Test - Lélek - Szellem - Test - Lélek - Szellem - Test - Lélek
Bodó Márta
bEILLESZKEDNI A TÁRSADALOMBA: KÉNYSZERREL VAGY KREATÍVAN?
Social integration: compulsory or creatively?
The article deals with the problems of social integration. In the thesis the author shows the importance of integration, the process of integration and the criteria that determin whether a person is considered well-integrated or not. The need of integration for a human being is a biological imperative that makes it possible for him/her to survive. The social need is also important: an individual can be a happy person mentally and physically only if he/she has meaningful relations and roles that give him/ her satisfaction. In the second part of the arti-cle-the antithesis-the author states the cases when integration and adaptation is not desir-able or, on the contrary, it is to be avoided. Many individuals are not independent enough as to chose their own way and live their life in accordance with their inner selves, with the talents God has given to them. The third part is a synthesis where the author states the right criteria that lead to a normal amount of adapta-tion and also the „normal" amount of courage to be different. During the centuries new things could only come through daring people who had the courage to differ from the vast majority, the masses.
Wystan Hugh Auden1 sok érzékeny idegzetű és intuitív emberhez hasonlóan a művész megérzésével írta: vagy szeretjük egymást, vagy meghalunk. Az emberi együttélés lehetetlen, ha nem jellemzi a kölcsönös alkalmazkodás: egyéni, társas, csoportos, nagyközösségi szinten. Az alkalmazkodás, egymás elviselése, sőt egymás terheinek hordozása altruizmus kérdése (is), ennek legmagasabb szintje a kereszténység által meghirdetett szeretet. De ha nem is áll mindenki azon a szinten, hogy önként legyen hajlandó a másikért tenni, neki engedni, ezáltal végső soron önmagának is könnyebbíteni az életét, azért az emberek csoportjainak valami módon együtt vagy legalábbis egymás mellett kell élni. Különben - és erre is számtalan példával szolgál a történelem - folytonos harc és egymás pusztítása őrli fel a nemzedékeket. A minimális szintű együtt és egymás mellett élés feltétele egy konszenzussal kialakított szabályrendszer felállítása, amely mindenkire nézve kötelező, amelynek betartása lehetővé teszi a fennmaradást, s amelynek áthágása szankciókat von maga után. Az alapvető minimumon túl minden társadalom, minden embercsoport további szabályokat állít fel, normákat, amelyek a hétköznapokat, a társas érintkezés különféle szintjeit meghatározzák. „A társadalmi programozás hagyományos, rituális vagy félrituális érintkezéseket eredményez. Fő kritériuma a helyi elfogadhatóság. A köznyelv ezt nevezi jó modornak. A szülők a világ minden táján megtanítják utódaikat viselkedni, azaz a gyermekek megtudják, melyek a helyes üdvözlési, étkezési, ürítési, udvarlási és gyászrituálék, valamint azt is, hogyan beszélgessenek valamilyen témáról a megfelelő tompításokkal és erősítésekkel."2 Eric Berne a társadalmi alkalmazkodás egész rítusairól s játszmáiról beszél, amelyek a legkevésbé sem jelentenek játékot a szórakozás értelmében, inkább afféle színházi vonatkozásban való halálosan komoly megjelenítést. Ebben az értelemben van szó szerepekről is, amelyeket az egyének a társadalomban a különböző szinteken és helyszíneken, szituációkban magukra öltenek aszerint, hogy éppen mit várnak el tőlük s ők mit várnak el maguktól. Így tehát valóban szerepjátékról van szó, mégpedig olyanról, amelyhez a szerepek kereteit a társadalmi együttélés szabályai adják. Ezeket pedig a társadalmi konszenzus nyújtja - hogy milyen alapon és milyen hatáskörrel, az külön tematika, néhány vonatkozását később megpróbálom érinteni. A társadalmi konszenzus, normarendszer elsajátítása egy életen át tartó folyamat, alapjait már az újszülött elkezdi és növekedése során folyamatosan tanulja szüleitől, családjától, társaitól, az iskolában és a többi társadalmi intézménytől, amellyel érintkezésbe kerül, amelynek része lesz.
Ennek az írásnak a célja arról gondolkodni, mit jelent a beilleszkedés, az átlaghoz való illeszkedés, hogy aztán azt is megvizsgálhassuk, mit von maga után az átlagtól való eltérés, illetve hogy az átlagnak, a normának való megfelelés milyen mértékben kívánatos, lehet-e az teher, s ha igen, szabad-e eltérni az átlagtól, milyen szabályai lehetnek e szabálysértésnek.
A beilleszkedés célja: az élet
Tézisként induljunk ki a szakirodalomban használt társadalmi beilleszkedés, szociális integráció fogalomból. Használják a társadalomtudományok, ezen belül kiemelten a szociológia terén, valamint a pedagógiában és a pszichológiában. A társadalomtudományokban kisebbségi csoportokkal, például etnikai kisebbségekkel, menekültekkel és a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaival, ezeknek a társadalom fősodrába való beilleszkedésével foglalkozik.3 A neveléstudomány és a pszichológia terén a megszületett csecsemőnek egy adott közege, társadalmi csoportba való beilleszkedését jelenti: a gyermeknek fejlődése során kell megtanulnia, hogyan váljon cselekvő részesévé, integráns tagjává annak a csoportnak, valamint a tágabb közösségnek, amelybe beleszületett. A gyermek növekedése során tehát szükségszerűen tanulja meg, hogy az adott társadalmi környezetbe hogyan illeszkedjék be, ezt a tanulási folyamatot segítik a körülötte élő és már e folyamaton átment (már ha ez lezártnak és véglegesnek tekinthető az egyén életében) felnőttek, köztük is elsősorban a szűk családi közeg, az abban élő, meghatározó egyének. Ám a család, a mintát adó feln őttek egyrészt nem tökéletesek, másrészt nem biztos, hogy maguk tökéletesen és problémamentesen integráltak a társadalomba. Így a gyerek szocializációjában jelentkező esetleges nehézségek nem szükségszerűen a gyermek valamely veleszületett hibája eredményei, hanem olykor a mintát adó és meghatározó jelleggel bíró felnőttéi. Kiss Sándor nevelőotthoni tapasztalatait írásba foglalva jelzi az integrációra törekvés egy másik összetevőjét: „Az is megállapítható, hogy a harmonikus beilleszkedés nem csupán külsőleges szempontból minősíthető. Legalább olyan fontos összetevője az a szubjektív állapot, ahogyan a gyerek megéli helyzetét. Igazán eredményes beilleszkedésről akkor beszélünk, ha társai nemcsak elfogadják, hanem ő maga is jól érzi magát a gyerekek között. Sajnos tudok néhány olyan esetet, hogy a gyerek elismert a pedagógusok részéről, de társai másképp ítélik meg. Nagyon sok esetben az objektív és a szubjektív összetevők közötti diszharmónia észrevétele alig mutatható ki. Ezt csak a gyerekre igazán odafigyelő, megfelelő empátiás képességű nevelő észleli. A nevelőnek nemcsak a csoportközösség egészét kell szem előtt tartania, hanem az egyes gyermekek egyéni problémáit is."4 A sikeres beilleszkedés azon is múlik tehát, hogy a beilleszkedni vágyót a társadalmi környezet, a csoport és annak egyénei hogyan fogadják és ítélik meg. A beilleszkedni vágyónak el kell fogadnia és sikeresen alkalmaznia a társadalmi normákat, viselkedési szabályokat, ugyanakkor erről a sikeres alkalmazásról meg is kell győznie a szűkebb és tágabb társadalmat. A szocializációs elmélet szerint az átlagtól, a normától különböző, deviáns viselkedés annak a következménye, hogy a szocializációs folyamatokban hibákat követtek el, például gyermekkorban a családi nevelésben hibák voltak, rosszak voltak az emberi kapcsolatok. Azonban a normák, illetve azok betartásának megállapítása folyamatában szerepet játszanak a társadalmi erőviszonyok is: ugyanis a hatalmon lévő egyének és csoportok akarata érvényesül abban, hogy ők képesek kialakítani az elvárások rendszerét, befolyásolni a társadalom ítéletét és a kontroll intézményeit. A hatal ommal bírónak hatalma van arra, hogy saját elképzeléseit, normáit érvényesítse. A család, a nevelés szocializációs szerepe mellett itt a mindenkori társadalom szabályairól és azok kialakításának módjáról is szó van, és arról, ki és hogyan ítéli meg az ennek megfelelő, illetve az ettől eltérő viselkedésmódokat. Minden társadalomban vannak adott társadalmi szerepek és ezekhez tartozó viselkedési normák, amelyekhez való alkalmazkodást várnak el az egyénektől. Ám ezek a szerepek egy átlaggal számolnak, nem egyénekre alkalmazottak. Ezért egyesek számára mindez nyomást jelenthet, különösen ha egy adott kor elvárásai nagyon szűkre szabják a mozgásterét, ha az ő egyéni adottságai meglehetősen eltérnek az átlagétól: akár a szentek egy részére is gondolhatunk itt, hiszen sokan közülük éppen saját koruk átlagától való eltérésük miatt váltak ismertté, akár az ókeresztény mártírokra, akár Assisi Szent Ferencre vagy Szent Johannára utalunk. Ha az egyén csak kényszerből vállal egy adott szerepet, ami azonban őt taszítja, szerepháztartása kielégítetlen lesz, és előbb vagy utóbb neurotikus tüneteket produkál, ugyanakkor viselkedészavarok jelentkeznek nála. Elidegenedik a munkájától, az emberektől és a társadalomtól. Anómiás lesz. Az anómiás egyén képtelen minden képességével kiállni a társadalmat irányító kormányzat mellett, mert úgy érzi, elvettek valamit tőle, adottságait nem élhette meg, tehetségét nem fejleszthette, éppen a társadalom vezetői nem álltak mellette, nem kapott lehetőségeket. Minél több ilyen személyiség van egy társadalomban, annál inkább az anarchia felé tolódik a rendszer, állítja Émile Durkheim, aki e fogalom használatát kezdeményezte. Szerinte a munka és a tőke antagonizmusa, az osztályharc forrása abban áll, hogy az individuum nincs összhangban funkciójával, társadalmi szerepével, azt mintegy erőszakkal, kívülről kényszerítették rá. Az egyén képességei és a számára kijelölt tevékenység közti megbomlott összhangot nevezte Durkheim anómiának. Ez szerinte akkor jön létre, ha a társadalomban megrendülnek az erkölcsi pillérek.5 Durkheim híres könyve az öngyilkosság-ról6 azt veszi számba, hogyan alakul ki az anómiás állapot. Megállapítása: ez akkor következik be, amikor a társadalom normái meggyengülnek és nem képesek útmutatást adni az egyénnek.
A társadalmi együttélésnek természetesen feltétele, hogy a közösség tagjai betartsanak bizonyos normákat, a társadalom többsége számára elfogadott viselkedési formákat. Deviancia minden, ami ettől a normától eltér. Mivel azonban a társadalom rétegződött, kérdés, hogy melyik réteg normarendszere a megtartandó s melyik az, amelynek megszegése deviancia. Általában a hatalommal bíró, hatalmon lévő osztály igyekszik a maga szokásait uralkodóvá tenni, tehát olyan szokásokat igyekszik elfogadtatni, amelyek az ő érdekeit védik.
Durkheim és Irving Rosow7 társadalmi integrációra vonatkozó meghatározása értelmében ez az egyén egész kapcsolathálóját jelenti a maga környezetében. Tágabb értelmezésben pedig az egyénnek az értelmes, jelentéssel bíró (meaningful) társadalmi szerepek egész sorában való részvétele és kapcsolathálója jelenti a társadalmi beilleszkedését. Mindennek ellentettje a társadalmi elszigetelődés, a családtagokkal, barátokkal, szomszédokkal, munkatársakkal való, a jelentős kapcsolatok hiánya, valamint a beteljesedést hozó szerepek hiánya. Az integráció a beágyazottságot jelenti társadalmi értelemben, azaz azt, hogy az egyén mennyire beágyazott az adott széles körű társadalmi kapcsolatok hálózatába. Ez a kapcsolatok kialakítását és fenntartását egyaránt jelenti, amely kapcsolatok során az egyén érzelmi jóváhagyást és szociális megerősítést ad és kap. Egy jól beilleszkedett egyénnek tehát erős társadalmi kapcsolatrendszerei vannak, elsősorban barátiak, és vannak társadalmi szervezetekkel is kapcsolatai, elsősorban olyanok, amelyekben szemtől szembe lehet találkozni, ahol az identifikáció lejátszódik.8
A társadalmi beilleszkedést a szűkebb és tágabb környezettel való szignifikáns kapcsolatok jelzik. Daniel Goleman, az érzelmi intelligencia fogalmának meghatározója ezt így foglalta össze: „A világ minden táján úgy gondolják az emberek, hogy az érzelmileg építő kapcsolatok nagyon fontosak a jó életminőséghez. Ennek jellemzői egyik kultúráról a másikra változnak, abban azonban mindenütt egyetértés mutatkozik, hogy más emberekkel kialakult bensőséges kapcsolatok az optimális emberi lét alapjaihoz tartoz-nak."9 Ismert és elismert tény az is, hogy a társadalmi kapcsolatoknak erős hatása van az egyén fizikai és mentális egész-ségére.10
A gyermekek fejlődését, fejlődésének lehetőségét egyértelműnek tekintjük minden téren, így a társadalmi beilleszkedés vonatkozásában is. Kevesebbet gondolunk arra, hogy az integráció az élet későbbi szakaszaiban is szükséges és lehetséges, hogy egyes körülmények változásával ismét le kell játszódnia a folyamatnak: kisebb mértékben munkahely, lakhely változtatásakor, nagyobb mértékben abban az esetben, ha ez a változás nem egy adott és ismert országon, kultúrkörön belül, hanem azon kívül történik. Ugyanígy a fizikai vagy pszichikai állapot változása is új adaptációt és a társadalomba való újraintegráció szükségességét hozza magával. A hatékony és árnyalt figyelem oda vezet, hogy a különféle kisebbségi csoportokhoz tartozó egyének a többséghez tartozókéval egyenlő lehetőségekhez, jogokhoz és szolgáltatásokhoz juthatnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezete társadalmi fejlődéssel foglalkozó dokumentumai alapján az állapítható meg, hogy e szervezet gyakorlata a szegénység, a munkanélküliség csökkentésére és az ezek jegyében álló társadalmi beilleszkedésre vonatkozik - a napi valóságban ezek szorosan összefüggenek. De maga a társadalmi integráció ennél sokkal tágabb fogalom, tartalma is sokkal összetettebb. Maga a szókapcsolat bonyolult tartalmakat takar, amelyek különféle csoportoknak és egyéneknek különféle dolgokat jelentenek. Legtöbb esetben pozitív cél, amely az egyenlő esélyek, az emberi lények egyenlő jogainak alapkérdését érinti alapfokon és a kérdés gyökereinél. Ez esetben a tennivalók az életkörülmények és életesélyek javítását jelentik.11
Nem kívánt uniformitás
Eszmefuttatásom antitézise következik. Van ugyanis olyan kontextus, amelyben a növekvő integráció a nem kívánt uniformitás képét vázolja fel, egy olyan világét, amelyben kötelező egyformának lenni olyan dolgokban is, amelyekben az egyén erkölcsi vagy más okokból inkább eltérne, de a tömeg szinte húzza magával. Van, amikor a terminus nem foglal magában értékítéletet vagy állásfoglalást, kívánatos vagy nem kívánatos, elérendő vagy kerülendő állapotot, egyszerűen csak egyik módja az adott társadalmon belüli emberi kapcsolatok fajai, lehetőségei, lehetséges mintái leírásának. Maradjunk azon az oldalon, amely problámát lát a túlzott hasonulási, azonosulási vágyban. Nyilván a megszületett és felnövekvő gyermeknek elemi szinten alkalmazkodnia kell és be kell tagolódnia egy emberi közösségbe ahhoz, hogy életben maradjon és felnőtté növekedjék. Daniel Goleman szerint: „Az elutasítás az elemi fenyegetettséggel rezonál, amely az agyban nagy erővel csatolódik vissza. Lieberman és Eisenberger emlékeztet rá, hogy az előember történetében a csapathoz való tartozás alapvető jelentőségű volt a fennmaradás szempontjából; a kirekesztettség egyenlő volt a halálbüntetéssel, s ez ma is igaz a vadon élő újszülött emlősöknél. A kutatók szerint a fájdalomközpontban alakulhatott ki ez a fajta érzékenység a társas kirekesztéssel szemben, felhíva a figyelmet a számkivetettség lehetőségére és arra ösztönözve, hogy a veszélyeztetett kapcsolatot hely-rehozzuk."12 Csíkszentmihályi Mihály a kérdést így árnyalja: „a felelősség nélküli szabadság destruktív, az egyéni kezdeményezést nélkülöző egység fojtogató, az egyenlőség pedig, ha a különbségeket figyelmen kívül hagyják, demoralizáló".13 E nézet felveti a problémás kérdések egész sorát: hogy a társadalmat össze kell tartani bizonyos szabályok általánossá tételével és azok betartásával, s nem csupán az egyéni érdek kell vezessen az eltérés választásában. Ám ugyanakkor szükség van arra a lehetőségre is, hogy az átlagostól el lehessen térni! „A jó társadalom minden egyes embernek segít, hogy a lehető legjobban kiteljesítse genetikai lehetőségeit. Mindenkinek lehetőséget biztosít a cselekvésre: a sportolónak, a költőnek, a kereskedőnek és a tudósnak egyaránt. Lehetővé teszi, hogy mindenki felfedezhesse és kibontakoztathassa a képességeit. A jó társadalom mindenkinek lehetővé teszi, hogy kifejlesz-sze azokat a képességeit, amelyek segítségével társadalmilag hasznos tevékenység által flow-állapotba juthat. Közben pedig állandó védelmet nyújt az ellen, hogy az egyik ember a saját érdekében kizsákmányolhassa a másik pszichikus energiáját. A jó társadalomban nem tudnak érvényesülni az elnyomók és az élősködők. Minden ember szabadon kibontakoztathatja Énjét a komplexitási lehetőségeinek a végső határáig, anélkül azonban, hogy korlátozná mások szabadsá-gát."14 A flow, a tökéletes élmény pszichológiájának megalkotója fontosnak tartja ennek az állapotnak az elérését, és kívánatosnak azt is, hogy a társadalom alkalmat és lehetőséget nyújtson az egyénnek ezt megélni. Nem azért, hogy individuális érdekei teljesüljenek, hanem mert így tudja a talentumait kiteljesíteni, azokat a talentumokat, amelyeket keresztényként hittel valljuk, hogy Istentől kaptunk. A jeles pszichológus felelősséggel szól minderről, a szükséges egyensúlyról is beszél: „De az evolúciót elősegítő társadalom itt sem állhat meg. Figyelembe kell vennie a differenciálódás és integrálódás folyamatát az egyén határain túl is, az egész emberiséget tekintve. A természet törvényeit és az emberek által alkotott törvényeket egyforma mértékben kell tiszteletben tartania. Az a társadalom, amelyik semmibe veszi, hogy a lecsupaszított erdők hogyan hatnak a levegő minőségére, az ipari szennyezés a víz minőségére, vagy teljes növény- és állatfajok elpusztítása hogyan befolyásolja egész földünk komplexitását, valószínűleg nem visz minket előre. Nemcsak szűk érdekein túl látó trenszcendens személyiségekre van szükség, hanem transzcendens kulturális értékekre és transzcendens intézményekre is szükség van, csak ezek segítségével lehetünk képesek az evolúció érdekében cselekedni."15
Tudatában vagyunk a veszélynek, mégis amellett érvelek, hogy a túlzott konformizmus is veszélyes lehet, elég az erőszakos tömegjelenségekre: hisztériára, lincselésre, pogromokra utalni ahhoz, hogy belássuk: bár a tömeg erős hatóerő, a megfelelés, beilleszkedés vágya biológiai alapú késztetésekkel és büntetésekkel (fájdalom, illetve az örömérzés hiánya) is működik, az önálló gondolkodás az ember privilégiuma, amellyel olykor éppen a nyájszellem ellenében kell élnie.
A mindig másokhoz igazodás jelenségét a jeles magyar pszichológus-lelkész, Gyökössy Endre Bognár Cecil bencés szerzetessel közösen kiadott köteté-b ől idézem: „Az önállótlan ítéletű embereket életük berendezésében az vezeti, mit becsülnek mások sokra. Nem azt a képet veszik meg, amelyik nekik igazán tetszik, hanem amelyiknek műbecse van. Nem tudják ugyan megérteni, mi tetszik ezen a képen másoknak, de azért ott függ a szobájukban. Lakásukat is mások ízlése szerint rendezik be, állandóan kényelmetlenül, idegenül érzik magukat benne. Társadalmi életük is mások felfogásához igazodik. Aki igazában csak kisebb, kedélyes körben érzi jól magát, ahol fesztelenül viselkedhetik, mégis mindent elkövet, hogy bekerülhessen egy előkelőbb társaságba, amelynek egyetlen előnye, hogy zárkózott, nem fogad be akárkit. Unalmas, fanyar emberekből áll ez a társaság, le is nézik a jövevényt, de ő lenyeli ezt is. Ha ott mindenkit tárt karokkal fogadnának, talán eszébe se jutott volna odakívánkozni."16 Ugyanezt a jelenséget írja le ironikusabb megfogalmazásban Varga Jenő László kolozsvári pszichológus: „Szükségünk van példás cselekedetre, melyet utánozhatunk? Z. Z. teniszbajnok, a nap embere Chauve UX hajszeszt használ. Ön talán nem? Igényeljük a biztonságot, a védettséget? Ha körülnézünk, biztos mosolyog valaki fáradhatatlan nyugalmunkért. Jól jönne egy-két istenség, akivel azonosulni lehetne? Ebből bő választékkal szolgálhatunk, csak ne tessék őket az Olümposz bércein keresni; emberfölötti berkekben már nem divat ott ácsorogni. Hollywoodi magánvillák úszómedencéjében vagy a labdarúgó-pályák gyepén biztos több található belőlük."17 A két leírás kiegészíti egymást, amennyiben a társadalmi megfelelés végletes eseteit villantja fel: egyrészt a túlzott, talán kóros külső megfelelési vágyát, a másokhoz való szolgai igazodást, másrészt a belső biztonság hiányát külső eszközökkel, eszményképekhez, kisistenekhez való igazodással pótló viselkedésmódot mutatja be. Az okokról szólva Gyökössy és Bognár ezt írja: „A mások után való indulás egyik legfőbb oka, hogy kevés emberben van eredetiség. De még kevésbé van bennük bátorság, hogy a maguk életét éljék, hogy egyéniségüknek megfelelően rendezzék be életmódjukat. Nem mernek saját lábukon járni.18 Amikor a pszichológia harmonikus beilleszkedésről beszél, ezen azt érti, hogy az egyén tökéletes harmóniában van önmagával és környezetével. Csakhogy aki csupán külső szabályoknak felel meg, miközben legbensőbb késztetéseit és hajlamait elhanyagolja, sőt elnyomja a megfelelés kóros vagy fokozott késztetése miatt, annak az esetében nemigen beszélhetünk harmóniáról és kiegyensúlyozottságról.
Hogy a szabályok betartása nem mindig a kívánt viselkedés, a háborús esetek, a katonai engedelmesség élesben lezajlott történetei, majd a nyomukban bírósági pereken kimondott ítéletek tanúskodnak, amelyek során a társadalom lényegében saját korábbi szabályrendszerét írta felül. Szükségesek tehát a mérsékelt devianciák és mérsékelt deviánsok, vagyis az olyan egyének, akik egyénné fejlődésük során olyan harmonikus ént alakítottak ki, amely adott helyzetben éppen mások, a társadalom, a köz magasabb rendű érdekében mer különbözni, eltérni a normáktól. „Nem különcködésről van itt szó, hanem arról, hogy az ember csak módjával alkalmazkodjék másokhoz, tartsa tiszteletben a helyes szokásokat, de emellett tisztelje saját egyéniségét is."19 És hogy ez nem könnyű, még kevésbé magától értetődő dolog, azt éppen a hős- vagy szentlegendák bizonyítják: azok a történetek, amelyek egy-egy autonóm személyiség cselekedeteit örökítik meg, olyanokét, akik azzal vívták ki (többnyire) az utókor tiszteletét, hogy eltértek az átlagtól, a bevett normák ellenében cselekedtek. Mert ez nem könnyű dolog, és a konformitás késztetése éppen a korábban idézett agyi-biológiai szinteken is hat, nem csak elméleti síkon. „Hogy milyen erősek azok a bilincsek, amelyeket mások utánzása és a közfelfogás rak az ilyenekre, azt abból láthatjuk, hogy a lázadozás, a felszabadulásra való törekvés rendesen csúfos kudarccal végződik. Milyen nehéz megváltoztatni az általános szokást, habár helytelen voltát majdnem mindenki belátja. Itt-ott akadnak merész kezdeményezők, megkísérlik szembehelyezkedni az áramlattal, a végén azonban magukra maradnak és kénytelenek beadni a derekukat."20
Ám nem mindenki adja be a derekát! Az ilyet környezete akár abnormálisnak, orvosi esetnek is tekintheti, bezárja, azaz végletesen kiközösíti, esetleg megsemmisíti: megkövezi, elégeti... Jobb esetben azonban „csak" társadalmi szankciókkal sújtja: megvetéssel, gúnnyal, magánnyal.
A tudomány világában számtalan eset mutatja, hogy a korábbi, a bevett sémáktól elmozduló gondolat vezethet egy felfedezéshez, egy gyógymód, egy gyógyszer megtalálásához, ám még e téren sem mindig egyszerű az új elfogadtatása, a hagyományostól eltérő út elismertetése, holott e téren kifejezett kézzelfogható eredmények szolgálják az emberek javát.
Szent Johannát a saját kora hivatalosságai égettetik el máglyán,21 majd pár száz év távlatából rehabilitációként szentté avatják, ezzel mintegy a korábbi deviánsnak ítélt viselkedést immár követendő mintának állítják a széles tömegek elé. De a kevésbé véres véget érő Árpád-házi Szent Erzsébet élete22 is nagyrészt arra példa, hogy a maga korában érthetetlen, mert a bevett sémától eltérő, azt kreatívan megújító viselkedés, amelyért életében üldözést, megvetést, kiközösített-séget is elviselt, hogyan lesz később a konformitást kereső tömegeknek példa.
A valahova való betagolódás szükségessége
Következzék most a szintézis. Mindezek mellett érvelve világos, hogy a társadalmi beilleszkedés több szempontból is hasznos, szükséges és kívánatos. A társadalmi beilleszkedés inkluzív folyamat a kirekesztéssel, az exklúzióval szemben. Ez utóbbi sajnálatos módon olyan valóság, amelyet mi is ismerünk, természetesen a világ egyes részein vagy nem is túl távoli történelmi időkben ez a mai, nálunk tapasztalható kirekesztésnél sokszorosan súlyosabb módon van, volt jelen. A különféle nemzeti, etnikai csoportok kirekesztésére gondolva egyértelmű, hogy ez létező valóság, s hogy a közösségi és csoportidentitások kialakításában bizony ma is elérendő cél, hogy az identifikáció és a másoktól való elkülönülés ugyanakkor ne agresszív, vehemens, erőszakos formákat öltve jelenüljön meg. Mert igaz ugyan, hogy „szembe kell néznünk azzal a kihívással, hogy miközben globális civilizációban élünk, társas agyunk elsősorban saját közeli törzsünkhöz kötődik."23 De ezen az adottságon, korláton felül lehet emelkedni: a racionális lény képes erre. A gyengülő identitás, a vékonyodó csoportkohéziós tényezők, családi, közösségi összetartó erők ellensúlyozására kell a közösségi, kölcsönösségi viszonyok pozitív voltát hangsúlyozni, az erőszakos magatartásformák ellen dolgozni. E kontextusban nő a társadalmi integráció jelentősége, hiszen mára a hagyományos kötődések, a családok, a szűkebb közösségek, az alapvető társadalmi intézmények kohéziós ereje csökkenőben, gyermekeket, fiatalokat magukra hagynak, kivetnek, erőszakot alkalmaznak ellenük, a bűnözés és a korrupció növekedőben van. A nyilvánosság megszokott intézményi formáinak a hatékonysága és elfogadottsága leáldozóban van. Mindezt általános társadalmi, civilizációs hanyatlásként, a türelem és elfogadás fogyásaként éljük meg. Bizony mindezek fényében a társadalmi beilleszkedés mint a harmóniában való együttműködés, a szolidaritás képessége, propagálandó a társadalom minden szintjén. A Csíkszentmihályi által „jó társada-lom"-nak nevezett keretek közt kell azt megteremteni, ahol a tömeges, a nyájje-lenségekkel szemben a kreatív egyéniségek jelen vannak, kialakulásuk és hatásuk kívánatos éppen az uniformizmus és az ennek nyomán kialakuló abszolutizmus veszélye ellenszereként.
Végső soron egy biológiai alapokkal is bíró, de mégis transzcendens emberi képesség, a szeretet lehet az alapja a jó, avagy az ideális társadalomnak. Hogy ez keresztény utópia-e vagy megvalósítható valóság, éppen a kreatív, önálló, felelős, alkalmazkodni is tudó egyéniségeken múlik.
Bibliográfia
Andorka Rudolf, Bevezetés a szociológiába.
Osiris, Budapest 2002 Benedek István, Az író lelke. Magvető,
Budapest 1978 Berne, Eric, Emberi játszmák. Budapest 1984
Csíkszentmihályi Mihály, A fejlődés útjai. A harmadik évezred pszichológiája. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2007
Duby, Georges - Duby, Andrée, Jeanne d'Arc perei. Európa Könyvkiadó, Budapest 1989
Durkheim, Emile, A társadalmi tények magyarázatához. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987
Goleman, Daniel, Társas intelligencia. Az emberi kapcsolatok új tudománya. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2007
Gordon, Thomas, P. E. T. A szülői eredményesség tanulása. Studium Effektíve (Budapest) 1994
Gyökössy Endre-Bognár Cecil OSB, Mi és mások. A mindennapi élet lélektana. Szent Gellért, Szeged 1992
Herczog Mária, A gyermekvédelem dilemmái. (Gyermekvédelmi kiskönyvtár). Pont Kiadó, Budapest 1997
J. Horváth Tamás - Szabó Irén (szerk.), Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Szent István Társulat, Budapest 2001
Kósáné Ormai Vera, Beilleszkedési nehézségek és az iskola. Tankönyvkiadó, Budapest 1989
Kósáné dr. Ormai Vera - Dr. Münnich Iván (szerk.), Pszichológia - nevelőknek. Szocializációs zavarok - beilleszkedési nehézségek. Tankönyvkiadó, Budapest 1985
Mauss, Marcel, Szociológia és antropológia. Osiris, Budapest 2004
Pillemer, Karl - Moen, Phyllis - Wethington, Elaine - Glasgow, Nina (eds), Social Integration in the Second Half of Life. The Johns Hopkins University Press, Baltimore-London 2000: http://books.google.com/books/jhu?vid=ISBN9780801864544 &printsec=toc#PPA8,M1 (2008. 12. 20)
Puskely Mária, Árpád-házi Szent Erzsébet. Kairosz, Budapest 2007
Varga Jenő László, Társadalom a díványon? Komp-Press, Kolozsvár 1995
Tanulmányok
Berkman, Lisa F. - Glass, Thomas - Brissette, Ian - Seeman Teresa E., From social integration to health: Durkheim in the new millennium. Harvard School of Public Health, Boston, MA, USA, Soc Sci Med. 2000 Sep;51(6),:843-57.: http://www.ncbi. nlm.nih.gov/pubmed/10972429
Kisgyörgyné Cziráki Andrea, A fogyatékos gyermekek helyzete, ellátása és érdekvédelme Magyarországon. Keresztény Szó IX. évfolyam/12,1998. december
Kiss Sándor, A beilleszkedési nehézségek tünetei és okai a nevelőmunka gyakorlatában. Új Pedagógiai Szemle 2004. áprilismájus, 212-221.:http://www.oki.hu/oldal. php?tipus=cikk&kod=2004-04-mu-Kiss-Beilleszkedesi (2008. 12. 20.)
Kozma Tamás, Nevelésszociológia:http:// www.nevelesszociologia.iif.hu/htm/bemutat.htm (2008. 12. 20.)
O'Hagan, Patricia - Donelan, Brigid, Humiliation and Resiliency in the Social Integration Process: Towards a model framework and policy dialogue at the United Nations. Note prepared for the Workshop on Humiliation and Violent Conflict, the annual meeting of Human Dignity and Humiliation Studies, Day 2, Roundtable: "Can the notion of humiliation be useful for public policy planning?" Columbia University, New York, November 18-19, 2004: http://www.humiliationstudies.org/documents/DonelanNY04meeting.pdf (2008. 12. 15.)
Rosta Andrea, A hitbeli devianciák értelmezési irányai. In: Hegedűs Rita - Révay Edit, Úton. Tanulmányok Tomka Miklós tiszteletére. Szeged 2007
United Nations Research Institute For Social Development, Social Integration: Approaches and Issues. The United Nations Research Institute for Social Development (UNRISD) Briefing Paper No. 1. (prepared by Cynthia Hewitt de Alcántara with the collaboration of Dharam Ghai) World Summit for Social Development, March 1994:http://www.unrisd.org/80256B3C005BCCF9/(httpAux Pages)/510920DA18B35A6880256B6500 4C6A7B/$file/bp1.pdf (2008. 12. 15.)
Ware, Norma C. - Hopper, Kim - Tugenberg, Toni - Barbara Dickey, L.I.C.S.W.- Fisher, Daniel A Theory of Social Integration as Quality of Life. In: Psychiatr Serv. 2008; 59: 27-33.: http://psychservices.psychiatryonline.org/cgi/content/abstract/59/1/27 (2008. 12. 15.)
Internetes lexikonok
Marshall, Gordon, A Dictionary of Sociology (1998): http://www.encyclopedia.com/doc/1088-integrationsocial.html (2008. 12. 15.) Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Social_integration (2008. 12. 15.)
http://en.wikipedia.org/wiki/Talcott_Parsons (2008. 12. 28.)
http://en.wikipedia.org/wiki/%C3%89mile_Durkheim#Suicide (2008. 12. 28.)
Jegyzetek
1 A 20. század egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású angol-amerikai költője-írója. 1907-ben született az angliai Yorkban, 1939-ben az Egyesült Államokba költözött, 1973-ban Bécsben halt meg. Ld. www.poets.org/poet.php/prmPID/120 (2008. 12. 28.)
2 Berne, Eric, Emberi játszmák. Budapest1984, 22.
3 A social integration címszó. In: Wikipedia internetes lexikon social integration címszavával. http://en.wikipedia.org/wiki/Social_integration (2008. 12. 15.)
4 Kiss Sándor, A beilleszkedési nehézségek tünetei és okai a nevelőmunka gyakorlatában. Új Pedagógiai Szemle 2004. április-május, 212-221.: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2004-04-mu-Kiss-Beilleszkedesi (2008. 12. 20.)
5 Durkheim, Émile, A társadalmi tények magyarázatához. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987
6 Az eredeti kiadás: Durkheim, Émile, Suici-de. 1897. Vö. http://en.wikipedia.org/wiki/%C3%89mile_Durkheim#Suicide (2008. 12. 28.)
7 Rosow amerikai szociológus, aki a társadalmi szerepek változásaival foglalkozott, a felnőttkori szocializáció elméletével. Egyik legismertebb műve: Social Integration of the Aged. Free Press, New York 1967. Vö. http://books.google.ro/books?id=eGBEYLFp-KQC&pg=PA294&lpg=PA294&dq=Irving+Rosow& source=web&ots=gSNAEPckca&sig=RNg2p90SSZG_OTvR1soUzUUlxiw&hl=en&sa=X&oi= book_result&resnum=5&ct=result#PPA295 ,M1 (2008. 12. 28.)
8 Pillemer, Karl - Moen, Phyllis - Wethington, Elaine - Glasgow, Nina (editors), Social Integration in the Second Half of Life. The Johns Hopkins University Press, BaltimoreLondon 2000, 8. http://books.google.com/books/jhu?vid=ISBN9780801864544&printse c=toc#PPA8,M1 (2008. 12. 20.)
9 Goleman, Daniel, Társas intelligencia. Az emberi kapcsolatok új tudománya. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2007, 413.
10 Berkman, Lisa F.- Glass, Thomas -Brissette, Ian - Seeman Teresa E., From social integration to health: Durkheim in the new millennium. Harvard School of Public Health, Boston, MA, USA, Soc Sci Med. 2000 Sep; 51(6),:843-57: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10972429
11 United Nations Research Institute For Social Development, Social Integration: Approaches and Issues. The United Nations Research Institute for Social Development (UNRISD) Briefing Paper No. 1. (prepared by Cynthia Hewitt de Alcántara with the collaboration of Dharam Ghai) World Summit for Social Development, March 1994: www. unrisd.org/80256B3C005BCCF9/(httpAux Pages)/510920DA18B35A6880256B65004C6 A7B/$file/bp1.pdf (2008. 12. 15.)
12 Goleman, Daniel, Társas intelligencia. Az emberi kapcsolatok új tudománya. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2007, 152.
13 Csíkszentmihályi Mihály, A fejlődés útjai. A harmadik évezred pszichológiája. Nyitott Könyvműhely, Budapest 2007, 328-329.
14 Csíkszentmihályi, A fejlődés útjai, 329.
15 Csíkszentmihályi, A fejlődés útjai, 329.
16 Gyökössy Endre - Bognár Cecil OSB, Mi és mások. A mindennapi élet lélektana. Szent Gellért, Szeged 1992, 119.
17 Varga Jenő László, Társadalom a díványon? Komp-Press, Kolozsvár 1995, 104105.
18 Gyökössy-Bognár, Mi és mások, 120.
19 Gyökössy-Bognár, Mi és mások, 120.
20 Gyökössy-Bognár, Mi és mások, 119.
21 Duby, Georges - Duby, Andrée, Jeanne d'Arc perei. Európa Könyvkiadó, Budapest1989
22 J. Horváth Tamás - Szabó Irén (szerk.), Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Szent István Társulat, Budapest 2001; Puskely Mária, Árpád-házi Szent Erzsébet. Kairosz, Budapest 2007
23 Goleman, Társas intelligencia, 394.
