Könyv
gEREBEN FERENC (SZERK.):
VALLÁSOSSÁG ÉS KULTÚRA
Szociológiai értelemben a kultúra fogalma elsősorban egy adott társadalom értékpreferenciáit, az elfogadott normákat, a létrehozott anyagi és szellemi javakat foglalja magába (l. Anthony Giddens: Szociológia). Ezt az elsődleges értelmezést némileg kibővíthetjük: eszerint a kultúra magába foglalja egy adott társadalomban élők szokásait, életmódját, vallását, a beszélt nyelvét, felhalmozott tudását, identitását, vagyis mindazt, ami egy társadalmat vagy egy közösséget azzá és olyanná tesz, amilyen.
Szociológiai megközelítésben tehát a vallás egy adott kultúra szerves részét képezi, egyike annak a soktényezős rendszernek, ami egy adott társadalmat alkot. A kultúra alkotóelmei természetesen nem egymástól független és elszigetelt tényezők, hanem egymást folyamatosan és dinamikusan befolyásoló és megváltoztató jelenségek.
A Vallásosság és kultúra kötet - amint azt címe is jelzi - a vallást a mai magyar társadalom kultúráját alkotó dinamikus tényezőrendszerbe helyezi. Tanulmányai révén arra keresi a választ, hogy a vallás, az egyház milyen interakciós folyamatok részese a kulturális tényezők hálózatában. Talán nem meglepő, hogy összefüggés van az egyének vallásossága és értékrendje között, de valószínűleg kevésbé ismert tény, hogy a vallásosság milyensége és a könyvolvasási, könyvtárhasználati vagy akár tévénézési szokások között is összefüggés van. A könyv a vallást számos más síkon is összekapcsolja a kultúra elemeivel és - habár elsősorban társadalomtudományi szaktanulmányokat tartalmaz - nem csupán szakmabeliek számára lehet hasznos olvasmány, hanem mindazok számára is, akik a vallásosságot, az egyház szerepét tágabb társadalmi kontextusban szeretnék megismerni.
A tanulmánykötet szerzői többségében a Faludi Ferenc Akadémia keretében működő Fiatal Vallás- és Értékszociológusok Körének tagjai, a kötet szakmai kiindulópontjául a Faludi Akadémia és a jezsuiták Párbeszéd Háza szervezésében 2006. május 12-én megtartott Vallásosság és kultúra konferencia szolgált. A kötet szerkesztője Gereben Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Szociológiai Intézet docense, a Faludi Ferenc Akadémia keretén belül működő Fiatal Vallás- és Értékszociológusok Körének vezetője, aki a kötetben szereplő 16 tanulmányt négy témakörbe csoportosítta. A Vallásosság, értékrend, művelődési szokások
című első fejezet szociológiai felmérésekre alapuló tanulmányaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vallás nem elszigetelt, társadalmilag légüres térben létező jelenség. Még a modern kor individuális módon vallásos (vagy nem vallásos) egyéne is kollektív kulturális kategóriák részesévé válik, hiszen vallásosságához (illetve a vallásosság különböző típusaihoz) sajátos kulturális viselkedések, gondolkodásmódok társulnak. A kötet tanulmányai számos elemzést tartalmaznak a vallásosság - vallási felekezetek - és kulturális elemek kapcsolatrendszerről. Ebben az ismertetőben csupán egy, a különböző tanulmányok közös vonásaként is kiemelhető tulajdonságegyüttesre hívom fel a figyelmet: az egyháziasan vallásos egyének kulturális viselkedésmódja számos szempontból elkülönül a társadalom többi tagjának magatartásától. Jelentősebb a közösségi-közéleti elköteleződésük, értékrendjükben a hagyományos, munka-és családorientált értékek dominálnak (Földvári Mónika). Az egyháziasan vallásos fiatalokat hagyományosabb értékek preferálása, nagyobb társadalmi aktivitás, több könyv elolvasása, eltérő politikai, ideológiai preferencia jellemzi, mint nem vallásos kortársaikat (Rosta Gergely). Az erős hittel és vallásossággal rendelkezők olvasmányai közt több klasszikus és kevesebb szórakoztató jellegű könyv van (Nagy Attila), ugyanakkor kevésbé fogyasztói a kommerszmédiumoknak, „a kulturális folyamatok elbulvárosodása" legkevésbé őket érintette (Gereben Ferenc). A Regnum Marianum katolikus közösség többnyire értelmiségiekből álló tagjai kulturális preferenciáikkal egy, „az országos tendenciákkal szembeforduló ellenkultúrát" képviselnek (Bóné Veronika). Színvonalas világnézeti állásfoglaláshoz többnyire színvonalas kulturális beállítódás társul (Görgőy Rita).
A kötet második témakörébe tartozó tanulmányok a Magyarország határain kívül élő magyarok körében végzett szociológiai kutatások eredményei alapján születtek. Babos Jánosnak a zágrábi magyarok nemzeti és vallási identitásáról szóló tanulmánya tovább erősít bennünket az egyházia-san vallásos egyénekre vonatkozó megkülönböztető jegyek vonatkozásában: pozitívabban látják a zágrábi magyarok önmagukat és jövőjüket, a magyar identitás ápolásának nagyobb jelentőséget tulajdonítanak és többet is tesznek érte.
A fejezet másik két tanulmánya a székelyföldi Zetelakát vizsgálja. Éhmann Gáborné Havas Mária kutatásai szerint habár Zetelakán az ezredfordulót követően már markánsan megfigyelhetőek az életmódbeli változások, a zetelakiak az értékpreferenciáik alapján egy „erősen tradicionális társadalom" típusát képviselik, ugyanakkor ezzel részben összefüggő módon a „zetelakiak lényegesen többet és valamelyest gyakrabban olvasnak", mint egy hasonló magyarországi településen. A zetelaki hagyományos társadalom képét Karczagi Alexandra és Klausz Boriska kutatásai is alátámasztják: habár a szekularizáció jelei itt is jelen vannak, a zetelakiak nem csupán a magyarországiaknál, hanem az átlagos erdélyieknél is erősebb hittel, aktívabb vallásgyakorlattal, intenzívebb egyházi kötődéssel jellemezhetőek.
A tanulmánykötet harmadik fejezete négy oktatástörténeti és elemzési tanulmányt tartalmaz: Kern István az 1867-1918 közötti magyarországi katolikus egyetemalapítási kísérleteket, Rébay Magdolna pedig a leány-középiskolák 1895-1945 közötti jogi szabályozását mutatja be. Vépy-Schlemmer Éva tanulmánya izgalmas kihívás elé állítja a modern iskolarendszer szereplőit: bármennyire koedukált is, és látszólag a nemek közti esélyegyenlőséget elősegítő napjaink oktatása, számos területen okoz nevelési hátrányt egyrészt a különböző nemű gyerekek eltérő oktatási igénye, másrészt a pedagógusok sokszor öntudatlan, a nemek között hátrányosan megkülönböztető magatartása. Révay Edit tanulmányában egy sajtóelemzés eredményeit mutatja be: hogyan jelentek meg a magyarországi írott médiában az egyházi iskolákkal kapcsolatos konfliktusok.
A könyv utolsó fejezete szerzetesközösségekkel és különböző vallási felekezetekkel kapcsolatos kutatások eredményeit foglalják össze. Bögre Zsuzsanna interjúk alapján szerzetesnők identitását vizsgálja rendjük 1950-es feloszlatása
előtt és után. Sziklai István szintén az interjú módszerét használva keres különbségeket és azonosságokat különböző felekezethez tartozók önmagukról és mások vallásáról alkotott képében. Kamarás István katolikusok, protestánsok, más keresztények és keleti vallások magyarországi híveinek gondolat- és érzésvilágába nyújt betekintést: kiderül, hogy vallási felekezettől függően más-más fontosságot tulajdonítunk különböző értékeknek, másként látjuk Istent, többé vagy kevésbé vagyunk optimisták/pesszimisták, másként gondolkodunk a szexualitásról, a humorról, másként szórakozunk, és ha kisebb mértékben is, de eltérően viszonyulunk a művészethez, másként értelmezünk irodalmi műveket és filmeket.
A kötet tanulmányai nem csupán szociológiai szakmai „csemegézés" szándékával születtek. A szerzők egyrészt megismerni és megérteni szeretnék azt a vallásos közeget, amelyben mindannyian keressük egyéni és közösségi utunkat. Másrészt azonban a könyv üzenete - habár direkt módon ezt egyetlen szerző sem hangsúlyozza ki - számomra egyértelműen „kihallatszik": a vallás, az egyház a kultúra szerves része, ennek alakítója, formálója. Ez nem föltétlenül jelenti azt, hogy a vallás és a kultúra között egyértelműen minden esetben ok-okozati összefüggés van, hiszen lehetséges esetleg, hogy a vallásosság milyenségét és például a kultúrafogyasztás típusát egy harmadik, kívülálló ok (például társadalmi közeg) határozza meg. A kötet tanulmányai alapján azt azonban állíthatjuk, hogy a vallásosság és a kultúra elemei között összefüggés, együttjárás van. Az egyháznak tehát lehetősége van arra, hogy elsődleges feladatán, az örömhír hirdetésén túl az emberi kultúra hatékony alakító tényezője is legyen. A vallásos emberek nem csupán hitükben, vallásgyakorlatukban, egyháziasságuk-ban különböznek a társadalom kevésbé vallásos személyeitől, hanem esetleg más könyveket (is) olvasnak, más filmeket (is) néznek, más értékeket tartanak fontosnak, másként gondolkodnak, szórakoznak és örvendenek. Évszázadokon át az egyház mindennek teljes tudatában a magas kultúra terjesztésének legfontosabb szereplője volt. De egyértelműen jó hírként kell értékelnünk, hogy a 21. század szekularizált társadalmában is, a fogyasztói és tömegkultúra számos erőszakos intézménye és eszköze mellett (gondoljunk csak a televízióra), a kultúraformálásnak továbbra is fontos tényezője lehet az egyház és a vallás. Az egyháznak azonban nem csupán lehetősége a kultúra alakítása, hanem a lehetőség felelősséget is szül: annak felismerését, hogy az egyház tagjaként, a vallásos kultúra tagjaként, de a társadalom kultúrájának vallásos tagjaként is saját kultúrafogyasztásom nem csupán engem jellemez és alakít, hanem azt a közösséget is, amelynek tagja vagyok.
Faludi Ferenc Akadémia, Budapest 2009
Fejes Ildikó
