Dénes Gabriella
kISEBBSÉGI LÉT:
ÁTOK VAGY ÁLDÁS?
A babiloni fogságban élő izraeliták identitáskrízise
és megküzdési stratégiái (2)
Being a Minoritarian: a Curse or a Blessing? (2)
What can one do when such a shock comes as a deportation as in the case of the Old Testament Jews. It is very similar to this expe-rience when the social status is changig and a majority suddenly becomes a minoritary. What it is like to get used to being a minoritar-ian? There are only three fundamental reac-tions to such a situation: assimilation, seclu-sion from strangers, openness to the other and to otherness. This article presents these three models of survival, especially in the case of the Jews deported to Babylon in the 6th century BC. Furthermore, the study intro-duces the change of view of the Jews. In captivity Judaism was formed as a religion and as a cultural concept. It was the time when the religious, ritual and social rules were formed, thanks to all the changes due to the Babylonian captivity. It was the period when prosperous Jewish diaspores were formed away from Jerusalem. In the end one may ask: "Is it a course or a blessing to be a minoritar-ian?" The answer of this paper is that it is a course as well as it is a blessing.
Keywords: assimilation, seclusion, strangers, openness, otherness, diaspora
A fogság kiváltotta reakciók
A fogságban az a veszély fenyegetett, hogy a deportáltak teljesen elvesztik hitüket, hiszen a teremtett világ szívének tekintett hazájukból a világműveltség központjába kerültek. Ez a hely pedig sokkal hatalmasabb volt, mint addigi hazájuk, s összehasonlíthatatlanul gazdagabb és díszesebb is. Az asszír hódítás alatt bár csak „közvetve" találkoztak az idegen istenekkel, mégis akadtak követőik (vö. 2Kir 23,11-12, Jer 7,1718.44,17-19, 25, Ez 8,14-17). Babilonban ehhez képest „közvetlenül" találkozhattak a korábbiakon kívül más istenek tiszteletével is. A közvetlen kapcsolat nyomán kérdésessé vált számukra sok olyan dolog, amely azelőtt evidens volt (Jahve mindenhatósága, igazságossága), és új keletű kérdésekkel is szembe kellett nézniük. Az új keletű kérdések legfontosabbika az idegen kultúrához való viszonyra vonatkozott: mit kell tenni ebben a helyzetben, mennyiben fogadható el az idegen kultúra, az idegen vallási elemek, vagy mennyiben kell elutasítani ezeket? A teljesség igénye nélkül, a különböző alkategóriáktól eltekintve ismertetem a zsidók által a helyzetre adott válaszreakciókat: egyik alternatíva a teljes beolvadás, másik a kozmopolitizmus és végül a harmadik a teljes elzárkózás lehetősége.
Asszimilálódás
E kérdés kapcsán feltétlenül tisztázni kell, hogy esetünkben mit értünk e fogalmon: a teljes mértékű beolvadást-e (mind nyelvi, kulturális, mind vallási területeken) vagy csupán ennek bizonyos szegmenseit? Nem zárható ki egyik asszimilációs variáns sem. A leggyakoribb jelenség az, hogy a kisebbségbe jutók csupán bizonyos tekintetben azonosulnak a befogadó néppel. A vizsgált téma kapcsán azonban figyelembe kell venni, hogy a zsidók esetében a vallási és népi (nemzeti)-nyelvi identitás szorosan összefüggött. Ha ezek közül valamelyik téren megtörtént a kritika nélküli elfogadás, azonosulás, akkor a többi vonatkozásban is valószínű volt, hogy az már könnyebben bekövetkezett.
A babiloni templomok tömkelegében sokkal bonyolultabb kultusz alakult ki, mint amilyen Kánaánban volt. S egyikmásik az idegenek mítoszai közül ismerősen hatott a zsidókra. Ilyen okok játszhattak közre abban, hogy akadtak, akik a legyőzők isteneit is tisztelték Jahve mellett, és gyermekeiknek olyan neveket adtak, mint Samszledin (Samsz isten ítélete szerint) vagy Beljadak (Bel oltalmazza).1 A hitüket ért sérelmeket az izraeliták több módon próbálták orvosolni Egy csoport az ősi mítoszokban talál vigaszra. Úgy érezték, hogy Sion ősi szimbolikájú történetei, melyek sokban hasonlóak a babiloni mítoszokhoz, híven tükrözik saját sorsukat. A mítoszok lélektanilag mélyebbre hatoltak, mint az elvont diskurzus, rátapinthattak a fájdalomnak a lélek mélyén meghúzódó lényegére.2
Bezárkózás a nemzeti hagyományba
Amíg számos zsidó áttért az ősi helybéli istenek hitére, addig mások újonnan támadt vallásos öntudatra ébredtek. Babilonban az odahaza olyannyira életük részévé vált szertartásokat nem gyakorolhatták, mert a kultusz egyetlen központja a romokban heverő jeruzsálemi templom volt egykor, s az istentiszteleteket ezenkívül is csak olyan helyeken tartották, ahol azelőtt Jahve megjelent vagy más jelét adta szentségének. Babilonban azonban nem tudott senki Isten jelenlétéről. Nem maradt másuk, csak Jahve létezésének tudata.
A pogány helyhez kötött istenek képe beleivódott a zsidók tudatába, ezért Babilon folyóvizei mellett sok száműzött jutott arra a következtetésre, hogy nem lehet Jahvét máshol imádni, csak Jeruzsálemben, az ígéret földjén. Ezért álltak ellen a kérésnek, hogy istenüket idegen földön dicsőítsék s énekeit idegenben zengjék. Ehelyett inkább a csecsemők sziklához csapásán elmélkedtek (Zsolt 137).
A fogság korából és a közvetlenül ezt követő időszakból származó bibliai könyvek azt tükrözik, hogy a szombati önmegtartóztatás mint a szövetségi hűség legkifejezőbb jele ekkor vált különösen fontossá a nép számára (Jer 17,19-27; Iz 56,1-8.58,13 sk., Ez 20,12 sk.). A szombat megünneplése igencsak régi hagyomány lehetett, hiszen már a Pentateuchus több részében találunk erre vonatkozó megjegyzéseket (Kiv 23,12; 34,21; Mtörv 5,12-14; Kiv 20,8-10). Változás csupán az ünneplés mikéntjében ment végbe: kezdetben a szombat vidám, nyugodt ünnepnap volt, túlnyomórészt vallási vonatkozású, később, a babiloni fogság alatt, illetve után sok tiltás kötődött hozzá (vö. Iz 58,13; Jer 17,21-22 - fogság utáni betoldás). A szövetség népének másik jegye a fiúgyermekek körülmetélése lett (Gen 17,9-14). A „tisztátalan" helyen élő nép, főleg Ezékiel és az ő követői különleges jelentőséget tulajdonítottak a rituális tisztaságnak, az étkezési szokásoknak is (Ez 4,12-15. 22,26. 44 sk). Ezek a megkülönböztető jegyek lettek a zsidó hit látható szimbólumainak helyettesítői, illetve a hit megvallásának eszközei. Ezek által távolodtak el a környezetükben élőktől, s ezáltal lettek „szent néppé".3
Nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy a fogság ideje alatt pontosan hogyan és hol őrizték a zsidók a múlt emlékeit és hagyományait, azonban a kialakult teológiai irányzatok (jahvista, elohista, deuteronomista, papi) magukért beszélnek.4
Az Ezékielnek adott kinyilatkoztatásban fogalmazódik meg az, ami a zsidók nehéz helyzetéből való továbblépését segíti. Itt hangzik el, hogy életüknek új célra és középpontra van szüksége. Az Ez 43,10-11-ben konkretizálódik, mit kell tennie a népnek, ha önmaga akar maradni. El kell határolódnia a környező népektől, szent kört kell maga köré formálnia, hogy Jahve a nép körében lehessen. Nem kacérkodhatnak vakmerően sem az idegenekkel, sem a pogány istenekkel. Az Ezékiel által leírt idealizált kultikus térkép megtanította a zsidóknak a szentség lényegét és jelentését (Ez 48,35; 47,11-12). A száműzöttek megnyugodva vehették tudomásul, hogy bár kiközösítettek Babilonban, de a valóság centrumának tekintett Jahvéhoz ők állnak a legközelebb, s a pogányok a térképen (Ez 47,13-20) nem is jelennek meg. Az otthonát elvesztett nép újonnan megtalálta a helyét, és ez vigaszt nyújtott az embereknek.
A vigasztalás eleme volt Jeremiás próféta levele (Jer 29,4-7) is. Kilpp szerint a Jer 29,4-7-ben megfogalmazódó felszólítások nem pusztán gyakorlati jelleggel bírnak, hanem felhívást is jelentenek arra, hogy a zsidók Jahve áldó jelenlétére hagyatkozzanak, akaratát elfogadják és megvalósítsák a száműzöttek között.5 A jeremiási felhívás, miszerint dolgozzanak a város javáért, illetve szüljenek gyermekeket, pusztán utilitarista célokat is szolgált. Hiszen a város jóléte egyben az izraeliták jólétét is jelentette, és az is világos volt, hogy a száműzetés nem fog mindörökké tartani. A 7. versben a Babilonért való imádkozás új dimenziót tár fel. Isten rajta tartja kezét a jövő történésein, még az áldatlannak tűnő babiloni helyzetet is felhasználja népe javáért.6 Ugyanakkor a jeremiási levél egy a Babilonban élők magatartására vonatkozó figyelmeztetés is, ti. a hamis prófétáknak, akik Babilon közeli vesztét hirdetik, nincs igazuk, az az elhatárolódás, amire Aháb ben Kohalja és Ciddkijjáhu ben Masszéja szólítja őket, nem helyénvaló, sőt, a radikális nacionalizmus nem vezethet jóra.7
Megismerés, elfogadás
Ha a babiloni fogságban élő zsidók valamelyest rekonstruálható történetét figyelembe vesszük és összevetjük a fogság előtti állapotukat (mind vallási, mind kulturális, mű vészeti téren) a száműzésből hazatértekével, egyértelművé válik, hogy a kisebbség többsége melyik alternatíva mellett döntött. De emeljünk ki néhány olyan hatást, módosulást, amelyek egyértelműen a Babilonban töltött időszak nyomai.
A Babilonban zajló kereskedelmi élettel való kapcsolatuk (vö. Ez 16,29.17,4; Náh 3,16) egyértelműen befolyásolta és hatással volt a zsidók e téren való törekvéseire. Ezt a Kebár partján feltárt számos agyagtábla tanúságaként ismerteti a Penssylvaniai Egyetem kutatókö-zössége.8 Az üzleti életben keletkezett agyagtáblák megőrizték a zsidó ügyfelek pecsétnyomóinak mintáját is. Többek között egy olyat is, amelyen egy emberalak mindkét oldalán egy-egy jellegzetes babiloni díszítőmotívum, szárnyas bika található.9 Ellentétben a tipikusan babiloni pecsétnyomókkal, a zsidókén nem szerepel sem emberábrázolás, sem semmi olyan, ami egyértelműen a babiloni vallások gyakorlására utalna. Erre később visszatérek.
A babiloni fogság előtt az izraeliták a hónapokat számmal jelölték (első hónap, hatodik hónap), de a Babilonban töltött idő alatt ezeknek nevet is adtak (pontosabban átvették az ottani hónapneve-ket).10 A papi gyűjtemény11 liturgikus naptárán, mely bizonyíthatóan a Lev23 egyik forrása, egyértelműen érezhető a babiloni hatás. Ez a naptár már pontosabban határozza meg a különböző ünnepek dátumait, és már a babiloni naptárt használja, illetve az ottani időszemléletet, mely szerint az év tavasszal kezdődik és nem ősszel. A babiloni időkből származó kiegészítése a Lev 23,3 (szombatról), 10-15 (első kéve ünnepéről), 24-25 (tisri első napjának megünnepléséről), 27-32 (engesztelés napja, tisri tizedik napja), 39-43 (sátoros ünnep második leírása).12 Ez a naptár, illetve a Szám 28-29-ben található áldozatleírásokkal kiegészített változata volt az elterjedt, és ez vált a második templom hivatalos naptárává is.13
Bár nem tartozik a kimondottan vallásos jelenségek közé, de kimutatható a babiloni és a zsidó démonológia, illetve Seol-hit közti hasonlóság is.14
A szentírási szövegek sem maradtak „érintetlenek" a babiloni motívumoktól. Például az Ez 1,4 arról számol be, hogy Jahve észak felől jött. Ez azért fontos, mivel a babiloniak hite szerint északon volt az istenek lakhelye, szent hegye (vö. még: Ez 28, 14-16, továbbá Iz 14,13, Job 37,22), szent kertje (vö. még Ez 31,8-9).15 Ugyanakkor a négy lény leírása (1, 5 sk) szintén tipikus babiloni vonásokat tükröz. Ezeket a lényeket az Ez 10 a kerubokkal azonosítja. A kerubok a Közel-Keleten alacsonyabb rendű istenségek voltak, emberi és állati tulajdonságokkal is rendelkeztek. Ők hordozták a királyi trónt, de a kapuk és a királyi paloták védelmét is biztosították.16 Az Ez 10-ben leírt négy arc négy babiloni istenség jelképét hordozza: az emberarc Nebot, az oroszlán Nergalt, a bika Mardukot és a sas Ninibet jelölte.17 Ez a négy istenség a négy égtáj védője volt. A Teremtés könyvének bizonyos részei is babiloni ihletettségűek, jóllehet a Szentírásban erős hangsúlyt kap a spirituális vonatkozás, ami hiányzik a babiloni szövegből, l. a vízözön elbeszé-lést.18 További ehhez valamelyest kapcsolódó adat, hogy ebben a korban válik népszerűvé a babiloniak körében a régiségek és a történelem iránti érdeklődés, melyet úgy tűnik, a Biblia szerkesztői is átvettek a saját őstörténetük szerkesztésében. Ugyanis olyan szavakat találhatunk ezekben a történetekben, amelyek a babilóniai történetírók tollán váltak ismét népszerűvé.19
A fogság idején jöttek rá (nem bizonyítható közvetlenül, de erősen feltételezhető, hogy a babiloniak transzcendens „közvetítő", illetve személyes angyal hite is közrejátszott), hogy nem feltétlenül szükséges templomba vagy szentelt helyre menni a transzcendenssel való találkozás érdekében, mert Isten megtapasztalható az emberi bensőben is.20 Egyik bizonyítéka lehet ennek az, hogy kialakult a zsinagóga intézménye. Mivel az áldozatbemutatás lehetetlen volt, „a tanulmányok háza, a tanácskozások helye, közösségi központ, valamint a vallásos időtöltés színhelye lett" a zsina-góga.21
Nem volt már szükség sem a papokra, sem a levitákra istentiszteletek alkalmával, hiszen egy tanult laikus ember is fel tudta olvasni a szent iratokat, és vezethette az imádkozást is.
Ennek egyik bizonyítéka lehet az is, hogy amikor megnyíltak a hazafelé vezető utak, nem minden zsidó tért visz-sza Jeruzsálembe, hanem szép számmal maradtak Babilonban is.
Így a Második Templom időszakának végén a zsinagóga intézménye már mind Izraelben, mind a diaszpórában általánossá vált. A legtöbb tudós úgy véli, hogy a zsinagógák eredete a babiloni fogság idejére tehető. Vitathatatlan az a tény, hogy a zsinagóga intézményének kialakulása lehetővé tette a zsidó vallás számára, hogy túlélje a héber népet sújtó tragédiák és szerencsétlenségek sorozatát.22
Az Iz 40-55 fejezetében megszólaló próféta Babilonban a fogság vége felé élt és tanított.23 A templomuk lerombolása és fogsági létük miatt elkeseredett zsidók figyelmét felhívta Jahvéra, egyetlen reményükre, akin kívül nincs más. Nem létezik sem Marduk, sem Baál, sem más pogány istenség. S mindazok, amit ezeknek az idegen isteneknek tulajdonítottak, tulajdonképpen Jahve cselekedetei. A próféta tanításával reményt kínált. Utalva az egyiptomi fogságra és az akkori csodás szabadulásra, arra buzdította a népet, hogy bizalommal tekintsenek az isteni erő újabb megnyilatkozásának elébe.
Amikor Deutero-Izajás Isten egyedü-liségéről beszélt, az idegen istenek tetteit egyszerűen Jahvénak tulajdonította. A zsidó képzeletvilágban ekkortól jelenik meg egy újfajta istenkép, mely szintézis a „megsemmisített" istenek és Jahve között. Ekkortól beszélhetünk a mai értelemben vett monoteista judaizmusról.24
Izrael önmeghatározása
Jóllehet a tíz északi törzs eleste után Júdea volt az, amely továbbvitte, továbbéltette az addig kialakult vallást, ez azonban korántsem volt azonos a mai judaizmussal. Az északi országrészen a betelepülő népek hatására egy különleges vallási szinkretizmus alakult ki, amely ötvözte a jahvizmust a betelepedők kultúrelemeivel. Délen, mint tudjuk, a fogság utáni időben is fennmaradt, de a zsidó vallás (judaizmus) nagyon sok jellegzetessége a fogságban újult meg, ott erősödött és alakult ki éppen a fogság elnyomására adott válaszként.25 A száműzés lélektani krízist is jelentett, a nép elveszítette az egyetlen addigi biztos pontot, az „otthon" megszűntével a világban addig elfoglalt helyét. Az önmeghatározás és az új közösség kialakulása az ebben az időben működő próféták (Jeremiás, Ezékiel, majd Deutero-Izajás) tanításai nyomán kezdődött el, az elit közreműködésével. Bár ennek részleteiről nem szerezhetünk részletes információkat a Szentírásból, de eredményeiről mindenképp: a nemzeti-kultikus közösség lassan felbomlott, és átvette helyét egy, a hagyományokhoz és törvényekhez ragaszkodó gyülekezet.26
Fontos megjegyezni azt is, hogy sem az asszír, sem a babiloni fogság időszakából nincs információnk arra vonatkozóan, hogy bármilyen más törzs vagy népcsoport képes lett volna ilyen szintű és mértékű identitás meghatározásra, amilyen az izraeliták körében zajlott a Kr. e. nyolcadik századtól egészen a hatodik század elejéig.27
A fogság egyik legkülönösebb és legváratlanabb eseménye az önmeghatározás volt. Ennek a folyamatnak egyik legreprezentatívabb jelensége, amely a szentírási könyvekből is kimutatható, a liturgikus, kultikus változásokon kívül, hogy kialakult a júdeaiak önmaguk megnevezésére használt fogalma, amely többé nem a törzsi hovatartozást jelölte, hanem magába foglalta mind a nemzeti, mind a vallási hovatartozást. Ma akár a zsidó, akár az izraelita, akár a héber megnevezést halljuk, mind ugyanarra a népre, vallásra gondolunk.
De ha a zsidó nép önmegnevezésé-re használt ószövetségi jelöléseket vizsgáljuk, a következő eredményekre juthatunk. Egészen a babiloni fogság idejéig nem beszélhetünk zsidó vallásról, ahogy zsidóságról sem. A Mózes vezette népet héberekként említi a Szentírás, akik Kánaánban laktak egészen a babiloni fogságig, azokat pedig izraelitákként. Ezek a megnevezések később a zsidóság által kedvelt vallási fogalmakká alakultak.28 A zsidó névvel pusztán a Júda törzséből származókat illették. Akik ugyancsak azon a területen éltek, de másik törzsből származtak, inkább júdeai néven voltak említve, semmint zsidónak. Ma a jehűdí szót zsidó értelemben, általánosan használják anélkül, hogy szóba jönne a törzsi származás kérdése.
A babiloni fogságból szülőföldjükre visszatértek listái (vö. Ezdr2; Neh7, 66-67; hazatérők listái Ezdr2, 1-63. 8,1-20 Neh 7,6-65 és Jeruzsálem lakóinak jegyzéke is hasznos lehet: Neh11,1-12,26) érdekes tényeket szolgáltatnak a hazatérőkről. Az elit tagjai, akiket első lépésben telepítettek le különböző helyeken, a különböző állami, törzsi kapcsolatok megszűnte után is képesek voltak egy másfajta szerveződésre, mely átsegítette őket a fogságon. Ennek az alapja pedig a műveltségük és tudásuk volt, melynek segítségével sikerült meghatározniuk önmagukat.
Fogság utáni lét. Kialakuló diaszpórák
A babiloni száműzetés hivatalos végét a perzsa uralom kezdete jelentette.
Kr. e. 538-ban a zsidók hazatérhettek. A fogság tehát hozzávetőlegesen, az első deportálástól számítva hatvan, az utolsótól számítva negyvenöt évig tartott. A fogságba hurcoltak közül sokan ott haltak meg, gyermekeik sem ismertek más hazát, csak Babilont. Amikor lehetőség nyílt az Izraelbe való visszatérésre, többen döntöttek a maradás mellett.
A zsidó szétszóratás kezdeteit mégsem itt kell keresni. A 2Kir 17,6 beszámol egy korai diaszpóráról a Kr. e. 721. évből, az északi királyságban. Ugyanakkor meg kell említeni a 27 290 Szamáriából elhurcoltat, akikről ugyan többé nem esik szó a Bibliában, de kitelepítésük után nyilván diaszpórát alkottak, még ha rövid ideig is. Hiszen akármi lett is a sorsuk, néhány évig még biztosan izraelitaként élték mindennapjaikat.
A babiloni fogság után kialakuló diaszpórákról már több információnk van. A felszabadítás után ötszáz éven belül a zsidó kolóniák elterjedtek minden jelentősebb városi központban a Földközitenger környékén, egész Perzsiában és Babilóniában. A későbbi korok történései szempontjából a két legfontosabb diaszpóra az észak-afrikai és a babiloni. Ezeket a kicsiny közösségeket azok a törvények irányították, amelyeket a babiloni fogság követelményének eleget téve hoztak létre.29 A diaszpórák létrejöttének lehetősége igazán a babiloni fogságban kialakult teológiai újítás(ok)ban keresendő. Ugyanis amíg a Kr. e. 6. század előtt Istent nem lehetett dicsőíteni, csak a jeruzsálemi templomban, addig a fogság idején született az a felismerés, hogy a hitnek túl kell mutatnia a templomon, a királyságon, országon, és mindenki által személyesen tapasztalhatóvá kell válnia akár Júdában, akár a fogságban.30
Zárszó
A kisebbségi lét nem csupán a Kr. e. 6. században volt kihívás és prob léma. Napjainkban is ismert jelenség. A Babilonban élő izraeliták a fogság alatt zsi -dókká váltak annak köszönhetően, hogy az a párt, amely a hagyományba való bezárkózást sürgette, felállította a „nemzeti határokat", a törvényeket és a hagyományokat szilárdította meg. A másik szemlélettel élő párt, számba véve a befogadó fél értékeit, a kialakuló hagyomány szerves elemeivé tette azokat. Így vált a fogsági lét élhetőbbé, elviselhetőbbé.
Sajnos a babiloni kulturális élet annyira sokrétű és fejlett volt már a fogság idején, hogy az izraelitáktól átvett elemek alig-alig mutathatóak ki benne. De kétségtelen, hogy az elfogadás és az átvételek nem csupán egyoldalúak voltak, hanem a befogadók - legalábbis azok, akik az izraeliták közvetlen környezetében éltek - is gazdagodtak a jövevények által.
Hogy a kisebbségi lét átok-e vagy áldás, az nem csupán a befogadó féltől függ, hanem a kisebbségbe kerülőtől is. Ha mereven és az önmagában „elnyomói" ellen érzett ellenszenvet folyamatosan táplálva, önmaga határait magasra emelve megmarad azok mögött, ha nem hajlandó a nyitásra, kisebbségi sorsa könnyen válhat átokká számára. De ha önmaga határaival tisztába kerülvén kitekint azok mögül, számba veszi a befogadók szellemi értékeit, és amit jónak értékel, azt önnön kultúrájának részévé teszi, elfogadja, integrálja, a két fél közti feszültség kisebbé válhat, s ha teljesen meg nem is szűnhet, de ez az állapot az előbbivel összevetve áldássá lesz.
Bibliográfia
Történelem-Régészet
Bright, John, Izráel története (ford. Domján János), Kálvin János Kiadó, Budapest 51990
George, A. R., Babilonyan topographical texts, Orientalia Lovaniensia Analecta, Peeters Press, Louvain 1992
Leick, Gwendoline, Mezopotámia-A városok evolúciója (Ford. Orémuszné Kertész Tímea), Gold Book, Pécs é. n.
Magnusson, Magnus, Ásóval a Biblia nyomában - Ami Krisztus szűletése előtt történt, (ford. Makkay János), Gondolat, Budapest 1985
Malamat, Abraham-Ben-Sasson, Haim Hillel, A History of the Jewish People, Harvard University Press 1976
Maspero, Gaston, A zsidók ókori történelme - Asszírok, médek és perzsák tűndöklése és bukása, Nagy Képes Világtörténet (reprint kiadás), Franklin Társulat - Révai testvérek, Budapest é. n.
Oppenheim, A. Leo, Az ókori Mezopotámia -Egy holt civilizáció portréja (ford. Gődény Endre), Gondolat, Budapest 1982
Postgate, Nicholas, Az első birodalmak (ford. Háklár Noémi), Helikon Kiadó, Budapest 1985
Vallástörténet-Biblikum
Armstrong, Karen, Isten története - A judaiz-mus, a kereszténység és az iszlám 4000 éve (ford. Rézműves Zoltán), Európa könyvkiadó, Budapest 1997
Armstrong, Karen, Jeruzsálem. Egy város -három vallás (ford. Rézműves Zoltán), Európa Könyvkiadó, Budapest 1997
Boadt, Lawrence, Reading the Old Testament - An Introduction, Paulist Press, New York - Mahwah1984
Castelot, J. John-Cody, Aelred, Izrael vallási intézményei. In: Biblikus tanulmányok (Jeromos bibliakommentár III.) (szerk. R. E. Brown - J. A. Fitzmeyer - R. E. Murphy), (ford. Földváry Kinga), SzentJeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2003, 363-407.
Cohn-Sherbock, Dan-Cohn-Sherbock, Lavi-nia, A judaizmus rövid története (ford. Filipcsei Mirandella), Akkord Kiadó, h. n. 2001
Komoróczy Géza, Bezárkózás a nemzeti hagyományba, Osiris Kiadó, Budapest 1995
Murphy, Roland, Bevezetés a Pentateuchusba, In: Az Ószövetség^ könyveinek magyarázata (Jeromos Bibliakommentár I.), (szerk. Brown, R. E.-Fitzmeyer, J. A.-Murphy, R. E.), (ford. Aranyi Erzsébet), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2001, 41-49.
Oesterley, W. O. E.-Robinson, TH. H., Hebrew Religion: Its Origin and Developmen, Society for the Publication of Christian Knowledge, London 1937 soggin, J. A, Bevezetés az Ószövetségbe, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest 1999 Wright, Addison-Murphy, Roland-Fitzmyer, Joseph, Izrael története, In: Biblikus tanulmányok (Jeromos bibliakommentár III) (Szerk. R. E. Brown-J. A. Fitzmyer-R. E. Murphy), (ford. Snír Péter), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 313-363.
Egzegézis
Cools, P.J.-Schwegler, Th. et alii, Die Biblische Welt, I Band, Das Alten testa-ment, Walter-Verlag, Olten und Freiburg im Breisgau, 1965 Hausmann, Jutta, „Keressétek a város javát" - Gondolatok a Jer 29-hez. In: Világi közösség-Vallási közösség, szerk. Benyik György, JATEPress, Szeged 2004, 145153.
Kónya Franciska, A pásztor alakja a közel-keleti népek mítoszaiban. Keresztény Szó, XIX (2008. november), 1-7. Lubsczyk, Hans, Das Buch Jesaja II., Geist-liche Schriftlesung, Patmos-Verlag, Düsseldorf 1972 McKenzie, JOHN L., Second Isaiah, The Anchor Bible 20, Dubleday&Company, Inc., Garden City, New York 1968 Powis Smith, J. M., The prophets and their times, The University of Chicago Press, Chicago-London 111965 Rózsa Huba, Ószövetségi bevezető,
Gyulafehérvár 1996 Schmatovich János, Bevezetés az Ószövetségbe - Az ígéretek emlékezet, Katolikus Teológiai Kézikönyvek 29, Agapé, h. n. 2001
Zamfir Korinna, Ószövetségi exegézis, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2008 Internetes források
E. Cromwell Mensch, King Solomon's First Temple, Kessinger Publishing, h. n. 2004 (http://books.google.hu/books?id=YY93Z Z384hoC&printsec=frontcover&dq=E.+C ROMWELL+MENSCH,&as_brr=0&as_ pt=ALLTYPES&ei = UlT5SdqRNp_EzAS-zLGADQ) 2009. április 30. Leick, Gwendoline, The Babyloniains- an introduction, London-New York, Rutledge, 2003 (http://books.google.com/books?id =nO8cg_cyzPQC&printsec=frontcover&h l=hu#PPT1,M1) 2009. április 30. További felhasznált irodalom Bock, Sebastian, A bibliai Izrael története -A kezdetektől az Újszövetség koráig (ford. Lorencz Klára), A Biblia világa 5, Jel Kiadó, h. n. 2002
Bright, John, Jeremiah, The Anchor Bible 21, Dubleday&Company, Garden City - New York 1965
Coggins, Richard J., The Exile History and Ideology. In: The expository times 1999 http://ext.sagepub.com/cgi/reprintsidebar/ 110/12/389 2009. április 10 Gosse, Bernard, Sabbath, Identity and Uni-versalism Go Together after the Return from Exile. In: Journal for the Study of the Old Testament 2005, http://jot.sagepub. com/cgi/content/abstract/29/3/359 2009. április 11
Hillers, Delbert R., Lamentations, The anchor Bible 7A, Doubleday&Company, Garden City - New York 1972
Nielsen, Kirsten: Ezechiels visionary call as prologue: From complexity and change-ability to orde and stability. In: Sage Publications, Los Angeles, London, New Delhi and Singapore, vol 33.1 (2008), 99114 http://jot.sagepub.com/cgi/content/óabstract/33/1/99
Polányi Imre, Az ókori világ története, Tankönyvkiadó, Budapest é. n.
Jegyzetek
1 A babiloni névadásokról bővebben l. Ko-moróczy Géza, Bezárkózás a nemzeti hagyományba, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 233238.
2 Armstrong, Karen, Jeruzsálem. Egy város - három vallás, Európa Könyvkiadó, Budapest 1997, 112.
3 Armstrong, Jeruzsálem. Egy város -három vallás, 112.
4 A fogság ideje alatt a deuteronomista történeti művet, melyet nem sokkal az ország bukása előtt fejezhettek be, újból kiadták, a 2Kir 25,27-30-cal kiegészítették és a fogságban élők helyzetéhez igazították. A próféták beszédeit, melyeket később a történelem igazolt, szóban s majd később leírva is, továbbhagyományozták. Ugyancsak ebben az időben gyűjthették össze és önthették végleges formába a ún. Papi Kódexet, a kultuszra vonatkozó törvényeket, benne a jeruzsálemi templom kultuszgyakorlatát. A hatodik században és feltehetően a fogságban elkészült a Pentateuchus Papi elbeszélése is. Ez tulajdonképpen teológiai világtörténet, mely a teremtéssel kezdődik, s csúcspontját a Sínai törvényadásban éri el, amely örök érvényű minta mind a múltnak, mind a jövőnek. (Mindezekről bővebben lásd Bright, Izráel története, 338.; illetve: Murphy, Bevezetés a Pentateu-chusba, 42-44.)
5 Kilpp N.-t idézi Hausmann, Jutta, „Keressétek a város javát". Gondolatok Jeremiás 29-hez. In: Világi közösség-Vallási közösség (Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia), JATEPress, Szeged 2004, 146.
6 Hausmann, J, „Keressétek a város javát". Gondolatok Jeremiás 29-hez, 149.
7 Vö. Komoróczy, Bezárkozás a nemzeti hagyományba, 222-223.
8 Bővebben lásd: W. O. E. Oesterley-TH. H. Robinson, Hebrew Religion: Its Origin and Developmen, 227.
9 Komoróczy, Bezárkozás a nemzeti hagyományba, 239.
10 Malamat, Abraham - Ben-Sasson, Haim Hillel, A History of the Jewish People, Harvard University Press, h.n. 1976, 164.
11 A Papi hagyomány (P) a Julius Wellhausen által felállított négyforráselmélet negyedik eleme. Ez a forrás a babiloni fogságban, illetve az azt követő időszakban jött létre. Ennek a hagyománynak a része a Kiv25-Szám10. Leginkább a kultusz és rítus kérdéseivel foglalkozik (Lev) és a genealógiák iránt is érdeklődik (Ter). F. M. Cross szerint a P mint önálló hagyomány nem létezett, csak a korábbi hagyományok ötvözésével létrehozta a tetra-teuchust, a Ter-Szám-t. (vö: Murphy, Bevezetés a Pentateuchusba, 42; Wright, A. - Murphy, R. - Fitzmyer, J., Izrael története, 338.) A Papi iskoláról b ővebben l. Soggin, J. A, Bevezetés az Ószövetségbe, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest 1999, 151-160.
12 Az ősibb hagyomány részét képezi: Lev 23,4-8 (húsvét, kovásztalan kenyerek egyhetes ünnepe), 16-21a (hetek ünnepe, a kovásztalanok után 50 nappal), 34b-36 (sátoros ünnep első leírása, 37-38 első befejezése a leírásnak). Vö: Castelot, J. John - Cody, Aelred, Izrael vallási intézményei. In: Biblikus tanulmányok (Jeromos bibliakommentár III) (szerk. R. E. Brown - J. A. Fitzmeyer - R. E. Murphy), (ford. Földváry Kinga), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2003, 395.
13 Vö: Castelot, J. John-Cody, Aelred, Izrael vallási intézményei, 395.
14 Leick, G, The Babilonyans - an introduction, 150.; W. O. E. Oesterley-TH. H. Robinson, Hebrew Religion: Its Origin and Development, 232.
15 Oesterley, W. O. E.-Robinson, TH. H, Hebrew Religion: Its Origin and Development, 230.
16 Vö: Zamfir Korinna, Ószövetségi exegé-zis,Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár 2008, 173.
17 . OEsterley, W. O. E-Robinson, TH. H., Hebrew Religion: Its Origin and Development, 230.
18 Erről bővebben l. Rózsa Huba, A Genesis könyve I., Szent István Társulat, Budapest, 2002, 238-240.
19 MAGNUSSON, Ásóval a Biblia nyomában - Ami Krisztus születése előtt történt, 212.
20 Vö: Armstrong, Jeruzsálem. Egy város -három vallás, 121-122.
21 Cohn-Sherbock, Dan-Cohn-Sherbock Lavinia, A judaizmus rövid története, 50.; vö. McKenzie, Second Isaiah, XXV.
22 Cohn-Sherbock-Cohn-Sherbock, A juda-izmus rövid története, 50.
23 Alakjáról többet: Powis Smith, J.M, The prophets and their times, The University of Chicago Press, Chicago&London 111965, 217-240.
24 Armstrong, Karen, Isten története - A judaizmus, a kereszténység és az iszlám 4000 éve, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997, 84; Armstrong, Jeruzsálem. Egy város - három vallás, 123.
25 Renckens, H., Die Religion des Altes Testaments. In: Die Biblische Welt I, (Aut: Schwegler, Theodor et alii), Walter Verlag, Olten und Freiburg im Breisgau 1965, 602.
26 Bright, Izráel története, 336-337.
27 McKenzie, Second Isaiah, XXV.
28 Renckens, H., Die Religion des Alten Testaments, 602.
29 Cohn-Sherbock-Cohn-Sherbock, A juda-izmus rövid története, 49.
30 Boadt, Reading the Old Testament - An introduction, 386.
