Kónya Franciska
hERMÁSZ PÁSZTORÁNAK POLITIKAI,
SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS HÁTTERE

 

The Political and Social Background of the Shepherd and its Moral Teaching

The first part of the article looks into the Hellenism and the political background of the work. The Christians in this time were persecuted. The ethics of the martyrs is present in the writing of Hermas. The House Churches had an important role in the life of the first Christians. The theme of the poor and rich people is central in the moral teaching of the Shepherd. Hermas puts accent to the virtues, charismas. The idea of the repentance (metanoia) and conversion is a crucial theme in his teaching. Finally, the article presents the importance of the unity and the peace between the Christians appearing in the Shepherd.

Keywords: moral teaching, ethics of the martyrs, virtues, charisma, Hellenism, political background

 

Hellenizmus

A hellenizmus egyszerre jelöl politikai, kulturális és vallási jelenséget. Politikai szempontból a Nagy Sándor (336-323) által alapított görög virágbirodalmat jelenti. Kulturálisan a görög nyelv általános elterjedését, a görög műveltség egyetemessé válását és a nyelv által megvalósuló egységes világ létrejöttét értjük alatta. A hellenista kor embere, aki ezelőtt a város (polisz) lakójaként határozta meg magát, mostantól kozmopolitává (kozmosz) vált. A kulturális egységesülés maga után vonta a vallási keveredést, szinkretizmust is. Az egyetemesre való törekvés eredménye egyrészt a különböző vallások iránti tolerancia, másrészt a vallási közömbösség.¹

Róma bizonyos pontokon elhatárolta magát a hellenizmustól. A kozmopolitizmus szellemét például nem kedvelte, ez ugyanis nem igazán fért össze az erőteljes római patriotizmussal. Vallási téren a Római Birodalom toleráns volt mindenféle pogány kultusszal, misztériumvallással, csupán annyit várt el, hogy mindenki tisztelje államvallását. Ez azonban a császárkorban egyre fontosabb hatalmi támasszá vált. Az államvallás ceremóniáinak elvetése politikai tettnek minősült. Aki megtagadta a tiszteletadást, azt „ateistának" bélyegezték és politikailag megbízhatatlannak minősítették. Ebből az okból került szembe a két monoteista vallás: a zsidóság és a kereszténység a római hatalommal. A Néró-féle üldözéssel kezdődött el a keresztények negatív jellegű megkülönböztetése. Az első két század üldözései nem voltak egyetemesek, sem tartósak.²

Carolyn Osiek kutatása középpontjába teszi a Pásztor keletkezési idejének szociális, társadalmi helyzetét. Ez ugyanis befolyással volt többek között a mű tematikájára, a szimbólumok megválasztására. Segítségül szolgál az értelmezésben, ha ismerjük a mű szociális hátterét. Osiek a szegények és gazdagok témáját vizsgálva betekintést kíván adni a 2. század elején Rómában és környékén élő kereszténység társadalmi helyzetébe. Ez alapján vizsgálja Hermász üzenetét a korabeli keresztényeknek.³

Család, háztartás, közösség

Az ókori görög és római társadalomban a nagycsalád, a közös háztartás volt az alapvető gazdasági, politikai és vallási egység. Ezt két összetevő alkotta: az oLKöj (lat. domus) és az olklk (familia). Az előbbi alatt magát a lakást értjük, az épületet, a berendezést, ingó javait, míg az olklk az ott élő személyeket, a családot, rokonságot, szolgálókat jelöli. ⁴ A paterfamilias volt a családfő, akinek a hatalmát a római jog biztosította. Hatalommal (potestas) bírt gyermekei, unokái és szolgái felett; ugyanakkor parancsolhatott a feleségének, menyeinek (manus), és ő volt a tulajdonosa (dominium) a háznak, a vagyonnak.⁵

A családfő autoritásával együtt járt a védelmező szerep is, felelős volt háza népéért. Ha valaki a familiából bűncselekményt követett el, a családfőt vonták felelősségre érte. Hermász maga is bűnös, mert családja bűnös. Családfőként felelős a gyermekeiért, még a nagykorúakért is. Az idős hölgy mondja, hogy az Úr „elvárja tőled, hogy visszatérítsd házadat (olkov ooi>), amely vétkezett az Isten ellen és ellenetek, a szülők ellen.

Gyermekeid iránti szeretetedben nem intetted meg házad népét, hanem hagytad azokat rettenetes romlásba jutni, és ezért haragudott meg rád az Úr, de meg fog gyógyítani minden elkövetett gonoszságot, ami csak a házadban történt! Bűneik és a törvénnyel ellenkező tetteik miatt romlottak le a mindennapi ügyeid is!" (1Lát III.1.) A parancsolatokat pedig a Pásztor gyakran úgy fogalmazza meg, hogy felszólítja Hermászt és vele együtt háza népét azok megtartására (5Par I.7;12Par III.6.; 5Péld III.9.).⁶

Hermász maga bűnhődik a többiek vétkeiért, mondja a büntetés angyala: „A házad népe követte el a nagy bűnöket meg törvényszegéseket, az ő tetteik szo-morították meg a dicsőséges angyalt, és ezért megparancsolta, hogy egy bizonyos ideig gyötörjenek téged, hogy ezáltal ők megtérjenek, és megtisztítsák magukat ennek a világnak minden vágyódásától. Ha majd megtérnek és megtisztulnak, a büntetés angyala eltávozik tőlük" (7Péld 2.). Tehát a családfő felelőssége felügyelni a házban az erkölcsi rendet, a tiszta életet. Ha azok bűnös úton járnak, ez az ő felelőtlensége, mulasztása (2Lát III.1.).

Az Úr megerősíti őt, hogy visszatérítse háza népét. Ezért kitartónak kell lennie, így erőssé teheti a házát (1 Lát III.2.). Az idős hölgy így biztatja: „Ne szűnjél meg figyelmeztetni gyermekeidet, mivel tudod, hogy ha ők teljes szívükből megtérnek, akkor feliratnak az élet könyvébe együtt a szentekkel" (1 Lát III.3.).

Hermász feleségének szerepe a bűnös hajlam bemutatása.⁷ Az ő bűne, hogy „nem fékezi meg nyelvét" (2Lát II.3.). A felesége „ezután már a nővére" lesz. Ez valószínűleg a tisztaságnak, a szexuális élettől való tartózkodásnak a jelképe. Nem aszketikus életformaként, hanem Hermász prófétai elhivatásának jeleként kell ezt értelmeznünk.⁸

Hermász művében szorosan összekapcsolódik a család és az egyház képe. A család élete egyfajta tükre a közösség életének. A családfő vezető jellege kiterjed a ház vallási életére is. Ő mondta az imát az étkezéseknél, ő szólalt fel temetések, házasságkötések esetén, az ő kiváltsága volt befogadni az újszülöttet a család tagjai közé.⁹

Üldözés, vértanúhalál

A rómaiak kedvelték a nyilvános játékokat, amelyek gyakran erőszakos jeleneteket tartalmaztak. A keresztények ilyen játékoknak lettek főszereplői, amelyekben esélyük sem volt a győzelemre (mint például a gladiátoroknak). A görögrómai világban újszerű volt a vértanúk szerepe, mivel nem bűnösökként kerültek a vadállatok elé, hanem egyszerűen azért, mert megvallották keresztény hitüket és kitartottak amellett.¹⁰

Míg az eukarisztia ünneplése a nem keresztények számára zárt volt, a mártírok áldozata drámaian publikus. A mártírhalálnak nyilvános liturgikus áldozat szerepe volt, amelyben a feláldozott keresztény tanúságot tett Jézus igéje mellett és Isten országába vetett hitéről. Az önátadás mintegy a krisztusi kereszthalál megismétlését (imitatio) jelentette. Ezért több egyházatya művében ideálként jelenik meg a vértanúhalál.

Antióchiai Ignác a római fegyvereseket vad szörnyeknek nevezi, ő maga is eledele akar lenni ezeknek a vadállatoknak. Az étel motívuma az eukarisztiaál-dozat szimbólumaként is értelmezhető.

Órigenész (185 körül-235) nem sokkal halála előtt, Maximinus Thrax császár keresztényüldözése alatt írta az Intés a vértanúságra¹¹ című munkáját, amit a börtönben levő Ambrusnak, barátjának és pártfogójának és Protoctetus presbiternek ajánlott.¹² Ebben a szentírási idézetekkel teli munkában Órigenész nemcsak buzdítani kívánta a vértanúság előtt állókat, hanem ideálként is állította minden keresztény elé a mártíromságot. A vértanúk díja: a mennyország. Úgy mutatja be a nézőközönséget, mint az ördög oldalán állókat; a másik párt viszont a vértanúké, akikkel az Úr és az összes angyalok harcolnak a kereszténységért. Ezért buzdít Órigenész a tanúságtételre mint Isten előtt kedves áldozatra (III. 18.).¹³

A keresztényüldözés ideje alatt elterjedtek az Intéshez hasonló buzdítások, levelek. A keresztények másolni és terjeszteni kezdték a vértanúaktákat, mártírtörténeteket. Ezek mind megerősítésre szolgáltak, kitartásra buzdítottak.

Hermász művében több helyen találunk üldözésre való utalást (3Lát VI.5.). Néhol „eljövendő nagy szenvedésről" ír, amelyet mártírhalálként is értelmezhetünk: „Boldogok vagytok ti, akik az eljövendő nagy szenvedésben helytálltok, és nem tagadjátok meg az életeteket" (2Lát II.7.). A harmadik látomásban a „megszentelt jobbfelőli hely" (a bírói szék oldalán) azok számára van fenntartva, „akik elnyerték az Isten tetszését, mivel szenvedtek az ő nevéért" (I.8.), akik „nevéért megostorozásokat, börtönt, kínzásokat, kereszteket, vadállatokat" viseltek el (II.1.). Különbséget tesz azok között, akik kétségek nélkül vállalták a szenvedést, és azok között, akik csak fontolgatás után: „Mindazok, akiket hatalmasságok elé vezettek, kikérdezték őket, de nem lettek árulókká, hanem készségesen szenvedtek, azok az Úr előtt dicsőségesebbek; ezeknek kiválóbb a gyümölcse is, azok pedig, akik félénkek voltak, és ezért szívükben elbizonytalanodtak, mérlegeltek, előbb megtagadták, majd megvallották, és később még szenvedtek is; ezért gyümölcseik kisebbek, mert ez a latolgatás felmerült a szívükben" (9Péld XVIII.4.). A kételkedők nem képesek kitartani üldözések idején, „gyávaságuk miatt bálványimádásba sodródnak, és ezzel meggyalázzák az Úr nevét" (9Péld XXI.3.). Akik viszont mindvégig megtartották az Isten fia törvényét, és még szenvedést is kellett elviselniük miatta, különleges dicsőségben, pálmaágakkal megkoszorúzva vonulhatnak be a toronyba (8Péld III.6.).

Úgy tűnik, hogy a második bűnbocsánat kérdését főleg az üldözések vetették fel, azoknak volt sorskérdése, akik az üldözés idején hittagadókká váltak. Hermász megbízást kap az Úrnőtől, hogy beszéljen Maximusnak az üldözésről („elközelgett a szorongattatás"), ha úgy látja, hogy kételkedik (2Lát III.3.).

A negyedik látomásban egy vadállat „az eljövendő szorongattatás jelképe". A vadállat leírásában apokaliptikus képeket használ a szerző: „.olyan volt, mint egy nagy cethal, a szájából tüzes sáskák törtek elő" (4Lát I.6.), „feje négyszínű volt: fekete, majd vörös és vérszínű, majd aranyszínű, majd fehér" (I.10.). Hermász által azt üzenik az égiek, hogy meg lehet menekülni a vadállat elől, „ha felkészültök rá, és teljes szívetekből az Úrhoz fordultok" (II.5.). Az aggodalmakat pedig az Úrra kell bízni, ő gondoskodik rólunk.

Osiek úgy véli, hogy Hermász művében az üldözés nem feltétlenül keresztényüldözésre vonatkozik. Szerinte a keresztény életforma eltorzulása az, ami ellen a szerző felszólal. A gazdagok bűnös világi üzletelgetését, kegyetlen önzőségét többször is szembeállítja a szegények szűkölködésével.¹⁴

Gazdagok, szegények

Néhány értelmező nem a keresztség után való bűnbocsánat kérdésében látja a Pásztor központi témáját, hanem az adott, konkrét társadalmi helyzetben keresi a mű értelmezésének kulcsát. Riddle, Osiek, és Maier felfigyelnek a gazdagság problematikusságára Hermásznál.

A szerző rengetegszer szólítja fel olvasóit a megtérésre. Ez sok alkalommal a gazdagságban való dőzsölésre vonatkozik, és az üzletelésekre (10Par I.4.). A toronyépítés szimbólumánál többször is megjelenik azoknak a képe, akik „hívők voltak, de meggazdagodtak, és a pogányok szemében dicsőségesek lettek" (8Péld IX.1.). Ebből arra is következtethetünk, hogy a korabeli keresztények között többen is voltak vagyonosak (plouTöj). Fontos helyet tölthettek be a közösségben közülük azok, akik anyagiakkal hozzájárultak a közjavakhoz. Valószínűleg közülük kerültek ki a közösség vagyonkezelői is. Több esetben ők adtak szállást „Isten szolgáinak" (9Péld XXVII.2.), a prófétáknak, szükség esetén a közösség más tagjainak is. ¹⁵

A megtérésre való felszólítás több esetben a gazdagok azon csoportjához szól, akik elzárkóznak az adakozástól. A 3. látomásban az Úrnő figyelmezteti őket, hogy térjenek meg, amíg még nem késő: „Vigyázzatok hát, ti, akik tobzódtok a gazdagságban, nehogy siránkozzanak a szegények, mert ha ezek jajszavai feljutnak az Úrhoz, javaitokkal együtt kirekesztenek benneteket is a torony kapujából" (3Lát IX.6.).

A gazdagság úgy jelenik meg, mint a gőgösség forrása, a földi létre való összpontosítás, a túlvilágról való megfe-ledkezés (1Lát I.8.). A parancsolatokban a rossz dolgok között, amit kerülni kell, felsorolja a „fényűző gazdagságot" (8Par 3.; 12Par II.1.) is.

A gazdagok másik bűne, hogy - bár megtehetnék - nem segítenek a rászorulókon (3Lát IX.4.). Többször is előfordul a gondolat, hogy a vagyonosak a gazdagságot Istentől kapták, ezért feladatuk segíteni a szegényeken, özvegyeken, árvákon (1 Péld 8-9.). „Ne legyetek álnokok, ne nyúljatok a másikéhoz, és ne vágyódjatok azokra. A magad munkáját tedd meg, és megmenekülsz!" - így a felszólítás (1Péld 10.).

Néhány esetben pozitív parancsként fogalmazódik meg a szegényeken való segítség: „Az Isten teremtményeit ne csak magatok élvezzétek, hanem adjatok belőle a rászorulóknak is" (3Lát IX.2.) A harmadik látomás IX. fejezete prófétai jóslat, a bölcsességi irodalom parainézis formájához hasonló. Az Úrnő megszólítással kezdi a beszédét, és hasonlóan az Ószövetség Bölcsesség asszonyához, mint anya a gyermekeit (teKva), úgy inti hallgatóit.¹⁶ A jótékonykodást összekapcsolja a végítéletre való intéssel: „Vegyétek figyelembe az eljövendő ítéletet! Ezért ti, akik bővelkedtek, addig keressétek fel a rászorulókat, amíg a torony építése be nem fejeződik, mert ha már befejeződött a toronyépítés, hiába akartok jót tenni, nem lesz helyetek abban" (3Lát IX.5.). A szegények jajszava a biblikus hagyo-mányra¹⁷ jellemzően felhangzik az Atyához, és ez alapján ítéltetnek majd meg.

Ugyanakkor többször is hangsúlyozottan kiemeli az özvegyeket és árvákat mint leginkább segítségre szorulókat. Amikor Hermász megkéri az angyalt, hogy mondja el neki, melyek a „jó dolgok", amiket tennie kell, a Pásztor a felsorolásban elől említi az özvegyeknek, árváknak tett szolgálatot (8Par 10.). Gondoskodni kell róluk, és nem megvetni őket (1 Péld 8.). Példaként említi a püspököket, akik „mindenkor, szünet nélkül szolgálataikkal oltalmazták az özvegyeket meg a szűkölködőket." (9Péld XXVII.2.) A böjtölésnél megmaradt ételt „add az özvegyeknek meg az árváknak, vagy pedig a szűkölködőknek" (5Péld III.7.); az angyal az adakozást alázatosságnak nevezi.

A gazdagság féltése mint az Istentől való elszakadás egyik lehetséges oka jelenik meg. A fehér és kerek kövek, amelyek nem illenek az épülő toronyba, „azok, akikben ugyan megtalálható a hit, de ennek a világnak a gazdagsága is övéké. Amikor majd üldözés támad, gazdagságuk és különféle ügyeik miatt megtagadják az Urukat" (3Lát VI.5.) A Pásztor magyarázata szerint: ha a „lelküket irányító" gazdagságot „lefaragják" róluk, ők is hasznosak lesznek Isten számára. Ezek után egy intést fogalmaz meg, amiből megtudjuk, hogy Hermász maga is gazdag volt ezelőtt: „Amikor még gazdag voltál, nem voltál hasznos, de most hasznos és alkalmas vagy az életre" (3Lát VI.7.). Ugyanez a gondolat fogalmazódik meg a kilencedik példázatban: a gazdagok pontosan a vagyonuk féltése miatt nem tudnak szolgálni, „mivel tartanak attól, hogy mások kérnek tőlük valamit, és ezért nehéz nekik az Isten országába jutni" (9Péld XX.2.).

A könyv morális tanítása

Hermász Pásztorának jelentősége, mint már műfajiságánál is említettem, leginkább a korabeli erkölcsi kérdések felvetésében, kifejtésében, morális tanításában áll. A szerző etikai parainézi-se összekapcsolódik a teremtő Istenbe vetett hittel. Az ember teremtményi tudata és a mindenható Teremtő tisztelete magával vonja az ő parancsainak betartását. Az embernek, aki életét az Úrnak köszönheti, mintegy létéből következő feladata, kötelessége megtartani a felülről kapott parancsolatokat.¹⁸

Hermász a mű három része közül a középsőnek a Parancsolatok (evtolri) címet adta. Ez tizenkét parancsolatot tartalmaz, amelyek terjedelem szempontjából eltérőek. Érdekesnek találom, hogy míg az első parancsolat a legrövidebb közülük, az utolsó a leghosszabb. Az első parancs hangsúlyos helyen van, ezért és feltűnő tömörsége miatt különösen kihangsúlyozódik. Kezdete ugyanezt emeli ki: „mindenekelőtt" (pputov pavtuv). Az első parancsolat erősen rácseng a Mózesnek adott ószövetségi tízparancsolat első parancsára:¹⁹ „...hidd, hogy egy az Isten". A hit tárgyaként beszél a semmiből való teremtésről: az Isten az, aki mindent megteremtett és elrendezett, aki mindennek helyet ad, maga azonban „helyhez nem köthető" (1Par 1.).²⁰ Ismételten előfordul az Úrban való hitre való felszólítás: „Higgyél hát benne, és féljed őt, őt félvén legyél önmegtartóztató!" (1Par 2.). A szerző, mint látjuk, összekapcsolja az istenfélelem kérdését az önmegtartóztatással. Ez utóbbira rengetegszer szólít fel a művében. Az önmegtartóztatás Hermásznál a karizmák egyike, ugyanakkor az erények között is felsorolja.

Erények, karizmák

A karizmák közé sorolja Hermász a böjtöt, az imádságot, az önmegtartóztatást. A kinyilatkoztatásokat, látomásokat általában imádság és aszkézis (böjt) előzi meg.

A böjt (vT|OT€Ltt) ebben az időben egyfajta tisztulási időszak volt az áldozatok felajánlása előtt, amely részleges vagy teljes ételtől és/vagy italtól való tartózkodást jelentett.²¹ A Pásztorban egyrészt a kinyilatkoztatásokra való felkészülés formája (a Látomásokban), másrészt etikai és szociális vonatkozása van (például szegényeken való segítség). Hermász böjtöléssel készül fel a kinyilatkoztatásokra, azoknak az értelmezésére (2Lát II.1.; 3Lát I.2.; X.7.). Ez néha az égi kinyilat-koztatók megjelenéséhez kötött, máskor Hermászban mindenféle külső közvetítő nélkül következik be a jelek megértése. Ez utóbbira példa a 2. látomás, ahol a tizenöt napos böjtölés eredménye, hogy feltárul Hermász előtt az Úrnőtől kapott írások értelme (2Lát Az ötödik példázat helyzetmegjelölése arról szól, hogy egy hegytetőn ülve böjtöl. Itt a hálaadás jeleként cselekszi ezt. A Pásztor szerint nem tökéletes az emberek böjtölése, tehát megtanítja Hermászt, hogyan kell „Istennek tetszően böjtölni". Így szól az angyal tanácsa: „Életedben semmiféle rosszat ne tegyél, hanem tiszta lélekkel szolgáljál az Úrnak, tartsd meg a parancsolatait, járj az ő törvényei szerint, és semmiféle rosszra irányuló vágyódás ne merüljön fel a szívedben. Bízzál az Istenben, mert ha ezeket megteszed és féled őt, távol tartod magadat minden rossz cselekedettől, és így neki fogsz élni. Ha megteszed ezeket, nagy és Istennek tetsző böjtöt tartasz" (5Péld I.5.). Ebben ismét a fent említett első parancsolathoz hasonlóan a hit és istenfélelem erkölcsös élettel való szoros összekapcsolását látom megfogalmazva. A szerző szerint aki igazán féli az Urat, az megtartva a rendeleteit az Ő útján próbál járni.

Imádkozáskor a Szent Lélek közvetít Isten és ember között. Az imádságban vidámságra int, mivel a „szomorú ember imájában nincs erő, hogy felemelkedjen az Isten áldozati oltárára" (10Par III.2.). A szegények imádsága kedvesebbnek tűnik az Úr előtt, mint a gazdagoké, akiknek a vagyon leköti figyelmüket (2Péld 5). Ezért a szegények kötelességeként említi a segítőikért végzett közbenjáró imát (2Péld 7.; 5Péld II.10.).

A szerző több erényt sorol fel. Míg a harmadik látomásban csak hetet említ a hét asszony jelképében: Hit, Önmegtartóztatás, Egyszerűség, Tudás, Ártatlanság, Tisztaság és Szeretet (3Lát VIII.3-5.), a kilencedik példázatban már kibővítve találjuk ezt a listát. Az egyház kapuját őrző tizenkét szüzet szent lelkeknek nevezi. Ők a következő erényeket szimbolizálják: Hit (Ihouj), Önmegtartóztatás (EgKpateLa), Erősség (AuvariLj), Türelem (MaKpo9u[ua), Egyszerűség ("Áploths), Ártatlanság (AkaKLa), Tisztaság (AgveLa), Vidámság ("iKapoths), Igazságosság (AXr|9eLa), Értelem (EuveoLj), Egyetértés ("OrrovoLa) és Szeretet (Aya^h) (9Péld XV.2.). Mindkét felsorolásnál az első és utolsó helyen két isteni erény szerepel. A szerző jelképesen az ő nevük felvételéről és ruháik felöltéséről beszél mint az Isten országába vezető útról. Az erények „Isten fiának az erői" (9Péld XV.2.).

Ezek után felsorolja a „fekete ruhába öltözött asszonyok" neveit is. Nem a szűz (papOevoj) szót használja itt a szerző, hanem a fiatal asszonyokat jelölő günaikes-t (yuvaLKej). Fekete ruhájuk gyászra emlékeztet, kibontott hajuk (9Péld I.5-6.) a „vadságukat" jelöli, ahogy Hermász jelöli őket. Ők az erények ellentétei. Akik „ezeket a neveket viselik, nem látják meg az Isten országát, és nem is jutnak be oda". Az első négy hatalmasabb közülük a Hitetlenség (Attloucí), a Mértéktelenség (AkpaoLa), az Engedetlenség (Ap6L06La) és a Tévelygés (Apatri). Utánuk következnek a sorban a Szomorúság (Aimti), a Gonoszság (PovripLa), a Kicsapongás (AoelyeLa), az Indulatosság (OXu^olia), a Hazugság (Yeuőoe), az Ostobaság (Afpoouvh), a Rágalom (Katalalia) és a Gyűlölet (Mlotoj) (9Péld XV.3.).

Mindkét erényfelsorolásban a Pásztor első helyen a Hitet említi, akinek „erős kezei vannak" ("r| Kpatouoa taj ceipaj). Mit jelenthetnek az erős kezek? Utalhat arra, hogy ő tartja a kezeit a többi erénynek. Dibelius mindenféle bizonyíték nélkül átjavítja a szövegben a ceLpaj-t "etepaj-ra, tehát „aki megtartja a többieket" jelentés-re.²² Joly a szöveg helyreigazítása nélkül is hasonló értelmezést fogalmaz meg: „gesztusai" (itt például utalhat tapsra) által a Hit kormányozza a többi erényt.²³ A szerző szerint „általa üdvözülnek Isten választottai" (3Lát VIII.3.). Egymás leányaként jelennek meg. A Hit mindnek az anyja. A Hit után következik az Önmeg-tartóztatás.²⁴ Férfias karakterre utal a fel-övezettség (pepLeCuiievri). A zsidó hagyományban az útra való készenlét, harcba indulás jelképe. Itt ugyanakkor az erősségre, magabiztosságra, öntudatosságra is utal. A műben többször hangsúlyozott ez az erény mint önmagunk akaratáról való lemondás. A 8. parancsolat szerint az önmegtartóztatás természete kettős: „van, amiben szükséges az önmegtartóztatás, és van, amiben nem" (8Par I.1.). A rossztól távol kell tartania magát, míg a jót nem kell elkerülni. A Pásztor szerint, aki nem tartja távol magát a következő gonoszságoktól: „a házasságtöréstől és a paráznaságtól, a bűnös italozástól és a parázna gyönyöröktől, a mértéktelen étkezésektől, a fényűző gazdagságtól, dicsekvésektől, nagyzolástól, hazugságtól, rágalomtól és kétszínűségtől, a gyűlölködéstől meg minden káromlástól", nem képes Istennel élni (8Par I.3.). Ezek közé tartozik még a „a lopás, a csalás, a rablás, hamis tanúskodás, fösvénység, gonosz vágyak, cselszövések, hiú dicsőségvágy" (8Par I.5.).

A jó dolgokat nemhogy nem elkerülni, hanem tenni kell. Ezek „a hit, az Úr félelme, a szeretet, az egyetértés, az igazságosság szerinti beszéd, az igazság és a türelem" (8Par I.9.). Az angyal hosszan felsorolja Hermásznak a többi jó cselekedetet, melyek „az özvegyeknek, árváknak tett szolgálat, nélkülözők látogatása, Isten szolgáit szükségeiktől megszabadítani, vendégszeretőnek lenni (mert a vendégszeretetben megtalálható a jó cselekedet), senkivel sem ellenségeskedni, békességben élni, minden embernél szerényebbnek lenni, az idősebbek tisztelete, az igazság gyakorlása, a testvériség megőrzése, a dölyf elvetése, türelmesnek lenni, az elszenvedett sértésekre nem gondolni, a lelkükben megfáradtakat megvigasztalni, a hitben elesetteket el nem vetni, hanem visszatéríteni és jókká tenni, a vétkezőket meginteni, a nélkülözőket, szükségben szenvedőket nem szorongatni" (8Par I.10.).

Hermász művében megjelenik az etikai kettősség témája. Az embert természeténél fogva két hajlam jellemzi. Ezt így fogalmazza meg: „Az emberrel két angyal van együtt, az egyik az igazságosságé (őLKaLoouvri), a másik pedig a gonoszságé (povripLa)" (6Par Az igazságosság angyala „érzékeny, szemérmes, szelíd és nyugodt", az erényekről ismerhető fel (tisztaság, szentség, önuralom). Ennek ellentéte a gonoszság indulatos, keserű és esztelen cselekedetei: a különböző földi gyönyörökben való dúskálás, tisztátalan vágyakozás, gőg, fösvénység, nagy-zolás (6Par II.5.). A két oldal jellemzőinek ilyenforma ismertetése után a Pásztor mintegy következtetésként fogalmazza meg: „Láthatod, jobb az igazság angyalára hallgatni, a gonoszság angyalát pedig elutasítani" (2Par II.9.). Tehát az ember nem egy passzív nézője a benne végbemenő jó és rossz harcának, hanem aktív megtevője kell legyen a jónak.²⁵

Az erényes élettel lehet megőrizni a szív tisztaságát, amely feltétele annak, hogy a Szent Lélek bennünk lakhasson. A harag, a gonoszság azonban kiűzi onnan, hiszen „az indulatosság miatt beszennyezetté válik, mert az Úr a türelemben lakozik, az indulatosságban pedig az ördög" (5Par I.3.).

A 10. parancsban szintén megjelenik ugyanez a téma. A vidámság kedves az Úr előtt, ezért nem szabad szomorkodni, a szomorú szív ugyanis romboló hatású az emberre, szomorú szívben ugyanis nem lakik soká az Isten (10Par III.1-4.). A szerző itt a levetés-felvétel hasonlatpárt használja: legjobb kivetni, levetni magunkról a szomorúságot mint ruhát és felvenni, felölteni a vidámságot.²⁶ Ezáltal egyféle belső elhatározásként értelmezi az emberben a vidámság, szomorúság jelenlétét.

Testiség

Az erények után fontosnak tartom röviden kitérni a testiség megjelenítésére a műben. Ez alapján ugyanis Hermász Pásztora néhány értelmező szemében kritizálható. A műben erotikus elemek figyelhetők meg. Különösen a kezdéskor és a mű utolsó előtti fejezetében (9. példázat).

Ton Hilhorst szerint Hermász az erotikus elemeket a környező pogány irodalomból vette át. Ezért a művet összeférhetetlennek tartja a keresztény értékrendszerrel.²⁷ B. Diane Wudel viszont a vágy és önuralom kapcsolatának a mű folyamán való fejlődését figyeli meg. A testiség megjelenítése által -szerinte - a szerző kihangsúlyozza a megtérésre való felszólítást.²⁸

A kezdőkép a fürdőző Rodé asszonyt jeleníti meg.²⁹ Néhány értelmező (Dibe-lius, Joly) a történet fiktív jellegét bizonyítja ezzel a kezdőképpel, úgy vélik ugyanis, hogy abban az időben egy tisztességes úri hölgy nem fürödne a folyóban, és főleg nem fogadná el egy férfi segítségét ilyen helyzetben. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ehhez hasonló jelenetek gyakoriságát az ókori mitologikus irodalomban.³⁰ Hermász Rodét „mint testvérét", úgy szerette, tehát a szerző családi, baráti vagy keresztény testvéri ragaszkodásra utal, kizárva az erotikus vonzalmat.³¹ Amikor azonban meglátja őt, megkívánja. Ez viszont erotikus színezetet ad a kezdő jelenetnek. A szöveg szerint Hermász csak arra gondolt, hogy bárcsak „szépségben és viselkedésben" hozzá hasonló felesége lenne (1Lát I.2.).³² A nő mégis mint égi vádló jelenik meg: „Szívedben támadt fel a gonosztól eredő vágyódás" (1Lát I.8.). A hangsúly tehát nem a férfi viselkedésén van, hanem a szívében keletkező vágyon. Hermász szomorkodik ezek után a szavak után, mivel mindig tisztelettel gondolt úrnőjére. A vágy, önuralom és önismeret kérdése fonódik itt össze. Hermászt meglepi a Rodé vádja, mivel nem tudatosítja, hogy erotikus vonatkozása lehet az úrnője iránti vonzódásának. Az idős hölgy, az égi kinyilatkoztató vigasztalja őt. Elmagyarázza, hogy „az ilyen gondolat Isten szolgáinak bűnt hordoz magával". A jelenet imára való buzdítással teljesedik ki (1Lát I.9.). Ugyanakkor Hermászt nemes és megpróbált léleknek, önmegtartóztatónak és ártatlannak nevezi. (1 Lát 11.4.).

A műben több helyen megjelenik a páli gondolat, miszerint a test a Szentlélek temploma (1Kor 6,19). Hermásznál ez szorosan összefonódik a tisztaságra való intéssel. Enélkül az Isten nem tud az emberben lakni. Az 5. példázatban az Isten fiára vonatkoztatva olvashatjuk, hogy a testet az Isten adta, mégpedig a Lélek lakhelyéül. A test munkatársává válik a Léleknek, amelynek alá van rendelve („alatta állt a Léleknek"). Ez azonban minden egyes emberre vonatkozik: ha valaki helyesen szolgálja a Lelket, „szentségben és tisztaságban" él, akkor soha nem szennyezi be a benne lakó Szentlelket. Hermász a tiszta testű emberek jutalmáról beszél: „Minden test meg fogja kapni a bérét, amelyet tisztán és szeplőtelennek találnak, és amelyben a Szentlélek lakozott" (5Péld VI.7.).

A hasonlat értelmezése után a Pásztor intően kihangsúlyozza: „...ezt a testet őrizd meg tisztán és szeplőtelenül, mert a Szentlélek benne lakik, tanúságot tesz mellette, és tested megigazulttá teszi!" (5Péld VII.1.). A test tisztaságát összeköti a szívben ébredő vágyakkal. Vigyázni kell, hogy ne szülessék bennünk olyan vágy, amely a testünk romlására lenne. A 4. parancsolat szintén a tiszta életre való felszólítás. Őrizd meg „a tisztaságot és a szentséget, így az Istennek fogsz élni". A házasság egyik módja a tiszta életnek (4Par IV.2-3.).

Erotikus színezete miatt a kezdőkép után a másik leginkább vitatott szövegrész a 9Péld XI. Egy éjszakára a Pásztor magára hagyja Hermászt a szüzekkel. Az erények női alakú megszemélyesítése gyakori volt az ókori görögrómai világban. Hermász nem szívesen maradna velük, menekülésképpen hazamenne éjszakára, mivel szégyenérzete támad (4. v.), de a szüzek emlékeztetik őt az angyal kérésére. Erotikussá a 3. verstől kezd válni a szöveg, amikor a szüzek megnyugtatják a férfit, hogy nem mint férj (férfi), hanem testvérükként fog velük aludni. Az iránta érzett szeretetük (agaph) testvéri. Miután az első szűz átölelte őt és megcsókolta, a többi is követte a példáját. Hermász ártatlannak, gyermeki játszadozásnak írja le ezt az együttlétet (5. v.).³³ Éjjel közösen imádkoztak. Ismét erotikus jellegű és egyben meglepő a Pásztor szüzekhez intézett kérdése: „Nem követtetek el rajta valami erőszakosságot?" (8. v.). Hermász válasza azonban megnyugtatja, folytatódik a kinyilatkoztatás értelmezése.

Bűnbánat, megtérés

A műben visszatérő toronyépítés motívumával a szerző újra és újra kihangsúlyozza a megtérésre (metanoia) való felszólítást. A torony (egyház) építése még nem fejeződött be, az idők végéig, vagyis az Úr eljöveteléig még van lehetőség a bekerülésre. Tehát Hermásznál az apokaliptikus forma egyfajta sürgetője a megtérésnek. Gager szerint a kora keresztények etikájának több eleme értelmezhető úgy, mint egyféle erős törekvést a jelenben, a jövőbeli áhított jólét megteremtéséért. A jelen élet moralitása feltétele a jövő etikájának.³⁴ Az idők vége előtt (toronyépítés befejezése) ajánlott a teljes megtérés, az Isten útjára való visszatérés.

Az üldözések miatt a keresztények közül többen is hittagadókká váltak. Emiatt a 2-3. században egyik legfontosabb kérdés a bűnbocsánat kérdése lett. Vissza lehet-e fogadni a közösségbe (egyházba) azokat a keresztényeket, akik aposztaták lettek? Keresztség után van-e bűnbocsánat a súlyos bűnökre?³⁵ Hermász szerint a keresztség utáni bűnökre még van lehetőség, de csak egyszer. A szigorúbb irányzat hívei az egyház szentségét kívánták védeni, mivel úgy tartották, hogy a közösség szentsége a tagok szentségén múlik. Így ha meg akarták őrizni az egyház tisztaságát, nem tűrhettek meg maguk között súlyos bűnösöket. A vétkessé vált tagokat tehát kizárták a közösségből.³⁶ A kövek megtisztítása (9Péld V.2.) a torony ura által a második megtérésre utal, a megtisztulásra. Az Úr egyenként megvizsgálja az egyház tagjait (kövek), próbának teszi ki őket (megcsapkodja), amelyik nem odavaló (megrepedezik, megfeketül), kidobja onnan.

Hermász a mű folyamán rengetegszer címezi a megtérésre való felszólítást a közösség vagyonos tagjainak. A gazdagok felelősek a szegényekért. A toronyból elvetett kövekhez hasonlítanak azok, akik bővelkednek az anyagiakban, míg a körülöttük élő emberek éheznek. A vagyonosokat főleg az üzleti ügyeik miatt fedi meg. Ők ugyanis a „világ hiábavalóságaival" foglalkozva tisztátalanok, korruptak lettek. „Tetteik miatt elvakultakká váltak, romlottakká meg haszontalanokká" (10Par I.4.). Ezért kell a kilencedik példázat szerint a fehér kerek köveket (gazdagok) megfaragni, hogy a toronyba juthassanak. Hermász a megvesztegethetőséget tisztátalanságnak tartja (vö. 4Péld 7.). Több ókori népnél megfigyelhető, hogy a tisztátalanságot összekapcsolják a rend megbontásával. Aki valamilyen formában kivonja magát az adott kisebb-nagyobb közösség (társadalom) megszokott rendszeréből, az tisztátalan. A vagyonos emberek a közösség felett érezve magukat nemegyszer megszegik a közösség által megalkotott, elfogadott és élt törvényeket. A szociális rendetlenség miatt, amit keltettek, tartották őket tisztátalanoknak. Hermász egyfajta tisztasági szabályt kíván megteremteni, aminek megvalósulását abban látja, hogy a gazdagok felelősségüknek érzik magukat a szegényekért, és segítenek rajtuk. ³⁷

A Pásztor arra tanít, hogy az adakozásban ne legyen senki személyválogató: „Tedd a jót, és a javaidból, amelyeket az Isten adott neked, adjál egyszerűségben minden szűkölködőnek. Ne tegyél különbséget abban, hogy kinek adsz és kinek nem adsz, adj mindenkinek, mert az Isten mindenkinek akar adni a maga adományaiból" (2Par 4.). Ugyanakkor külön kiemeli az özvegyeket és árvákat, mint akik segítségre szorulnak. Szolgálatnak (őLctKovLa) nevezi a megsegítésüket (1Péld 9.). A második példázatban a Pásztor a szilvafára kapaszkodó szőlőről beszél³⁸. Külön-külön nem teremnének gyümölcsöt, de együtt mindkettő több termést hoz. Expliciten kijelenti, hogy a hasonlat a gazdagokról és szegényekről szól. Az értelmezésben bővebben kifejti: „A gazdagnak bár van vagyona, de az Úr előtt mégis szegénynek számít, mert a gazdagsága leköti figyelmét, és így igen keveset ér imádsága" (2Péld 5.), de ha segít a szükségben levőkön, kedves lesz az Úr előtt. A szegény pedig köszönetként „hálát adván az Istennek, közbenjár érte". Mindkettőnek meg van a feladata: „A szegény az imádságban munkálkodik, ő ebben gazdag, az Úrtól kapta ezt, és vissza is adja az Úrnak, ki őt megsegítette", „a gazdag is vagyonát, amit az Úrtól kapott, fontolgatás nélkül odaadja a szegénynek, és ez a cselekedete az Úr előtt nagy és kedves" (2Péld 7.). A kinyilatkoztató a példázatot boldogságmondással zárja: „Boldogok, akik megértik, hogy az Úr az, aki őket gazdaggá teszi. Mert aki ezt megérti, az képes lesz valami jó szolgálatra is" (2Péld 10.).

A megtérést büntetés előzi meg. A hatodik példázatban a Pásztor gyönyörökben dúskáló, lakmározó juhok képének használatával beszél Hermásznak azokról, akik a bűnös úton járnak. Ezek közül csak azoknak van reményük a megtérésre, amelyek bár tévelyegnek, nem káromolták az Úr nevét (nem ugrándozó juhok - 6Péld 11.4.). Őket a büntetés angyala megostorozza. Különböző büntetéseken mennek keresztül, ami nélkül nem tudnának lélekben megtisztulni. Ezek a hétköznapi élet nehézségeit jelentik: nyomorúság, betegség, kár sújtja őket (6Péld III.4.). Miután megtérnek, felismerik eddigi életük helytelenségét, megértik, hogy „igazságos bíró" az Úr, megérdemelték és javukra vált a fenyítés. Ezután a megtérés angyala megerősíti őket a hitben (6Péld III.6.). Hermász kérdésére a Pásztor elmondja, hogy mennyi ideig tartanak ezek a büntetések. Míg „a gyönyörök és a tévelygés ideje csak egy óra, a gyötrődés ideje harminc napig tart" (6Péld IV.3.). Tovább magyarázza: „Ahány napig a gyönyörökben él valaki, ugyanannyi esztendeig tart a gyötrődése". Azért ilyen nagy a büntetés, mert a tévelygő ember a halálnak adta át magát (6Péld V.4.). Az „ártalmas gyönyöröknek" enged a házasságtörő, a részeges, a rágalmazó, a hazug, a kapzsi, a cselszövő. Ezek a szenvedést és a büntetést mélyítik el. Akik ezekből nem térnek meg, „saját halálukon munkálkodnak" (6Péld V.5-7.). Hermász házában is ott a büntetés angyala, a pásztor, aki a szorongattatásokért felelős. Csak akkor távozik el tőlük, ha Hermász háza népe megtisztul és megtér az Úrhoz. Ehhez alázatosnak és tiszta szívűeknek kell lenniük, meg kell tartaniuk a parancsokat (7Péld 4-7.).

Az Isten irgalmas Úr, aki „a megtérés lelkét megadja mindazoknak, akik méltók arra" (8Péld VI.1.). Nem mindenki térhet meg ezek szerint. Hermász művében nincs meg a megtérés lehetősége mindenki számára. Szerinte aki káromolja az Úr nevét, halálra adja magát (6Péld II.4.). Az Úr megadja a megtérést azoknak, akiknél látja, hogy „egész szívükből szolgálni fogják őt", de akiknek szíve „cselszövő, gonosz" és képmutató, nem adja meg a megtérést (8Péld VI.2.).³⁹ Akik elhagyták, elárulták az egyházat, szégyellték és káromolták az Úr nevét, „az Isten előtt végképp meghaltak" (8Péld VI.4.). Hermász szigorúan fogalmaz. Nem tartja lehetségesnek a hittagadók megtérését. Többször is megjelenik ez a gondolat. Kategorikusan jelenti ki, hogy „mindvégig" távol maradnak az Istentől (8Péld VIII.5.), akik megtagadták az Urat. A kételkedőknek és tévtanítóknak azonban még van lehetőségük erre.

A megtérés ideje is fontos. A szerző szemléletesen fejezi ki ezt: aki idejében, minél hamarabb megtér, az a torony belsejében fog lakni, viszont aki később, az csak a torony falaiban kap lakóhelyet (8Péld VII.3., VIII.3.).

Miért hangsúlyozza ki ennyire a szerző a megtérés⁴⁰ fontosságát? Mivel ezt tartja az egyetlen lehetőségnek, ami által az ember üdvözülhet, megmenekülhet. A „bűnökből való megtérésben élet van, a megrögzöttségben pedig halál" (8Péld VI.5.).

Békesség, egység

Hermász utal arra, hogy megoszlás, békétlenkedés van a közösség tagjai között. Ez egyrészt az elöljárók között figyelhető meg, ahogy az egyházszervezetnél láttuk (l. III.2.), az első helyek fölötti irigykedésre, rivalizálásra vonatkozóan (8Péld VII.4.). Bár vezetőkként ők kellene példamutatók legyenek, széthúzás van köztük. „Intsétek egymást, és legyetek békességesek egymás között" - kéri őket az Úrnő (3Lát IX.10.). Ideálként és példaként az apostoli idők vezetőit és tagjait állítja eléjük. Azokat az apostolokat, püspököket, tanítókat és diakónusokat, akik szentségben éltek, tanították és szolgálták az Isten népét. Ők „minden időben egyetértésben voltak egymással, békesség volt közöttük, az egyik hallgatott a másikra" (3Lát V.1.).

Az egyetértésük miatt tudnak tökéletesen illeszkedni a kövek a toronyban.

Másrészt a megkeresztelkedettek közötti békétlenséget teszi szóvá. A toronyból elvetett, repedezett kövekhez hasonlítanak, „akiknek a szívében egymás ellen van valami, és nem békülnek meg egymással. Ha együtt vannak, akkor békességet mutatnak, de ha elválnak egymástól, a gonoszság marad meg a szívükben." (3Lát VI.3.).

Vannak a testvérek között kételkedők (eőn|a>cr|aav), szakadást támasztók (ocLO[iata epoLr|oavto) és rágalmazók (8Péld IX.4., X.1-2.; 9Péld XXIII.2-3.). Nekik nem nehéz megtérni, csak ki kell engesztelődjenek egymással. Többször is találkozunk a szívben való megbékü-lésre való felszólítással (3Lát XII.3.), az egységre való intéssel: „béküljetek meg egymással, legyen gondotok egymásra, fogadjátok el egymást" (3Lát IX.2.); „lélekben egyek legyetek, a szakadást vessétek el és gyógyítsátok meg" (9Péld XXXI.4.).

A békesség egyik jellemzője a jó keresztény embernek, hiszen „az Úr a békességet kedvelő emberekben lakik, ezért a béke igen kedves, távol áll tőle minden veszekedés vagy gonoszság" (9Péld XXXII.2.). Az egység szimbóluma maga a torony is, amit különböző és sokszínű kövek alkotnak, de együtt egyetlen egységes nagy kővé változnak. Hermász elámul, hogy „semmiféle illesztés nem látszott azon, olyannak tűnt a kő, mintha sziklából faragták volna ki. Úgy láttam, mintha egyetlen kő lenne az egész" (9Péld IX.7.).

Jegyzetek

1 Vanyó, Az ókeresztény egyház irodalma I., 19-21.

2 Vanyó, Az ókeresztény egyház irodalma I. 28-33.

3 Peterson bizonyos helységnevek említése (Tiberis folyó 1 Lát úton Cumeába 2Lát alapján megkérdőjelezi azt, hogy Rómában íródott a Pásztor. Osiek szerint ez azonban nem döntő kérdés a szociális helyzetet tekintve: a korabeli római, Róma környékén lakó keresztények életét jellemzi. Osiek, Rich and Poor in the Shepherd of Hermas, 5-6.; 13.

4 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in t he Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 15-16.

5 Finley, Moses Immanuel, The Ancient Economy, Chatto & Windus, London, 1973, 19.

6 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in t he Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 78.

7 Osiek, Carolyn-Macdonald, Margaret Y., A Woman's Place. House Churches in Earliest Christianity, Fortress Press, Minneapolis, 2006, 41-42.

8 Osiek-Macdonald, A Woman's Place. House Churches in Earliest Christianity, 38-40.; Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 54.

9 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in t he Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 17.

10 Young, Robin Darling, In Procession before the World. Martyrdom as Public Liturgy in Early Christianity, Marquette University Press, Milwaukee, 11-13.

11 Eij iiaptupiov ppoTpepTLXo?

12 Origen, Prayer. Exhortation to Martyrdom, trans. O'Meara, J.J., Newmann Press, New York, 1954, 1-5.; 10-11.

13 Origen, Prayer. Exhortation to Martyrdom, 158-160.

14 Osiek, The Genre and Function of the Shepherd of Hermas, 118.

15 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in the Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 61-62.

16 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 80.

17 Pl. Kiv 22,23.27; MTörv 24,15; Zsolt 79.

18 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in the Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 78.

19 „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." (Kiv 20,2)

20 Vanyó, Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe 787-ig, 237.

21 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 54.

22 Dibelius, Martin, Die Apostolischen Väter IV, Der Hirt des Hermas, J.C.B. Mohr, Tübingen 1923, 473.

23 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 77.

24 Más fordításban: önmegtagadás.

25 Hauck, The Great Fast: Christology in the Shepherd of Hermas, 187-198.

26 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 138.

27 Hilhorst, Ton, Erotic Elements in the Shepherd of Hermas In Groningen Colloquia on the Novel, Vol. IX, Egbert Forsten, Groningen, 1998, 203.

28 Wudel, The Seduction of Self-control: Hermas and the Problem of Desire, 40.

29 A fürdőzés bibliai párhuzamokat juttat eszünkben, például az ószövetségi Zsuzsanna esete az öregekkel (Dán 13), Dávid esete Bethsabéval, Uriás feleségével (2 Sám.11,2).

30 A görög mitológiában amiért Teiresziász akaratlanul meglátta Athénét fürdés közben, örök vaksággal fizet, de megkapja a jóslás tehetségét. Artemisz, a vadászat istennője szintén megbünteti Aktaiont. Szarvassá változtatja, mert megleste őt fürdés közben. Ström az ellenkezőjét tartja. Szerinte abban az időben természetes dolog volt a folyóban való fürdőzés. Leutzsch, Die Wahrnehmung sozialer Wirklichkeit im „Hirten des Hermas", 29-30.

31 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 42.

32 Bár a korabeli római társadalomban elfogadhatatlan volt egy patróna házassága felszabadított rabszolgájával, mégis vannak bizonyítékok hasonló esetekre. Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 42-43.

33 Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 228-229.

34 Gager, John G., Kingdom and Community: The Social World of Early Christianity, Englewood Cliffs, Prentice-Hall, New Jersey, 1975, 50.

35 A zsidókhoz írt levél alapján ugyanis néhányan lehetetlennek tartották a keresztség utáni bűnbocsánatot: azt, aki egyszer már „megkapta a Szent Lelket, [...] azután mégis elpártol, lehetetlen újra bűnbánatra indítani" (Zsid 6,1-5).

36 Vanyó, Az ókeresztény egyház irodalma I., 121 .

37 Maier, The Social Setting of the Ministry as Reflected in the Writings of Hermas, Clement and Ignatius, 67-68.

38 A képet előzőleg Catullus is használta a 62. Epithalamionban.

39 Brox, Der Hirt des Hermas, 368.

40 A megtérés a szív megtérését (metanoia) jelenti. Osiek, Shepherd of Hermas. A Commentary, 207