Tamási Zsolt
EGYHÁZI INGATLANOK ÉS MŰÉRTÉKEK
Ecclesiastical Art and Monuments
For the protection of the ancient or old monuments Bishop Majláth planned to establish a Museum of Ecclesiastical Art. Protecting the church monuments was also important for the secular authorities, too. The civil jurisdiction considered the church building in itself an ancient monument, and a census was made in order to have these treasures in a list, a register of the treasures of the country. Their protection was demanded by the church officials, as well as by the secular jurisdiction. The paper summarizes the most important instructions issued by the Transylvanian bishops in the 20th century referring to the protection of ecclesiastical art and monuments.
Miután néhány korábbi közleményben már ismertettük az erdélyi római katolikus egyházmegye 20. századi belső életét szabályozó püspöki körleveleket és rendeleteket, illetve azok tükrében a liturgikus és az ügyviteli szabályozásokat, valamint a politikummal való kapcsolatra vonatkozó utasításokat, a tanulmánysorozat e részében az egyházi ingatlanok és műértékek helyzetére reflektálunk.
Majláth püspök 1904-ben jelezte, hogy székhelyén egyházművészeti múzeumot óhajt létesíteni.1 Ezért kérte a plébánosokat, hogy az esperesi hivatal útján küldjék be a listát a műértéket képviselő képekről, zászlókról, szent edényekről, ereklyetartókról, miseruhákról.2 A még használatban levő tárgyakat hajlandó volt becserélni, de a használatban nem lévők vonatkozásában megtiltotta, hogy a Püspöki Hatóság tudta és engedélye nélkül bárki is eladja vagy elcserélje. Ezt a tilalmat az állami hatóságok is több alkalommal megismételték. Az 110.426/1907 számú miniszteri rendelet rámutatott, hogy a katolikus egyház gondozásában vannak az ország legjelentősebb építőművészeti emlékei, a festészet, szobrászat, az ötvös- és szövőipar legjelentősebb alkotásai, a legrégibb könyvtárak és levéltárak. A rendelet utasította a püspököt, hogy a papság figyelmét hívja fel a műtárgyak megőrzésre s arra, hogy azok közül szigorúan tilos bármit is eladni. A román kormány is hasonló szellemű utasításokat fogalmazott meg a későbbiekben. A Történelmi Műemlékek Bizottsága 887/1935 számú átirata felhívta a figyelmet, hogy több templomban illetéktelenek templomi műkincseket idegenítettek el, s ezért jelezte, hogy bármilyen templomi felszerelés eladása, megsemmisítése, átalakítása, kicserélése előzetes írott engedély nélkül tilos. A második bécsi döntés után a régiségkereskedők megpróbálták a jogi bizonytalanságot kihasználva felvásárolni a már nem használt tárgyakat. Sándor Imre általános helynök 357/1940 szám alatt ezért elrendelte, hogy engedély nélkül semmilyen, jelentéktelennek látszó tárgyat sem adhatnak el a papok.3 A Vallásügyi Osztály 7581/1967 számú rendelete értelmében a nemzetközi turisztikai év alkalmából minden templom bejáratánál el kellett helyezni egy tájékoztatót a templomról, a vele kapcsolatos épületekről, az esetleg létező műemlékekről.4 A romániai Vallásügyi Osztály 16.455/1971 szám alatt elrendelte, hogy a leltáron szereplő tárgyak, akár műemlékjellegűek, akár nem, akár értékesek, akár nem, a Vallásügyi Osztály engedélye nélkül az egyházi szervezetek által nem ajándékozhatóak, s ajándékként sem fogadha-tóak el. Ez nem vonatkozott a liturgikus könyvekre, naptárakra, szentképekre, a templomok díszítésére használt tárgyakra, ha az ajándékozó román állampolgár. 1938/1972 szám alatt Márton Áron jelezte, hogy minden megyében ad hoc bizottságok alakultak, amelyek a művészeti, történelmi és dokumentumértékű5 tárgyakat akarják leltározni, s ezért várhatóan a plébániákon meg fognak jelenni. Kérte a főespereseket, sürgősen értesítsék a kerületet, hogy az egyház tulajdonában levő tárgyak leltározására csak akkor kerülhet sor, ha az Egyházmegyei Hatóság konkrét utasítást küldött ebben az ügyben az egyházmegyei intézményeknek. Addig is a leltározást kérte függőben tartani.
A harangok kérdése elsősorban a világháborús körülmények közt került az állami hatóságok figyelmének az előterébe. 1915-ben a megyéspüspök állami utasításra elrendelte a fémtárgyak begyűjtését. 5070/1915 szám alatt jelezte, a fémszükséglet miatt előfordulhat, hogy a közeljövőben az egyházközségek nélkülözhető harangjaikról le kell mondjanak. Ezért rendelte el a harangok összeírását. 1917-ben jelezte annak szükségét, hogy az addig meghagyott harangokat is hazafias cél szolgálatába állítsák. A miniszteri rendelet szerint kivételt csak a történelmi és művészeti értékű harangok képeztek.6 Későbbi pontosítás szerint ahol a templomban egy harang se maradna meg a történelmi-művészeti kritériumok alapján, harangozás céljából egy harang - a legkisebb - továbbra is meghagyható. Az elszállított harangok pótlására vasúti síndarabok használatát javasolta 7555/1917 számú körlevelében, amelyeket a harang helyébe erősítve kalapácsütéssel megszólaltathatnak. A harangokkal párhuzamosan sor került az összes orgonasíp leszerelésére is. 952/1918 körlevelében tudatta a püspök, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter 21.299/1918/III.a. átirata szerint az erdélyi egyházmegye egyetlen egyházközsége orgonasípját sem találta felmenthetőnek a hadi igénylés alól. A második világháború során az időközben beszerzett harangoktól újra megfosztották az egyházközségeket. 1943-ban a minisztériumi rendelet tervbe vette azoknak a vörösrézből vagy annak ötvözeteiből készült harangoknak az igénylését, amelyek átmérője legalább 25 cm. A történelmi értékű harangok mentesülhettek a leszerelés alól a rendelet ígérete szerint.
Az összes egyházmegyei egyházi ingó és ingatlan vagyont 1906-ban kérte a század folyamán első alkalommal a megyéspüspök törzskönyvezni, leltárba venni. A két példány közül az egyik maradt a plébánián, a másikat a kerületi esperes útján kérte felterjeszteni a központba. Az impériumváltás után 1924-ben kimutatást kért a minisztérium utasítására arról, hogy az egyházközségnek mennyi háza van.7 Az ingatlanok kisajátítására a romániai kettős földtörvény értelmében sor került a román uralom éveiben. 1940 után az észak-erdélyi területeken lehetővé vált a magyar minisztérium döntése értelmében a román uralom alatt kényszerrel elvett egyházi ingatlanok visszaigénylése. Sándor Imre 755/1941 szám alatt utasította is az egyházközségeket, hogy az eljárást kezdjék el. Erdélynek a román uralom alatti újraegyesítése során ezért is fogalmazott meg a román kultuszminisztérium külön rendeletet az észak-erdélyi egyházi intézmények ingó és ingatlan javainak leltározására. A püspöki rendelet utasította az érintett egyházközségeket, hogy a leltározásnál használják fel az 1934-es és 1939-es leltári adatokat. 1947-ben Márton Áron kérte papjait, hogy a saját használatban levő területeket példaadóan hasznosítsák. Pótló rendelkezésként 2563/1947 szám alatt közölte a Hivatalos Közlönyben 1947. szeptember 3-án megjelent utasítást, amely szerint tilos a művelhető földek (szántó, legelő, szőlő, kaszáló, veteményes kert) bérbe vagy részes művelésre történő kiadása. Ezeket a tulajdonos saját kezelésében volt köteles megművelni. Ezért kérte az egyháztanáccsal megbeszélni az egyházi földek megművelhetésének formáját, nehogy a rendelet be nem tartása miatt maga a birtok vesszen el. Megoldásnak javasolta, hogy az egyházi földek megmunkálásába segítsen be az egyháztanács, a hívek, s kárpótlásként részesülhessenek terményben vagy pénzben. Azon hívekkel, akiknek e földek szerződéssel voltak bérbe vagy részes művelésre kiadva, a szerződést kérte felbontani, hogy a továbbiakban mint alkalmazottak végezhessék el a megmunkálást.8 1948-ban újra sor került az egyházi épületek leltározására, de ekkor már a romániai minisztériumi űrlapok kitöltésével, a püspökség bármilyen közreműködése, közvetítése nélkül. Márton Áron a leltározásnál pontosságot kért, mert az esetleges mulasztásokért az érintetteket a hatóságok felelősségre vonták. 1958-ban újabb leltározásra került sor, ekkor viszont az állami hatóságok az egyházmegyei közvetítéssel kérték elkészíttetni a főespe-rességek, plébániák, zárdák, egyházi iskolák ingó és ingatlan vagyonának leltározását.9 Külön leltár készítését irányozta elő az állam az egyházi intézmények, egyházközségek, zárdák tulajdonában levő nemesfém tárgyairól, amelyet a kultuszosztály 946/1960 szám alatti, augusztus 13-án kelt irata szerint az illető rajoni banknál is láttamoztatni kellett.10
Az egyházi épületek és ingóságok biztosításával kapcsolatosan a század első püspöki rendelkezése 1925-ből származott. A biztosítás az egyházmegyei Státus biztosításával történhetett meg. A kommunizmus itt is jelentős változást hozott. Márton Áron 1946-ban értesült arról, hogy helyenként hivatalos közegek az egyházi épületeknek az állami épületek mintájára való kötelező hatósági biztosítását sürgették. Mivel őt ilyenről nem értesítették, kérte, hogy az ilyen felszólításokat ne vegyék figyelembe, hanem tartsák magukat az egyházmegyei rendelkezésekhez.
A templomi rablások miatt Majláth püspök 1922-ben elrendelte, hogy a sekrestyében csak annyi kelyhet11 tartsanak, ahány miséző pap van. A misézés után ezeket a kelyheket is át kellett vinni a plébániára. A szentségházban is csak áldoztató kelyhet engedélyezett tartani.12 Ebben az ügyben 1969-ből származott az újabb, már román hatósági utasítás, amely szintén előírta, hogy a templom biztonságáról gondoskodjanak.13
Az egyházi épületek renoválásának előzetes engedélyezése az 1076/1928 számú rendelettel megalakított Egyházművészeti Bizottság jogkörébe került. Alapvető változást szintén a kommunizmus hozott ezen a téren. Márton Áron 3425/1849 szám alatt közölte a minisztérium 33 804/1949 számú rendeletét, amely szerint a kultuszminisztérium engedélye nélkül tilos volt az egyházi épületekben14 mindenféle javítás, festés.15 1954-től a műemlék templomokon végzendő bármilyen javítás csak a minisztertanács mellett működő Comitetul de Stat de Arhitectură şi Construcţii előzetes engedélyével volt csak végezhető.16 A rendelet be nem tartását bizonyítja, hogy a Vallásügyi Osztály 279/1959 számú leiratával figyelmeztetette a püspököt, hogy a faragott ajtók lefesté-se, freskók engedély nélküli tisztítása vagy a festményeknek a takarításkor történő rongálása a nemzeti kulturális örökséget károsította.17 1969-től a M űemlék Bizottság engedélyére volt szükség ahhoz, hogy a műemlék templomokba hangosító berendezéseket szereljenek föl.
Jegyzetek
1 7497/1912 szám alatt közölte, hogy az egyházmegyei múzeumot a Batthyaneum egyik helyiségében helyeztette el. Kérte, hogy a korábban felsorolt műtárgyakat ide küldjék be a plébánosok. A listát kiegészítette a már használatban nem lévő pecsétnyomókkal.
2 1918-ban a Batthyány Könyvtárba szerette volna begyűjteni a plébániákról a kéziratokat, ősnyomtatványokat, a magyar vagy magyarországi vonatkozású 1711 előtti nyomtatványokat is.
3 KPÁHK I. évf. 2. szám, 1940. október 30.
4 Ennek tartalmi pontjai: a templom és tartozékainak a neve, helység neve, alapító és építő, építész neve, építés ideje, restaurálás, renoválás adatai; építészeti leírás (stílus), milyen anyagból épült; belső festés (festő) és a templom külsején található feliratok; a templom tulajdonában levő esetleges történelmi vagy művészeti értéket képviselő tárgyak. A tájékoztatót idegen nyelven is kérték megfogalmazni, hogy a külföldi látogatók is érthessék.
5 A Vallásügyi Osztály 978/C/1972 számú rendelete értelmében leltárt kellett készíteni a történelmi értékű dokumentumokról (kivétel a kultuszok tevékenységéből származó iratok), amelyeket az állami levéltárnak bizottság el ő tt kellett átadni. Az átadáshoz szükséges volt a Vallásügyi Osztály és az Állami Levéltár előzetes engedélye. Ezért kérte a püspök, hogy a plébániai levéltár teljes anyagát indexeljék. Az indexelt anyagból külön kimutatást kért készíteni azokról az okmányokról, amelyek nem voltak egyházi eredetűek.
6 A műemlékjellegű harangok megóvása érdekében kérte elkészíteni ezekről a kimutatást: 1700 előtti harangokról és azokról a később készült harangokról, amelyeken történelmi szempontból fontos felírás vagy művészi díszítés volt. Ha a harangok nem voltak ellátva évszámmal, a plébánia levéltárból kérte előkeresni a készítési adatokat.
7 Plébánia, kántori lakás, harangozói lakás, iskola, bérház stb.; ezek milyen anyagból épültek és hány helyiségből álltak; az egyházi személyzet egyházközségi vagy bérházban lakik-e; volt-e saját templom, miből épült, ki építette és milyen pénzből.
8 3149/1956 szám alatt közölte szó szerint a Földművelésügyi Minisztérium 627.037/1956 számú rendeletét. A rendelet kiemelte, hogy esetenként mezőgazdasági termelő területre történt építkezés, amelyet utólag jelentettek csak be, ezért szükséges a jövőben előre jelezni, ha mezőgazdasági területet kivonnának a megművelés alól. Ugyanakkor a minisztérium utasításait felhasználva Márton Áron kérte, hogy ha a helyi hatóságok vagy az intézmények egyházközségi ingatlant foglalnának le, mindig kérjék az 1880/1953 és a 625/1956 számú minisztertanácsi határozatokat.
9 A kitöltött példányokból egyet a saját irattárban kellett elhelyezzenek az egyházközségek, kettőt a főesperességhez volt szükséges beküldeni, ahonnan továbbították a központba.
10 Márton Áron 677/1960 számú rendeletében figyelmeztetett, hogy ha esetleg a vagyontárgyak bemutatását is igényelnék, mivel ezek liturgikus tárgyak, s meg vannak áldva, a plébános nem adhatja ki a kezéből, másra sem bízhatja, hanem csak személyesen mutathatja be.
11 A kelyhekkel kapcsolatosan 1926-ban az egyházi törvénykönyvre hivatkozva jelezte, hogy ezek a konszekrálásukat nem veszítik el az újraaranyozással.
12 1971-ben Márton Áron a templomi rablások kapcsán arra is kitért, hogy a tabernákulum kulcsát rejtett helyen, zár alatt őrizzék.
13 Zár, vasrács felszerelésének elrendelésére került sor, a felelősség a vagyonkezeléssel megbízott lelkészekre hárult.
14 Kiegészítésként 1348/1953 szám alatt jelezte, hogy a Minisztertanács műemlék épületnek nyilvánított minden, 1832 előtt épült épületet. Ezekről kért jelentést beküldeni a papság részéről.
15 Az indoklás: ezek az épületek a vallási és művészeti örökség részét képezik, amelyeket az állam felügyel.
16 A rendeletet a joghatságot jogtalanul gyakorló Adorján Károly közvetítette 1954. október 23-án, 3257/1954 egyházmegyei hatósági iktatószámmal.
17 „Asemenea lucrări compromit valoarea artistică şi istorică a patrimoniului cultural al poporului nostru."
