Gábor Csilla

MÁRIA KÖNNYE: „A’ KOLOSVÁRI
BÓLDOG ASZSZONY SIRÓ KÉPE”¹

 

Tears of the Virgin Mary: the Weeping Icon of the Blessed Virgin in Kolozsvár/Cluj

There is a very firm and well-developed cult of the Virgin Mary among Hungarians. This fact can be verified in different sources and on differ-ent levels. This cult has its origins definitely in the Middle Ages. After a short overview of the Hungarian cult of the Virgin Mary in the beginning of the 18^th century, the article presents some texts and interpretations about the weeping icon of the Blessed Virgin that was originally in Fűzesmikola/Nicula, a village not far from Kolozsvár/Cluj, icon that is now on the main altar of the Piarist Church in Kolozsvár/Cluj. The icon was made in 1681 and had an interesting history, as its "career" began in 1699 when the blessed mother first wept. The contemporary interpre-tors considered this miracle as one approving and legitimizing the uni-fication of some Romanian Orthodox communities in Transylvania with the Roman (Catholic) Church. Though this act had several political con-notations, the icon kept its religious meaning. Several copies were made, people considered it a miracle-making icon and pilgrims wanted to get close to it. Not only the historical, political, religious connotations, but the literary implications are also important and note worthy. In this article, after a historical summary, the author presents two sermons written by András Vízkelety, a parish priest of Kolozsmonostor, and a book about the story of the miracle-working icon edited by the Jesuits and some Protestant reflections on miracle. Keywords: Virgin Mary, icon, miracle, weeping, sermon

 

Prológus

A magyarság sokféleképpen értelmezett, a vallástörténeti megközelítéstől a történelemteológiai vizsgálódáson át a politikai kisajátításig is terjedő Mária-tiszteletének középkori eredetére vonatkozó információkat még akkor is szinte unalmas felsorolni, ha ezt pusztán a távlatnyitogató, teljességet sugalló exordium kedvéért tesszük: a Hartvik-legenda ország-felajánlási jelenetét és annak máig ható recepciótörténetét nem csupán a szakkutatás, de a köztudat is jól ismeri. Ide kívánkoznak továbbá illusztratív példaként késő középkori kódexirodalmunk Mária-szövegei, amelyek, jóllehet az európai Mária-kultusz legelterjedtebb szövegeit adják vissza magyar fordításban vagy applikációként, ilyenformán pedig a nemzetközi hitéleti gyakorlat keretei közé illeszkednek, mégiscsak a reálisan létező, élő mariológiai érdeklődés tanúi. Amellett, hogy az egyetemes Mária-tisztelet hazai variánsának tekinthetjük, egyúttal tendenciajelző szerepe van annak, hogy mely templomok, kolostorok választották őt patrónusuknak: előkelő helyen szerepel már a középkor folyamán.²

Jól ismertek továbbá a Szűz Máriára irányuló devóció némely kora újkori hangsúlyai, akár a vele összefüggő, politikai hangsúlyokat is kapó Regnum Marianum eszmekörére, akár a belőle forrásozó, a protestáns (wittenberginek nevezett) látásmódhoz képest alternatívnak szánt történelemteológiára, akár „csupán" lelkiségteológiai vonatkozásokra gondolunk.³ A populáris(abb) vallásosság számos megnyilatkozásának egyik emblematikus példája, Esterházy Pál Mária-képeket és azok leírását tartalmazó gyűjteménye hasonmás kiadásban is hozzáférhető,⁴ akárcsak a galántai főúr jó néhány egyéb mun-kája;⁵ a Szűz Mária képeinek jelentősen kibővített (bár képeket nem tartalmazó), tizenhárom ún. centuriára tagolt változata pedig jelentős példányszámban maradt fenn, így ugyancsak könnyen tanulmányozható.⁶ Hogy maga Esterházy is a Szent István-i hagyományhoz kapcsolódik, az kiderül mindkét munka prológusából, amelyek Szűz Máriát mint „Országunknak örökös Királynéiát"⁷ illetőleg „Magyar Ország örökös és Kegyelmes Aszszony"-át invokálják,⁸ de kiderül abból a hangnemből is, amellyel a gyűjtemény megalkotásának indokait megnevezi. A konfesszionális szempontból polemikusra hangolt magyarázat szerint, amely egyúttal a pozitív értéktöltettel felruházott nemzeti (azaz reformáció előtti) múltat szembeállítja az értékhiányos jelennel, dicsérni szándékozik a Szent Szűz nevét, „kevált-képpen az Magyar Nemzet elött, ki az sok eretnek-séghnek tévelygése miátt, az régi szép aetatosághtol annyira eltávozott, s fordult, szent István elsö Köröszteny Magyar Ki-rályunktul indittatott buzgosagrol csak nemis emlékezvén, ezen Országunknak örökös Királynéiát mind illyen szükségbennis nem hogy segétségül hiná, de csak ingyen sem gondolkodik Istenéhez valo térésérül."⁹

Az 1690-es gyűjtemény tizenegy magyarországinak tekintett kegyképről tudósít,¹⁰ többet közülük középkori eredetűnek nevez; az itt összegyűjtötteknek azonban egyike sem található Erdélyben. Az 1696-osnak a II. centuriája tartalmaz magyarországi Mária-képekről szóló híradásokat, itt már helyet kapnak Erdély és a Partium némely ábrázolásai is: Gyulafehérvár, Várad, Kolozsmonostor,¹¹ Csík, továbbá Hunyad, Brassó, valamint Nagybánya¹² egy-egy templomi és/vagy kolostori kegyképeit ismerteti. A középkorból származtatott képeket kivétel nélkül csodatevőnek minősíti, a csodás események abbamaradását pedig a reformációnak tulajdonítja. A gyulafehérvári képről például ez olvasható (hogy találomra ragadjunk ki egyet a leírások közül): az 1355-ben Nagy Lajos által építtetett székesegyházban „tündöklött" sok csudákkal, „míglen az aétatos, és csudálatos képek üldözöi Kalvinus János követöi mind Erdélyt, 's mind Gyula Fejér Várt magok hatalma alá vették, akkoron a' szent képeket, oltárokat, ki-hányván az Szentegyházakbúl, ezen helynek-is el-kölle pusztúlni..."¹³

Szövegek és értelmezések a kolozsvári könnyező kegyképről_

A továbbiakban ennek a középkori eredetű, de a kora újkorban új színezetet (is) kapó máriás devóciónak egy sajátos lokális esetével foglalkozunk. Az a félalakos Mária-kép („Hoszszára más-fél singnyi, deszkára rajzolt gyönyörüséges"¹⁴), amelyen a Szűzanya a gyermek Jézust tartja a bal karjában, jobbjával pedig rámutat, és amelyhez azok a szövegek és kultikus mozzanatok kapcsolódnak, amelyekről a következőkben röviden szó lesz, jelenleg a kolozsvári volt jezsuita (ma piarista vagy egyetemi) templom főoltárán található. Az 1681-ben készült kegykép fordulatokban bővelkedő történetére és csodatevőként befutott karrierjére vonatkozóan számos forrás áll rendelkezésünkre, ezek elemző - művészet-, eszme- és kultúrtörténeti szempontok szerinti - feldolgozottsága is kielégítőnek mondható, ezért csak igen röviden utalunk rájuk.¹⁵ A krónika szerint a Füzesmikolához¹⁶ közeli Iklódon egy „Lukács nevü Orosz kép-iró irta,"¹⁷ majd egy helybeli román nemes, bizonyosKupcsa vagy Kopsa János ajándékaként lett a mikolai, ma görögkeleti (abban az időben unitus, vagyis görög rítusú katolikus) fatemplom felszerelésének részévé; itt látták első ízben könnyezni 1699-ben (csak az anyát, a gyermek Jézus szeme mindvégig száraz maradt), böjtelő (azaz február) havának 15. napján, a könnyezés pedig kisebb megszakításokkal folytatódott böjtmás (azaz március) havának 12. napjáig; innen Kornis Zsigmond, a későbbi erdélyi kormányzó szentbenedeki kastélyába vitette, majd, engedve a helybeliek nyomásának, vissza Füzesmikolára, ahol letakarva és -pecsételve őrizték a vizsgálatok lefolytatásának idejére. A kijelölt vizsgálóbizottság pedig, huszonnyolc „hütös tanút" meghallgatván, alaposan kivizsgálta a könnyezést és hitelesnek találta.¹⁸ Ezután Kollonich Lipót érsek engedélyezte a kép nyilvános tiszteletét, őrzésével pedig a jézustársasági atyákat bízta meg: így költöztették nagy pompával a kolozsvári jezsuitáknak a Fájdalmas Szűzről elnevezett kolozsmonostori kápolnájába, majd a rend városi (Farkas utcai) kápolnájának főoltárára, azután az újonnan épített kollégium kápolnájába, miközben a tisztelet jeleként „külömb-féle Uri Méltóságok Istenes adakozásából csudáson" fel-ékesítették.¹⁹ Végül annak felépülése után 1724-ben a jezsuiták templomába (vagyis mai helyére) került, miközben közösségi (olykor protestáns személyeket is jelentő) tisztelet alakult körülötte, és további csodatörténetekről kezdett szólni a fáma. ²⁰

Mind a korabeli híradások, mind a szakirodalom regisztrálj a a csodatevő kegykép másolatainak nagy számát: B. Nagy Margit kutatásaiból tudjuk, hogy a fára készített kópiákon kívül megfestették üvegre és megfaragták kőből, az egyes példányok pedig Erdély számos templomában megtalálhatók Szamosújvártól a közeli Szentebenedeken és Kóródon át Erzsébetvárosig és Sző-kefalváig, Besztercéig, sőt el egészen a háromszéki Hodosig.²¹ Jordánszky Elek közlése szerint „a' Szent Miklósiak' [vagyis mikolaiak] számára Nemes Kopcsa János, a' Szent Benedeki-ek számára pedig Gróf Kornis a' szent képnek mássát azonnal leiratták".²²

Láthatjuk tehát, hogy magának a képnek a története is izgalmas, fordulatos, most mégis váltsunk: érdemes közelebbről rátekintenünk a 17-18. század néhány olyan szövegére, amelyek részben vagy egészében a kegyképre összpontosítanak, vagy esetleg a (történelmi Magyarország több helységében is őrzött és kultikus tiszteletben részesített) könnyező kegyképek sorával mint jelentéshordozó természetfölötti megnyilatkozásokkal foglalkoznak.

A rendelkezésünkre álló források a kegykép könnyezé-sének, valamint a neki tulajdonított csodás események (gyógyulások, természeti katasztrófák, tűzvészek, járványok elhárítása) taglalása mellett részletesen beszámolnak az események kivizsgálásának mozzanatairól is: az inquisitio egyik főbiztosa a híradások szerint Vízkeleti Zsigmond (az 1770-es magyar nyelvű összefoglaló kiegészítése szerint „másként Csete Ist-ván"²³), a kolozsmonostori templom plébánosa a 17-18. század fordulóján. A kétnevűséget ez a könyvecske nem részletezi, nem is indokolja, a további híradások pedig azután már csak Vízkeleti Zsigmondról beszélnek:²⁴ pedig ez, mint jól tudjuk, álnév, azé a Csete István²⁵ nevű jezsuitáé, aki a rendtagokat Erdélyből kitiltó rendelkezések miatt szakállat növesztve és világi papi ruhában, valamint nevét megváltoztatva működött mégis a fejedelemség területén, többek között Kolozsvárott, Kolozsmonostoron és Gyulafehérvárott, és akinek töredékesen ránk maradt, de így is hét vaskos kötetet kitevő, latin nyelvű kéziratos prédikációi (amelyek közül hatot a kolozsváriAkadémiai Könyvtár kézirattára őriz,²⁶ egy további kötet pedig a gyulafehérvári Batthyaneumban található²⁷) a rend kiterjedt írásos hagyatékának részét képezik. A fennmaradt füzetek között a II. a Marialium. In Transylvania dictarum Concionum Pars II. címet viseli, ennek egyik beszéde pedig éppenséggel a köny-nyező Szűzről szól, a lapszélen elhangzásának helyét és idejét is megjelölve: „Monostorini 1699."²⁸ A IV. kötetben pedig De Lachrymis BVM. en occasione Lachrymantis Imaginis címmel olvasható beszéd, ennek elhangzása helye: „Tyrnaviae 1708".²⁹ Ez hivatkozik egy további, a témához kapcsolódó prédikációra is, amely Kolozsvárott 1697-ben hangzott volna el, ilyen keltezésű és az alkalomra szóló beszéd azonban nem található a gyűjtemény fennmaradt részében;³⁰ itt valószínűleg csupán a máriás téma miatt történik az utalás, hiszen a kegykép könnye-zéséről 1697-ben még nem szólnak híradások.

A kolozsmonostori beszéd a kegykép könnyezésének évét viseli, tehát a datálás alapján az eseményekkel majdhogynem párhuzamosan hangozhatott el. Hangnemét és tematikáját a választott perikópa határozza meg: ez a János-evangélium egyik mondata („nisi signa et prodigia videritis non creditis", Jn 4,48); e mondatot Jézus mondja némileg szemrehányóan azoknak, akik csodatételeinek hatására és újabb csodákra várva követik őt. A beszédet stílusosan az emberi gondolkodást általánosan jellemző csodavárás megállapításával indítja, bibliai példákkal igazolva mind ezt az emberi tulajdonságot, mind az Isten válaszát: az Ó- és Újszövetségben adott jeleket és csodákat. Ezt a gondolatot továbbfolytatva a prédikáció témájaként megjelölt kegykép könnyezésének csodáját - éppen a bibliai hátteret figyelembe véve - jelként értelmezi, így is beszél tovább a témáról: eszerint a kép könnyezése az Úr által adott jel, amely egyeseknek romlására, másoknak vigasztalására szolgálhat.³¹ A folytatásban arról beszél, hogy a könnyek a legnagyobb szeretet, a legnagyobb fájdalom jelei;³² a módszeres argumentáció bibliai példákat alkalmaz: Jeremiás, Dávid, Krisztus, Mária Magdolna, Péter apostol könnyeiről értekezik, majd részletezi és értelmezi is ezek körülményeit, jelentését és jelentőségét. A kolozsvári Madonna könnyezését tehát - a prédikáció műfajának természetének megfelelően - biblikus-teológiai keretbe foglalja, annak jelfunkcióját emeli ki elsősorban. A funkcionális megközelítéshez pedig hozzátartozik annak hangsúlyozása, hogy a látható jelnek erős hatása van az emberi lélekre, az sokkal inkább megindít, mint amit a hallásunk segítségével fogadunk magunkba.³³

Az általánosító kijelentéseket, érveket az aktualizálás mozzanata követi: nagy, az ember lelkét megmozgató természetfölötti ajándékként beszél arról, hogy a kép éppen Erdélyben, „a mi szemünk láttára" könnyezett.³⁴

A beszéd további részében azután saját vizsgálóbiztosi minőségében szerzett tapasztalataira (is) épít, amikor arra hivatkozik, hogy kivizsgálták a könnyezés körülményeit, és megértették e jelenség lényegét: a könnyhullatás két oka a szeretet és a fájdalom.³⁵ E kettősség pedig további disztinkciókra és részletezésre ad lehetőséget: ki lehet bontani, hogy a Szűzanya fájdalmának oka, hogy ma is vannak Krisztusnak gyilkosai, akik bűneikkel újra meg újra keresztre feszítik az Urat; visz-sza lehet utalni a Szent István-i felajánlásra, ennek folyományaként a különleges és kölcsönös szeretetre Szűz Mária és „választott" népe iránt; majd fel lehet panaszolni, hogy e kultusz és devóció a múlté, ami szintén oka a kegykép könnyezé-sének.³⁶

Már e rövid, inkább a tartalomra, mint a retorikai megfor-máltságra koncentráló ismertetésből is kiviláglik, hogy Csete István lemond a látványos csodálatkeltés nyelvi lehetőségeinek kihasználásáról éppúgy, mint a téma átpolitizálásáról: azáltal, hogy teologiko-biblikus keretbe foglalja a kép könnyezéséhez kapcsolódó mondandót, sajátos jelentést tulajdonítva a csoda helyszínének, láthatólag a gyakorlati kegyesség előmozdítását kívánja animálni.

A másik prédikáció, mint fentebb említettük, évekkel a kolozsvári események után, Nagyszombatban hangzott el, legalábbis a margójegyzet szerint. Ennek megfelelően alakul át a téma felvezetése, perspektívája. Máshonnan való a perikópa is, a János-evangélium 20. fejezetéből: „Mulier, quid ploras?" (Jn 20,13). Ezek az angyal szájába adott szavak, aki Jézus feltámadása után Mária Magdolnát szólítja meg így, amikor az az üres sír láttán sírva fakad. A prédikáció a bibliai textus exegézi-sével indít,³⁷ majd frappáns ellentétezéssel érkezik meg a voltaképpeni témához: míg Mária Magdolna könnyei a feltámadott (tehát élő) Krisztussal hozhatók összefüggésbe, addig a fára festett, élettelen Madonna-képek könnyhullatásai a mennyekben élő Máriát jelenítik meg,³⁸ könnyezése pedig immár nem a fia szenvedése fölötti bánat miatt van.³⁹ Könnyeinek oka az ember bűne⁴⁰ - ez lesz aztán a beszéd propositiója is, miután felszólította hallgatóságát a magába szállásra.⁴¹

Az előzőekben bemutatott prédikáció témáját veszi ismét alapul (miszerint a könnyek a szeretet és a fájdalom jegyei), ahhoz képest némileg variált exegézis után „érkezik meg" a Mária könnyhullatása a magyarokért történik témájához, amelyet a jelen és a múlt szembeállításával kombinál: Mária szeretete Magyarország iránt változatlan, a magyaroké azonban a Szűzanya iránt kihűlni látszik.⁴² A szeretet és fájdalom szerves összetartozásának fejtegetésére épül aztán a folytatás a 2. paragrafusban,⁴³ természetesen Mária és a magyarság kapcsolatára alkalmazva ezt a viszonyrendszert. E sajátos kapcsolat mentén vezeti aztán tovább a fonalat, amikor arról kezd beszélni, hogy sehol a világon nem könnyezik oly módon Mária, mint éppen Magyarországon - majd következik azon helyek felsorolása, amelyek könnyező kegyképekről váltak híressé: Munkács, Pócs, Győr, Nagyszombat, Várna és persze Kolozsvár.⁴⁴ Szép példája a biblikus applikációnak a folytatás, amely szerint ha az angyal perikópában idézett szavai Máriát is megszólítanák, ő azt felelné: népem, örökségem bűneit siratom.⁴⁵

A conclusio végül ügyes szerkesztői fogással tér vissza motivikusan a propositióban mondottakhoz, amikor bűnbánóvigasztaló imaszöveggé alakítja a tartalmi összefoglalót.⁴⁶

Csete István prédikációit - legalábbis a nyomtatott kiadás címiratának tanúsága szerint - a következő nemzedékhez tartozó Gyalogi János rendezte sajtó alá latin és magyar nyelven.⁴⁷ Az eddigi szövegösszevetések azt bizonyították, hogy a nyomtatásra való előkészítés éppúgy, mint a fordítás az esetek többségében valójában a kéziratostól jelentősen eltérő beszédeket takar, s a kéziratos anyag egy részének ismeretében a Csete István neve alatt Kolozsvárott és Kassán kiadott latin és magyar prédikációkat nyugodt lelkiismerettel tekinthetjük Gyalogi János szövegeinek.⁴⁸ Nagyjából hasonló következtetésre juthatunk akkor is, ha a nyomtatott kiadásban a témáról közölt beszédet⁴⁹ összevetjük a kéziratok között találhatókkal.

A magyar szöveg perikópája a kézirat IV. kötetében közölt beszédével azonos. A beszéd tematikája is mutat bizonyos kapcsolódást az amott olvasható prédikációval: szó kerül a magyarországi könnyező kegyképek hollétéről éppúgy, mint a könnyek kifejezési lehetőségének, üzenetük értelmezésének távlatairól. No meg természetesen ismét a magyarság és Szűz Mária sajátos összetartozásáról, a Szent István-i felajánlás óta. A tematikai kapcsolatok azonban nem jelentenek egyúttal tökéletes szerkezeti párhuzamosságot is, a nemzeti témát pedig, érzelmes amplificatiói révén, a magyar nyelvű nyomtatott szöveg egyenesen „túlírja" a latin variáns tudós, higgadt beszédmódjához képest.⁵⁰ E „túlírás" pedig maga is jelentéshordozó: a nemzeti bűnök lajstromozása és tipológiája, azok következményeinek felsorolása az alakuló nemzeti tudat katolikus variánsának meghatározó karakterjegyeit viseli a 18. század első felében.⁵¹ Ugyanebbe a modellbe illeszkedik a folytatás is, amikor az elődök érdemeire hivatkozva mutat reményteljes jövőt: „Elejink hitit, szeretetit, Istennek, Országnak tött hív szolgálattyokat, Keresztyénségért ontott véreket, bennünk akarja meg-koronázni, mert ha el-fajúltunk-is, azoknak vérek tagjok vagyunk..."⁵²

További különlegessége e beszédnek a kéziratos szöveghez képest az erdélyi vonatkozások hangsúlyozása, ennek kapcsán a kolozsvári kegykép könnyezésének jelentésessé tett részletezése;⁵³ túllép továbbá mintáján a (részletekbe ugyan nem bocsátkozó, de általánosító) protestánsellenes szólam megjelentetésével is:⁵⁴ ezt az eljárását egyébként máskor is megfigyelhettük, például az Árpád-házi Szent Erzsébet napjára rendelt prédikációk összevetésekor.⁵⁵

Abban a tekintetben azonban kapcsolódik Gyalogi a kéziratos beszédek szövegszervezési módjához, hogy a kegyképek könnyezésének kérdését biblikus és morálteológiai összefüggésben tárgyalja, egyfajta racionalizáló „szemiotikáját" adva a csodálatos jelenségnek - ami természetesen igen jól megfelel a prédikáció-műfaj didaktikus és deliberatív jellegének.

Teljesen eltérő könyvtípus az a (kollektív szerzőjű, a kolozsvári jezsuiták által szerkesztett) história, amely 1770-ben látott napvilágot a kolozsvári kegyképhez kapcsolódó addigi csodás események összefoglalása gyanánt.⁵⁶ Érdekessége éppen az, hogy mintegy hetven év távlatából a kialakult kultusz részleteiről tartalmaz informatív adalékokat, annak reprezentációs, hatalmi, kegyességtörténeti összetevőivel együtt. Fogadtatástörténetéhez pedig - a felekezeti viták kései utórezgéseiként - hozzátartoznak azok a kéziratos bejegyzések, amelyek az általunk vizsgált, egykor a kolozsvári unitárius kollégium tulajdonában levő példányban olvashatók.⁵⁷

A kis könyv a hitelességet nem valamiféle teológiai alapvetéssel célozza meg (jóllehet beleszerkeszt egy tömör oktató fejezetet a szentképekről és tiszteletükről⁵⁸), hanem a képnek, a könnyezésnek, a csodatételeknek, ezek kivizsgálásának, a kultusz kialakulásának akkurátus, jegyzőkönyvszerű megörökítésével. A pontosságra törekvés kiterjed a kép méreteit, a keletkezési hely (Füzesmikola) földrajzi koordinátáit is magába fog-laló⁶⁰ leírástól a könnyezés részletein át⁶¹ a könnyezést igazoló „hütös Tanúk"⁶² névsoráig, akárcsak azok név szerinti említéséig, akik valami olyan csodás eseményről (gyógyulásról, természeti katasztrófa, járvány elhárulásáról) számoltak be, amelyet a képpel hoztak összefüggésbe. A részletes elemzéstől itt eltekintünk, azt azonban érdemes megjegyeznünk, hogy miközben néhány évtizedes távlatból összegzi a közösségi kegyesség különféle megnyilatkozásait, mutatja fel a nemzeti identitás kora újkori katolikus alakulástörténetének egy lehetséges útvonalát, jellegében a középkori kanonizációs eljárások tanúkihallgatási jegyzőkönyveihez kapcsolódik.

Végül néhány szó a csodás események protestáns recepciójáról: a bevezetés végén a következő kéziratos bejegyzés áll: „Ha ma illyent irnátok, a' Bolondok Házába kapnátok fel maga-tokat."⁶³ A csodaleírások között pedig egy helyütt egy balesetről értesülünk: „Egy valaki... a' töt valamiképpen le-találá nyelni, és már annak szurkálása miat utolsó szükségére juta. De ö-is fogadással ide folyamodván, a' kegyes Szüz által meg-nyeré Istentöl, hogy minden sérelem nélkül a' tö által-menne rajta." Ugyanaz a (feltételezhetően unitárius, legalábbis a könyv provenienciája alapján) kéz, amely a fentebb idézett megjegyzést is a könyvbe írta, a következő lakonikus megjegyzést fűzi a történethez: „t. i. ki-szarta".⁶⁴

A nyomtatott szöveg persze beszámol a katolikus-protestáns viszonyt más oldalról érintő eseményről, egy megtéréstörténetről is: ennek főszereplője egy „Lovas Német", aki öntudatos lutherkövető, „[a]lattomban mindazáltal a' Katolika sz. Hitnek némelly czikkelyit, és Istenes szokásit meg tanúlá".⁶⁵ A Maroson történő átkelés során lováról leesik, szinte vízbe fullad, amikor eszébe jut a könnyező kép, „és ugy tetszik vala neki mint ha azt szemeivel látná. Tehát szübéli buzgó fohászkodással erre az igéretre fakada, tudni-illik: hogy ha utolsó szükségében ötet az Isten Annya meg-segitené, mihent Kolosvárrá jutand, a' Lútert el-hadgya, az igaz egyedül üdvözitö Katólika, Apostoli, Romai szent hitre fog-állani; a' szent gyónás által, és a' Kristus valóságos szent Testének fel-vétele által Istennel meg-békélvén, az ö könyvezö csudálatos képe elött hit-vallást tészen."⁶⁶ Könnyen kitalálhatjuk a folytatást: a bajbajutott úgy érzi, mintha egy kéz kivonná a vízből, megmenekül, társai után ered, majd Kolozsvárott „félre tévé minden elébbi hörcsökös bokroskodását, Lútert meg-tagadá",⁶⁶ fogadalmát megtartva katolizál. Anélkül, hogy a passzus részletes analízisébe bocsátkoznánk, annak adhortatív és didaktikus jellegzetességeire érdemes figyelnünk: arra, ahogyan a történet narrátora az eseményeket a katolikus hit tételeinek és alapgyakorlatainak (emlékeztető gyanánt funkcionáló) felsorolására is felhasználja.

Összefoglalás, kitekintés

A három hétig „bőségesen siránkozó", majd csodajeleket művelő kegykép történetét olymódon is tovább lehetne írni, hogy tekintetbe vennők, hogy a jezsuiták kolozsmonostori kápolnájukat (amelynek egy ideig lakója volt a könnyező Madonna) a fájdalmas Szűz patronátusa alá helyezték: ily módon szerves kapcsolat tételeződhetne a kápolna titulusa és az ott szállást vevő kegykép között. Elmélkedhetnénk azon, amit a kutatás egyébként már regisztrált, hogy e kegykép, miközben beilleszkedett a kora újkori mariánus kegyesség koordinátái közé, az akkor még fiatal unitus (görög katolikus) vallás és követői legitimációját is elősegítette. Legalább ennyire izgalmas azonban az a szerep, amelyet az - orosz vagy rutén alkotó által festett, eredetileg román ajkú hívek által használt és venerált - kép körül termelődött, fentebb bemutatott szövegek betölteni szándékoztak a magyar nemzeti identitás formálásában: a kegykép és csodatételei ugyanis alkalmasak voltak arra, hogy a (félve mondom ki, érezve az általánosítás veszélyét: az ország kategóriájában inkább, mint nyelvben vagy etnikai hovatartozásban gondolkodó) jezsuiták egymást követő nemzedékeinek tollán rendre magyarázatok szülessenek kedvező és kedvezőtlen történelmi folyamatokra, morálteológiai és biblikus applikációk formálódjanak a magyarság, Magyarország és Erdély múltjára és jelenére vonatkozóan.

Jegyzetek

1 *** Kolosvári könyvezö Szüznek Historiája. Irattatott az ott lévő JESUS Társasága-béli Szerzetesek által..., Kolozsvár 1770, 14.

2 Eligazító lehet ebben a tekintetben Bálint Sándor összefoglalása: Ünnepi kalendárium I-II., Budapest 1977.

3 Vö. Tüskés Gábor-Knapp Éva, Egy történelmi toposz az egyházi irodalomban: Magyarország - Mária országa, in uők, Az egyházi irodalom műfajai a 17-18. században, Budapest, 2002, 11-54. Az persze további vizsgálódást igényel, hogy a katolikus történelemszemléletben mennyire vannak jelen a biblikus analógiák, illetőleg a történelmi bűnök és történelmi büntetések sémája szerinti emlékezetkonstrukciók. Mindenesetre érdemes lenne ebben az összefüggésben - kiragadott páldaként - a tatár dúlta Magyarországról készített Siratóének oknyomozó elmélkedéseire az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítanunk.

4 Esterházy Pál, Az egesz vilagon levö csvdalatos boldogsagos Szüz kepeinek rövideden föl tet eredeti, Nagyszombat, 1690. (RMK I. 1394.). A fakszimile szöveget közzéteszi Kőszeghy Péter, kísérőtanulmány Knapp Éva-Tüskés Gábor, Budapest, 1994. (BHA 30.)

5 Pál Esterházy, Harmonia caelestis (1711), kiad. Sas Ágnes, Budapest, 1989; uő, Az Boldogságos Szűz Mária szombattya, azaz minden szombat napokra való áétatosságok. A fakszimile szöveget közzéteszi Kőszeghy Péter, kísérőtanulmány Szörényi László, Budapest, 1995. (BHA 31)

6 Esterházy Pál, Mennyei korona, az az Az egész Világon lévö Csudálatos Boldogságos Szűz Kepeinek rövideden föl tett Eredeti [...] Meg szaporittatott pedig az előbbenni Könyü ugy hogy az Historiáknak száma Ezer Harom Szaz, Nagyszombat, 1696. (RMK I. 1496.)

7 Esterházy, Az egesz vilagon levö. , i. m., A2.

8 Esterházy, Mennyei korona, i. m.

9 Esterházy, Az egesz vilagon levö. , i. m., A2.

10 Ezek, meglehetősen nagyvonalú földrajzi besorolással: Förtő, Fraknó, Kismarton, Tál (Máriavölgy), Pozsony, Röjt, Lauretum, Pázsit, Lok (Sopron vm.), Osli, Zágráb („Tot Országban vagyon", 84.). Esterházy, Az egesz vilagon levö..., i. m., 65-85.

11 A leírásból egyértelmű, hogy a bencés apátság egy középkori Mária-képére utal, hiszen a következőket írja róla: „igen aétatos képe-is vólt az Bóldogságos Szüznek, sok betegeknek vígasztalásával, de annak utánna az Eretnekség miatt ki-üzettetvén a' szerzetesek, az Ka-lastrom-is el-rontattatott". (Esterházy, Mennyei korona, i. m., 130.)

12 Esterházy, Mennyei korona, i. m., 129-130; 139; 144.

13 Esterházy, Mennyei korona, i. m., 129. Hogy mely gyulafehérvári, Mária tiszteletére építtetett templomról lehet szó, vagy esetleg téves információt továbbít a szerkesztő, azt további kutatások tisztázhatják.

14 *** Kolosvári könyvezö Szűznek i. m., 19-20.

15 Íme néhány informatív tétel a képre és használatára vonatkozó gazdag irodalomból: B. Nagy Margit, Adalékok a mikolai Mária-ikon történetéhez, in uő, Stílusok, művek, mesterek, Bukarest, 1977, 24-31; Szikszai Mária, Kegykép az idő sodrában. Egy kolozsvári Hodigitria, Korunk, 2008/2, ...

16 Korábbi elnevezése, a források szerint: Szentmiklós.

17 *** Kolosvári könyvezö Szűznek i. m., 20. Más források a készítő rutén voltát hangsúlyozzák, vö. B. Nagy, i. m., 24.

18 *** Kolosvári könyvezö Szűznek i. m., 24-38.

19 *** Kolosvári könyvezö Szűznek..., i. m., 43-53. Az idézet: uo., 43.

20 Hogy az itteni kép másolata-e a ma Mikolán levőnek vagy éppen fordítva, az szakmai érvek alapján ma még nehezen eldönthető (miközben érzelmi argumentumok alapján van, aki a kolozsvárit, van, aki a mikolait tartja eredetinek). Témánk szempontjából azonban nem is ez a fontos, hanem a képet és csodatételeit övező szövegvilág.

21 B. Nagy, i. m., 27-31.

22 Jordánszky Elek: Magyar Országban, 's ahoz tartozó részekben lévő Bóldogságos Szűz Mária kegyelem' képeinek rövid leirása, Pozsony, 1836,134-135. (Hasonmás: Budapest, 1988, utószó: Tüskés Gábor-Knapp Éva.)

23 *** Kolosvári könyvezö Szűznek..., i. m., 30.

24 Például a 19. században: Jordánszky, i. m., 133.

25 Életrajzát fiatalabb rendtársa, Gyalogi János írta meg, ebből derül ki az álnévhasználat is. Vö. [Csete István-] Gyalogi János, Sacri sermones. Opus Dominicale, Kolozsvár, 1750, A1-A4.

26 Csete István Kéziratos prédikációi hat kötetben. Jelzetük: Mss C. 141-146.

27 Stephanus Csete (Vizkeleti) SJ, Sermones in Nagyszombat (Tirna-via) habiti. T. III, jelzete: R. I. 150.

28 Csete, i. m., II. 461-488: De Flente Imagine BVM. Anno 1699. 15. Feb-ruarij in S. Nicolao. A helymegjelölés nyilván Kolozsmonostorra utal.

29 Csete, i. m., IV. 449-468.

30 „Vid. aliam Concionem in signum, de Praesagys ... Lachrymis B. V. per Hungariam. Claudiopoli A. 1697. Dom. 4. post Pascha" (Csete, i. m., IV. 449.)

31 „D[omin]us facit signum in Flente Imagine BVM. quale erit, D[omin] us novit? Supra signum hoc petitur aliud signum, ut credant hoc esse signum I. neminentis ruine, vel solatij, et nullum aliud signum dabit, quam hoc, quam Lachrymas BVM." (Csete, i. m., II. 462.)

32 „ex intensissimo Amore, vel ex intensissimo, et maximo dolore" (Csete, i. m., II. 464.).

33 „id quod videmus magis movet, quam audimus" (Csete, i. m., II. 473.).

34 „Et ut magis commoveamur, ideo similia oculis nostris benignissimus D[omin]us representat." (Csete, i. m., II. 474.)

35 „Consideremus Tempora, consideremus circumstantias, et ex his Lachrymis duo eliciemus: Unum pro Dolore, alterum pro Amore." (Csete, i. m., II. 476.)

36 „Et ego existimo causam Lachrymarum BVM hanc esse" (Csete, i. m., II. 479.).

37 Csete, i. m., IV. 449. Ennek részleteire itt nem térünk ki, mivel a főté-ma szempontjából nincs igazán jelentősége.

38 „Praeterea cum flentes hae imagines mortuae sint, et representant viventem in Caelis Matrem" (Csete, i. m., IV. 449.).

39 „Certe in Marianis Lachrymis non stat haec ratio [ti. ami Mária Magdolna sírásának oka]: cum etsi ablatus quondam Mariae Filius, dum in caelos Assumeretur, iam haec questio cessavit tum, quando et Maria post suum Filium in gloria una cum corpore et anima assumpta est in caelos, et Ipse Filius, et Ipsa Mater gaudent in gloria caelesti" (Csete, i. m., IV. 450.).

40 „nos simus causa Lachrymarum harum" (Csete, i. m., IV. 450.).

41 „Aderattite... in corda vestra, et flete." (Csete, i. m., IV. 450.)

42 „Idem Amor est nunc in BVM; verum quia Hungaria non eadem est erga BVM." Csete, i. m., IV. 456.)

43 „Mensura omnis Amoris est dolor" (Csete, i. m., IV. 457. sköv.)

44 „in nulla mundi parte videtur sic flere sicut in Hungaria. Nostra certe aetate, sex numerantur usq[ue] ad hunc annum. Munkacsiensis, Pocsensis, Iaurinensis, Claudiopolitana, Tyrnaviensis, et Varanovientis. Csete, i. m., IV. 461.)

45 ."peccata populi mei fleo. Peccata Haereditatis meae deploro. illorum ruinam in anima, et Haereditatis meae deploro." (Csete, i. m., IV. 461.)

46 „Accipe [er]go omnium nostrum sinceram confessionem delictorum nostror[um]; et hac confessio nostra sit, compensatio affert nosistimarum lachrymarum tuaeum; per quam obsiniamus omnium peccatorum absolutionem, et ablutionem omnis ingratitudinis nostrae; ut . dicere augemus: Noli flere, o pia Mater. Nos potius fleamus. Tu noli flere." (Csete, i. m., IV. 468.)

47 A latin nyelvű: [Csete István-]Gyalogi János, Sacri sermones, i. m., a magyar: Panegyrici sanctorum Patronorum Regni Hungariae, Tudniillik, Nagy Aszszonyról, Magyar Szentekröl, Es az Országhoz tartozandó kivált-képpen-való Innepekre Jeles Prédikatziók, Kassa, 1754.

48 Részletek: Gábor Csilla, Változatok a sorsértelmezésre: Csete István prédikációi Mária országáról és annak történetéről, in Bitskey István-Fazakas Gergely Tamás, Humanizmus, religio, identitástudat: Tanulmányok a kora újkori Magyarország művelődéstörténetéről, Debrecen, 2007, 227-241; uő, Csete István és Gyalogi János prédikációi Szent Erzsébetről: lelkiség és változó szentségi kritériumok, in Gábor Csilla-Knecht Tamás-Tar Gabriella-Nóra (szerk.), Árpád-házi Szent Erzsébet: Magyar-német kultúrkapcsolatok Kelet-KözépEurópában, Kolozsvár 2009, 56-66.

49 [Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum..., i. m., 314-322.

50 Ennek példájaként éppen a beszéd indítására hivatkozhatunk, amely a magyarországi könnyező kegyképek felsorolása után így összegez: „a' kit más egyéb Országról soha-sem hallani." ([Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum. , i. m., 314.)

51 [Szűz Mária] „Sirat bennünket országostól, mert nagy el-válást tettünk az elsö szeretettöl, hüvségtöl, tisztelettöl, a' kihez vóltak függesztve minden Saeculumok áldási: mellyek Istennek igaz itiletiböl meg szünvén, praedára adattunk 'zakmányra, bitangra mentünk, minden által-menö tép, minden láb tapod, minden nyelv gyaláz, minden borjú meg nyergel." ([Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum. , i. m., 317.)

52 [Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum..., i. m., 320.

53 [Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum. , i. m., 320-321.

54 „a' Bóldog Aszszony könyvei nem gonoszt, hanem jót, és nagy jót prófétáltak még eddig, mert annak sirási után szem-látomást épülni látszott a' hívek áitatossága, az Eretnekség fogyni és romlani, Templomok virágozni, az igaz Hit terjedni, szaporodni, pokol kapuin eröt venni; egyszóval mint a' harmat után mindenek újúlni." ([Csete-] Gyalogi, Panegyrici sanctorum. , i. m., 320.)

55 GÁBOR, Csete István és Gyalogi János prédikációi Szent Erzsébetről. , i. m., 65.

56 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m.

57 A kolozsvári Akadémiai Könyvtár unitárius gyűjteményének példányát használtam, jelzete: U 63734.

58 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 7-14.

59 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 18.

60 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 21-27. A részletezés itt a köny-nyezés mikéntjét éppúgy magában foglalja, mint azok magatartásának leírását, akik tanúi voltak az eseményeknek.

61 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 34-38. A megnevezett tanúk között görög katolikus papot, római katolikus és protestáns, magyar és „olá-renden lévő" nemeseket, Kornis Zsigmondot az arisztokrácia részéről, kántort, falubírót egyaránt találunk. Szavahihetőség szempontjából tehát e forrás nem tesz felekezeti, rítusbeli vagy akár társadalmi különbséget. Őket a könyvecske „Nemes, koros, és minden hitelre mélto férfiak"-nak nevezi. Asszony azonban nem szerepel a hitesnek mondott tanúk között, csak majd hátrább a csodás események haszonélvezői között.

62 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 6.

63 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 88.

64 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 94.

65 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 95.

66 Kolosvári könyvezö Szűznek. , i. m., 96