Márkus András
a SEPSISZENTGYÖRGYI CIGÁNYOK
ÉS A KATOLIKUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATA

Sepsiszentgyörgyön 1786-ban két cigány családot írtak össze, és tíz személy vallotta magát cigánynak. 1992-ben a hivatalos, állami népszámlálás a városban 196 cigány nemzetiségű személyt talált. Az 1999. januári ház-szentelés alkalmával „nem hivatalos" összeírás is történt a cigány lakosság létszámának megállapítása végett. Akkor 5014 személy került a Mária, Világ Királynője plébánia nyilvántartásába (l. Albert Ernő: Szabad madár. Charta kiadó, Sepsiszentgyörgy 2000), amely egyházközséget személyi plébániaként hozta létre a gyulafehérvári érsekség a város cigányai számára (1996. augusztus 1-i hatállyal). Az egyházi anyakönyvek tanúsága szerint 1996-tól 2008-ig összesen 663 cigány gyermek és ifjú részesült a keresztség szentségében, és 143 temetés volt a cigány hívek körében. Tehát a 12 év alatt 520 személlyel gyarapodott az egyházközség, e létszámhoz hozzászámíthatunk kb. 20 kereszteletlen gyereket. Így jelenleg a sepsiszentgyörgyi katolikus cigányok létszáma 5500 körülire tehető.

Ez az indiai gyökerekkel rendelkező népcsoport magával hozta a családi és közösségi élet iránti szeretetet, végtelen ragaszkodást a gyerekekhez, elkötelezettséget a természetes életmód iránt és a meleg éghajlattal együtt járó igénytelen életvitelt. Az őshazában az élet az utcán zajlik, így megmaradt bennük a viszolygás az európainak mondható kőházaktól, geometriai pontossággal kimért utcarendszerektől, germánosan bezárkózó családi élettől. Náluk is minden, akárcsak a mai Indiában, az utca nyilvánossága előtt, rokonok és szomszédok tudtával történik. Akárcsak a nomád népek, mindig a mára gondolnak, nem érdekli őket, hogy holnap mit esznek (élelmiszer raktározására alkalmas kamra vagy pince számukra ismeretlen), télire lesz-e száraz tüzelőanyag, nyárára vagy télire alkalmas ruhaneműt honnan teremtenek elő. Ez az az életfelfogás idegen az európai civilizáció számára.

Itt élnek Európában közel 600 éve, és ez az elmúlt hat évszázad nem volt elég ahhoz, hogy ők maguktól rájöjjenek európai életvitelünk szépségeire, értékeire, fontosságára. Miben állna ez irányú nevelésük? Családi és társadalmi életükben kellene megőrizniük értékeiket és európai értékeinkkel gyarapítaniuk azokat.

Családi életükben szép vonás a gyermekek és a nagycsalád iránti ragaszkodás. A magzatelhajtást komor arccal, szinte könnyek között vallják meg gyónásban és valójában ritkán folyamodnak ehhez a végső megoldáshoz. Családonként az átlag létszám 5,9 fő, ami legkevesebb 3-4 gyermeket jelent. Nem ritka a 8-10 gyermekes család sem, a rekord egy 14 gyermekes házaspár (a családapa 48 éves, az asszony 41). Miből élnek? Szomorú, hogy kb. 60 százalékuk a civilizáció hulladékából tengeti életét. Érdekes módon minden második-harmadik háznál találunk egy lovat és hozzá szekeret. Reggel körbejárják a várost és minden hasznosítható, szemétként kidobott hulladékot összegyűjtenek. Az általunk kidobott száraz vagy penészes kenyér, bármilyen konyhai ételmaradék alkalmas alapanyag disznóik hízlalására, míg az értékesíthető szemetet eladják a begyűjtő vállalatnak. 20 százalékra tehető azok száma, akik Magyarországot járva üzletelnek: Budapesten nagy tételben felvásárolnak zoknit, alsóneműt, edényt stb., és vidéken dupla áron értékesítik. Ez a réteg a módosabb, kissé le is nézi a többieket. Kb. 14-15 százaléknak van állandó munkahelye, például a Városi Tisztasági és Karbantartó Vállalatnál utcaseprés, alkalmi munka (lépcsőházseprés, itt-ott kertfelásás, udvarseprés). Egy százalékra tehető a teljesen elkülönülő kaszt, a zenészeké, akik mulatóhelyeken a szórakoztatást biztosítják. A legnyomorultabb a fennmaradt öt százalék, akik koldulásból és a gyermekpénzből élnek. A munkanélküliség kb. 85 százalékos. Ha az okokat kutatjuk, az iskolázatlanság áll az első helyen: a felnőtt cigány lakosság a fenti százaléknak megfelelően 1-2. vagy maximum 4. osztály erejéig látogatta az iskolát. Mindig az utolsó padban volt a helyük, és hogy megtanulnak-e írni, olvasni, számolni, elvégzik-e a nyolc osztályt, tanulnak-e mesterséget, ez senkit sem érdekel. Így alakult ki a társadalmon kívüliségük is.

Étkezésük nagyon egy síkon mozog: hús és burgonya, kenyér. Ezért fordulhat elő, hogy az iskolában és óvodában kiosztott ingyen ebéd számukra ismeretlen, tehát nem eszik meg. Ételeik ízletesek, pedig kevés sót használnak. Egészségi állapotuk a zord életmódhoz viszonyítva feltűnően jó, ruházatuk hiányossága, úgy látszik, szívóssá teszi testüket. Mértéktelen szeszesitalfogyasztásuk ellenére kevés az alkoholbeteg (alkoholista) közöttük, de a sok dohányzással együtt annyira károsodik szervezetük, hogy rövidnek mondható életkort érnek meg. Ritka közöttük a 65 évnél idősebb ember. Lakáskultúrájuk, akárcsak étkezésük, igénytelen. Hevenyészett, bizonytalan alapú, dülöngélő falakkal rendelkező házaikon az ablakok gyakran csak műanyag fóliával vannak „beüvegezve", a szél és a téli hideg ki-be jár ajtón-ablakon. A lakások zöme egyszobás, benne összezsúfolódik az egész család. A házat nem veszi körül kerítés, nincs értelme annak.

Mit tett értük az egyház és a Caritas mint segélyszervezet?

1990-ben Boldog Kalkuttai Teréz anya meglátogatta a gyulafehérvári érsekséget, az akkori érsek, Bálint Lajos kíséretében Sepsiszentgyörgyre utazott azzal a céllal, hogy a Szeretet Misszionáriusai számára (Teréz anya által alapított szerzetesrend, amely a szegények legszegényebbjeinek szolgálatára kötelezte el magát) kiszemeljen egy olyan helyet, ahol valóban szükség lesz a nővérek munkájára. Bálint érsek 1957 és 1962 között segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön tevékenykedett, áldásos munkát végzett a cigányok körében. Itt látta alkalmasnak a nővérek megtelepedését, rendház létrehozását és a cigányok számára egy templom építését. Az Őrkőnek nevezett cigány negyed szélén épült fel a rendház és egy modernnek nem mondható, egyszerű templom, amelyben 1992. december 8-án Márkus András, akkori Csíki utcai plébános, a későbbi cigány egyházközség papja mutatta be az első szentmisét. Márkus plébánost Bálint érsek 1991 júniusában azzal a meghagyással helyezte Sepsiszentgyörgy 2-es számú plébániájára, hogy gondja legyen a város cigányaira. Így vette kezdetét a sepsiszentgyörgyi cigánypasztoráció. A plébános elborzadva tapasztalta a cigányok emberinek nem mondható életkörülményeit, számára a leglesújtóbb a körükben tapasztalható írástudatlanság volt. Az első 80 tagú ifjúsági csoport, amelyet elsőáldozásra összetoborzott, adta meg a lökést, hogy katekizmus és bibliai történetek tanítása mellett írásra is oktassa őket. A templom alatti két hittantermet berendezte iskolának, önkéntes tanerőket kezdett szervezni délutáni hittan-kiegészítő, betűvető tanfolyamhoz. 1993 januárjától az akkori tanfelügyelőség beleegyezésével kezdtük iskolává fejleszteni a tanfolyamot, és szeptembertől már négytanerős iskola állt rendelkezésére a közel 200 összeírt gyermeknek. Amikor az 1994-1995-ös tanévre 1994 májusában a tanítók összeírták az iskolaköteles gyermekeket, kiderült, hogy még legkevesebb négy tanerőre lesz szükség szeptembertől, és kérésünk engedélyezése után a tanfelügyelőség hivatalos állami iskolává nyilvánította kezdeményezésünket. Igazgató Koczka Ágnes hitoktató lett, rajta kívül nyolc tanítónő oktatta-nevelte, három váltásban, a most már több mint háromszáz tanulni vágyó gyermeket-ifjat. Szűkös körülményeinket szemlélve - két hittanterem és a templom kórusa volt berendezve tanteremnek - megszületett egy álom: iskolát fogunk építeni. A Gyulafehérvári Caritas sepsiszentgyörgyi kirendeltsége támogató-segítő szándékkal figyelte a tevékenységet, és élelem-, édesség-, írószer- és ruhasegélyekkel látták el gyermekeinket és a családokat, a nagy álom megvalósítása segítségük nélkül lehetetlen lett volna. Amint a külföldi -ír, osztrák, angol, német - segélyszervezetektől küldöttség érkezett, az iskolához kalauzolták őket, majd az általuk kiírt pályázati összegek elnyerésével és adakozásukkal felépült az iskola. 1994. október 22-én tette le az alapkövet dr. Jakubinyi György érsek és 1999. szeptember 9-én megáldotta a felépült iskolát. Az 1999-2000-es tanévet már új, tanításra alkalmas épületben kezdhettük meg. Az iskola életében, a gyermekek oktatásában-nevelésében oroszlánrésze volt a közben személyi plébániává előléptetett és a Csíki utcai plébániától levált cigány Mária Világ Királynője egyházközségnek. A helyi Caritas-kirendeltség fontosabb tevékenységei (mondhatnánk szolgáltatásai) ezek voltak az elmúlt években: iskolai és templomi ünnepségek megszervezése, finanszírozása, jutalomcsomagok és ünnepi ajándékok juttatása; nyári táboroztatás megszervezése és finanszírozása a legjobb tanulmányi eredményt elérő gyermekeknek, azaz évente 40-50 gyermek és kísérő tanítóik egy-egy hetes kikapcsolódása, pihenése távol a szülőktől és közösségüktől; rendszeres ruhacsomagok juttatása a tanítók által összeállított lista alapján, mely a rászoruló gyermekek ruhaméreteit is tartalmazta; írószer, füzetek, mindenféle iskolai felszerelés kiosztása, melyek a külföldi támogatóktól érkeztek. Egyházi tevékenységünk, a segélyezés megszervezése a felnőttek között volt a legnehezebb. Ha segélyosztásra került sor, egyszerre ellepte a plébánia vagy a Caritas-székház környékét a hangoskodó, barbár módon viselkedő, sérelmeiket fennhangon hirdető cigány férfiakból és nőkből álló tömeg. Ilyenkor juthatott eszünkbe a volt Caritas-igazgató, Szász János mondása: ennek a népnek nem halat kell osztani, hanem meg kell tanítani halászni őket. Ezt szolgálja hosszú távon az iskolai és a templomi nevelés, míg a felnőttekkel való munkánkat hármas csoportba osztanánk: caritasos munkatárs-csoportokat hoztunk létre (41 csoport), akik átlagban 10-15 családhoz juttatják el az ünnepek előtti segélycsomagokat. 560-ra tehető azon családoknak a száma, akik ilyen szervezett módon részesülnek segélyben. Ezek a csomagok alapélelmiszereket (liszt, olaj, cukor, rizs, tésztafélék, konzervek) és ruhaneműt tartalmaznak. Negyedévenkénti munkatársképzést tartunk, mely általában egy egész délelőttöt igényel. Előadásokat hallhatnak a lelki életről, munkájuk fontosságáról, az osztó igazságosságról, a szeretetből fakadó tevékenységről, elbeszélgetünk velük közösségük életéről, sikereikről, örömeikről, nehézségeikről. Az összejövetelt szerény agapéval zárjuk; a csoportok megszervezésén túl igen nagy sikernek könyvelhettük el, hogy a tanfelügyelőség, a Néri Szent Fülöp Iskola és a Caritas közös programjában beindult a felnőttek számára az írást, olvasást oktató tanfolyam. Egyelőre csak kis csoporttal (max. 10 személlyel) foglalkozunk napi két órában, de lelkesedésüket látva ezt a programot is tovább fogjuk fejleszteni, mert nagy az érdeklődés iránta. Mindezek mellett a 2009-es évtől sikerült három tanerővel, Caritas-finanszírozásból délutáni külön tanórákat megszervezni gyengébben haladó gyerekeknek, akiket igyekszünk felzárkóztatni osztálytársaik csoportjának tanulmányi szintjére. A nyolcadik osztályosoknak külön felkészítő foglalkozás indult, hogy helytállhassanak a középiskolában. Ez utóbbi foglalkozás Teréz anya leányainak (Szeretet Misszionáriusai) rendházában történik, hogy a nővérek felügyelete mellett és házuk csendjében hatékonyabb lehessen ez a törekvésünk. A Szeretet Misszionáriusai áldásos munkát végeznek a cigány közösségben. Családlátogatásaikkal, egyéni beszélgetéseikkel sok lelki kincset nyújtanak a plébánia híveinek. Az utóbbi idő egyik legnagyobb eredménye volt, hogy három ifjú cigány pár segítségükkel felkészült a szentségi házasságkötésre (18-24 év közötti ifjak) és fehérvasárnap előtti szombaton ünnepélyes felvonulással, szépen megszervezett szentmise keretében örök hűséget fogadott egymásnak a három ifjú házaspár. A nővérek szombatonként külön foglalkoznak egy-egy gyermekcsoporttal, felkészítvén őket a vasárnapi szentmisére. A gyermekifjúsággal való munkájuk eredményeként a vasárnapi szentmisén zsúfolásig megtelik a templom olyan cigány gyermekekkel, ifjakkal, akik áhítatos csendben vagy szép imával és énekléssel csodálatot keltenek a templomunkba látogató magyar hívekben.

A cigányok jövője az egyházban és a Caritas további szerepe

Egyházunk dogmaként mondja ki Isten egyetemes üdvözítő tervét, tehát ezek szerint előttük is nyitva áll az örök élet kapuja. A „menjetek el az egész világra és hirdessétek minden népnek az evangéliumot" egy olyan krisztusi parancs, mely minden keresztényhez szól, így hirdetnünk kell az örömhírt az Ázsiából hozzánk vándorolt cigány népnek is. Helyük van az egyházban, de ezt a helyet nekik is keresniük kell, és nekünk meg kell mutatnunk az utat Jézus biztonságos helye felé. Amint Afrika színes bőrű népei saját kultúrájukat és hagyományaikat megőrizve rátaláltak Krisztus egyházára, úgy a cigányoknak is ez kell hogy legyen az útjuk.

Biztató jelek

A nagycsalád és a gyermekek szeretete olyan értékek Krisztus előtt, amely értékeknél fogva bőséges kegyelmet találnak útjukon az európai keresztény közösség felé. Ragaszkodásuk saját közösségükhöz, népükhöz talán a legjobban akkor mutatkozik meg, amikor egy-egy haláleset két-három napos virrasztásra, együttgyászolásra összehozza őket. Vagy vidámabb alkalomkor, mint amilyen a keresztelés vagy esküvő ismét együtt vannak örvendezni, vigadozni, mulatni. Nyitottak a szépre, zenében és a színek használatában talán minden népet felülmúlnak. Könnyen tanulnak, szívesen rácsodálkoznak minden újra. Az ismeretlentől félnek, de ha megkóstolják áldását, hasznát, azonnal magukévá teszik. Hatalmas frissesség van bennük. Örömmel könyvelik el, ha az egyházi szertartásokban is szerephez juthatnak, templomi felolvasásra szívesen vállalkoznak a már írást ismerő fiataljaik, körmenetek megszervezése igazi csemegének számít a férfiak körében. Asszonyaik, leányaik, gyermekeik, akárcsak a nem cigányok körében, szívesen alkotnak imacsoportokat, vesznek részt szentségimádásokon. Már húsvét után két-három héttel elkezdik kérdezgetni, hogy mikor van a pünkösdi, csíksomlyói búcsú. Ezek az értékek, amelyeket magukkal kell hozniuk az egyetemes egyházba, ezek a képességek, amelyeket az európai keresztény kultúrának és civilizációnak nemesítenie kell bennük.

Mi a teendő?

Vallásos nevelésük érdekében az egyházi vezetők és segélyszervezetek fogjanak össze és neveljenek ki olyan ifjú papi generációt, amely nem zárkózik el a társadalom perifériájára szorult cigány nép elől. Azok az egyházi személyek és segélyszervezet-vezetők, akik zászlajukra jelszóként tűzik a cigányok társadalmi felemelését, ne feledjék, hogy a cigány is ember, emberként közelítem meg őket, s azzal a szándékkal, hogy osztozzam velük mindabban a jóban, amelyben Istentől én magam is részesültem. A felemelés, a kulturálás és nevelés munkája lent kezdődik, a gyermekeknél: iskolával és templommal. Fel kell figyelni a kiemelkedő tehetségekre úgy, amint egyházunk évszázadokon keresztül tette, továbbtaníttatni őket, figyelemmel kísérni fejlődésüket, minden lehetőséget megteremteni nekik annak a szép célnak elérésére, amivel kecsegtettük őket. Amint befejezték tanulmányaikat, közreműködünk munkahelyszerzésük nehézségeinek leküzdésében, még ha csalódnunk is kell, akkor is beajánljuk ide vagy oda, képességeik szerint. Ha van munkahely, van fizetés, akkor már igyekezni fognak ők is környezetüket emberibbé formálni, hogy kulturált emberként érkezzenek meg naponta munkahelyükre. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés", bízzunk abban, hogy Isten gondviselő szeretete támogatni fogja a cigány nép beilleszkedését a keresztény európai kultúrába, és munkásokat fog küldeni ennek a célnak megvalósítása érdekében.