Könyv

mÁRTON ÁRON: PAPSÁG
Összeállította és jegyzetekkel ellátta dr. Marton József

 

A Mentor Kiadó gondozásában és dr. Marton József szerkesztésben a Márton Áron hagyatéka sorozat ötödik kötetét tarthatjuk a kezünkben. Márton Áron Papság című 181 oldalas könyve a Házasság, család; Bérmálás; Keresztség, hit; Oltáriszentség, Krisztus Király című kötetek után jelent meg. Az előszó felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a kötet olyan okmányokat és írásokat tartalmaz, amelyek nagyon „fontosak az 1950-es évek egyház(történetének) megértése szempontjából" (5. oldal).

A könyv Márton Áron írásait a papságról - és nem csak - négy részben tárgyalja. Az első részben a pap hitéről, az egyházi rendről, általában a papságról, a papságnak a világban való hivatásáról, valamint a papság apostolkodásáról olvashatunk. Ezekben az írásokban - amelyek közül nem mindenik Márton Áron püspöki idejében íródott - nem elvont fogalmakkal, elméletekkel közelíti meg a papsággal kapcsolatos mondanivalóját, hanem konkrét példákkal igyekszik megvilágítani az egyház tanítását az egyházi rend szentségéről és mindarról, ami ezzel összefügg. A papság hivatása a világban című írásában leszögezi például, hogy a hívek „ma is elvárják papjuktól, hogy okosan tartózkodjék a világtól, ne olvadjon fel abban, ne legyen világias, vagy pláné világfi" (46.).

A második részben Márton Áron kanonoki, plébánosi beiktatásakor, valamint más alkalmakkor elhangzott beszédei és különféle iratai, levelei, jegyzetei olvashatók. Az itt szereplő írások az 1937-1976 évek között születtek. Mintegy nyomon tudjuk követni a nagy püspök viszonyulását egy-egy adott helyzethez. Itt például arra gondolok, hogy amikor átvette az anyagilag csődbe jutott kolozsvári Szent Mihály egyházközség vezetését, nem élvezte az egyházközség bizalmát, ennek ellenére ezt beszédeiben, írásaiban nem éreztette. Ennek a résznek talán legizgalmasabb írása az a levél, amelyet 1968. január 17-én címzett a Vallásügyi Osztály vezértitkárának a szeminaristá-kat ért hatósági zaklatások ügyében. A 123-132. oldalon olvasható, meglehetősen hosszú levélben a püspök szókimondóan, az övéiért vállalt felelősség tudatában írta le mindazt, ami őt bántotta, és kérte az ügy orvoslását. A szókimondásáért elnézést kért, de hozzátette azt is, hogy ezt „az anyag hozza magával".

A két utolsó részben búcsúztatók és megemlékezések, valamint üdvözlőbeszédek olvashatók. Veress Ernő temetésén szabadon elmondott gyászbeszédét a szerkesztők hangfelvételről jegyezték le, tudomásuk szerint nincs írásos változata. Külön figyelmet érdemel a kötet végén található öt beszéd, amelyek a más felekezetekhez tartozó egyházi vezetőkkel kapcsolatosak. Ezek közül három beiktatási, egy-egy temetési és évfordulós beszéd. 1976. január 25-én, Emilian Birdaş gyulafehérvári püspök beiktatásán Márton Áron a következőket mondta: „Ami a miénk, azt természetesen meg akarjuk tartani, de ígérjük, hogy a szomszéd területébe nem kaszálunk bele. Ha pedig emberi gyarlóságból mégis előfordulna valami, aminek nem szabad előfordulnia, keresni fogjuk a megfelelő módot, hogy azt elintézzük egymás között úgy, ahogy keresztényekhez illik" (180.).

A könyvben szereplő események, szavak, dátumok megértését szolgálják azok a lábjegyzetek, amelyek esetenként bővebb információkkal is ellátják az olvasót. A könyvet olvasva magunk elé idézhetjük azt a Márton Áront, aki a papságról nemcsak írt, a papokkal, papjaival nemcsak együtt és értük szenvedett, hanem maga is pap, főpap volt a bibliai Melkizedek rendje szerint.

Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2009

Ferenczi Sándor