Réti Tamás
a BETEGSÉG ÉS A GYÓGYÍTÁS
SZOCIOKULTURÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN (3)
A Sociocultural Approach to Disease and Healing in the New Testament (3)
Many wondrous healings, symbolic diseases are described in the New Testament. In order to understand the full extent of Jesus' healing miracles and exorcisms, one needs to know more about how people in those times thought about sickness, disease and health. The pre-vious parts of the article presented some basic background information on these. In this part the miraculous healings described in the New Testament are presented with the help of medical anthropology.
Keywords: healing, miracle, exorcism, medi-cal anthropology
Gyógyítás az Újszövetségben
Jézus működésének szerves részét képezik a gyógyítások és démonűzések. Általában a kutatók nagy része egyetért azzal, hogy Jézus karizmatikus gyógyító volt. Tanításának szerves alkotóeleme volt a gyógyítás, nem utolsósorban a basileia tou Theo, az Isten országának elérkezé-sével kapcsolatos felszabadító gesztusok összessége. Tizenkét gyógyításról és öt démonűzésről adnak leírást az evangéliumok, ezek mind csodás gyógyulásokként vannak ábrázolva. A mai tudományorientált embernek nehéz elfogadnia ennek a tényét, szuggesztiónak tartja, placebohatásról beszél, gyermeteg legendának véli, jó esetben az orvoslás népi változatának látja. De Jézus csodáinak elsősorban nem tudományos, hanem hermeneutikai magyarázatot kell adni. Nem arra kell hangsúlyt fektetni, a betegségekre „Dr. Jézus" milyen gyógymódot ajánl. Sokkal inkább egy kultúra egészségügyi látásmódját szemlélhetjük; annak a közösségnek a látásmódját, amelyben Jézus először hirdette meg Isten országát.
Ha Jézus működését szeretnénk megvizsgálni, a legjobb kiindulási pont a Jézus által tartott beszéd a názáreti zsinagógában (Lk 4,16-30). Itt Jézus Izajás könyvéből olvasott fel egy részletet: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömet vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat és hirdessem az Úr kegyelmi esztendejét" (Lk 4,18-19, Iz 61,1-2). Megvizsgálva a szövegrészt látható, hogy három kategóriát említ Jézus, amelyeket orvosolni szeretne: öröm a szegényeknek, látás a vakoknak, szabadulás a rabságban lévőknek. Ebből a felsorolásból egyedül a vakság tűnik úgy, hogy e tanulmány tartalmához kapcsolódik. De távlatban minden kategóriának megfelel egy adott betegség (szegénység - bénulás, szabadságvesztés - démoni erők uralma az emberen).1 Amikor ezeket a részeket vizsgáljuk, mindig figyelnünk kell arra, hogy az egészség a teljes fizikai, mentális jóléti állapotot jelenti. Így olyan kategóriák is a gyógyítás címszó alá esnek, amelyek számunkra nem képezik ezen kategória tárgykörét.
Gyógyítással kapcsolatos nézetek Jézus korában
Ha az első század körüli orvoslást, valamint gyógyítással kapcsolatos nézeteket szeretnénk vizsgálni, az evangéliumokon kívül az apokrifekből, a Holt-tengeri tekercsekből és a Talmud-ból szerezhetünk információkat. Habár a Talmud később véglegesítődött, bizonyos részei visz-szautalnak az első századra (Honi, Hanina ben Dosza működése és nem csak). Átlagban elmondható, hogy érvényesek mindazon nézetek, amelyek uralták a fogság utáni zsidó nép betegséggel, gyógyítással kapcsolatos nézeteit, köztük a démonhittel kapcsolatos nézetek, az ellenük irányuló mágikus cselekedetek. Perzsa, valamint babiloni hatásra (később hellén hatásra) kezdték el hordani az amuletteket, valamint mágikus formulák segítségével próbáltak védekezni az ártó szellemek, az igézés ellen. Használtak gyógynövényeket (elsősorban az esszénusok alkalmazták, tanulmányozták azokat), az imádság erejében is erősen hittek (elsősorban Istennel kell helyreállítani a kapcsolatot, pl. Hanina ben Dosza esete a kígyóval - nem a kígyó öl, hanem a bűn, bBer 33A, Mk 16,18, Lk 10,19, ApCsel 28,3-4).2
Az esszénusoknak egyik elnevezése volt a gyógyító. Ez is mutatja, hogy ez a csoportosulás aktívan foglalkozott orvoslással.3 Az orvos megítélése kettős, akárcsak az ószövetségi időkben: egyrészt munkájukat megvetik, nem értékelik (pl. a vérfolyásos asszony esete, aki minden vagyonát orvosokra költötte - Mk 5,26, Lk 8,43). Ugyanakkor a Talmud megemlíti, hogy aki beteg, az forduljon orvoshoz (bBK 46B). A Talmudból megismerjük, hogy kétféle orvos létezik: rofe és rofe umman, az első jelenti az orvost, a második a sebész megfelelője. Tulajdonképpeni kórházak nem voltak, de megjelentek a zsinagógák mellett bizonyos helyiségek a betegek ápolására, műté-sére, amelyekre szigorú előírások vonatkoztak (pl. márványborítás).4 Híres zsidó orvosokról is tudunk ebből az időszakból, például Theudasró, Rufus Samaritanusról. A hivatalos orvosok mellett nagy számban jelentek meg a karizmatikus gyógyítók. Ilyen gyógyító volt Hanina ben Dosza. A karizmatikus vezetők egyesítették a kegyességet az imával. Így tehát kihangsúlyozódik, hogy a csodát Isten viszi végbe. Ebben a korban a gyógyítók fő erénye a kegyesség, míg a későbbi rabbinikus irodalomban a Tóra ismerete kerül előtérbe, ez összefügg azzal is, hogy a talmudi rabbik nem az emberi karizmát emelik ki, hanem a Tóra karizmáját. A Talmudban a csodaelbeszélések nagyrészt a Teremtés és a Kivonulás könyvéhez íródott magyarázatokban találhatóak meg.5
Kapcsolat található olyan bibliai alakok és a gyógyítás közt, mint Noé, Salamon, Hénok, Dániel, Dávid. Salamon volt a gyógynövények tudója, ismerője, az örök bölcs király megtestesítője (Salamon testamentuma). Neve és az általa előírt gyökér használatával lehet kiűzni az ártó szellemeket. Dániel csodatévő erejéről a Nabonaid imája című qumráni iratból szerezhetünk tudomást. A qumráni közösségben és az Újszövetségben a gyógyítás és a démonűzés közt különbséget tudtak tenni (bMeil 17B).6
Hogy örömet vigyek a szegényeknek
A szegények rétege olyan kategória a Szentírásban, amelyre Jahve különös figyelmet fordít, ezt már az Ószövetségből tudjuk. Azon réteg, amely Jahvén kívül nem remélhetett senkiben (özvegyek, árvák). Beletartoznak ebbe a körbe a betegek is? Ha igen, mely betegségtípusokat sorolhatjuk ide?
Az ókori lakosság nagy százalékának megélhetését a kétkezi munka biztosította. A földművelés, akárcsak a kézművesség vagy kereskedelem, aktív részvételt kívánt nemcsak az egyén részéről, hanem a közvetlen környezetétől is, amely gyakran mint egy nagy családi szervezet működött. Az ember végtagjai tehát az aktivitás szimbólumai. Ha az emberi testet nézzük, mindenképp a kéz a legaktívabb testrész. Ha leállna a működése, annak borzasztó következményei lennének, és sajnos olykor leáll. Ezáltal megszűnik az a folyamat, amelynek során az egyén fenntartatja magát, kiszolgáltatottá válik családjának, hátráltatja őket a munkában, megbomlik a jóléti állapot, bajba kerül. Az Újszövetségben gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek e területen baja van (Mk 2,1-12, Mk 3,1-6, Mt 8,5-13, Lk 5,17-26, 6,6-11, 7,1-16, Jn 5,1-20, ApCsel 3,1-10, 9,32-35, 14,8-18). Ezek a leírások emikus perspektívából szemlélik az eseményeket, tehát szociokulturális magyarázatot adnak a bajra, ami betegséggé lesz. Így nemcsak a teljes embert érinti, hanem az egész közösség egységét is megbontja, azt is beteggé teszi. Nemcsak a betegnek fontos a gyógyulás, hanem az egész közösségnek.7 Nagyon jól illusztrálja ezt a Lk 5,19. Annyira fontos a gyógyulás lehetősége, hogy képesek a béna embert a tetőn keresztül leengedni a gyógyítóhoz. Gyakran megemlítik, hogy az egész város (Mk 1,33) összesereglett, hogy lássa a gyógyítót. Mindez azt mutatja, ezek az emberek mennyire függtek egymástól (pl. az irgalmas szamaritánus esete, Lk 10,30-37).8
Ha ismét a társadalom tagjává szeretne válni, akkor aktívnak kell lennie. Betegsége miatt teljes jelenlétükkel nem vehettek részt az istentiszteleteken sem. Nem tarthattak fenn kapcsolatot a divinummal. Így nem ülhették meg a szombatot kellőképpen. Az egészség a teljes jóléti állapot. Ezt akarta Jézus is helyreállítani. Nála a gyógyítás mindig barátságkötéssel kezdődik, vagy a családdal, vagy a beteg emberrel. Erre jó példa a naimi fiú esete. Itt azonban Jézus nem bénulást gyógyít, hanem feltámasztást végez. Az élet megszűnése is az aktivitás elvesztésével jár (Zsolt 6,6). Megesett rajtuk a szíve, azaz közösséget vállalt velük, megértette helyzetüket. Mindazon túl helyreállította a közösséget nemcsak Istennel, hanem a társadalommal is, valamint az ember egységét is restaurálta.
Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a leprások. Ők a számkivetettség problémája miatt kerülnek ebbe a csoportba. Itt nem a leprának (Hansen-kór) nevezett betegségről van valójában szó, hanem olyan bőrbetegségek együtteséről, amelyek maguk után vonják a kiközösítést. Egyike volt a legjobban rettegett betegségeknek, hiszen a szociális kapcsolatok teljes megszűnésével is járhatott (megkülönbözető jelek viselése, a biztonságot jelentő városból való kizárás).9 Ezeknél az embereknél halmozottan igaz, hogy Jézus visszavezette őket a társadalomba (Lk 17,11-19, elküldte őket a papokhoz). Úgy tűnhet, mint aki a gyógyítás megállapítása végett küldi őket oda, de sokkal inkább a közösségbe való újrafelvételt célozza meg e tett. Mindezek mellett egy másik társaságot ajánl fel, a Jézusét. A lukácsi műben halmozottan jelenik meg a pillanatiság: Isten országát pillanatok alatt lehet elnyerni. Betegségük jelképezi a megbomlott társadalmat (bőrfelület mint a test határa), tehát gyógyulásuk a társadalmi rend helyreállítását is magával hozza. Jézus megérinti őket, tehát erőátvitellel gyógyítja meg, illetve e tettét a közösségbe való visszafogadás jelképes cselekedeteként is lehet értékelni.10
Ha nemekre osztjuk ezt a kategóriát, a legváltozatosabb és a legszínesebb történetek nőkhöz kapcsolódnak. A nők a családfenntartók, még ha szavuk nem is olyan jelentős. Ha ők elveszítik az aktivitásukat, a család szétesik. Erre legjobb példa Péter anyósának az esete (Mk 1,39-30, Mt 8,14-17, Lk 4,38-39). A láz, amely hatalmába kerítette (Lukácsnál egyenesen egy Láz nevű démon), megakadályozza abban, hogy el tudja látni feladatát. A lázat az ókorban nem tünetként látták, hanem mint külön, igen veszélyes betegséget. Akár az epilepsziát (morbus sacer), misztikus betegségnek tartották (haláljósló állapot, víziók, jelenések, testen kívüli élmények kapcsolódnak hozzá). Rómában külön istennőként tisztelték Dea Febris néven.11 Jézus kézrátétellel (Lukácsnál exorcizmussal) gyógyítja, így az asszony ismét el tudja látni feladatát. Ezt támasztja alá az evangélisták megjegyzése, miszerint az asszony felgyógyulva szolgált nekik.12
A vakoknak a látást
A szervezet az információk 80 százalékát a szem segítségével szerzi. Ha a látás élménye megsérül vagy hiányzik, nehezen lehet pótolni. Nem meglepő, hogy az ókori ember Istentől származónak vélte: a világosság nem a Naptól eredt, hanem Isten külön teremtette (Ter 1,3). A világosság (amely gyakran az életet jelentette) az emberben élt, a szívben; az értelem központjában. Ez a belső világosság sugárzott ki a szemen keresztül, így voltak képesek látni. Jézus maga is a világ világossága János evangéliumban. A vak emberből csak sötétség áradhatott ki, nem meglepő tehát, hogy gyakran kapcsolták a vak embereket rontáshoz, szemmel veréshez.13 Mindez azért is van így, mert a szem a legfontosabb testtájhoz tartozik, amely a szem-szív tájéka.14
Lukács számára is nagyon sokat jelent a vakság témája. Gyakran szerepel a lukácsi műben a vakság (Lk 5,34-42, 11,33-36, 18,35-43, 7,21-22, 4,18, ApCsel 28,23), amely egyik központi témája.15 Nála, de általában az evangélistáknál egy ilyen ember meggyógyítása (és általában a beteg meggyógyítása) a teljesség helyreállítását jelenti. Lukácsnál kapcsolatban van azzal is, mennyire képes valaki elfogadni Jézus küldetését. Ezt láthatjuk a Lk 4,18-19-ben és az ApCsel 28,23-28-ban. Ez a két részlet mint keret fogja át a lukácsi művet.16 Kiderül, hogy a vakság a legnagyobb betegség. Ennek legyőzésére jött Krisztus, aki azzal gyógyított, hogy megváltoztatta a szíveket a hit révén (szem-szív testtájék). Erre utal Keresztelő Jánosnak küldött üzenete: „vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak" (Lk 7,22). Ehhez hasonlót láthatunk János evangéliumában, 9,1-41, ahol a vezetők elvetik Jézust mint azt, aki világosságot hoz Jeruzsálembe (egy ünnep alkalmával tartózkodott itt). Mivel nem ismerték fel őt mint a világosságot, „látó" vakokká váltak (9,39). Ebben a történetben jelenvalóvá válik, hogy az első századi Palesztina lakói hitték, hogy a bűn és a baj együtt jár (Lk 13,2). Ezt a nézetet erősíti meg a Talmud is (bSab 55A). Jézus azonban rámutat, hogy nem helyes az ilyen gondolkodásmód (9,3). Jézus ebben az esetben tipikus gyógyítóként jelenik meg. Sarat és nyálat használ a vak megkenésé-hez, majd a Siloe tavába küldi, hogy lemossa. A nyál a legtöbb ókori kultúrában az igézés, szemmel verés ellen védett. Mai napig használt módszer a gonosz távoltartására a gyerekektől. Tacitus megemlíti, hogy Vespasianus is használta a gyógyításaiban.17 A történet végén a vak ember Jézus követőjévé válik, szemben az írástudókkal, akik éppen ellenkezőleg vakokká lesznek. Ebben a történetben, mint Jánosnál többször is, a központi kérdés teológiai: szabad-e szombaton gyógyíta-ni.18 Szombat az a nap, amikor Isten megpihent, sőt úgy tűnik, mintha minden szombaton megpihenne. Jézus lázad ez ellen, hiszen Isten nem pihen még szombaton sem, épp ellenkezőleg: szombaton is munkálkodik. Így Jézus is tevékenykedik (ugyanazt a szót használja, amit a Septuaginta Isten működésére alkalmaz). Isten tevékenysége elsősorban a teremtés és a megváltás, amelyet Jézus visz vég-be.19 Ez is mutatja, hogy János evangéliuma keletkezett utolsónak a négy evangélium közül, hiszen mély teológiai megfontolásokat tartalmaz.
A foglyoknak a szabadulást
A démonűzések formájukat tekintve nem tartoznak a gyógyító csodákhoz, mégis a démonokra hatványozottan igaz, hogy megbontják a jóléti állapotot. Ezért kell tárgyalnunk a formailag démonűzésnek nevezett csodákat is. Mindezek mellett az első században elterjedt nézet volt, hogy a betegségeket démoni erők idézik elő. Ez a nézet a babiloni fogság után alakult ki, a Kr. e. az ötödik és negyedik században.20 A felettük való uralom csak az angyalok tudományával volt lehetséges, ezt azonban csak egy szűk elit ismerte, a karizmatikus gyógyítók.21 Jézus is ehhez a réteghez tartozhatott.
Isten minden létforma fölött áll, csak vele kapcsolatban lehet beszélni gyógyulásról, a démonok rabságából való szabadulásról. A démonűzőnek magának is birtokolnia kell Isten lelkét, ez is egyfajta megszállottság (lásd Jézus vitáját a farizeusokkal, miszerint Belzebub segítségével űzi ki a démonokat, Mt 12,22-30). A megszállottság nem mindig feltételezi a gonosz jelenlétét (ApCsel 16,16-18). Ez a megszállottság, Isten ujjának, lelkének birtoklása leginkább a lukácsi műben domborodik ki (Lk 1,35, 3,22, 4,1-3).22
A démontól való megszállottság a teljes embert érinti (test, lelek, szellem), ezért is viselkednek önmagukból kikelve ezek az emberek. Ilyen például a gadarai megszállott esete, aki sírboltokban lakott, kövekkel ütötte, verte magát és meztelenül járt (Mk 5,1-20, Mt 8,28-34, Lk 8,26-39). A megszállott gyermek meggyógyítása esetén is látható: a gyermek önkívületi állapotban van, rángatózik, „tűzbe és vízbe kergette" a lélek (Mk 9,14-28, Mt 17,14-21, Lk 9,37-42). A megszállott gyermek esete jól mutatja, mennyire különböző módokon gondolkodunk: számunkra talán egyértelmű, hogy itt epilepsziával állunk szemben, ezt az ókorban szent betegségnek tartották (morbus sacer) és a Holddal hozták összefüggésbe (Máténál is szerepel a holdkórosság mint a baj megnevezése). Maga az elnevezés is utal arra, hogy az epilepszia kapcsolatban állhat azzal, hogy egy idegen lélek kerítette hatalmába az embert.23 Az az adat, mely szerint ebben az esetben epilepsziáról beszélhetünk, etikus adat, hiszen a kórra mutat rá; ez a mai ember felfogása. Az első századi zsidóknak ez holdkórosság volt, ami emikus adat, a betegség áll a középpontban, amelynek okozója egy démon.
Ezek az esetek valóban betegségek, de nem mai értelemben vett betegségek. Mindaz, amit a mai orvostudomány eredményeként vetítünk bele a Szentírásba, annyiban helytelen, hogy nem tükrözi a kor emberének gondolatvilágát. Itt a betegség fő oka a démonok támadása, azok uralma alá való kerülés, ez bontja meg a jóléti állapotot. Ha viszont uralmuk alá került az illető, már nincs közösségben Istennel, ez okozza a legnagyobb problémát. A démonmegszállottság egyetlen járható gyógymódja a közösség helyreállítása Isten-nel.24 Jézus puszta szavával űzi ki a démonokat (Mk 9,25, Mt 8,32, Lk 4,35.38). Nem volt egyedül ezzel a képességgel. Azonban mástól eltérően nem valaki más nevében (pl. Salamon) űzte ki a démont, hanem a saját nevében („Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni"; Lk 4,36).
Gyakori volt a gyógynövényekkel és gyűrűvel történő exorcizmus (rabbi Eleazár esete). A démon távozásakor jelt adtak, hogy az illető megszabadult („mintha halott volna", Mk 9,26, vizes edény felborítása). A démonűzés széles körű elterjedést mutat annak ellenére, hogy a hivatalos szervek nem nyilatkoztak egyértelműen sem ellene, sem mellette; a rabbinikus irodalom hallgatólagosan megtűrte.
A felsorolt három csoportosítás egyfajta taxonómiáját képezi Jézus gyógyító tevékenységének. Szervesen kapcsolódik ehhez a három testtáj szimbolikus értelmezése is: egy bizonyos betegség egy bizonyos testtájat támad meg és ezáltal teszi az embert képtelenné a közösségi életre, valamint arra, hogy kapcsolatot tartson Istennel. Mindazon túl szervesen kapcsolódik az egészség (jóléti állapot), baj (a jólét megbomlása), illetve a betegség és gyógyulás mint megbomlott viszony, valamint annak helyreállítása. Így tehát nemcsak a formailag gyógyításként ismert jelek kerülnek bele e kategóriába, hanem olyanok is, melyek formájukat tekintve démonűzésnek vagy más erő-megnyilvánulásoknak számítanak.
Jézus gyógyításaiban helyreállította a kapcsolatot nemcsak a közösséggel, hanem Istennel is. Ha ez megtörtént, eljött Isten országa. Nem viszonylagos béke ez egy birodalom területén (l. római császárkultusz), hanem sokkal több: a mindenség megnyilvánulása látható módon, amely kategorikus választ igényel. Így a gyógyítás és ördögűzés történetek az Újszövetségben szerves részét képezik Jézus tanító munkásságának, illetve az Isten országa meghirdetésének.
Összegezés
Jézus csodákat tett.25 Ezek jelek voltak arra vonatkozólag, hogy Isten uralma eljött közénk, és szerves részét képezik a jézusi tanításnak. Sokáig apologetikus jelleget kölcsönöztünk nekik: olyan természetfeletti beavatkozásnak tekintettük a természet folyamába, amely Isten nagyobb dicsőségét hirdeti, kiszakítva keletkezésének környezetéből. Épp ez zavar össze bennünket. Például számunkra egyértelmű, hogy az epilepsziás gyermek örökre megszabadult rabságából, de nem ez volt az általános nézet. Valószínűleg (ha orvosilag nézzük) tovább szenvedett a betegségében, akárcsak Péter anyósa, aki ismét megbetegedhetett. Ők örültek annak, hogy Jézus pillanatnyilag is helyreállította a kapcsolatukat az Istennel. Nem is a gyógyuláson van a hangsúly. A csodaelbeszélések gyakran végződnek azzal, hogy „menj, és ne vétkezz többé", „hited meggyógyított". A gyógyítás tehát hitet és megtérést követel, azaz közösséget Istennel. Viszont ha az egyén közösségben van Istennel, már könnyebb a szenvedést is elviselnie.
A szenvedő ember archetípusa Jób. Jób a szenvedés, a betegség eredetére kereste a választ. Isten kérdéseket tett fel annak érdekében, hogy Jób rájöjjön, Isten nem úgy működik, ahogy azt ő elképzelte. Ezt erősíti meg Jézus is gyógyításai során: elsősorban Istennel kell helyre állítani a közösséget, és csak ez után várhatunk jobbulást.
Bibliográfia
Primér források
Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 2006.
The Babilonian Talmud. ford. Jacob Neusner, Peabody 2005.
Másodlagos szakirodalom
Adams, Linda Kinsley: Emic/Etic. In: Thomas A. Green (ed.): Folklore; an encyclopedia of belifes, costoms, tales, music and art. Santa Barbara 1997.
Baer, Hans A.-Singer Merill-Susser Ida: Medical anthropology and the world system. Westport 2003.
Becker, Michael: Miracle tradition in the early Rabbinic Literature: some questions on their pragmatics. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (eds.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its religious environment. London 2006.
Bendemann, von Reinhard: 'Many-coloured illness' (Mark 1,34): on the significance of illness in the New Testament therapy nar-ratives. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (eds.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its reli-gious environment. London 2006.
Boeft, Jan den: Asclepius healings made known. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (eds.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its reli-gious environment. London 2006.
Denzinger, Heinrich-Hünermann, Peter (szerk.): Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest 2004.
Duranti, Alessandro: Linguistic anthropology. Cambrige 1997.
Faley, Roland J. (TOR): Leviták könyve. In: R. E. Brown, J. A. Fitzmyer, R. E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár I. Budapest 2002.
Gnilka, Joachim: A názáreti Jézus. Budapest 2001.
Harden, Anita (ed.): Applied health research manual. Amsterdam 2001.
Hegyi Dolores: Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe. Budapest 2002.
Kinney Williams, Jean: Empire of ancient Greece. New York 2005.
Koskenniemi, Erkki: The function of miracle stories in Philostratus' Vita Apollonii Tyanensis. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (eds.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its reli-gious environment. London 2006.
Levy, Jerrold E.: Epilepsy. In: Kenneth F. Kiple (ed.): The Cambridge historical dictionary of disease. Cambridge 2003.
Lurker, Manfre: Aesculapios. In: Manfred Luker (ed.): The Routledge dictionary of gods, goddesses, devils and demons. London 2004.
Lurker, Manfred: Asclepios. In: Manfred Luker (ed.): The Routledge dictionary of gods, goddesses, devils and demons. London 2004.
McKenzie, John L.: Az ószövetségi gondolkodás elemei. In: R. E. Brown, J. A. Fitzmyer, R. E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár III. Budapest 2002.
Meunier, Mario: Apollonios din Tyana. Bucure§ti 2001.
North, Robert (SJ): Krónikák első és második könyve. In: R. E. Brown, J. A. Fitzmyer, R. E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár I. Budapest 2002.
Pilch, John J.: Healing in the New Testament - Insights from Medical and Mediterranean Anthropology. Minneapolis 2000.
Pilch, John J.: The cultural dictionary of the Bible. Collegeville 1999.
Porter, J. R.: Jézus Krisztus. Budapest 1999.
Riemer, Urlike: Miracle stories and their narra-tive intent in the context of the ruler cult of classical antiquity. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (ed.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its religious environment. London 2006.
Schreiner, Josef: Az Ószövetség teológiája. Budapest 2004.
Singer, Merill-Baer Hans A.: Introducing medical anthropology. Lanham 2007.
Skolnik, Fred-Berenbaum, Michael (szerk.): Encyclopaedia Judaica XIII. Detroit, 2007.
Sobo, Elisa J.: Theoretical and applied issues in cross-cultural health research - Key concepts and controversies. In: Melvin Ember (ed.): Encyclopedia of medical anthropology - Health and illness in the world cultures, vol. 1. New York 2004.
Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. In:. Vanyó László (szerk.): Ókeresztény írók I. Budapest 1988.
Vanyó László: Eusebios egyháztörténete. In: Vanyó László(szerk.): Ókeresztény írók IV. Budapest 1983.
Vermes Géza: A zsidó Jézus. Budapest 2005.
Internetes szakirodalom
Wener, Keneth: Leprosy. In: MedlinePlus -Trusted health Information for you. http:// www.nlm.nih.gov/medlineplus/ency/arti-cle/001347.htm, letöltés ideje 2009. 04. 16.
Jegyzetek
1 Pilch, John J.: The cultural dictionary of the Bible. Collegeville 1999, 72.
2 Encyclopaedia Judaica, 722.
3 Encyclopaedia Judaica, 722.
4 Encyclopaedia Judaica, 722.
5 Becker, Michael: Miracle tradition in the early Rabbinic Literature: some questions on their pragmatics. In: Michael Labahn, Bert Jan Lietaert Peerbolte (eds.): Wonders never cease: the purpose of narrating miracle stories in the New Testament and its religious environment. London 2006, 57-58.
6 Vermes: A zsidó Jézus, 89-90.
7 Pilch: Healing in the New Testament, 67, 79, 97-98.
8 Pilch: Healing in the New Testament, 67.
9 Pilch: Healing in the New Testament, 128.
10 Pilch: Healing in the New Testament, 52; Vö. Porter, J. R.: Jézus Krisztus, Budapest 1999, 94.
11 Bendemann: Many-colouredillness' (Mark 1,34).. 108.
12 Pilch: Healing in the New Testament, 108-109.
13 Pilch: Healing in the New Testament. 133.
14 Három testtájat tudnánk elkülöníteni a héber antropológia szerint: száj-fül (kifejező készség), szem-szív (érzelmek, gondolatok kifejezése) és végtagok (aktivitás). Vö. Pilch: Healing in the New Testament. 107.
15 Pilch: The cultural dictionary of the Bible. 74.
16 Pilch: Healing in the New Testament, 114-115.
17 Pilch: Healing in the New Testament, 134; Vö. Vermes: A zsidó Jézus. 97.
18 A későbbi rabbinikus irodalomban azonban megjelenik az orvoslás mint olyan tevékenység, amely nem szegi meg a szombat napi tilalmat (bYoma 85A). Viszont ez csak a későbbi letisztázódása az első századi vitáknak.
19 Pilch: Healing in the New Testament, 129130.
20 Vermes: A zsidó Jézus, 83.
21 Vermes: A zsidó Jézus, 84.
22 Pilch: The cultural dictionary of the Bible, 76.
23 Levy, Jerrold E.: Epilepsy. In: Kenneth F. Kiple (ed.): The Cambridge historicaldictionary of disease, Cambridge 2003, 116-119.
24 Pilch: The cultural dictionary of the Bible, 76.
25 DH. 3034.
