Muckenhaupt Erzsébet
A CSÍKSOMLYÓI FERENCES KÖNYVTÁR
ŐSNYOMTATVÁNY-GYŰJTEMÉNYE
Incunabulist Collection of the Franciscan Library at Csíksomlyó
The study starts with the presentation of the history of the Franciscan library at Csíksomlyó. It reports on the history of researches of the incunabulist. In the library there are many important, famous, rare incunable, printed before 1500. The analysis of the collection points out that most of these works were printed mainly in Italy and Germany, and in 10 years after the printing they were in use in Transylvania, too. The incunabulist contain sermons by famous preachers (Vincentius Ferre-rius, Petrus de Palude etc.), Bible explanations, descriptions about the life of the saints and some lay books, too - on medicine, bothanics and astronomy. These jewels of the Franciscan library of Csíksomlyó are important because they show the conception of the first printers and the beginning of the printing age.
Keywords: Fransiscan library, incunabulist, incunabulum-unicums, book collection
A gyűjtemény története és kutatása
A Csíki Székely Múzeumban őrizzük Erdély negyedik, az ország ötödik legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét, 119 olyan könyvet és nyomtatványtöredéket, amelyet 1501. január 1. előtt nyomtattak.1 Ez a tény önmagában alig érdemelne említést, hiszen több múzeumi könyvtár itthon és más országban egyaránt értékes ősnyomtatvány-állományok tárháza. A gyűjtemény kiemelt érdekessége, hogy a közép- és kelet-európai sorsunkból adódó sajátos körülmények között jött létre. A világszerte megkülönböztetett megbecsüléssel nyilvántartott 15. századi nyomtatványok Erdély egyik leggazdagabb és legkülönösebb összetételű középkori egyházi gyűjteményéből származnak, a csíksomlyói ferences könyvtárból. A 15. században alapított kolostori könyvtár művelődésünk igen fontos emléke. Története központi jelentőségű témája az erdélyi könyvtárügy fejlődésének. Ez a középkori eredetű könyvtár a Székelyföld és még pontosabban Csíkszék könyvkultúrájának, művelődéstörténetének a legrégibb és legsajátosabb könyvtári műemléke.2 Jelentősége ismert a kutatók körében, egyes értékeivel a szakirodalom behatóan foglalkozott. A 19. század második felétől sokan keresték fel kéziratos gyűjteményéért, történeti kötéseiért, valamint a 15-18. században nyomtatott könyveiért, amelyek között számos magyarországi nyomtatvány is található. Ez utóbbiak közül művelődéstörténeti szempontból különös figyelmet érdemelnek a csíksomlyói ferences nyomdában 1676-tól a 19. század végéig nyomtatott könyvek, valamint azok, amelyeket a 17. századtól kezdve a kolostor műhelyében kötöttek be.
A könyvtárról először a 15. század negyvenes éveiben írtak. 1444. évi levelében IV. Jenő pápa hétévi búcsút engedélyez azoknak, akik Sarlós Boldogasszony napján meglátogatják az épülő somlyói templomot és annak javára adakoznak. Egyben arra buzdítja a híveket, hogy könyveket is adományozzanak a templom javára.3
Az első részletes tudósítás a könyvtárról Blahó Vince rendtörténésznek az erdélyi ferences rendházakról szóló, több szempontból is forrásértékű, 1780. évi vizitációs jelentésében található. Blahó, miután méltatja a könyvtárban és a cellákban látott könyveket, leírja a középkori pergamenkódexeket néhány antikvával együtt, sőt a bejegyzésekre is kitér!4
Az első kutatási jelentést, amely az ősnyomtatványok leírását is tartalmazza, Ábel Jenő készítette a 19. század második felében. Csíksomlyói jegyzeteiben 53 ősnyomtatvány szerepel.5 Kutatása során Ábel röviden leírta a címeket, a kolofonban található impresszumadatokat, majd a bejegyzéseket részletezte.
A csonka példányok esetében csak utal a szerzőre és a vélhető címre. Olykor a történeti kötéseknek is figyelmet szentel.
Ezt követően legközelebb 1908-ban Fejérpataky László kutatta behatóbban a somlyói ősnyomtatványokat.6 Rövid csíki tartózkodása alatt, július 14-18. között, 93 incunabulumot tekintett át. Ő is leírja a fontosabb posszesszor-bejegyzéseket, és egyben utal a példányok állapotára vagy az igen szép régi kötésekre. Kutatási jelentésének érdekessége, hogy az ősnyomtatványok felső időhatárát 1525-re teszi, tehát az ún. postincunabulumokat is figyelembe vette. A továbbiakban egy ideig a kutatások a könyvtár értékesebb kézirataira összpontosultak (a Kájoni-kéziratokra, a zenei kódexekre, az iskoladrámákra), míg a második világháború előtti évtizedben Constantin I. Karadja és Baráth Béla, a berlini Gesamtkatalog der Wiegendrucke (GW) című katalógus szerkesztősége kérésére elkezdték összeírni a romániai és az erdélyi könyvtárak ősnyomtatványait.
A román tudós és diplomata külföldön is ismert ősnyomtatvány-kutató és gyűjtő volt. Berlini főkonzuli küldetése idején (1932-1941) felvette a kapcsolatot a GW szerkesztőségével, amely készülő bibliográfiájában céljának tekintette a világon található valamennyi 1501 előtti nyomtatvány regisztrálását. Konrad Haebler német ősnyomtatvány- és kötéskutató irányításával, valamint Baráth Béla közreműködésével elkészítette az első romániai ősnyomtatvány-jegyzéket, amely 37 gyűjteményben 1471 mű leírását tartalmazza.7 Könyvtáranként időrendben sorolta fel a műveket, hivatkozott a Hain-, Copinger- és Reichling-féle nagy nemzetközi bibliográfiákra vagy az addig megjelent GW tételszámaira. A csíksomlyói zárdából 112 ősnyomtatványt jelez.8
Baráth Béla kanonok, a gyulafehérvári Batthyaneum igazgatója az erdélyi lelőhelyekről tájékoztatta a GW-t, és több könyvtár áttekintése után 424 ősnyomtatványt felsoroló jegyzéket készített, amelyet 1941-1942-ben az Erdélyi Tudósító című folyóiratban tett közzé.9 Ő Csíksomlyón már 124 példányról tud, ugyanis a duplumukat is figyelembe vette.10 A két lista között más különbség is észrevehető. A Baráth-jegyzékben szerepel hat ősnyomtatvány, amelyet Karadja nem említ, a Karadja-féle listában pedig található szintén hat mű, amelyet Baráth valamiért nem vett fel.11 Csíksomlyón Baráth elsőként meghatározta az ősnyomtatvány- és a Régi Magyar Könyvtár (RMK)-gyűjteményt, vagyis külön helyezte el ezeket a könyvtári értékeket, valamint incunabula (Inc.), illetve hungarica (Hung.) jelzéssel látta el őket. A feltárt nyomtatványokról (részben fennmaradt) katalóguscédulát készített, és a meghatározott kiadványokban feltüntette az említett Hain-, Copinger-, Reichling-, illetve az RMK-számokat. Az ősnyomtatványokat betűrendben, bibliográfiai hivatkozással és jelzettel közli. További 23 kétes (de a betűtípus szerint ősnyomtatvány jellegű) példányt jegyzéken kívül hagyott, azonban ezek szakszerű leírását is azonosítás végett elküldte Berlinbe.
A Ferenc-rend feloszlatása után (1951) egy ideig a könyvtár Csíksomlyón, a rendházban, az eredeti helyén maradt, és a kutatók a zárt és gyakorlatilag halott könyvállományt csak nagyon ritkán, külön engedéllyel tekinthették meg az államosított zárda épületében. Miután a tartományi pártbizottság utasítására a marosvásárhelyi könyvtárba akarták elvinni a kolostor fennmaradt könyveit, ahogyan ezt a mikházi és szárhegyi ferences állománnyal tették, 1961 nyarán a Csíkszeredai Városi Múzeum Virág utcai épületébe szállították át. 1970-től a csíkszeredai Mikó-vár ad otthont a múzeumnak és a ferences könyvtárnak. A gyűjtemény viszontagságos története sajnos még nem fejeződött be. 1978-ban, felső utasításra, a múzeumból a ferences, valamint a római katolikus gimnázium állományának újabb kori köteteit a Csíkszeredai Megyei Könyvtár dokumentációs osztályához helyezték és csatolták át, megfosztva így egységétől a műemlékkönyvtárat. Egy nyugat-európai embernek mindez bizonyára nehezen követhető, azonban Közép- és Kelet-Európában a történelem sok furcsaságot szült.
Már az ötvenes években az állomány kutatóinak feltűnt, hogy a szakirodalomban vagy az egykori leltárok alapján is számon tartott ősnyomtatványok nagyobb része és a legértékesebb kéziratok hiányoznak.12 Sokáig úgy vélték, hogy ezek a második világháborúban elvesztek, illetve hogy a zalaegerszegi pályaudvaron, a híres erdélyi műkincsszállítmánnyal együtt bombatalálat érte őket.13 Az 1940-es években a Baráth Béla által felállított ősnyomtatvány-gyűjteményből 1961-1985 között mindössze öt nyomtatványt tartottak nyilván az új őrzési helyen.
Ezek:
- Graduale Romanum. Ed. Franciscus de Brugis. Velence: Johannes Emericus, pro Lucantonio Giunta, 14. Jan. 1499. Ltsz. 3928. (csak az egyik kötet, HC* 7844)
- Guillelmus de Ockam: Quaestiones et decisiones in quatuor libros Sententiarum, cum centilogio theologico. Ed. Augustinus de Ratisbona. Lyon: Jean Trechsel, 9., 10. Nov. 1495. Ltsz 3747. (HC* 11942)
- Johannes de Lapide: Resolutorium dubiorum circa celebrationum missarum occurrentium. Strassburg: Martin Flach, 1494. Ltsz. 3850. coll. 4. (HC* 9909)
- Thomas de Aquino: Summa theologica. Velence: Johannes Rubeus, 9. Aug. 1496. Ltsz. 1966. coll. 2. (HC* 1467)
- Petrus Lombardus: Sententiarum libri IV. Pars 3-5. Comm. S. Bonaventura. Ed. Johannes Beckenhaub. Nürnberg: Anton Koberger, 1500. Ltsz. 1963. (HC* 3543)
1944-1948 között az ősnyomtatvány-gyűjtemény sorsa még szorosabban összefüggött a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány viszontagságos történetével. A ferencesek megérezve a rendszerváltás rájuk leselkedő veszélyeit, a könyvtár legértékesebb köteteit elrejtették, azzal a szándékkal, hogy megóvják őket, ugyanúgy, ahogyan számos alkalommal tették a történelem folyamán, midőn a könyvtár vagy a templom értékeinek megóvása sürgetően szükségessé vált. Az értékes kéziratoknak egy részét a templomban, a Nagyboldogasszonyszobor védelmébe helyezték, míg a másik részét és az ősnyomtatványokat a refektórium falába rejtették el.14
Ezek felkutatásában és történetében fordulópontot jelentett az 1980. és az 1985. év, amikor az állomány kutatója és alázatos szolgája előtt megnyílt a titok: Csíksomlyón a Mária-szobor alatt és a refektórium egyik elfalazott ablakmélyedésében megtalálták az elrejtett könyveket. E sorok írója szorgalmazta a könyvek felkutatását, és P. Márk József ferences atyával és János Pál nyugalmazott múzeumigazgatóval részt vett ezek feltárásában. Az 1999-ben megjelent kötetében részletesen bemutatta e feltárások körülményeit és történetét, valamint a könyvleletek sorsát és művelődéstörténeti jelentőségét. Az 1980-as lelet, amelynek darabjai aránylag jó állapotban maradtak meg, nem tartalmaz ősnyomtatványt. Ezzel szemben az 1985-ben feltárt 123 kötetből a restaurátorok 33-at helyreállíthatatlannak nyilvánítottak. Közülük 32 a betűtípus szerint ősnyomtatványnak látszott, és akkor azonosításuk szinte lehetetlennek tűnt. A lelet feldolgozása folyamán megállapítottuk, hogy a 90 restaurálható kötetben 113 mű van, közülük 84 ősnyomtatvány. 1999-ben két nyomtatvány állapota egyelőre nem tette lehetővé a pontosabb meghatározást, de feltételeztük, hogy ezek is ősnyomtatvány-ok.15 Ezek azonosítását később, 2002-ben sikerült megoldani, így még két tétellel gyarapodott a somlyói ősnyomtatványok száma:
- Biblia. Pars 1. Velence: Franciscus Renner, 1482-1483. Ltsz. 6579.16
- Pseudo-Augustinus: Sermones ad heremitas. Velence: Bernardinus Rizus, 1490. Ltsz. 6585.17
Ugyancsak 2002-ben a somlyói könyvtár antikva-gyűjteményének (közel 600 cím) feldolgozása során még két addig 16. századinak vélt ősnyomtatványt határoztunk meg:
- Bartholomaeus Anglicus: De proprietatibus rerum. Nürnberg: Anton Koberger, 1483. Ltsz. 1.18
- Libellus de modo poenitendi et confitendi. Deventer: Richard Pafraet, non ante 1500. Ltsz. 3850. coll. 3.19
Az utóbbiak nem szerepelnek a Berlinbe, a GW-nek küldött Karadja- és Baráth-féle listán, vagyis addig ismeretlen példányok voltak a kutatás számára.
A somlyói ősnyomtatványok kutatásában fontos állomás még a 2003. év, amikor megvizsgáltuk az említett menthetetlennek nyilvánított 33 tömbösödött könyv állapotát. Az ellenőrzés alkalmával úgy tapasztaltuk, hogy rajtuk, bennük továbbra is élő, aktív penész létezik, még a szakemberek által a tudományos módszerrel igazolt fertőtlenítési eljárás után is. 2003-2004-ben a könyvek konzerválása, tisztítása, részbeni restaurálása következtében 23 kötetben 26 ősnyomtatványt határoztunk meg. E töredékek kutatása kissé rendhagyó módon történt, s eléggé próbára tette mind a könyvtörténész, mind a restaurátor türelmét és munkáját. Mivel a konzerválás után is csaknem minden könyvtest tömbösödött állapotban maradt, nem nyílt lehetőségünk arra, hogy az ismert kutatási módszerrel, a nemzetközi és hazai bibliográfiák alapján határozzuk meg a nyomtatványok címét, kiadási helyét és évét. Ezért, miután kutatásuk folyamán megállapítottuk a könyvek tartalmát, a címeket először egyeztettük a 19-20. században készített csíksomlyói ősnyomtatvány-jegyzékekkel,20 majd jó minőségű másolatok alapján a töredékeket egybevetettük a hazai (gyulafehérvári Batthyaneum) vagy külföldi (Budapest, OSZK, EK, MTAK) könyvtárakban található azonos kiadású példányokkal.21 Egy kötet 17. századi magyar nyelvű kiadványt tartalmaz, a Bécsben, 1626-ban megjelent Káldi-féle katolikus Bibliát. További 11 tömbösödött kötet azonosítása egyelőre reménytelennek tűnik. Közülük kettő könyvteste majdnem teljesen megsemmisült.22
1985 után, a könyvlelet feldolgozása során elkészült az ősnyomtatványok leltározása és leírása. A leírás tartalmazza a szerzőt, a rövid, nemzetközileg elfogadott címet, a kollacionálást, a terjedelmi hiányokat, a tulajdonost, illetve más jellegű bejegyzéseket, és általában a provenienciára utaló megjegyzéseket, a kötések stílusát, díszítését, korát. A bibliográfiai hivatkozásoknál feltüntettük a Hain, Copinger, GW, valamint valamennyi jelentősebb nemzetközi katalógusszámot, köztük az 1996-ban megjelent CD-ROM-os IISTC-ét.23 Ez utóbbi nélkülözhetetlen segédlet az ősnyomtatványokkal kapcsolatos munkában, és két kompaktlemezen tartalmazza a világon ma található 28 000 ősnyomtatvány-kiadást (körülbelül félmillió példányt). A munkát a British Library szakemberei végezték, és a különböző országokban megjelent ősnyomtatvány-katalógusokat vették alapul (mindenekelőtt például az amerikait, a Goff-ot24).
2002-ben az OSZK-ban még egy újabb nemzetközi adatbázissal egyeztettem az ősnyomtatványokat, az ún. Hand Press Bookkal (HPB), amelyet a Consortium of European Research Libraries (CERL) nevű szervezet hozta létre.25 Ősnyomtatványaink mind ismert címek a kutatók számára, van azonban köztük néhány ritkább kiadás. Így a nemzeti bibliográfiák és az IISTC a belgiumi Gent Egyetemi Könyvtárban jeleznek még csak egy példányt Bernardus de Granollachs katalán tudós Lunarium ab anno 1500 ad annum 1550 című csillagászati munkájának 1500 körüli római kiadásából.26 Ugyancsak ritkább ősnyomtatványok Johannes de Verdena Sermonesének 1490 körüli bázeli példánya, a Mirabilia Romae című mű 1500. évi két különböző római kiadása, valamint Aquinói Szent Tamás Summa theologicájának 1476. évi trevisói kiadása.27
Az ősnyomtatványokat egybevetettük még az Ábel-, a Fejérpataky-, Karadja- és Baráth-féle jegyzékkel. Ábel és Fejérpataky nagy érdeme, hogy a kötetekben olvasható bejegyzéseket is leírták. Feljegyzéseik értékes, mára megsemmisült vagy lappangó kötetek adatait őrizték meg a magyar művelődéstörténet számára. Az aprólékos munka indokoltabbnak bizonyult a befalazott kötetek esetében, hiszen a nem megfelelő tárolás, a biológiai és kémiai károsodás következtében művelődéstörténetünk számos jelentős forrása megsemmisült (bejegyzésekkel, kötésekkel stb. együtt). Párhuzamosan elkezdtük összeállítani az elveszett, tönkrement vagy más gyűjteményekbe került ősnyomtatványok listáját. Az egyeztetés folyamán új címekkel gyarapodott a kiadványok listája, ugyanis kiderült, hogy négy olyan ősnyomtatvány van az állományban, amelyet sem Baráth, sem Karadja nem jeleztek a GW-nek.28 Továbbá azonosításkor a Baráth-listán a Conradus de Mure név alatt szereplő nyomtatvány antikvának bizonyult. Így az Elucidarius carminum et historiarum vel vocabularius poeticus című mű szerzője Herrmannus Torentinus, és 1510-ben Hagenauban Heinrich Grannál adták ki Johann Rynman költségén.29
A töredékgyűjtemény létrehozása (1999) szorosan kapcsolódik az ősnyomtatvány-gyűjteményhez. Száznyolcvan töredék tartozik az 1985. évi könyvlelethez. Ezek olyan kézirat- és nyomtatványtöredékek, amelyek a hordozó ősnyomtatvány kötésének restaurálása alkalmával kerültek elő, vagy kötéstöredékek, amelyeket a restaurátorok helyreállíthatatlannak nyilvánítottak. A vizsgált kötések valóságos kincsesbányának bizonyultak a történelmi Magyarország művelődéstörténetével foglalkozók számára. Az inkunábulumok fűzéséből, a könyvtáblákból kiemelt vagy ezekről lefejtett pergamen- és papírtöredékek egykori kódexek, oklevelek, nyomtatványok darabjai voltak, és gyakran máshonnan nem ismert, fontos könyvtörténeti adatokat tartalmaznak. A töredékek nemegyszer megkönnyítették a kötések datálását és műhelyhez kapcsolását. A legrégebbi töredék egy 13. századi erdélyi Breviarium notatum című liturgikus pergamenkódexből származik, és nyolc egybekötött római ősnyomtatvány késő gótikus stílusú magyar kötéséből került elő.30 A 14. századból 4, a 15. századból 7, jobbára erdélyi papír- és pergamentöredéket találtak a restaurátorok (ezek például kánonjogi kódex, Psalterium, Antiphonarium, Breviarium notatum című erdélyi kódexek, oklevelek stb. részei). Közülük különösen értékes az 1484. évi erdélyi papíroklevél azon két részlete, amelyet Rainerius de Pisis Pantheologiájának 1477 körül Bázelben, Berthold Ruppelnél kiadott példányának erdélyi gótikus kötésű fűzéséből emeltek ki. A Törcsváron keletkezett dokumentum a háromszéki Várhegy falu első okleveles említé-se.31 A magyar nyomda- és könyvtörténet számára igen értékes még az a nyomtatványtöredék, amelyet Jacobus de Voragine Legenda aureája 1489. évi strassburgi kiadásának reneszánsz stílusú nagyszombati, CÍMŰ H. monogrammal szignált kötésében találtunk. A két papírcsík az 1590. évre szóló nagyszombati kalendárium töredéke, és unikum.32
A gyűjtemény elemzése
A 119 tárgyalt ősnyomtatvány mind latin nyelvű munka és a 15. századi európai gondolkodás világának, kultúrájának a terméke. Az állomány tartalmi megoszlása tükrözi, hogy a kötetek egyházi könyvtárból származnak, és hogy kolostori olvasmányok voltak. A művek a középkori egyházi kultúra csaknem minden ágát képviselik. A filozófiai, teológiai, kánonjogi és liturgikus munkák mellett kisebb számban megtalálhatók a gyűjteményben a történeti, orvosi, botanikai és csillagászati irodalom emlékei. Így az ősnyomtatványok összetétele is bizonyítja, hogy a csíksomlyói könyvtárat gyakorlati céllal hozták létre, és hogy annak idején elsősorban a lelkipásztori munka szempontjai szerint állították össze. Ezek a 15. századi olvasmányok, akárcsak a könyvtár későbbi, 16-17. századi kötetei, az ország keleti végén a katolikus székelység és a csángó-magyarok között szolgáló ferenceseket segítették missziós tevékenységükben.
Számszerűleg a legjelentősebb csoportot a prédikációs kötetek (34), a bibliák (11) és a bibliamagyarázatok (8) képezik. A 34 prédikációs mű a 12-14. századi valamennyi híres európai szónoknak a munkája, mint például Bernardus Claravallensis, Bernardinus de Bustis, Robertus Caracciolus, Vincentius Ferrerius, Guillelmus Parisiensis, Johannes Gritsch, Johannes de Verdena, Hugo de Prato Florido, Petrus Blesensis, Petrus de Palude, Nicolaus de Lyra és Nagy Szent Gergely pápa. A kellő felkészültség biztosítása mindenképpen indokolta besorolásukat a könyvtárba, hiszen a ferencesek, követve Szent Ferenc intelmeit, a prédikálást, az Úr dicsőítését fontos feladatnak tartották missziós munkájukban. A magyar ferenceseket a két nagy obszerváns prédikációszerző, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát Európa-szerte népszerű munkái képviselik. Főleg Pelbárt beszédgyűjteményei (a Stellarium és a Pomerium három könyve) tettek szert egyedülálló népszerűségre, hiszen a beszédmintákat jól lehetett használni, igény volt rájuk. A csíksomlyói kolostorban is a napi prédikációs gyakorlatban fontos kézikönyvnek számított még a 14. századi párizsi bencésnek, Petrus Berchoriusnak a Repertorium moraléja, amely a hitszónokok számára betűrendbe csoportosította a mondanivalót. Ez utóbbi mű somlyói példányát Anton Koberger nyomtatta ki 1489-ben Nürnbergben, és egyik korrektora, Johann Beckenhaub gondozta a kiadását.
A másik jelentős csoportot a teológia morális kérdéseivel foglalkozó kazuisztikus művek képezik (10). A pasztorációban nélkülözhetetlen kazuisztikus irodalmat képviseli az állományban a 14. századi ferences Astesanus de Ast Summája, Andreas de Escobar potugál bencés Modus confitendije, Antoninus Florentinus olasz dominikánus Confessionaléja és a ferences Angelus de Clavasio Summa angelicája. Ugyanezt a feladatkört látta még el Rainerius de Pisis teológiai lexikona, a Panteologia, Guido de Monte Rocherii papi kézikönyve, a Manipulus curatorum vagy Guillelmus Durantinak az újkorban is megbecsült szertartástani kézikönyve, a Rationale divinorum officiorum. Néhány mű a szentek vagy a szent atyák életével foglalkozik (4), köztük a középkor végének egyik legkedveltebb könyve, Jacobus de Voragine Domonkos-rendi szerzetes Legenda aureája. Petrus Lombardus párizsi teológus nagy műve, a Libri IV. Sententiarum szintén Anton Koberger nürnbergi nyomdász és kiadó 1491. és 1500. évi kiadásában őrződött meg a gyűjteményben. Ez a mű általában a középkori könyvtárakban gyakran fordul elő, ugyanis az egyházatyák teológiai kérdésekben kifejtett nézeteit tartalmazza. Megléte a somlyói könyvtárban jelzi, hogy a somlyói ferencesek a teológiai felkészültséget is fontosnak tartották. Ugyanolyan nagy helyet foglalnak el a középkori könyvtárakban az egyházjogi irodalom termékei, hiszen a jogi szabályokon kívül részleteket tartalmaznak az egyházatyák vagy más szerzők munkáiból, a pápai bullákból és az erkölcsi példákkal szolgáló ítéletek szövegéből. Ezek közül a csíksomlyóiak megszerezték a könyvtár részére Gratianus Decretumát (3), valamint Bartholomaeus Brixiensis és Bernardus Parmensis olasz jogtudósok műveit (1-1).
Kisebb számban találhatók az állományban a történeti (5), orvosi (3), botanikai (1) és csillagászati (1) munkák, így Antoninus Florentinus Chroniconja, Jacobus Philippus de Bergamo itáliai Ágoston-rendi történetíró Supplementum chronicaruma, Werner Rolewinck karthauzi szerzetes Fasciculus temporuma, továbbá az ókori enciklopédista Aurelius Cornelius Celsus De medicina című műve, Antonius Guainerius Opera medicája, továbbá a bolognai orvos, Petrus de Argellata Chirurgia című könyve és Bernardus de Granollachs katalán tudósnak az 1500-1550-es évekre összeállított Lunarium című csillagászati munkája.
Nem érdektelen az ősnyomtatvány-állomány más szempontból való elemzése sem. A megjelenési helyet tekintve a német nyelvterület és az itáliai nyomdák kiadványai vannak túlsúlyban. Összesen 44 különböző nyomda állította elő a meglévő ősnyomtatványokat. A legtöbb kiadvánnyal képviselt nyomdász a 15. század legtermékenyebb német kiadója és könyvkereskedője, a nürnbergi Anton Koberger (23).
A 15. század végéig Itália és Németország nyomdái az európai nyomdák 67 százalékát teszik ki. A század végére Itália a nyomdák számát tekintve kissé megelőzte a nyomdászat hazáját, Németországot. Ezt tükrözi az állományunk is, hiszen a legtöbb ősnyomtatvány a 15. század végéről való. A legszebb kiállítású ősnyomtatványaink is mind olasz vagy német nyomdák termékei. Például a misztikus svédországi szerző, Szent Brigitta először svédül írt, majd latinra fordított Revelationes című könyve, amely 1500-ban Nürnbergben Anton Kobergernél jelent meg. A művet feltehetően Albrecht Dürer metszetei illusztrálják. Hasonlóképpen Jacobus Philippus de Bergamo Supplementum chronicarum című történeti műve, amelyet Velencében 1486-ban Bernardinus Benalius nyomtattott ki. Ezt utólag színezett fametszetek teszik értékesebbé.
A régi könyveket a belső kézi díszítés, a kéziratos bejegyzések és a történeti kötések teszik egyedivé. A tulajdonosok és az olvasók névbejegyzései, a kötések díszítőelemei a könyv provenienciája felül tájékoztatják a könyvtörténészt, és teszik a kutató számára lehetővé, hogy tisztázza, merre járt és kinek a kezén fordulhatott meg a vizsgált kötet sok évszázados útján. Összesen 95, 15-18. századi posszesszor bejegyzése olvasható az ősnyomtatványok lapjain. Ezek döntő többsége (85 százalék) erdélyi és magyarországi tulajdonos. 1999-ben 84 ősnyomtatvány bejegyzését elemeztük és betűhíven, a kötések igen részletes leírásával együtt az 1985-ös könyvlelet adattárában közöltük.33
Az ősnyomtatványok nem csekély része pár évvel, de legkésőbb néhány évtizeddel megjelenésük után magyarországi vagy erdélyi olvasó kezén voltak. A magyar vonatkozású posszesszor-bejegyzések 40 százalékát a 15-16. századiak teszik ki. A könyvekben olvasható magyar glosszák vagy a gótikus és reneszánsz kötések szerint további 24 ősnyomtatvány volt még magyarországi és erdélyi olvasmány a 15-16. században. A gyűjtemény segítségével tehát a korábbi idők könyvkultúrájába is be lehet világítani, és egyben a magyarországi és erdélyi könyvtárügy 15-16. századi megismeréséhez is lehetőséget kínál.
A bejegyzések és a kötések arról tájékoztatnak, hogy a csíksomlyói könyvtár saját régi állományán kívül a reformáció vagy a hódoltság következtében megszűnt több magyarországi és erdélyi ferences, karthauzi és domonkos könyvtár még fellelhető középkori eredetű köteteit is megszerezte és megőrizte. Természetesen a legtöbb ilyen kötet ferences templomból és kolostorból (Kecskemét, Kolozsvár, Medgyes, Tövis) származik, vagy könyvszerető barát olvasmánya volt.
A bejegyzések és kötések vizsgálata alapján fel lehetett kutatni, hogy mely kötetek tartoztak a csíksomlyói könyvtár legrégebbi állományához. Hét könyvről bizonyítható, hogy folyamatosan ötszáz évet vészeltek át Csíksomlyón. Albertus Magnus Enarrationes in evangelium Johannis (Köln, 1478 k.) című művét 1483-ban vagy 1484-ben a vidombáki szász pap, Laurentius adományozta a csíksomlyóiaknak. Aquinói Szent Tamás Summa theologicája (Treviso, 1478) a váldhídi szász Georgius adománya ugyancsak a 15. század végéről. Hasonlóképpen Johannes Gritsch Quadragesimale (Nürnberg, 1483), PseudoHieronymus Vitae patrum antiquorum (Nürnberg, 1483), Petrus Blesensis Sermones (Strassburg?, 1485 k.) és Rainerius de Pisis Pantheologia (Basel, 1477 k.) című műveiben olvasható kolostori tulajdonosi bejegyzések arra utalnak, hogy ezek a kötetek már a 15-16. század fordulóján Csíksomlyón voltak, és hogy valószínűleg már a 16. század legelején készülhetett valamilyen jegyzék a kolostor könyveiről.34
A bejegyzések másik része a székelyföldi értelmiség 16-17. századi műveltségi szintjének az érzékeltetésére is módot nyújt a történelemkutatásnak, ugyanis adományozás vagy gyűjtés nyomán a könyvtárba több székelyföldi világi és egyházi személy (tanítók, licenciátusok, deákok, primorok, világi papok) könyvgyűjteménye is beleolvadt.35
A 119 ősnyomtatvány 95 kötetben van. Ezek több mint háromnegyed részét történeti kötés borítja. Eredeti, közel ötszáz éves gótikus kötés 66, reneszánsz kötés 19, 17. századi kötés négy van. Kilenc kötés megsemmisült, három ősnyomtatványt pergamenkódex-töredék borítja, egy kötés nélküli, kettő 18., illetve 19. századi. A gótikus kötések nagyobb részét, 32-t tudjuk meghatározni: 12 magyarországi és erdélyi műhelyből származik, kilenc Nürnbergből, négy Augsburgból, három Bécsből, kettő Krakkóból, egy-egy Lipcséből és Ulm környékéről való. A nagyobb régikönyv-állományokban általában szép számmal vannak nürnbergi nyomtatványok és kötések. Így van ez a somlyói gyűjteményben is, ahol kilenc Anton Koberger-féle kiadói kötés őrződött meg.36 A 15. század legtermékenyebb nyomdásza jó üzleti érzékkel rendelkező könyvkereskedő volt, aki bekötve forgalmazta saját, valamint más európai nyomdászok kiadványait. Ezek a kötések az ő megrendelésére, számlájára vagy a nyomdája mellett működő könyvkötő műhelyben készültek.37
A magyarországi és erdélyi kötések egy része karthauzi, domonkos és ferences kompáktorok munkája. A gyűjtemény legrégebbi magyarországi gótikus kötése különösen értékes, 1487-ből való, és a lövöldi karthauzi kolostor műhelyében készült mindössze tizenkét eddig ismert kötések egyike. Werner Rolewinck Fasciculus temporum című művét, amely Velencében 1485-ben Erhard Ratdoltnál jelent meg, a kassai domonkos kolostorban kötötték be a 15. század végén. A ferences vonatkozású bejegyzések alapján két 16. század eleji kötés valószínűleg ismeretlen ferences műhelyekből származik.38 Összesen öt erdélyi 15. század végi kötést tudtunk a bejegyzések és a restaurálás folyamán kiemelt oklevél- és kódextöredékek alapján azonosítani. Ezek meghatározása során több tisztázatlan kérdés merült fel. A műhelyeket nem lehet még pontosan lokalizálni. A kötések valószínűleg dél-erdélyi, szászföldi, világi vagy kolostori műhelyek termékei, és nagyon erős rokonságot mutatnak a bécsi gótikus kötésekkel. Vajon Bécsben tanultak az erdélyi könyvkötők, vagy onnan jöttek Erdélybe, vagy a bélyegzőket szerezték meg Bécsben, esetleg Erdélyben utánmetszették? A kérdések tisztázása további kutatás feladata marad.39 További tíz meghatározatlan kötés is a bécsi és Bécs környéki gótikus műhelyek stílusában díszített. Ezek közös jellemzője, hogy a középmezőt megosztó átlók maguk is díszítettek, leggyakrabban Z-idomok dekoratív sorából állnak. A keretek rövidebb oldalain sokszor használtak ún. csipkedíszt, amely ívdíszítmények egymás mellé helyezéséből áll, és ahol az ívek csúcsát levélke díszíti.
Négy ugyancsak meghatározatlan, igen gazdagon díszített bőrkötés valószínűleg morvaországi. A bejegyzések szerint a köteteket a 16. század elején a Brünn melletti karthauzi kolostorban forgatták (Königsfeld bei Brünn, Králova Pola, Csehorság), és hadizsákmányként a harmincéves háború idején kerülhettek Erdélybe.
Tizennyolc kötés magyarországi és erdélyi műhelyek terméke. Közülük kettő a 15. század végén készült, valószínűleg Budán. Ezek díszítése és felépítése centrális elrendezésű, azonban a rajtuk látható italó-arab fonadék még erős itáliai hatást mutat. További 13 a 16. század eleji magyarországi reneszánsz kötések stílusában díszített. Hetet igen jelentősnek tartunk. Az utóbbiak közül öt a budaiként meghatározott vaknyomásos reneszánsz kötések abba a típusába tartozik, amelyek több magyar nyelvemlék eredeti kötésével mutatnak szoros rokonságot vagy azonosságot. Idesorolható az OSZK 69. számú Nyelvemléke, az MTAK Virginia-kódexe (K 40) és az Esztergomban őrzött Mss. 178. jelzetű Nagyszombati Kódex. Ezekre a centrális elrendezés mellett legjellemzőbb az akantusz-palmettás-indasoros keretdíszítés, amely Magyarországon különösen az Ulászló-kori kötéseken terjedt el. E kötések valószínűleg a budai ferencesek könyvkötő műhelyében készültek.
Az állománynak még két kiemelkedő magyar reneszánsz darabja van. Az egyik (T 111) a Gaury-kódex, a másik (T 100) pedig a Lányi- és az Apor-kódex című magyar nyelvemlékek kötésével mutat azonosságot.
2000-ben Johann Gutenberget, az európai könyvnyomtatás feltalálóját az évezred emberének választották. És valóban, a nyomtatással a tudás megszerzésének új távlatai nyíltak, sokkal több ember juthatott nyomtatott könyvhöz, mint a kézzel írott, drága kódexhez. Tartalmilag mégsem jelentett forradalmian újat. A 15. századi vallásos és világi tartalmú kódexek aránya 57,5 : 42,5 százalék. Az ősnyomtatványoké 41,7 : 58,3 százalék. Éppen csak megfordult az arány, de ez nem jelent még elvilágiasodást, csak azt, hogy az olvasni tudás nőtt meg ugrásszerűen, hiszen közel félmillió példányról van szó. A somlyói könyvtár állománya csak részben tükrözi a változást. A nagy fordulat a későbbi századokban jelentkezik majd, az új művelődési, vallási és szellemi áramlatok hatására.40
Jegyzetek
1 Az újabb kutatásokról lásd még: Schatz, Elena-Maria-Stoica, Robertina: Catalogul colectiv al incunabulelor din România. Bucureşti 2008 (a továbbiakban Schatz-Stoica). A jelentősebb ősnyomtatványállományok a hagyományos erdélyi magyar és szász gyűjteményekben jöttek létre vagy onnan származnak. A legnagyobb gyűjtemény a gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtáré 570 ősnyomtatvánnyal (Kulcsár István: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Batthyányanae. Szeged 1965). A második a szebeni Brukenthal Múzeum Könyvtára 382 példánnyal (Jugăreanu, Veturia: Catalogul colecţiei de incunabule. Sibiu, 1969), majd következik a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtára (166 mű: Jakó Klára: Egyetemi és Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár. Aetas 1993/3. 211.) és a bukaresti Nemzeti Könyvtár (143 könyv: Schatz, Elena Maria: Biblioteca Naţională a României. Catalogul colecţiei de incunabule. Bucureşti 1995, a továbbiakban Schatz). A somlyói állomány több ősnyomtatványt tartalmaz, mint például a kolozsvári Egyetemi Könyvtár (86 példány: Catalogul incunabulelor. Cluj-Napoca 1979), a Román Tudományos Akadémia Bukaresti Könyvtára (69 példány: Bacâru, Livia: Catalogul incunabulelor. Biblioteca Academiei R.S.R. Cabinetul de manuscrise-documente-carte rară. Bucureşti 1970), vagy mint a külföldön hírnevesebb Teleki-Bolyai Könyvtár (70 mű: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Teleki-Bolyai. Tîrgu-Mureş,1971).
2 Jakó Zsigmond: Könyv és könyvtár az erdélyi magyar művelődésben. In: Írás, könyv, értelmiség. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1976, 294. - Muckenhaupt Erzsébet: A Csíksomlyói Ferences Könyvtár kincsei. Könyvleletek 1980-1985. Budapest-Kolozsvár, Balassi Kiadó-Polis Könyvkiadó [1999] 12. (a továbbiakban Muckenhaupt 1999).
3 Székely Oklevéltár. Szerk. Szabó Károly. I. k. Kolozsvártt 1872. 154.
4 Blahó, Vincentius: Itinerarium conscriptum a P. Vincentio Blahó Ord. Min. Ref. Provinciae Sanctissimi Salvatoris, dum Anno 1780 in Transylvania, in Provincia S. Regis Stephani, ejusdem ordini ,commissarii visitatoris officio fungeretur. OSZK Kézirattár. Quart. Lat. 3185. 44-45.
5 Ábel Jenő jegyzetei a csíksomlyói rendház könyvtárában. MTAK, Kézirattár. Mss 335/6. (a továbbiakban Ábel).
6 Fejérpataky László: Csíksomlyói jegyzetek. 1908. július 14-18. OSZK. Fol. Hung. 1525. (a továbbiakban Fejérpataky).
7 Saját gyűjteménye 70 példánnyal szerepel a kéziratos kimutatásában. Karadja, Constantin I.: Lista incunabulelor din Rominia. 1937. Bukaresti Nemzeti Könyvtár Kézirattára. Ref. III. 681. (a továbbiakban Karadja). - Schatz 12-13.
8 Karadja 1226-1337.
9 Erdélyi Tudósító 19. (1940) 3., 20. (1941) 4., 6., 8., 10. sz; 21. (1942) 2. sz. (A csíksomlyóiak leírása, Erdélyi Tudósító 20 (1941) 4. sz. 54-56. és 6. sz. 88., a továbbiakban Baráth).
10 Baráth 7, 19, 21, 51, 83, 87, 102, 103, 105-107, 113, 117.
11 Baráth 24, 85, 88, 94, 97, 99. - Karadja 1237, 1287, 1296, 1299, 1314, 1336.
12 A századok folyamán a csíksomlyói könyveket többször is leltárba vették. A legrégebbi fennmaradt leltárok szövegét (1727, 1734) 2008-ban közöltük (Katolikus intézményi könyvtárak Magyarországon. Ferences könyvtárak 1681-1750. Függelék: Plébániák és más rendházak könyvtárai. Szerk. Zvara Edina. Budapest 2008. 44-92. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 19/3.)
13 Vincze Gábor: A Székely Nemzeti Múzeum anyagának részleges elszállítása és pusztulása 1944-45-ben. Acta 1995. A Székely Nemzeti Múzeum és a Csíki Székely Múzeum Évkönyve. Sepsiszentgyörgy, 1996. 229-246. - Sas Péter: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum elmenekített anyagának pusztulása 1945-ben. Kolozsvár 2006 (Erdélyi Tudományos Füzetek 258.)
14 Muckenhaupt 1999, 14-36.
15 Csíki Székely Múzeum. Ferences állomány. Ltsz. 6185 (a Sermones-kötet) és ltsz. 6579 (a Biblia).
16 HC* 2003. - GW 3004.
17 HC* 3165. - GW 4287.
18 GW 3409.
19 C 4296.
20 Ábel Jenő, Fejérpataky László, Constantin I. Karadja és Baráth Béla említett jegyzékei.
21 A gyulafehérvári és a budapesti kutatásomat az Illyés Közalapítvány, valamint a Domus Hungarica támogatta. Segítségüket hálásan köszönöm. Köszönet illeti még az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának és az RMNy Szerkesztőségének, továbbá az MTAK Kézirattárának, az Egyetemi Könyvtár és a Ráday Gyűjtemény munkatársait, akik szívesen segítették, támogatták ottani munkámat.
22 Benedek Éva-Muckenhaupt Erzsébet: Az 1985. évi „menthetelennek" nyilvánított csíksomlyói könyvlelet konzerválása és azonosítása. In: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004, Csíkszereda, 2004, 161-186.
23 The Illustrated Incunabula Short-Title Catalogue on CD-ROM. Editor: Martin Davies. Primary Source Media in Association with The British Library. 1996 [1st edition] (röviden IISTC). Az IISTC helyesbíti a már megjelent nemzeti katalógusok téves adatait, kétezer kiadásnál illusztrációt is ad. Elég sok bibliográfiát és lelőhelyet közöl. Hazaiakat nem említ, ugyanis a romániai könyves szakma csak 2008-ban készítette el az országos ősnyomtatvány-katalógust (Schatz-Stoica i. m.).
24 Goff, Frederick R: Incunabula in American Libraries. A third census of fifteenth-century books recorded in North American collections. New York 1973.
25 http://www.cerl.org
26 Muckenhaupt 1999., II. 46.
27 Uo. II. 64, 65, 81.
28 Albertus Magnus: Quaestiones super„Missus est", sive De laudibus beatae Mariae virginis [=Mariale]. Köln: Ulrich Zell, non post 1473. -Antoninus Florentinus: Confessionale ("Defecerunt"...). Velence: Antonius de Strata, 1482. - Granollachs, Bernardus de: Lunarium ab Anno 1500 ad annum 1550. Roma: Johann Besicken, post 1500?. -Guillelmus Parisiensis: Postilla super epistolas et evangelia. Lyon: Jean Trechsel, 1494. (Muckenhaupt 1999., II. 2, 7, 46, 54.)
29 Verzeichnis der im deutschen Spracbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts (VD 16). Band 1-22. Stuttgart, 1983-1995., T 1596. - Baráth 99. - Muckenhaupt 1999., II. 94.
30 T 55/b. (Muckenhaupt 1999., II. 64.)
31 T 56/b. (Muckenhaupt 1999., II. 76.)
32 T 8/b (=RMNy 631; Muckenhaupt 1999., II 57.)
33 Muckenhaupt 1999. 37-52, 130-182.
34 Uo. 41, 51, 55, 69, 76, 77, 81.
35 Uo. 45-49.
36 Uo. II. 18, 33, 35, 66, 67, kód 94.
37 Rozsondai Marianne: Anton Koberger működése és a Koberger-kötések problémája. Budapest, 1978. - Muckenhaupt 1999. 59-62.
38 Muckenhaupt 1999., II. 59, 64.
39 Uo. 69-71, 10, 76, 77, 81.
40 Csapodi Csaba: Az ősnyomtatványok tartalma. Magyar Könyvszemle 1996. 283-291.
