Ferenczi Júlia
éLMÉNYNYÚJTÁS A GYERMEK SZÁMÁRA A CSALÁDBAN ÉS AZ ISKOLÁBAN

 

Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal. (1Jn 3,18-19)

Mi számomra az ünnep? Lehet egyetlen perc is. Az ünnepek a családi élet lényeges pillanatai, szeretettel kapcsolják egybe a tagokat, ugyanakkor bekapcsolják őket Krisztus nagyobb közösségébe. A család meleg légkörében tapasztalható meg, élhető át a hit minden igazsága. Az ünnep igazi élet.¹ „Annak az embernek az életéből, aki nem tud ünnepelni, hiányzik valami, ami az embert emberré teszi. Ezt a ritka művészetet, az ünnepelni tudás művészetét a családnak kell ápolnia és a következő nemzedéknek átadnia."²

A család egy életre szóló, Istentől kapott ajándék. A szülő és a gyermek kapcsolata e környezetben alakul ki, amelynek alapja a feltétel nélküli szeretet. Úgy is mondhatnánk, hogy a gyermeknevelés „vezércsillaga".³ Ha ki akarjuk fejezni, hogy szeretjük a gyermekünket, fontolóra kell vennünk, hogy ma átértékelődött a gyermeknevelés, másképpen hierarchizálódnak a fontossági sorrendek a családban. A hagyományos értelemben vett anyaság (és háziasszonyi) szerepkör megszűnt; a nőnek a társadalmi életben való részvétele felborította a régi időbeosztást, lecsökkentette az otthoni tartózkodás óraszámát. Azonban régen az apa vállalt fel háztartásbeli feladatokat, és voltak házvezetőnők. Ma is alkalmaznak gyermekfelvigyázókat, „babysittereket". Ezzel együtt sürgető feladat újrafogalmazni és tudatosítni a szülői felelősségeket. Önmagunkba nézve fel kell tennünk a kérdést: kik vagyunk? A megélhetési feltételek termelői vagy szülők? Tanácsokat osztogatók, utasítgatók vagy pedagógusok? Lehet-e még szülői elhivatottságról beszélni?

Abból kell kiindulnunk, hogy ha hivatásról van szó, akkor a megszólítottság az alapja a család felvállalásának is; az Úr bízta a szülőkre a csodát, az élet továbbadását s annak fel-vigyázását. Nekünk, felnőtteknek, akik szabad elhatározásunkból válaszoltunk a meghívásra, derűlátóan, felelősségtudattal, pozitívan kell a családi élet dolgaihoz állnunk, hiszen nem mástkell teljesítenünk, hanem épp azt, amit felvállaltunk. Amíg - a megváltozott körülmények között - az apai, anyai szerepkörök nem családcentriku-san szerveződnek újjá, addig aligha beszélhetünk olyan kiegyensúlyozott családi életről, amelyben a nevelés elsődleges szerepet fog betölteni. A 21. században egyre bizonyosabbá válik, hogy a szülőknek választaniuk kell a család és a társadalmi kihívások között, mert a kettő egyszerre, egy időben nem működőképes; erőltetni lehet, de nem harmóniában. Ugyanis a világ felgyorsult, és az egymásra való odafigyelésre szánt idő lecsökkent. Ezt pedig a szeretetre éhes gyerekek sínylik meg, akik az egészből azt tanulják meg, hogy az odafigyelés nem is oly fontos. Ördögi kör ez, mert évek múlva, amikor a szülő is igényelni fogja a gyereke részéről az odafigyelést, azt fogja kapni, amit adott. Fontosabb lesz a gyermek számára a rohanás az anyagiak után, a versenyképesség miatti állandó átképzés (továbbképzés) stb. Mivel önző célok megvalósításai kerülnek előtérbe, Isten ajándéka, a gyermek (vagy épp a szülő) háttérbe szorul; a személyes kérdéseknek hátat „kell" fordítani, hogy a számítógép előtt ülve ki lehessen alakítani az érdekkapcsolatokat.

Akkor hogy is állunk a neveléssel? A gyerek milyen pozitív élményekkel fog nekiindulni az életnek? Vannak-e egyáltalán közösen megült ünnepeink?⁴ Manapság a bőrünkön tapasztaljuk, hogy már a keresztény ünnepeink is szinte rutinfeladatok. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a külsőségekre fordított gondos pepecselés tartalmat is jelent, gazdag és tartós élményeket nyújt. Fontos a közös ünnep, de akkor van értelme, ha a családtagok megtapasztalják a vallásos vagy családi ünnepek bensőségességét. Sajnos családi „ünnepnek" kezd azonban számítani a bevásárlóközpontok meglátogatása. Hát igen, minden a pénz körül forog. A szolgáltatók mennyei boldogságot ígérnek, az idilli megható reklámok és a csábító, színpompás kínálatok a halmozásra ösztökélnek, így vonva el figyelmünket az ünnep lelkétől. És lélek nélkül az ünnep amolyan kötelességszerű feladatra minimalizálódik, aminek eleget kell tenni. Az ajándék pedig csupán tárgyakban realizálódik. A készülődés is. Ha már itt tartunk, fontoljuk meg, van-e értelme az adventi koszorúnak, a karácsonyfának, a húsvéti

tojásnak stb. Gyakran teszem fel ezt a kérdést olyan családoknak, akik gyakorló kereszténynek vallják magukat, ám csak azért ünnepelnek, mert mások is ezt teszik, ez a szokás. A gyerekeik meg a hangulat kedvéért készítenek adventi koszorút, díszítenek karácsonyfát. Kérdem én: az ünnepnek csak a gyerek örül? Lehet, hogy örül a gyermek a felhalmozott ajándékoknak, de az is meglehet, hogy éppen elégedetlen, mert nem azt kapta, amit szeretett volna. A „lekenyerezés" helyett a vele való foglalkozás, az érte való lemondás, áldozat, türelem, megértés lett volna az igazi ajándék.

Jézus kizárásával nem is számíthatunk jobb belátásra. Vallásos élmények nélküli vallásos ünnepeket ülünk, és módszeresen kiképezzük a jövő önző generációit. Azok a szülők, akik arra hivatkoznak, hogy a múlt rendszerben nem volt lehetőségük vallásos nevelésben részesülni, hajlamosak a felelősséget az iskolai (esetleg plébániai) hitoktatásra átruházni. Szerintük ott megkaphatja a gyermek azt, amit ők nem tudnak felvállalni. Sajnos immár több évi tapasztalat mutatja, hogy az otthon eltöltött hat-hét évből hiányzó vallásos élményeket nem sikerül pótolni az iskolában alapok nélkül. „Mi, emberek nem könyvekből merített bölcsességből, nem is az oktatásból vagy a tanításból élünk, hanem elsősorban a saját tapasztalásainkból."⁵ A gyereknek a családi élet által, a családtagok magatartásán keresztül kellene megismerkednie Istennel, Jézussal. Így alakulhatna ki benne a helyes Istenkép, ami természetesen függvénye a környezete Isten-képének. A család nem más, mint az egyház kicsiben: Alexandriai Szent Kelemen „Isten házának" nevezi.

Advent

A családban és az iskolában egyaránt fontos időszak az advent. A gyermek számára a várakozást kell kihangsúlyozni. Az adventi hangulat megteremtésének eszköze lehet az adventi koszorú, amelynek tartalmi jegyeit, szimbolikáját tudatosítani kell. A zöld ág a remény jele, a lila szalag a bűnbánaté, a négy gyertya a világosságot, Jézus eljövetelét jelzi. Élmény a gyermek számára, ha otthon és az iskolában a közös gyertyagyújtáskor közösen imádkozunk, adventi énekeket énekelünk. Élmény a jócselekedetek gyűjtése (szalmaszálat tesz egy általa elkészített dobozba, annyit, ahány jócselekedetet tett, és annyi kettőt kell kivennie, ahány rosszat cselekedett; karácsonykor a fa alá teszi jótettei szimbólumát). A tapasztalatom az, hogy nem csalnak, nem csapnak be engem sem, önmagukat sem. A nagyobb osztályokban az őrangyalos játék folyik. Sorsot húznak, és akit kihúznak, azért imádkoznak azon a héten, figyelmesebbek vele. Sok esetben olyan gyerekek barátkoznak így össze, akik azelőtt vagy nem kedvelték egymást, vagy közömbösek voltak egymás iránt. Jó érzés, amikor elmondják: „Tanárnő kérem, én jól érzem magam Pisti társaságban, meglátogatjuk egymást, pedig azelőtt nem törődtünk egymással".

Mikulás

Vita van arról, hogy a gyermeknek el kell-e mondani, ki (mi) a Mikulás? Mint szülő és pedagógus az a tapasztalatom, hogy nem. Kell ismertetni Szent Miklós püspök életét, s hogy az ünnep lényege a szeretetteljes adakozás, örömszerzés. Arra kell buzdítani őket, hogy készítsenek ajándékot társaiknak, szüleiknek, és ne csak ők várják el az ajándékot. Nagyobb diákjaim esetében kiszélesítem a jócselekedetek körét, arra kérem ilyenkor, látogassunk meg néhány idős embert, szerezzünk nekik örömet; ha mással nem is, beviszünk egy vödör vizet. Mindig szeretettel fogadják a gyerekeket. Szintén a nagyobb diákok almából, dióból, színes papírból kis mikulásokat készítenek, elviszik a kisebb társaiknak, és Szent Miklós püspököt idéző énekkel, verssel örömet szereznek kisebb társaiknak. Úgy gondolom, ezzel megérzik az adakozás örömét.

Karácsony

A karácsony ünneplésekor akár az iskolában, akár otthon, a középpontban nem a karácsonyfának, hanem a jászolnak kellene lennie. Meg kell éreznünk közösen, hogy Isten a legnagyobb ajándékot adta a világnak, önmagát Jézus Krisztusban. Törekednünk kell arra, hogy a szívünkben szülessen meg a megígért Messiás. Hangsúlyt kell kapnia a szeretetnek, amely Istentől árad, és amelyet tovább kell adni. Élmény a gyermeknek az ünnepi mise, ahol előadják a Jézus születéséről szóló pásztorjátékot. Élmény lehet a közösen feldíszített karácsonyfa. Az iskolában saját kezűleg elkészített díszekkel díszítünk fát, de az igazi ajándék a tanárok számára a közös karácsonyi éneklés.

Nagyböjt

Mind otthon, mind az iskolában a nagyböjt a lemondásról, az önmagunkba nézésről kell hogy szóljon. Tapasztalat nélkül nehéz megérteni egy fogalom jelentését, de példamutatással sokat segíthetünk. A kisgyerek csak akkor képes igazán lemondani a számára fontosról, ha ezt már látta és gyakorolta. Különösen alkalmas ez az időszak a bűnbánat, a bocsánatkérés magatartásának kialakítására. A húsvéti előkészület bensőségesebb, ha a család, az osztályközösség együtt vesz részt a keresztúti ájtatosságokon. A nagyobb gyerekeket meg lehet kérni, hogy ők írjanak egy-egy állomásra imát, s azt mondják el. A szent három nap liturgikus cselekményein szembesülhetnek a bűn nyomorúságos következményeivel, a szenvedéssel. Ugyanakkor tudatosítsuk az áldozatvállalás értékét: Jézus annyira szeretett, hogy önként vállalta a szenvedést, a halált, ami által újra Isten gyermekei lehetünk. Ha már gyermekkorban sikerül megérteni a szenvedés lényegét, felnőttként könnyebb lesz elfogadni és benne Isten kegyelmi ajándékait látni. A szenvedés problematikája a felnőtt keresztényeknél is gyakran ebben a kérdésben összpontosul: miért, Uram? Hajlamos az ember az önsajnálatra, elfelejti saját gyarlóságait. A nagyböjti időszak alkalmas arra, hogy elbizonytalanodott lelkünket a szenvedő és feltámadt Krisztussal szembesítsük és tőle új erőt nyerjünk.

Húsvét

A feltámadás a várakozás beteljesedése; Jézus örömhíre kell hogy élményt nyújtson, a tény, hogy ő győzedelmeskedett a halál fölött.

A benne hívők mintaképe, nincs miért félni a haláltól. Az égő gyertya a fényt, a világosságot, a feltámadást szimbolizálja. Rá lehet mutatni a természet újjászületésére, ezáltal közelebb kerülhet, érezhetőbbé válhat az ünnep lényege. Meg kell ismertetni a húsvéti szokásokkal, amelyekben gyakran keverednek a profán és vallásos elemek, de eszközök lehetnek arra, hogy élményszerűvé tegyék az ünnepet. A tojás az élet ősi szimbóluma, a határkerülés célja határaink, földjeink megáldása. Mindenképp a feltámadás a hit forrásává, reményünkké kell váljon.

Pünkösd

Az egyház születése. Emlékeztet arra, hogy nekünk is van születésnapunk, itt a középpontban az Isten erőssége, a vigasztaló eljövetele kell hogy álljon. Élménynyújtás lehet, ha hét piros gyertyát meggyújtunk, amelyek a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálják, s felolvassuk a Szentírásból a pünkösdi események leírását, megmagyarázzuk a tűz, a szél szimbólumát. Szükségünk van a Lélekre, az erősítésre, hogy merjük vállalni a Krisztus melletti tanúságtevést olyankor is, amikor kinevetnek azért, mert templomba, hittanórára, vallási közösségekbe járunk.

Családi ünnepek, névnapok, születésnapok

A gyermek életében maradandó élményt jelenthet a családtagok évfordulóinak megünneplése. Itt is fontos a közös ima, hálaadás, köszönet mindazért, amink van, amik vagyunk. A névnapok alkalmával olvassuk el a védőszent életének egy-egy eseményét, keressünk róla képet, imádkozzunk hozzá, hogy segítsen, esetleg a gyermek le is rajzolhatja. Mindez azért fontos, mert példaképe lehet a gyermeknek, ha ismeri védőszentjét.

A gyermekeket be kell vezetnünk a mindennapi imába, a Szentírás olvasására. Ha a család, a közösség tud közösen imádkozni, annyit jelent, mint Istent életünk középpontjába helyezni.⁶ „A vallásos nevelés, Istenről való beszélgetésünk csak akkor lesz gyümölcsöző, ha felhasználjuk a megfelelő alkalmat, amikor a gyermek lelkének a kapuja ki van tárva. Egy-egy esemény, élmény vagy a gyermekben felnyíló kérdés lehet ilyen alkalom". (Hilda Laible)

Jegyzetek

1 Teleki Béla, Az ünneplés művészete, Debrecen, 1992, 10-11.

2 Laible, Hilda, Az első évek, Bécs, 1981, 13.

3 Campbell, Ross: Életre szóló ajándék, Budapest, 1993, 27-33.

4 Uo., 18-30.

5 Nemetschek, Monika, Isten a gyermek életében, Bécs 1979, 28.

6 Vö. Nemetschek, Monika: Isten a gyermek életében, Bécs 1979.