Lőrincz Katalin
a SZEREPJÁTÉK SZEREPE ÉS HELYE
A HITOKTATÁSBAN
The Role Playing in Religious Education
The author is a school teacher involved in religious education, she teaches religion. In her experience role playing can help the pupils to understand the biblical stories, as well as their identification with the biblical persons, and thus learning from their reactions and attitudes, imitating the values they represent. The effect of role playing does not only help learning different social skills, but also have a good influence on the whole personality of the pupils. Role playing as such and through its instruments help systemizing the subjects and the amount of knowledge learnt during the class(es). It also helps the pupils involved to become a more enriched personality and to acquire a more realistic view of themselves. The author accentuates the role of the group in the whole process. Then some ways and methods are presented which can be used in role playing at a religion class.
Keywords: role playing, religious drama, socialization, personality, learning
A szerző hitoktató Csíkszeredában, jelen írás a tanári I. fokozat elnyerése céljából írt és megvédett dolgozatának egy részlete.
A szerepjátékról
A szerepjáték a nevelés egy útja, módja, amely a maga sajátos eszközeivel hat. Minden nevelő munkáját gazdagíthatja, mert szervesen illeszkedik az oktató-nevelő munkába, amelynek nevelési célja az egész személyiség - az értelem, az érzelem, a fizikum és a jellem - harmonikus és differenciált fejlesztése. A szerepjáték alkalmazásánál a színház sajátos eszközeivel történő személyiségformálásról van szó,1 amely „nem színház", hanem „egy bensőséges közösségi játék, nézők nélkül, mely közösséget maguk a résztvevők alkotják".2
A szerepjáték, mint a drámajáték, szocializáló tevékenység, az „emberépítést célozza, feladata a személyiségformálás". A szerepjáték alkalmazása a nevelés egy olyan módozata, amely gyermek- és ifjúkorban, a személyiségformálódás legdinamikusabb szakaszában fontos.3 Már kisgyermekkorban elkezdődik az ember szerepjátszó tevékenysége. Ez a társadalmi szerepvállalások során fejlődik tovább. A kisgyermek „mintha"-játékai, a papás-mamás, a katonásdi, a királyosdi olyan szerepjátékok, amelyek ugyanazokat a szereptartó készségeket és képességeket igénylik, mint majd a későbbi szerepek, amelyekben a felnőttnek helyt kell állnia: az anyaság, az apaság, a vezetői vagy beosztotti poszt által meghatározott szociális szerepek. A gyermekeknek sok öröme telhet a szerepjátékban vagy a megszemélyesítő, megelevenítő, „dramatizáló" cselekvésközpontú tevékenységben. A „játékvezetőnek" törekednie kell arra, hogy a résztvevők a gyermeki „mintha"-játékhoz hasonló élményben részesüljenek.4 A gyermekeknek általában lehetőségük van arra, hogy a játék során több szerepet és funkciót játsszanak el, több helyzetet próbáljanak ki. A megfigyelők (azok a gyermekek, akik éppen nem játszanak) is aktív szerepet töltenek be, mivel azt az ajánlást kapják, hogy figyeljék a szerepjátszók érzelmeit, s aktívan részt vesznek a szerepjáték megvitatásában is. A közösség itt nem pusztán megfigyelő, hanem partner, együtt gondolkodik a szereplőkkel. „A szerepjátékban a kognitív motoros, szociális és emocionális kompetencia növekedése - vagyis a tanulás - a felnőttek különösebb ösztönzése vagy erőltetése nélkül folyik."5 A szerepjáték úgy képes serkenteni a beszédfejlődést és a kognitív fejlődés speciális területeit, mint amilyen a figyelem kiterjedése, a koncentráció, a tudás megszerzése és az észlelési képesség, hogy nincs szükség a környezetből jövő közvetlen ráhatásokra. A mások helyzetébe való beleélés képessége, az empátia elsajátításának is a „színhelye" a szerepjáték, az empátia kialakulásának és fejlesztésének egyik módja a szerepjátékokban való részvétel. A szerepjátékok „segítenek az empatikus készség fejlődésében, vagyis hogy a gyerekek, fiatalok megértsék, mások milyen problémákkal küszködnek. Segítenek saját maguk, problémájuk jobb megértésében, illetve feldolgozásában."6
De a szerepjáték hatásai nem korlátozódnak csupán bizonyos szociális viselkedési módok megtanulására, hanem kiterjednek a gyermek, a fiatal egész személyiségére. A szerepjátékok természetükből és eszközeikből kifolyólag megkönnyítik az egyre növekvő ismeretanyag rendszerezését, és mindazokat, akik bennük részt vesznek, hozzásegíti, hogy gazdagabb személyiséggé váljanak, reálisabb képük legyen önmagukról s a világról. Mindezt olyan módon teszi lehetővé, hogy közben továbbra is megmarad a vizsgálódáshoz szükséges derű, életkedv. „A jól vezetett dramatikus alkotójáték javára válik minden benne részt vevőnek, korra, nemre, körülményre való tekintet nélkül, hiszen a játszók közösségében, a közösséggel együtt tesznek szert olyan tapasztalatokra, amelyek segítenek a közösségbe beilleszkedni, önismeretre, emberismeretre, az emberi méltóság tiszteletére nevelnek, önálló gondolkodásra s az alkotáshoz szükséges bátorságra biztatnak."7
A szerepjáték kiváló fejlesztő-módszertani eszköz, a tapasztalaton alapuló tanítás útja, legfőbb célja, hogy változásokat idézzen elő az elsajátítandó ismeretanyag megértésében, a gyermek, ifjú attitűdjében, szociális viselkedése terén, mások szükségleteinek, szándékainak felismerése és elismerése terén.8 A szerepjátékkal való nevelés elősegíti a szereplők ön- és emberismeretének gazdagodását, alkotóképességének fejlődését, a rugalmas és önálló gondolkodást. Serkenti a közösségben való tevékenységet, segít összpontosítani, munkára szoktat. Bátorságot ad a különböző helyzetekben való viselkedéshez, biztonságot a társadalmi élet sok területén (pályaválasztás, ügyintézés, családi, iskolai gondok) a résztvevők korának megfelelő fokon és formában, nem utolsósorban könnyed és természetes kapcsolatot teremt a nemek között. „A szerepjáték során a tanárnak kerülnie kell a gyermekek szerepjátékbeli teljesítményének a minőségére vonatkozó bármilyen értékelést, és bátorítania kell valamennyi gyermeket, hogy a játékba bekapcsolódjék, spontán indítékainak utánaengedjen és átélhesse a spontaneitásnak, a játéknak az örömét. A szerepjátékok az érdeklődés, aktivitás magas szinten tartása mellett kedvező alkalmat nyújtanak a gyermekeknek ahhoz is, hogy egy problémamegoldási folyamatban az alkotó viselkedési módokat megismerjék, ismételjék, begyakorolják, »élő«-vé tegyék."9 A szerepjátékban megvan a lehetőség a diákközpontú csoportos megbeszélésre, amelynek során „a diákok feltárják érzéseiket és kinyilvánítják attitűdjüket, ami után mindenképpen eljutnak az értékrendek megvitatásához. Ez segíti elő a valódi szellemi fejlődést."10 „A színjátszó körök, irodalmi színpadok, a bábozás jó iskolája a magabiztosság nevelésének. Mások gondolatainak megelevenítése jelentős szellemi, lelki gyarapodással jár, az ifjúkori művészkedés az önnevelés fontos eszköze."11
A csoport szerepe
A legtöbb játék, így a szerepjáték is csoportban zajlik. „Szociális éhségnek nevezzük az individuumnak vágyát arra, hogy a közösség befogadja. Slavson véleménye szerint »ez az emberek legerősebb mozgatórugója«".12 A csoporthoz való tartozás biztonságot ad, elfogadottnak érzi magát az ember, ez megerősíti létében. Mindez hatványozottan érvényes a gyermek csoportba való tartozása kérdésében. A csoport kapcsolatok hálózata, amelyekben a gyerek elsajátíthatja a kölcsönösség és az emberi együttélés szabályait, és mivel a csoport elfogadását igényli, ennek érdekében fogja majd alakítani saját magatartását. Egy csoport vagy egy osztály kezdetben elszigetelt egyénekből áll: mindenki magáért, saját érdekében tesz, tevékenykedik, tanul. Egy idő után megjelennek a csoportjelenségek: a közös tevékenység, együttműködés, közösségtudat, közös cél stb. Mindaddig nem beszélhetünk csoportról, amíg az nem képes rendszeresen működni.13 A csoporton belüli jó együttműködéshez szükséges, hogy mindenki ismerje vagy értse önmagát és a másikat. A csoportok különösen alkalmasak arra, hogy erős érzelmi bevonódást hozzanak létre. Az emberi élet legerőteljesebb élményei (pozitívak, negatívak egyaránt) csoportokhoz fűződnek. Ha egy csoport elfogad és értékel, az legalább annyira izgalmas és örömteli élmény, mint amennyire lehangoló, ha egy egész csoport elutasít és bírál. „Interakcióink legösszetettebb és legnagyobb követelményeket támasztó helyszíneit a csoportok képviselik."14 A csoport hat az egyénre, s az egyén a saját egyéniségével gazdagítja, alakítja a csoportot, amelynek része. A csoport az egyénben több területen idéz elő pozitív irányú változást.
• A személyközi nyitottságban, ahogyan másokhoz viszonyul. A csoportban megtanulják, hogy nagyobb bizalmat tanúsítanak egymás iránt, ezáltal nyitottabbakká válnak, egyenesebben tudják és merik kifejezni véleményüket.
• Az én-azonosság növekedésében, abban, hogy növekszik a csoporttagok önbecsülése és személyes önértékelése. Ennek hatásaként könnyebben helyére teszi a rövid távú kudarcokat és sikereket, ezek nem billentik ki egyensúlyából, önálló értéktudatra tesz szert.
• Növekszik a tolerancia és az elfogadás mások véleményével, hibáival, megoldásmódjával szemben. Leépülnek a gondolkodási és megítélési klisék, sztereotípiák.
• Módosulnak a személyes problémakezelő stratégiák. Már nem letagadja a problémákat, nem kitér, elmenekül előlük, hanem szembenéz velük, keresni kezdi a legmegfelelőbb megoldást.
• A csoporttagok értékei humanista célok irányába változnak.15
A szerepjáték hatékonysága a csoportban való létezésből fakadó előnyöket is magába építi.
Szerepjáték és hitoktatás
Amint egyetlen játék sem a teljesítésről szó, úgy a szerepjáték sem, s főképp nem a versenyhelyzetben való megküzdésről, ezért mutatkozik alkalmas eszköznek, módszernek a hitoktatásban. Minden játékban a helyzettel való találkozás számít. Ha ezt szem előtt tartjuk, az iskolában a tanulók számára egy új világ nyílhat ki, egy olyan világ, amely gazdagon megajándékozza mindazokat, akik belépnek ebbe. Ha lehetőséget adunk, hogy a diák (legyen az kisiskolás vagy érettségi előtt álló ifjú) beleélje magát a „mintha" birodalmában való kalandba, általa felfedezheti a valós világ szépségét, kincseit és lehetőségeit. A játék világa nagyon hasonlít Isten országához, ahová mindenki meghívást kapott, ahol öröm és vidámság, béke és szeretet honol. Aki már megtapasztalta az önfeledt játék örömét, az már sejti, mi rejlik a „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik" (1 Kor 2,9) kijelentés mögött.
Monoton környezetben nagy a vágy a változatosságra, s ez hatványozottan igaz a diákokra. A néha monotonnak tűnő szakórák egymásutániságában szükség van valamire, ami megtöri ezt a monotonitást. Ilyen újdonság lehet a hittanórán a szerepjáték. És mert játszani jó, működik. A szerepjátékban a diák (sőt maga a hittanár is) mozog, tapint, izgul, kíváncsiskodik, nevet és mindeközben tanul. Nemcsak kellemesebb sok tanóránál, hisz benne rejlik a felfedezés öröme, és érzelmi töltetet is ad, de hatékonyabb is. „Ez a hatékonyság pedig sikerélményt ad, ami pozitív visszacsatolásként tovább erősíti a hatást."16 Mivel alapvetően minden ember szeret játszani, az a hittanóra, amelyen szerepjátékkal kilépünk a korábbi egyhangúságból és belépünk egy másik világba, ahol akár saját korlátainkkal is szembesülhetünk, egész életünkre, de különösen hitéletünkre pozitív hatást gyakorolhat.
A szerepjáték mint hitoktatási módszer egyáltalán nem új keletű (még ha nem is nevezték így). Csak két példa erre. Az egyik a zsidó széder-est, más néven a pászka-vacsora, ami egy jól meghatározott szertartás szerint történt. A rítus célja az egyiptomi szabadulás történetének megelevenítése és megtanítása a gyermekeknek oly módon, hogy mindenki úgy érezze, mintha ő maga szabadult volna meg a rabságból, a szenvedés földjéről. „Az ünnepléskor minden időben mindenkinek úgy kellett magát tekintenie, mintha maga vonult volna ki Egyiptomból. Isten egykori szabadító tette a húsvét ünneplésében jelenvalóvá vált."17 Ezért a széder-estén nagy hangsúlyt kapnak a szerepjátékok és a szimbolikus cselekedetek. A játékok, a szimbolikus cselekedetek kérdéseket indítanak el a gyermekekben, amelyet fel is tesz a család legkisebb fia, a családfő pedig válaszol a kérdésekre. A gyermekek ezen az estén több alkalommal megjelenítik a menekülés történetét, így a hatalmas Isten szabadító tettének tudata örökre bevésődik egész lényükbe, ebből merítenek erőt felnőttként, amikor úgy tűnik, Isten magukra hagyta őket. Említésre érdemes szerepjáték a passió és a misztériumjáték: a csíksomlyói Ferenc-rendi szerzetesek által a 14. század végén alapított iskola (a jelenlegi iskola őse) diákjai a 17. századtól kezdődően mutattak be passiójátékokat. „A csíksomlyói ferences gimnázium diákjai 1721 és 1787 között majdnem minden esztendő nagypéntekén, illetve más ünnepnapokon összesen 42 passiójátékot, 12 moralitást, 5 ószövetségi drámát, 4 mártírdrámát, 12 történelmi drámát, 4 társadalmi drámát és 2 vígjátékot mutattak be a nagyszámú, a környező falvakból a Sarlós Boldogasszony templomába sereglett hívőknek."18 Ezeknek célja nemcsak az volt, hogy a játékban részt vevők tanuljanak általuk, és jobban elmélyüljön a hitük, hanem általuk a nézőket is keresztény életre akarták tanítani, nevelni: „A csíksomlyói misztériumdrámák létezése és témája már eleve arra szolgált, hogy Jézus Krisztus szenvedéseinek bemutatásával a nézőket bűnbánatra, a hittitkokon való elmélkedésre, a gyermekeket pedig a Biblia és az egyház tanításának megismerésére indítsa"19
A bibliai történetek feldolgozása szerepjátékkal
A hitoktatásnak kezdettől fogva a Biblia és a liturgia volt a forrása. Azonban a Szentírás valódi szerepét a hitoktatásban a múlt század elején meginduló katekétikai mozgalom kezdte hangsúlyozni, és ez a II. vatikáni zsinat után bontakozott ki.20
Ha csak a világtörténelmet és -irodalmat tekintjük, egyetlen könyvnek sem volt olyan hatása az emberiség gondolkodására, mint a Bibliának. A benne található történetek olyan erkölcsi és szellemi tanulsággal bírnak, mely sosem vesztik el időszerűsé-güket.21 A hit és az elkötelezettség kérdése mindig előtérben volt a vallásoktatásban. Lényeges, hogy a diákok megismerjék a Biblia tanítását, Istennek a megváltás tervéről adott kijelentését, de még lényegesebb, hogy megértsék, mi a Bibliának a saját életükre vonatkozó tanítása. A hittanórák keretén belül a diákok az ige tanulmányozása során foglalkoznak az egyes bibliai könyvek irodalmi műfajával, kulturális hátterével, és egy-egy fontosabb témát végig is követhetnek a Bibliában, de az még fontosabb lenne, hogy „személyes életükre, másokkal való kapcsolataikra, az aktuális kérdésekre, és a társadalom életére is alkalmazzák a tanultakat."22
Az Ószövetség könyvei a zsidó nép történetét beszélik, nemcsak azért, hogy általa bemutassák Isten üdvözítő tetteit, hatalmát és mindenhatóságát, hanem hogy általuk tanítsák is a népet. A pátriárkák története, közülük is különösen az Ábrahámról szóló történetek, melyekben a hit, a jó Istenbe vetett bizalom és a másokért közbenjáró szeretet tárul elénk, a bírák és a próféták történetei, és nem utolsósorban a királyokról, Saul, Dávid és Salamon királyról szóló történetek, mind alkalmasak a szemléltetésre, a tanításra. Vagy ott van Dániel próféta története: Dániel a babiloni fogságban élő hithű zsidó ifjú volt, aminek a történetét csak közel négy évszázaddal később írták meg, amikor oly nehéz volt a zsidóknak megmaradniuk őseik hitében, hogy legyen példaképük, hogy az idegenben oly nagyszerűen helytállt Dániel történetéből erőt és bátorságot merítsenek. Ezeknek a ószövetségi személyeknek a történetei tanító jellegűek, egy-egy ilyen történet eljátszása mély hatást gyakorolhat a diák gondolkodására, világszemléletére, énképére és hitére.
Az Újszövetségben a történetek három fajtáját találjuk: történetek, amelyek Jézusról szólnak, történetek, amelyeket Jézus mond el, és történetek az ősegyház életéből. A karácsonyi pásztorjátékok, a betlehemes, a szállást keres a szent család, valamint a nagyböjti passiójátékok Jézus életének egy-egy szakaszát jelenít meg. Ezek terjedelme túlmutat az iskolai heti egyórás hittanórák keretein, ezért itt erről több szót nem ejtek. A Jézusról szóló történetek közül viszont az iskolai hittanórák szempontjából a csodaelbeszélések eljátszása nagy hatást válthat ki a diákokban: „Ha megismerjük a konkrét szükséghelyzetet, amelyre valamely csodatörténet választ ad, akkor meglátjuk azt is, hogy mindez nagyon vonatkozik saját bajainkra, szo-rongattatásainkra. Így Jézus csodatette minket is segít abban, hogy megtaláljuk utunkat a remény, az új lehetőség felé."23
A hittanórák szempontjából a leglényegesebbek azok a történetek, amelyeket maga Jézus mond el hallgatóinak, amelyeken keresztül tanítja népét. Jézus tanításának egyharmadát példabeszédek teszik ki.24 Ezeket képes beszédeknek is nevezi az egzegézis, mert a legfőbb jellemzőjük a szemléletesség, a képszerűség. E tulajdonság miatt kiváló lehetőségek a tanításra. „A példabeszéd nemcsak ábrázol valamit, hanem összehasonlít különböző dolgokat és ezáltal feltár valamit, ami egyébként nem látható."25 Minden példabeszéd befolyásolni akarja a hallgatóságot, s arra ösztönzi, hogy megváltozzon és megváltoztassa cselekvési módját. A példabeszéd ugyanis elsősorban nem állít valamit, hanem egy adott helyzetet tár fel, és változtatásra, cselekvésre indítja azt, aki hallgatja, azáltal, hogy valami sajátos módon magába építi a hallgatót. Azt eredményezi, hogy a hallgató kilép önmagából, kívülről tekint önmagára, és éppen ez a távolság teszi lehetővé, hogy tisztábban lásson (akárcsak a játékban). Így látja meg igazán, hogy ő tulajdonképpen hol is áll, hogyan is viselkedik. A példabeszéd lehetőséget ad, hogy a hallgató azonosuljon a példabeszéd valamelyik szereplőjével, vagy a benne megjelenő felfogással vagy magatartással, de sosem kényszerít. Éppen ez a nyitottsága vonzza és szelíden, de határozottan hívja a hallhatót, hogy ismerje fel saját helyzetét, magatartását (és itt újra észre kell vennünk a játékra jellemző vonásokat).
A példabeszéd túllépi a valóságot, s ezáltal új lehetőséget, távlatokat nyit meg; nem erőszakos, nem kényszerít, hanem megnyit és megszabadít. Jézus példabeszédei nemcsak ismereteket közölnek, hanem bátorítanak, nemcsak jelentenek valamit, hanem kapcsolatokat teremtenek, nemcsak láthatóvá tesznek dolgokat, hanem közösséget hoznak létre.26 Általuk vagy rajtuk keresztül Jézus hív, hogy legyünk nyitottak és kitartóak, bontakozzunk ki, vállaljunk sorsközösséget másokkal, a szükséget szenvedőkkel. Terhektől mentes életre hív, találni és ünnepelni hív.
A példabeszédben és a játékban nagyon sok a közös vonás, a kettő összekapcsolása, a példabeszédek szerepjátékkal való feldolgozása az egyik leghatékonyabb módon formálhatja a diákok hitét, énképét, alakíthatja, pozitívan befolyásolhatja egész életét. A Bibliában előforduló történetek szerepjátékkal való feldolgozása nemcsak ismereteket közöl, hanem bátorít, hogy hasonló vagy éppen ellentétes módon merjünk cselekedni. A szerepjátékban az ember kilép önmagából, belép egy másik világba (történetesen a Biblia világába), s ott olyan sajátos tapasztalatokra tehet szert, amelyek a valós életét gazdagítják.
A szentek és az egyház kiemelkedő személyiségei történeteinek szerepjátékkal való feldolgozása
„A szentek, akik mindig csak úton lévőnek, és soha nem célba érkezettnek tartják magukat, igazi egyéniségek, s környezetükre, korukra olyan hatást gyakoroltak, ami gyakran még ma is megtapasztalható. Itália Assisi Szent Ferenc, Írország Szent Patrik, Európa Szent Benedek nélkül elképzelhetetlen. Amellett, hogy a szentek rányomták sajátos bélyegüket korukra, ők maguk is teljes mértékben koruk gyermekei, s élettörténetük háttereként nemegyszer igazi korrajz olvasható."27 A belső szemléltetés eszköze lehet a hittanórákon a szentek életéből egy-egy történet vagy a velük kapcsolatos legendák.28
A szellemi természetű hitigazságok fölötti elmélkedés keresztény életstílusra ösztönözhet, de a legtöbb ember számára nehezen járható út. Közvetlenebb vallási élményt jelenthet a szentek életét szemlélni, mint elvontnak tűnő eszméken töprengeni. A szentek életén keresztül a láthatatlan Isten megnyilatkozik meg számunkra. Amint az apostolok is közvetlen tanúságtételükkel győzték meg az embereket hitük igaz voltáról, úgy a szentek életükkel tettek és tesznek tanúságot Isten szeretetéről, hatalmáról és irgalmáról. Minél jobban megismerjük egy-egy szent életét, annál nagyobb betekintést nyerünk Istenünk szeretetének gazdagságába, amelyből mi is meríthetünk. Lehet-e annál jobban megismerni egy szent életét, mint amikor imádságos lelkülettel utánozni próbáljuk? Először játszva (vagyis szerepjátékkal), majd a mindennapi életben. A szentek, mert az evangéliumi értékeket életpéldájukkal kínálják, úgy segítenek, mint a nagy testvérek, mint az igazi felnőttek, akiknek a kezét megfoghatjuk. De nemcsak a szentek életének a megismerése taníthat bennünket, hanem az egyház olyan kiemelkedő személyiségei, akiket (még) nem kanonizáltak, nem emeltek oltárra, de életük tanulságos. Többek között boldog emlékű Márton Áron püspök, „az isteni igazság őre, az üldözöttek védelmezője és Isten népének jó pásztora", akinek élettere a mi életterünk, időben közel áll hozzánk és annak a népnek a fia, amelynek mi gyermekei vagyunk, azonos örökséggel és hasonló életre való meghívással, így „tanítása és példája világító jel" számunkra.
Jegyzetek
1 Vö. Belinszki József: Suliszínház, Nyíregyháza 1997, 5.
2 Baker Ágnes-Deákiné Bajkó Ágnes (szerk): Drámagyakorlatok, Budapest 2007, 5.
3 Vö.Gabnai Katalin: Drámajátékok. Bevezetés a drámapedagógiába, Budapest 1999, 9.
4 Vö. Kaposi László (szerk): Drámafoglalkozások gyermekeknek, fiataloknak, Budapest 1999, 11.
5 Krenz, Armin: A szerepjáték mint lelki növekedési lehetőség, in: Játékpszichológia, Budapest 1995, 223.
6 Baker-Deákiné Bajkó (szerk.): Drámagyakorlatok, 5.
7 Gabnai: Drámajátékok, 13.
8 Vö. Baker-Deákiné Bajkó (szerk): Drámagyakorlatok, 10.
9 Bagdy Em őke-Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában, Budapest 2002, 170-171.
10 Gordon, Thomas: A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T.-módszer, h. n. 1998, 117-118.
11 Montágh Imre: Mondjam vagy mutassam?, h. n. 2009, 5.
12 Kende B. Hanna: Gyermekpszichodráma, Budapest, 2003, 156.
13 Vö. Kende B.: Gyermekpszichodráma, 163-165.
14 Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája, h. n. 1997, 336.
15 Vö. Rudas János: Delfi örökösei, Győr 2007, 30-31.
16 Cs. Szabó Sándor: József köpenyében, Kiskunfélegyháza 2008, 20-23.
17 Várnagy Antal: Liturgika, Abaliget 1995, 387.
18 Medgyesy S. Norbert: A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, művelődés- és lelkiségtörténeti háttere, Piliscsaba-Budapest 2009, 19.
19 Medgyesy S.: A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, 55.
20 Vö. Marton József: Katekétika, Kolozsvár 1998, 177.
21 Vö. Gooding, David-Lennox, John: Biblia és etikai nevelés, Budapest 2000, 6.
22 Brummelen, Harro van: Istennel az osztályteremben, Budapest 1996, 104.
23 Tarjányi Béla: Csodák, Gyulafehérvár 1994, 38.
24 A Katolikus Egyház Katekizmusa 546.
25 Tarjányi Béla: Példabeszédek, Gyulafehérvár é.n., 6.
26 Vö. Tarjányi Példabeszédek, 5-47.
27 White, Kristin E.: Szentek kislexikona, Budapest 1999, 7-8.
28 Vö. Marton: Katekétika, 146.
