Könyv
cSEKE PÉTER: A MAGYAR SZOCIOGRÁFIA ERDÉLYI MŰHELYEI
Cseke Péter az erdélyi újságírás történetének elkötelezett kutatója, valamint az erdélyi újságíróképzés újraélesztésének motorja, nemzedékek mestere. Minden kutatónak vannak a szívéhez különösen közel álló témák, területek: Cseke Péter számára ez a tényfeltáró irodalom, a szociográfiai elkötelezettségű és megközelítésű írás, újságírás. E kötetében elméleti megközelítését adja a műfajnak, valamint példákat mutat meg a műfaj legjobb művelőinek életművéből.
A szociológia a társadalmat és annak jelenségeit, folyamatait vizsgáló tudományág, s mint ilyen önálló és az irodalomtól látszólag távol eső terület. Ugyanakkor a magyar irodalom mindenkor gazdag a társadalmi problémákra érzékeny, a történelmi változások napi alakulásához közel álló szerzőkben, vonulatokban. Könnyen érthető hát, hogy a társadalomvizsgálat objektív igényének eleget tevő szociográfiai megközelítés magyar nyelvterületen kézhez álló műfajjá lett. Ez a megkésett magyar társadalomfejlődéssel magyarázható, és ez az oka annak is, hogy a szociográfiai jellegű tényfeltárás indítékai, mozgatói sok esetben összefonódtak a politikával. A szociográfia nem csak magyar, hanem általánosabb értelemben kelet-közép-európai műfaa: e peremvidék és az európai fejlődéstől elszakított (kis)nemzetek, nemzetrészek számára életfontosságú, mivel életjelenségeiket objektíven vizsgálja és mutatja be. A műfaj egyes művelői a leírás tudományos igényességű, valódi társadalomtudományi megközelítést gyakorolják, míg másokat az irodalmi igény jellemez. Utóbbiak számára a lábjegyzetek pontossága nem tartozik a műfaj követelményei közé, inkább a megjelenítés ereje, azaz az igazi írói fegyvertár a fontos. Végül létezik a szociográfiának egy újságírói megközelítése és gyakorlata, amelyet a napi/heti sajtó számára „termel" a lap(ok)nál dolgozó szerző, aki penzumot teljesít, de igyekszik a leírásban igényesnek lenni, miközben a tények összegyűjtését, sorolását, felmutatását valósítja meg.
Cseke Péter kötete módszeresen vezet végig mindazon, amit a cím ígér: az olvasó egy használható műfajelméletet kap annak történelmi beágyazottságával, műfajtipológiát, valamint a szociológia és szociográfia összefüggéseit kibontó fejezetet, s e kettő gyakorlásának erdélyi műhelyeiről dokumentált, alapos bemutatást és elemzést. Íme felsorolásszerűen a szerző által tárgyalt erdélyi szociográfiai műhelyek: Jancsó Béla és az Erdélyi Fiatalok, Venczel József és a Hitel, a régi Korunk, az Erdélyi Helikon, a kommunista érából pedig az Ifjúmunkás, az Igaz Szó. Az egyes szerzők nevének felsorolása már sokkal nagyobb teret kívánna, hiszen az erdélyi magyar irodalom bővében van az e műfajhoz sorolható különféle, jobbnál jobb, jelentősebbnél jelentősebb, műfajteremtő műveknek. Néhány név azok közül, akiknek életműve egésze szempontjából meghatározó a szociográfia: a korábbiak közül Balázs Ferenc, Bözödi György, Tamási Áron (mint a Szülőföldem szerzője), a diktatúra éveiből Horváth István, Sütő András, Beke György. Az elemzések, valamint a velük párhuzamosan mindig felbukkanó és a műfajra vonatkozóan a jövőbe mutató eszmefuttatások, kortörténeti hátteret is nyújtó bemutatások után a kötet zárásaként az olvasó tájékozódását segíti egy bibliográfiai felsorolás, amely időrendben közli a magyar szociográfia alapműveinek jegyzékét 1932-től 2006-ig. S hogy a műfajnak van-e jelene és jövője, erről a szerző a következőket mondja: „A kilencvenes évek végén, miután a tényfeltáró újságírás, az oknyomozó riport Kolozsváron is bekerült az egyetemi szintű újságírói oktatás tanrendjébe, természetes módon irányult az érdeklődés a szociográfiai riport, majd a két világháború közti klasszikus szociográfia felé. [...] Más jelek is mutatják, hogy növekvőben a műfaj szellemi rangja. Akár jelképértékűnek is tekinthető, hogy - nem sokkal megalakulása után - a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya 2001 októberében Kolozsvárt tartotta meg első tanácskozását a műfaj művelőinek, oktatóinak és a tényfeltáró művek iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak a részvételével. Azóta a szakosztály és a Táncsics Mihály Sajtóalapítvány évente kitünteti azokat, akik jelentős alkotásokkal gyarapítják a szociográfiai irodalmat, és - korántsem véletlenül - már Erdélyből is vannak kitüntetettjei a Szabó Zoltánról elnevezett megtisztelő díjnak." Ugyanakkor Beke Györgyöt idézi, aki szerint ma is olyan események történnek lépten-nyomon, amelyek a szociográfiai irodalom egykori ítéleteit idézik fel azokban, akik ilyet olvastak s emlékeznek is olvasmányaikra. Beke szerint az iránytű veszett el az eszmék és célok, illetve céltalanságok, egyéni törekvések (és törtetések) mai kavargásában. Éppen ezért a szociográfia e csodált művelője, a 2007-ben elhunyt Beke az írói szociográfia által nyújtott látlelet szükségességét azzal is magyarázza, hogy a közvélemény-kutatások grafikonjai ugyan az alapvető adatokat megmutatják, ám az adatok értelmezése és a lélek felrázá-sa csakis „a megszenvedett emberi igazság felajánlása" segítségével történhet. A hideg és tényszerű adatok szükségesek, de ugyanolyan fontos azok értelmezésére az emberi agy és szív, valamint az avatott toll. Minderre szóló biztatás Cseke Péter tanulmánykötete, amely az egyik legszebb és legigényesebb publicisztikai műfajt mutatja be.
Magyar Napló, Budapest 2008
Bodó Márta
