iskolák létét nem tűrhették, és amint Kacsó Sándor, a Magyar Népi Szövetség országos elnöke Egységes népoktatást követel a népi demokrácia című, a Kolozsváron megjelenő Világosság 1948. március 23-i számában megjelent cikkében kifejtette, nem is nézték jó szemmel az „ország demokratikus fejlődését" szem előtt tartó hatalomra jutott baloldali erők. A hitvallásos iskolák államosítását „a történelmi fejlődés egyenes vonalára" való visszatérésnek láttatja, hangsúlyozva, hogy a „nyugati országokban ez a vita már régebben és általánosan az emberi haladás irányát jelző államosítás javára dőlt el". A „múlthoz annyi anyagi és érzelmi kapoccsal kötődő felekezeti iskolák, még ha a legjobb szándékkal próbálják is, [.] a dolgozó nép köztársasága által követelt új szellemű közoktatást" nem tudják biztosítani.²²

Széles körű kampány indult annak érdekében, hogy a magyar közvéleményt a hitvallásos iskolák támogatásától eltántorítsák és az egyházakkal híveiket szembefordítsák. Gaál Gábor A felekezeti iskolák államosításáról című, Utunkban és a Világosságban egyaránt megjelent cikkében hasonló szellemben ír. A „valamennyi szervezetében és intézményében újjászületett népi államban" az ország dolgozó népe „népi demokratikus iskola és a népi demokratikus nevelés" után kiált. Úgy vélték, hogy a vallásos iskolák államosítása „nem »kívülről történő beavatkozás« a magyar nemzetiség eddigi sajátos összetételű népoktatási szervezetébe, hanem egyenesen azoknak a következéseknek a logikus levonása, amiket természetszerűen érlelt ki a demokrácia iskoláinak megadott anyagi-szervezeti életéből." Sőt, mi több, igyekeztek meg is magyarázni a vallásos iskolákkal szemben megfogalmazott vádjaikat: „Élményeinkből, történeti tapasztalatainkból tudjuk, hogy a nevelés e világa a tényleges valóságtól tudatosan elidegenítő, hamis világ. A felekezeti iskolát már réges-rég hamissá és többértelművé tette az élet és a tudományok fejlődése. A felekezeti iskola már réges-rég hiába próbálja összeegyeztetni a falai közt hirdetendő tudományokkal a felekezetiségből szükségszerűen következő irracionális világnézetet. A felekezeti iskola már réges-rég nem tud eleget tenni a valóság helyes megismerésének. Holott ez a megismerés az előhaladás ösztöke."²³

A felekezeti iskoláknak felrótták, hogy miután az állam „lehetőséget adott arra, hogy a felekezetek [.] is foglalkozzanak a neveléssel és saját céljaiknak megfelelően irányítsák az ifjúság szellemi előkészítését az államéletbe való bekapcsolódás számára, [.] különböző elvektől irányítva, különböző érdekek nevelési rendszerében felnőve [.] bizonyos dolgokban mégiscsak megértették egymást, a nép kizsákmányolásában, a jogok kisajátításában, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség fenntartásában." Ezek alapján arra a következtetésre is eljutottak, hogy „az állam egyedül illetékes arra, hogy állampolgárait nevelje".²⁴ Az idézett Hadházi Sándor tankerületi főfelügyelő még arra is feljogosítva érzi magát, hogy a magyar tanszemélyzet - a felekezetit is kifejezetten beleértve - nevében nyilatkozva megállapítsa, hogy ezt régóta így gondolja, és alig akad olyan magyar felekezeti tanító vagy tanár, aki „ne érezné a szükségét annak, hogy egyöntetű legyen az egész nevelési rendszerünk és hogy ennek irányítója az állam legyen.²⁵

Csőgör Lajos, a Bolyai Tudományegyetem rektora is úgy látta és láttatta, hogy „a felekezeti iskolák lemondásra, béketűrésre, sorsába való beletörődésre nevelték a nép gyermekeit és ezáltal a népellenes uralkodó osztályok érdekeit" szolgálták, míg ők, a baloldal „öntudatos, a maga erejében bízó, harcos ifjúságot akarnak nevelni, mely a világot nemcsak megmagyarázni és megérteni, hanem megváltoztatni is tudja és akarja". Ugyanakkor eufórikus hangnemben dicséri az együtt lakó népek viszonyában bekövetkezett csodálatos változást, melyet a Román Munkáspárt az 1945 utáni három évben hozott.²⁶

Voltak próbálkozások arra is, hogy az iskolarendszer korszerűsítésével magyarázzák az „iskolák típusának megváltoztatása" irányában tett lépéseket. Így Fejér Pál tankerületi főigazgató az ipari oktatás hiányára hívja fel a figyelmet, amit olyan érvekkel kíván fogyaszthatóvá tenni, hogy az érettségizett fiataloknak csak az egyetem elvégzése után van kenyérkereseti lehetőségük, és ez sok fiatal munkaerőt von ki a termelésből vagy tesz boldogtalanná, ha a tanulmányait valamilyen okból nem tudja folytatni. Az ipari oktatást - a tanügyi reformból következően - általános műveltség és szakképzés tekintetében az elméleti oktatással egyenértékűnek mondja.²⁷

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, nem csupán a baloldali magyarjaink, de még egyes protestáns lelkészek is csak előnyt láttak a felekezeti iskolák államosításában. Így a Magyar Népi Szövetség központi napilapjában, a Világosságban egy rövid híradásban arról olvashatunk, hogy „a görgényi egyházmegye református papsága egyhangúlag állást foglalt a felekezeti iskolák államosítása mellett", és Papp József esperes meg is magyarázta az oktatás államosításának értelmét: „Örömmel üdvözöljük az egyházi iskolák államosítását, mert az csak könnyítést jelent az egyházaknak".²⁸ Bende Béla unitárius lelkész a felekezeti iskolák államosításáról szólva egyenesen annak előnyeiről beszél. Az egyházi iskolák államosításában az egyház csupán egy olyan munkaterület feladására kényszerült,²⁹ amely előnyére válik, mert „az iskolák fenntartása, igazgatása sok anyagi és igazgatási erőt vett igénybe, ami most mind felszabadulva, a komoly és egészséges egyházi élet szolgálatába állítható". A „népi demokráciáért vívott harctól" várja a biztosítékot arra, hogy a most államosított iskoláink még fokozottabban a nép szolgálatában fognak állni", ezért az egyházaknak saját érdekükben ajánlja, hogy a híveik részéről adódó „feszültség feloldásában támogatást nyújtsanak, az iskolák államosítását teljes megértéssel fogadják. Általános nevelésünk egészséges fejlődésének biztosításán keresztül biztosítsák iskoláink megmaradását", hogy ne válhasson az iskola felekezeti iskolaként újra a lelkiismereti és vallásszabadság elnyomójává.³⁰

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium fiú- és lányfőgimnáziumának tanári kara is „szem előtt tartva a magyar népi fejlődésünknek az alkotmánytervezetben lefektetett biztosítékait [.] mint a haladó értelmiségiek egyik csoportja [.] örömmel üdvözli a Román Népköztársaság alkotmányter-vezetét."³¹

A Márton Áron püspök határozott és egyértelmű eligazító rendeletei alapján eljáró katolikus papokról és szerzetesekről ebben az időben csupán a reakciós ellenállás híreit közölhették a napilapok.³² A Románia Magyar Szó decemberi számában olvashatunk arról, hogy néhány szerzetes szembefordulva a püspöki rendelkezésekkel³³ a „nyáját eláruló Márton Áron püspök, a katolikus reakció feje [.] határozott tiltó rendelkezése ellenére [.] saját tiszta lelkiismeretük és a nép érdekében [.] inkább bebizonyítják hűségüket népükhöz [.] mintsem azonosítsák magukat a reakciós püspöki klikk népellenes magatartásával."³⁴

A hitvallásos iskolák államosítása

Az események felgyorsultak. Gerald Patrick O'Hara, a bukaresti nuncia-túra régense a megjelent alkotmánytervezettel kapcsolatban már március 10-én szóbeli jegyzékben állást foglalt a tervezet 28. szakasz 3. bekezdésével kapcsolatban, amely a lelkiismereti és vallásszabadság hangoztatása mellett megakadályozza a szülőket abban a jogukban, hogy gyermekeiket felekezeti iskolába írassák.³⁵ Válaszra azonban nem méltatták.

A kormány által kért szervezési és működési statútum³⁶ kidolgozására a Romániai Katolikus Püspöki Kar 1948. március 17-én Bukarestben gyűlésezett. Ebből az alkalomból a Püspöki Kar tagjai memorandumban tiltakoztak az új alkotmánytervezetben foglalt visszásságok ellen. Bár a 17. paragrafus 1. bekezdése védi a szabad vallásgyakorlatot, és a 28. paragrafus szavatolja a lelkiismereti és vallásszabadságot, ugyanazon paragrafus 3. bekezdése lehetetlenné teszi megvalósulását. A főpásztorok ezért kérik, hogy a 28. szakasz 1. bekezdését egészítsék ki: „Az állam minden vallásfelekezetnek egyformán biztosítja a szabadságot és a védelmet". A 3. bekezdéssel ellentétben - több százezer szülő nevében is, akik gyerekeiket szívesen hitvallásos iskolába íratnák - kérik, hogy a vallásfelekezeteknek és szerzetesrendeknek - a több évszázados gyakorlatnak megfelelően - engedjék meg az oktatási intézmények alapításának és fenntartásának jogát. Továbbá az alkotmánytervezetben megfogalmazott és garantált vallásszabadság és demokratikus jogok szellemében kérik az iskolai hitoktatás megtartását, a lelkigondozás lehetőségét a hadseregben, a kórházakban, az árvaházakban és a börtönökben. A vallások személyzetét kiképező különleges iskolák állami ellenőrzésével kapcsolatban kérik a Szentszékkel kötött konkordátum betartását.

O'Hara régens március 27-i újabb szóbeli tiltakozó, és a román kormányt a konkordátum betartására felhívó tiltakozó jegyzéke³⁷ sem hozott eredményt. Mindhiába írt újabb levelet Márton Áron püspök is, kimutatva az alkotmányban rejlő ellentmondásokat, bizonyítva mind történelmi alapon, mind pedig a hívek ragaszkodása által a hitvallásos iskolák létjogosultságát.³⁸ A püspökök levelére nem érkezett válasz, és a Nagy Nemzetgyűlés 1948. április 13-án megszavazta az új alkotmányt, amely április 17-én életbe lépett.³⁹ A kocka el volt vetve.

1948. július 27-én - minden hivatalos minisztériumi bejelentés nélkül, egy héttel a felekezeti iskolákat megszüntető törvény megjelenése előtt - egyes helyeken már megindult az egyházi iskolák és intézmények államosítása.⁴⁰ Így hát a tulajdonjog tisztelete és a lelkiismeretei szabadság védelme érdekében minden törekvés hiábavalónak bizonyult. A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése, hivatkozva az alkotmány 44. és 45. cikkelyére és a Minisztertanács 1948. július 31 -i 1175. számú határozatára 1948. augusztus 2-án kelt döntésével az ország közoktatásügyét új törvénnyel szabályozta, amely kimondta, hogy „a közoktatást kizárólag az állam szervezi demokratikus, népi és reál-tudományos alapokon".⁴¹ Ennek érdekében a 176. számú határozattal az összes hitvallásos iskolát államosította.⁴²

Az államosítást követően Márton Áron püspök A katolikus iskolák állapotáról és a szülők kötelességéről című, 1948. szeptember 15-én kelt körlevelében közli híveivel az új közoktatási törvény érvénybe léptét, aminek következtében a katolikus egyháztól 236 tanügyi intézményt államosítottak: 12 óvodát, 175 elemi iskolát, 10 főgimnáziumot, 12 gimnáziumot, három kereskedelmi középiskolát, két tanítóképzőt, egy óvónőképzőt, egy ipari iskolát és egy gazdasági iskolát, 17 nevelőintézetet (internátust) és két római katolikus árvaház épületet. Az intézmények épületeit, berendezését, valamint összes ingó és ingatlan vagyonát átvették az állami közegek.⁴³ „Nem veheti senki rossz néven - írja a püspök -, ha iskoláink és nevelőintézeteink elvesztése fölött könnyeket hullatunk." Ugyanakkor kilátásba helyezi, hogy mindent megtesz az igazságtalanság helyrehozataláért, mert „nem vehetik rossz néven azt sem, ha iskoláink visszaszerzése érdekében a törvényes lehetőségeket és eszközöket felhasználjuk. [.] Nem mondhatunk le a reményről, hogy a katolikus iskolák népnevelő munkájának értékét és hasznosságát a kormányzat is fel fogja ismerni és az egyházat visszahelyezi jogaiba."⁴⁴

Ugyanakkor a helyzetet reálisan értékelve a családokat az új körülmény által támasztott fokozott felelősségre inti. Mindenekelőtt az édesanya a gyermek első hitoktatója. Tőle tanulja az első imádságokat, az édesanyától hall először Istenről, Jézus Krisztusról, a boldogságos szent Szűzanyáról és az angyalokról. Most az édesanyák és a családok segítségét kéri a hit tanításainak az elsajátításában is. A lelkipásztorokat már korábban utasította a gyerekek és az ifjúság iskolán kívüli hitoktatásának a megszervezésére, most a családokat kéri a hatékony közreműködésre, főként pedig a buzgó, példaadó vallásos életre, hogy a példán okulva nevelődjenek az Isten akarata szerinti vallásos és erkölcsös életre.

És mint olyan sokszor a történelem folyamán, a katolikus egyház ismét építésbe kezdett. Nem látványos templomokat és iskolaépületeket, hanem szerény közösségteremtő hittantermeket alakított ki vagy épített. Ezekben a püspök példáján lelkesült egyházmegyei papság minden üldözést vállalva szakadatlanul nevelte Isten és a felebarát szeretetére azokat az iskolás gyerekeket, akik tanáraik tiltása folytán talán a „csakazértis" nekifeszülésével még lelkesebben látogatták a tanítás utáni hittanórákat.

Jegyzetek

1 Gyulafehérvári Érseki Levéltár (a továbbiakban GYÉL) - 50-1947/ 1948. Annus Marianus praeconizatur. 1948. január 6.

2 Uo.

3 Marton József, Az erdélyi katolicizmus 90 éve (1900-1990). Kolozsvár 2008, 152.

4 Páiu§an, Cristina - Dorin Ion, Narcis - Retegan, Mihai, Regimul comunist din România. O cronologie politică (1945-1989). Bucureşti 2002, 43-45.

5 Biserica şi poporul. Lumina creştina, 1948. március 28; Scurtu, Ioan, 1948 - Anul instaurării regimului stalinist in România. In: Istoria Româniilor în secolul XX. (red. Scurtu-Buzatu). Bucureşti 1999, 550551. Idézve: Marton, 153.

6 Deletant, Dennis, Teroerea comunistă în România. Gherghiu-Dej şi statul poliţienesc, 1948-1965. Polirom. Iaşi 2006. 73. Idézve in: Marton, 153-154.

7 A Iuliu Maniu által vezetett Nemzeti Parasztpártot és az I. C. Brátianu által vezetett Nemzeti Liberális Pártot kiküszöbölték a politikai életből.

8 Vö. Tempfli Imre, Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892-1966. Budapest 2002, 104-105.

9 A katolikus egyház statútumtervezetét a püspökök ismételten elkészítették. A kormányhatóságok azonban olyan alapvető tételek kihagyását kérték, melyeket a katolikus püspökök nem tudtak vállalni, így a katolikus egyháznak a kommunista időben nem volt statútuma, törvényen kívül működött.

10 Az Erdélyi Római Katolikus Státus, az erdélyi, később gyulafehérvári egyházmegye sajátos, laikusok és klerikusok (az előbbiek kétharmad, utóbbiak egyharmad arányban képviseltetve magukat) együttes intézménye, melynek eredete a reformáció utáni időre megy vissza. Ekkor a katolikus világiak, püspök és egyházi vezetés nélkül maradva, a reformáció és az erdélyi országgyűlés döntései által szétzilált katolikus egyház érdekeinek igyekeztek érvényt szerezni, mígnem a híveik mellett maradt klerikusokkal szövetkezve fokozatosan létrehozták az Erdélyi Római Katolikus Státust. A Státus intézménye a 18. századtól, a püspökkel mint természetes elnökkel az élen huszonnégy tagú igazgatótanáccsal és több mint kétszáz tagot számláló közgyűléssel az erdélyi egyházmegye gazdasági és iskolai ügyeinek rendezését volt hivatva szolgálni. A két világháború között a román nacionalizmus részéről a Státus ellen indított hadjárat következtében kényszerült nevét Gyulafehérvári Latin Szertartású Római Katolikus Egyházmegyei Tanácsra változtatni. Vö. Holló László, Az erdélyi katolikus autonómia, ill. Erdélyi Római Katolikus Státus tegnap és ma. In: Holló László (szerk.), Katolikus autonómia. Fejezetek az Erdélyi Római Katolikus Státus történetéből, Csíkszereda 2007, 15-34; Holló László, A laikusok által vezetett egyházmegye. In: Bodó Márta (szerk.), Örökérvenyű igazságaink. Emlékkönyv Jakab Gábor 70. születésnapjára, Kolozsvár 2008, 34-45.

11 Jelentés a Gyulafehérvári Latin Szertartású Róm. Kat. Egyházmegyei Tanács 1946. november hó 28-ikára összehívott közgyűlésére (a továbbiakban Jelentés 1946). Kolozsvár 1946, 4.

12 Az összesítésben közölt számok a táblázatban megadott számok helyes végösszegei. Az eredeti táblázat több helyen az esperesi kerületekben feltüntetett számok összegétől eltérő, hibás végösszeget ad meg. Így az iskolák száma csak 160, az állami iskolába járó római katolikus tanköteles gyerekek száma 25 703, míg a katolikus iskolába járó római katolikus tanköteles gyerekek száma 18 244. Az eltérés oka, míg az első esetben nyilvánvaló elírás, mert a külön is jelölt leány- és fiúiskolák összesített száma 172-t tesz ki, addig minden valószínűség szerint a többi esetben is az egyébként rendszerint pontos munkát végző táblázatkészítők tévedésében keresendő.

13 Jelentés 1946, 24-25.

14 Az 1945/46. évi statisztika hiányzik. A táblázatban az 1944/45. évi adatokat közöljük.

15 Vö. mint fentebb.

16 Vö. mint fentebb.

17 Számozatlan betétlap a Jelentés 1946 28. és 29. lapjai között.

18 Számozatlan betétlap a Jelentés 1946 16. és 17. lapjai között.

19 Vö. Bányai László közoktatásügyi miniszteri osztályfőnök cikkét a Romániai Magyar Szó 1951. december 29-i számában.

20 Vö. Tempfli, 127.

21 Az alkotmánytervezet szövegét lásd a Romániai Magyar Szó 1948. március 10-i számában.

22 Kacsó Sándor, Egységes népoktatást követel a népi demokrácia. Világosság, 1948. március 23. Márton Áron püspök, bár nem állt módjában a vádakra az újságok hasábjain válaszolni, levélben fejti ki határozott tiltakozását. Fájdalmas cinizmussal mutat rá, hogy ha „az államosítás valóban az emberi haladás irányát jelezné, akkor abba a totális államképletben, melyet a hitleri fasizmus vallott és tűzzel-vassal épített, az emberi haladás csúcsteljesítményét kellett volna üdvözölnie az emberiségnek". Kacsónak a nyugati országok joggyakorlatára vonatkozó kijelentéseire utalva tételesen bizonyítja, hogy a liberalizmus hevesen vallás- és egyházellenes szakaszában jelentkező türelmetlen államosító törekvés lecsengése után utat tört magának a természetjog tétele, miszerint az állam van az emberért és nem az ember az államért. Így nyugaton a közoktatás államosításában az állampolgári jogok olyan korlátozását látják, mely nem egyeztethető össze sem a lelkiismereti szabadsággal, sem a demokratikus szabadságjogokkal. Kéri az elnököt a Magyar Népi Szövetség állásfoglalásának revízió alá vételére és az alkotmány tárgyalásakor az, illetékes fórumoknál a hitvallásos iskolák jogainak védelmére. Vö. GYÉL - 4192/1948. Márton Áron püspök levele Kacsó Sándorhoz, a Magyar Népi szövetség országos elnökéhez, 1948. március 24. Kiadva: Márton Áron írásai és beszédei (szerk. Marton József-Nemes István). Gyulafehérvár 1996, 110-113.

23 Gaál Gábor, A felekezeti iskolák államosításáról. Világosság, 1948. március 31.

24 Hadházy Sándor, Bizalommal és megértéssel. Világosság, 1948. március 28.

25 Uo.

26 Csőgör Lajos, Haladószellemű nevelést! Romániai Magyar Szó, 1948. április 4.

27 Fejér Pál, A tanügyi reform. Romániai Magyar Szó, 1948. április 9.

28 Egyhangúlag állást foglaltak a felekezeti iskolák államosítása mellett a görgényi egyházmegye papjai. Világosság, 1948. április 10.

29 Az egyházak már nem tartanak katonaságot, nincs bírósági hatáskörük, vallatási joguk, nem okmányhitelesítő és -őrző szervek és nem hivatalos anyakönyvvezetők. Ezektől a hatásköröktől és hatalmi ténykedésektől az egyházak már korábban kényszerültek megválni, ami nemhogy az egyházak hátrányára, de lelkipásztori munkájuk előnyére vált. Ezek közé sorolja az oktatást is, mint amitől az egyház a saját feladata elvégzésének előnyére szabadul a „demokráciának" köszönhetően.

30 Bende Béla, A felekezeti iskolák államosításának előnyei. Romániai Magyar Szó, 1948. április 4.

31 A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanári kara a Népi Demokrácia Frontjáért és az alkotmánytervezetért. Népújság, 1948. március 14.

32 Vö. (csíki): A tanügyi reform nyomán dolgozók gyermekei készülnek az életre a brassói volt katolikus főgimnáziumban. Igazság, 1948. augusztus 22; A sepsiszentgyörgyi katolikus óvónőképző igazgatója uszít a demokrácia ellen. Romániai Magyar Szó. 1948; (p.i.): A „pásztor" ismét elárulta nyáját. Romániai Magyar Szó, 1948. december 4.

33 Négy nagyváradi premontrei szerzetesre történik utalás, akik a főpásztori tilalom ellenére állami iskolában vállaltak munkát. Kettő közülük a későbbiekben Márton Áron püspök szóbeli utasítása alapján kilépett az oktatásból, mert az új tanterv, az új tankönyvek már nem azt a szellemet sugallták, amit hirdetni tudtak volna. Vö. Tempfli, 132.

34 (p.i.): A „pásztor" ismét elárulta nyáját. Romániai Magyar Szó, 1948. december 4.

35 Vö. 1590. sz. dokumentum. In: Ambasciata di Romania presso la Santa Sede, La Romania e la Santa Sede. Documenti diplomatici, Libreria editrice vaticana 2000, 195-196. Idézve: Tempfli, 125.

36 Monitorul Oficial nr. 62, 1948. március 2.

37 Vö. 1660. sz. dokumentum. In: La Romania e la Santa Sede, 198. Idézve: Tempfli, 125.

38 GYÉL - 55. d., I. 12/c, Tanügyosztály iratai 1948: 4347-1948: Márton Áron püspök levele a kultuszminiszternek, 1948. március 30. Kiadva: Márton Áron levelei és beszédei, 116-118.

39 Monitorul Oficial nr. 87, 1948. április 13.

40 Tempfli, 128.

41 Monitorul Oficial nr. 175, 1948. augusztus 3.

42 Monitorul Oficial nr. 176, 1948. augusztus 3.

43 Vö. GYÉL - 55. d., I. 12/c, Tanügyosztály iratai 1948: 4708-1948: Körlevél a katolikus iskolák államosításáról és a szülők kötelességéről. (1948. szeptember 15.). Kiadva: Léstyán Ferenc, Erdélyi Szibéria. Az erdélyi katolicizmus győzedelmes küzdelme a hithűségért 1948-1989. Gyulafehérvár 2003, 48.

44 Uo.